Tolna Megyei Népújság, 1978. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-09 / 58. szám
2 tIéPÚJSÁG 1978. március 9. Egyetértés Belgrad ban A héten bofejoacttdlk a találkozé A megyei NEB ülése HÁGA A holland parlament szerda hajnalig tartó vita után kétharmados többséggel olyan határozatot hozott, amely „nemkívánatosnak minősíti a neu trón fegyver gyártását. Van Agt miniszterelnök kénytelen volt megígérni, hogy ellenáll minden olyan amerikai kérésnek, amely arra irányul, hogy a holland kormány fogadja el a fegyvert „ha a Szovjetunióval e kérdésben nem születne megegyezés.” NEW YORK Márkus Gyula és Nyárádi Róbert, az MTI tudósítói jelentik: Szerdán délelőtt az újbelgrádi Száva-palotában megszületett az egyetértés a belgrádi találkozó záródokumentumának szövegében, s így már a délutáni órákban megkezdődtek a 35 ország küldöttségvezetőinek záróbeszédéi. Bizonyosra vehető, hogy az október 4-én kezdődött belgrádi találkozó még a héten, általános vélemény szerint legkésőbb pénteken befejeződik. A keddi eredménytelen plenáris ülések után a szerdán délelőttre összehívott újabb ülésen már kompromisszumos máltai indítvány várta a küldötteket. A javaslat szerint Málta elfogadja a többiek által már korábban jóváhagyott záródokumentum-tervezetet, azzal a kikötéssel, hogy a földközi-tengeri országok biztonságának és együttműködésének témájával foglalkozó, Máltán sorra kerülő szakértői tanácskozás 1979. február 13-án kezdődjön és azon a térség államainak gazdasági, kulturális és más területen való együttműködése kérdéseivel foglalkozzanak. Málta ugyanakkor „az egyensúly fenntartása érdekében” szükségesnek tartja, hogy az 1980-ban Madridban sorra kerülő, a belgrádihoz hasