Tolna Megyei Népújság, 1978. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-05 / 55. szám

1978. március 5. 'képújság 11 Az ízlés korszerűsége Az ízlések sokszor és sok­ban. különböznek, még az azonos osztályhoz, társadal­mi réteghez, műveltségkör­höz kapcsolódó emberek ese­tében is. Azt is tudjuk és hir­detjük, hogy az ízlés — ese­tünkben a művészeti ízlés — nem mindentől elvonatkozta­tott, légies valami, hanem erős szálakkal kötődik a kor­hoz, az adott társadalmi való­sághoz. A marxista álláspont eb­ben a kérdésben is igen egy­értelmű. Állandó jelleggel törekednünk kell arra, hogy építsük önmagunkban és má­sokban a szocialista szemé­lyiségtípust. Aminek termé­szetes alkotóeleme a korsze­rű ízlés is. Végső célunk odá­ig jutni, hogy társadalmunk tagjai ne csak a közösségi gondolkodásban érjenek el magas szintet, ne csupán po­litikai felkészültségük növe­kedjék, hanem ízlésük is ke­rüljön összhangba az általuk helyeselt célokkal-eszmékkel. Közművelődési munkánk kö­zéppontjában e törekvések állnak. Jól megfigyelhető ez a rádió, a tévé, a mozik mű­sorpolitikájában, a könyvki­adásban, a népművelésben, az öntevékeny kultúrtevé- kenységben és az ismeretter­jesztésben. De művelődéspolitikánk vi­lágosan körvonalazott célo­kért küzdve nem feledkezik meg a jelen valóságáról, té- nyeiről sem. A mai magyar valóság az ízlésnormatívákat tekintve is igencsak sokszínű. Értékes és kevésbé értékes, előremutató és konzervatív, mélyértetenű és sekélyes, munkál él, hat e közegben együtt. KÖNNYŰ MŰFAJT, IGÉNYESEN Természetesen szeretnénk, ha az igényesség maximáli­san tért hódítana, ha a való­ságos értékek minden terüle­ten egyeduralkodóvá válná­nak. Tudomásul kell azonban vennünk, hogy szép számmal akadnak napjainkban is hí­vei a cigányzenénék. az ope­rettnek, sokan a kriminek és különösen sokan a tánczené­nek. Eleve hibát követ el az, aki kizárólagos Jkultúrellensé- get” fél felfedezni a fent em­lített műfajokban. Elfeled­kezik ugyanis arról, hogy ezt is lehet jól, ízlésesen és per­sze lehet rosszul, ízléstelenül produkálni. Még arról is, hogy a cigányzene, az ope­rett, a krimi, a tánczene a maga helyén olyan funkciót tölt be, amit nem lenne körfy- nyű pótolni. Gondoljuk csak el: hogyan lehetne például a tánczenét kiiktatni életünk­ből? Mivel tudnánk pótolni azt a fajta könnyed szórako­zást, amit egy jó krimi nyújt? — És így tovább. Nagyon helyes tehát, hogy nem a fent említett műfajok ellen harcolunk a közműve­lődésben, hanem mindenek­előtt arra törekszünk, hogy e területeken is igényes pro­dukciók szülessenek. És ha nyomon kísérjük az" eredmé­nyeket, láthatjuk, bizonyít­hatjuk, hogy születnek is. SZÍNVONAL — ARANYOK Ugyanakkor célravezető a törekvés, hogy olyan produk­tum-együttes alakítsunk ki a kulturális életben, ahol min­denki megtalálja a maga íz­lésének a megfelelőt (a ret- rográd ízlést persze nem kí­vánjuk kielégíteni) — ám egyben a szocialista koncep­ciónak megfelelő arányok ki- allalícításlára is törekszünk. Szókimondóbban fogalmaz­va: az arányokat a színvonal félé igyekszünk eltolni. En­nek a „pozitív előjelű arány- torzításnak” eredménye pél­dául, hogy a rádió műsorá­ban jóval nagyobb teret fog­lal el a komoly zene, mint amekkora napjainkban az iránta megmutatkozó tényle­ges igény. A cigányzene mennyiségileg viszont keve­sebb annál, amennyit a hoz­zá vonzódó rétegek szeretné­nek hallani. (A példák sorát lehetne folytatni.) GENERÁCIÓS ÍZLÉSKŰLÖNBSÉGEK Ha ízlésről, ízlésformálás­ról esik szó, általában két nagy hiba veszélye kísérhet bennüket. Egyik: hogy elfe­ledkezünk az állandó ízlés­korszerűsítésről — másik: hogy türelmetlenekké válunk azokkal szemben, akiknek ízlése nem jutott még arra a bizonyos ideális szintre. A két hiba néha egyszerre jelent­kezik. S nem is annyira a tö­megkommunikációs fórumo­kon, mint inkább a kisebb közösségekben zajló vitákban, nézetcserékben. Ezért válnak ezek oly gyakran presztizs- csatákká, amelyekben a kul­turális ízlés csupán a vil­lámhárító szerepét tölti be, vagy pedig — hasonlóan nem kívánatos módon — „süketek párbeszédévé”, amelyben az egymással vitázó felek nem értik, nem akarják és sajnos sok esetben nem is tudják megérteni egymást. ízlések és pofonok gyakran különbözőek — hangzik a szólásmondás: Valóban sok­ban különböznek egymástól. S ha nagyon látványos ízlés­generációs összecsapásra rit­kán kerül is sor, a problémák ott rejtőzködnek a mélyben. Ténylegesek és valósak. Nagy megfontoltsággal kell hozzá­juk közelítenünk, nehogy a magunk igazának védelmezé- se automatikusan együtt jár­jon olyanok megsebzésével, akik erre semmiképpen nem szolgálnak rá. Még akkor sem, ha netán nem egyezik ízlésük a kívánttal vagy a miénkkel. PAPP ZOLTÁN Meghalt D. Pintér József Nemrég közöltük lapunkban a szentendrei Rab Rá- by házáról készített finom vonalú tollrajzát. Most jött a hír: Doromlási Pintér József festőművész gödi ottho­nában meghalt, itt született a Duna túlsó partján. Fok­tő, Géderlak, Doromlás — a korán árvaságra jutott egykori napszámosgyerek nyomorúságos ifjúságának egy-egy állomása volt. Többször járt Szekszárdon is, füzetébe jegyezgetve, rajzolgatva városunk változó ar­culatát — pillanatokat, mozdulatokat, hogy valamikor majd vászonra érjenek. Hiába várják a frankfurti, a tókiói kiállításra, ahová képeit vitték a közelmúltban, — a halállal minden elvégeztetett. Őrzi emlékét több­száz festménye, akvarellje, toll- és tusrajza, amelyek­ről a hazai táj, benne a dolgozó emberek, naponta vál­tozó látványa gyönyörködteti a nézőt. Egyik utolsó raj­zával búcsúzunk tőle. KOPRIi JÓ/SEF Kölesdi képgyüjtők A NEVEK: Than Mór, id. Markó Károly, Rudnay Gyu­la, Czencz, Schéner, Bencze, Bereznay, Martinék, Űjváry, Vecsési, Magyar-Mannhei, mer, Mészöly, Pólya, Pente- lei-Molnár, Szalatnay, Garay Ákos. ' Olyan festőművészek nevei ezek, akik munkásságának értékét vagy az idő, vagy Kossuth, és Munkácsy-díjak, „érdemes művész” cím iga­zolta; de akikre mindez még nem vonatkozik, azok kiállí­tásra kerülő képein is ott van a Képzőművészeti Lekto­rátus hivatalos elismerést je­lentő engedélye. Most azon­ban ne a hivatalos elismerés, sei foglalkozzunk. A HELY: Kölesd közös ta­nácsú község Tolna megye szekszárdi járásában. Az utol. só népszámláláskor 668 lakás­ban 2507 személy lakott itt. Az állampolgárok száma minden bizonnyal csökkent valamicskét; a lakásoké azonban emelkedett. Itt nem­csak mennyiségi gyarapodás, ról van szó. Aki néhány éve járta csak hosszasabban a fa­lu utcáit, az most örömmel veheti számba a szép házak sorát, és sokfelé a szilárd burkolatú úttestet is. Kölesd tájképi szépségéhez lakói jó­módjának külső jelei is tár­sulnak. Ami a tájképi szépsé­get illeti, erre valaki már a XIX. század első felében fel­figyelt. Az ismeretlen festő mai ízlés szerint is elfogadha. tó képet készített falujáról, ez a művelődési központ tu­lajdona, és a legutóbbi hely- történeti kiállításon láthatták a látogatók. AZ ELŐZMÉNYEK: Ilyen távolra azonban ne menjünk A kiállító művész Tegyük hozzá, hogy a szá­mok nem egészen pontosak. Az iskolai osztályok — ese­tenként átlagosan 300 gyerek — nem szerepelnek benne, de azok a képek sem, melyek az alkotó és az alkotást igénylő magánkapcsolatai révén ke. rültek Kölesére. Hitelt érdemlőnek tűnő becslés szerint Kölesden nap­jainkban legalább ötven tu­datos képvásárló birtokában 450 műalkotás (közöttük mintegy 150 rézkarc és jobb grafika) van. A HÁTTÉR: Vegyes. Jár. tunk hentes, kispénzű tsz-ad. minisztrátorlány, pedagógus, állatorvos, üzemi dolgozó ott. honában. A vásárlás oka, módja, indítéka is vegyes. A faluban korábban tudatos íz­lésnevelés nem volt. A Sass- és Jeszenszky-kúriákról a földosztás óta a faluba került vissza. A kölesdiek — szerin­tünk ritkaságnak számító — képgyűjtő kedve a közelebbi múltban kelt lábra. (Azt fel­tehetőleg sejti az olvasó, hogy a korábban felsorolt művé­szek alkotásai — soktól akár tucatnyi is — a kölesdi ott­honokban láthatók.) Lapunk 1974. október 8-i számában Virág F. Éva be­számolt Baranyai László mű. velődésiház-igazgató kitűnő ötletéről. A faluba hosszú évek óta jártak a Képcsar­nok Vállalat emberei, és jó- voltukból a kölesdiek már túljutottak a „rézkarckoron”. Ez éppúgy nem lebecsülést érzékeltető jelző, mint ahogy a képcsarnokosok járművé­nek „bazárautó” elnevezése sem az. Mindkettőt helyben hallottuk, előbbi mögött tény. megállapítás, utóbbi hátteré­ben némi kedves közvetlen­ség rejlik. Nos, Baranyai László a házaktól kérte köl­csön a „képcsarnokos” fest­ményeket, ilyesformán meg­mutatva a kölesdieknek, hogy odáig — különösebb művelő, déspolitikai irányítás nélkül — mit gyűjtöttek ők maguk. A hatás olyannyira megle­pő volt, hogy a helybeliek is elcsodálkoztak. Kétnapos fa­lujárásunk és nagyon sok be. szélgetés során egybehangzó­an állította mindenki, hogy ezzel kezdődött „a nagy vál­tozások kora”. Ezúttal azon­ban már tudatos ízlésnevelés­sel, irányítással. A KIÁLLÍTÁSOK: A Kos-' suth művelődési központ 15 részes kiállítássorozatot szer­vezett. A terv harmadrésze már megvalósult, és megér egy kis számvetést. képek száma csekély. Az ál­talános iskolai művészeti ok­tatás (a VII—VIII. osztályok, ban) még gyermekcipőben se jár. A legnépesebb értelmisé. gi réteg — a pedagógusoké — saját bevallásuk, megkérde­zett legértékesebb képviselőik szinte egybe hangzó állítása szerint meglehetősen elzár­kózva él a falu egészétől. (Az ezzel kapcsolatos oknyomozás bizonyára érdekes lenne, de most nem a mi feladatunk.) A képgyűjtők tehát csak meglehetősen szűk körben hatnak egymásra, annak rendje szerint, ahogy a bará­ti-ismeretségi körök kialakul, tak. Természetesen az anyagi lehetőségek se egyformák. Akinek még 5—6 évet kell várnia a házépítésre felvett pedagóguskölcsön lejártáig, az kevesebbet költhet képek­re. (A festmények, művészeti alkotások ára cseppet sem alacsony.) Más, ahol négy ke. reső mellett egyetlen gyerek sincs, nyilvánvalóan többet. A szándék tiszteletre méltó volta azonban vitathatatlan. Meglehetős gonddal igyekez­tünk kideríteni azt, hogy kit mi vezetett a képvásárláshoz. Értékgyűjtés? Köztudott, hogy a művészeti alkotások ára, „piaci értéke” újabban szinte minden logikának fity- tyet hányó mértékben emel­kedik. Sznobság? Volt idő, amikor szomszéd a szomszéd­dal sátortetőkben és esslinge- ni redőnyökben, később ková­csoltvas kerítéscsodákban mérte össze erejét. Tehetné éppen falra aggatott képek révén is. A szép szeretete? Az otthonok szebbé tételének szándéka? Ez az utóbbi fel- tételezés bizonyult a legin­kább helytállónak. A KÖRNYEZET: Nagyon sokféle otthonban jártunk. Valóságos luxuslakásban, szép és kevésbé szép szolgá­latiakban, szerény borjáéi­ban, bármelyik városban az itteni többszörösét érő emele. tes házakban. Az öröm ott fogta el a hívatlan látogatót, amikor egy harmadik gyere­két váró fiatalasszony gyö­nyörűségtől csillogó szemmel magyarázta egy — nem is túl szerencsés helyen felakasztott — Somogyi-kép fényhatásá­nak szépségét, ami őt arra in­dította, hogy ezt, de csakis ezt mindenáron (azaz 7500 forintért) megvegye. Máshol egy férjhezmenendő fiatal lány tartotta majdani „stafí- rungja” legnagyobb értékének Schéner Mihály egyik festmé­nyét. Ismét máshol egy állat- tenyésztési szakember beval­lott lószeretete Garay Ákos pompás kis lovas képén volt mérhető. Még sorolhatnánk... A JÖVŐ: Biztató. A műve­lődési ház kiállítássorozata folytatódik. A legközelebbit — Vecsési Sándor Munkácsy ­díjas, érdemes művészét — március 17-én nyitja meg dr. Szilágyi Miklós, a megyei múzeum igazgatója. Még az idén követi két Kossuth-díjas tárlata, Szentgyörgyi Kornélé és Reich Károlyé, majd az el. ső szoborkiállítás: Pálfy Gusztávé. Véleményünk szerint az íz­lésnevelésben még tovább le­hetne lépni. Az egyik gyesen lévő fiatalasszony mesélte, hogy bolgár—lengyel IBUSZ, útjainak fő programja a kép­tárlátogatás volt. Más a Tre­tyakov galériáról vagy éppen Fontainebleauról áradozott. Megyénk tőszomszédságában van egy „képtárváros”. Pécs. Ide és a fővárosba is lehetne ilyen célú kirándulásokat szervezni. A könyvterjesztők pedig jól tennék, ha a képző, művészeti munkáknak is pia­cot keresnének Kölesden. Bi­zonyára találnának, mint ahogy mi is találtunk Hege. dűs Ferenc hentes lakásában egy szép szakkönyvtárat. ORDAS IVÁN A látogatók A kép­száma vételek 1. Schéner Mihály 467 9 2. Bencze László, Kossuth-díjas 607 5 3. Breznay József, Munkácsy.díjas 935 2 4. Martinék József 690 4 5. Űjváry Lajos 942 8 Az első öt tárlaton összesen: 3641 28 Zenei krónika A Pécsi Szimfonikus Zene­kar szereplése mindig lelkes visszhangra talál a szekszár­di közönség körében. Hétfői hangversenyük bizonyította a zenekar töretlen fejlődését és gyarapította jó hírüket. Nagy­szerű a fafúvós gárdájuk, ki­tűnőek a rezesek, sőt ezúttal a vonósok is telt, szép hang­zással hívták fel magukra a figyelmet. Minden taktusból sugárzott az alapos felkészü­lés, a számtalan próba, a fej­lődés igazi záloga. A zenekar szép színei csil­logtak a Mendelssohn: Heb- ridák nyitány lendületes elő­adásában, könnyed elegan­ciájában. A Brahms-szimfó- nia nem a bevezetőben em­lített hősiességet hangsú­lyozta. Ez az előadás a mű Jánusz-arcát mutatta meg. Az indító tétel helyenként he­roikus hangja mellett inkább a recignáció, töprengés, bele­nyugvás és az áradó líra hangja * dominált a két kö­zépső lassú, sőt a zárótétel­ben is. Az est szólistája Bán- ky József Chopin f-moll zon­goraversenyében a tőle el­várt magas színvonalon, nagy biztonsággal, jó ízléssel ara­tott megérdemelt nagy si­kert. Koródy András biztos kézzel irányította a zenekart. * Az elmúlt vasárnap dél­után az Augusz-házi hang­versenyen Kovács Józsefet és Lányi Pétert hallottuk. Kovács József műsorössze­állításában nem mindennapi feladatot vállalt magára, amikor Schubert: Hattyúda­lok című teljes dalciklusát tűzte műsorára. Az igényes­ség nemcsak a műsorválasz­tást jellemezte, hanem a fel­készülés gondos munkáját is. Előadásában nemcsak he­lyes zeneiség és formálás ju­tott szóhoz, hanem érzékel­tette a tragikus zeneköltő ha­lála élőtti magányos, fájdal­mas, önmarcangoló vallomá­sát. Kovács József egyenletes, jó diszpozícióban énekelte végig nehéz műsorát. Ez az est az idei Augusz-házi hang­versenyek kiemelkedő ese­ménye volt. Lányi Péter mint zongora­kísérő a tőle megszokott mu­zikalitással jól szolgálta az est sikerét. Kár, hogy beteg­sége miatt nem vállalkozott a műsorán lévő művek előadá-. sára. Jó formáját bizonyítot­ta az előadott Chopin: An­dante spianato és nagy polo- néz kitűnő előadása. Húr Egy adag víz Vilt Tibor szobrászmű­vész 1971-ben készített tanulmányterve a Ma­gyar Nemzeti Galériában rendezett kiállításán. A Városliget Pereházy Károly finom ki­állítású könyve a budapesti Városliget alig ismert törté­netét eleveníti fel, hangula­tosan, sok adattal és idézet­tel. Könyve akár egy kis városligeti antológiának is beillenék, Arany versétől a hajdani verklidalig tulajdon­képpen mindent idéz, amit a Városliget kapcsán lehet és érdemes. De fontosabb ennél a liget története, mely a •tatárjárás évében kezdődött: 1241-ben — milyen nagy volt akkor a világ! — Batu kán seregei ide csalogatták a ma­gyar csapatokat, majd be­kerítették és lenyilazták őket. A liget történetének pon­tos, számos adattal alátá­masztott történetét írja meg Pereházy Károly, majd pe­dig részletesen elemzi Diósy Antal akvarelljeit. Diósy An­tal a közelmúltban hunyt el, s a magyar akvarell nemzet­közileg elismert mestere volt. Miután a Városliget közelé­ben lakott, szívesen és sokat festette a liget életét, fáit, embereit. Pasztózus színek­kel komponált akvarelljei, művészi értékükön túl, a tör­téneti dokumentum értékével is bírnak, hisz 1929 óta év­tizedeken át festette,' a kró­nikás hűségével, ezt a szép tájat. A szerző, végigkíséri Diósy Antal életútját, értően méltatva művészetét, itthoni és külföldi sikereit, s így könyve nemcsak a Város­ligetnek állít emléket, hanem Diósy Antalnak is. A kötetet 24 Diósy-akvarell díszíti és 10 egykorú fény- képfelvétel idézi fel a régi Városliget életét. A szép könyvet a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata adta ki. cs

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom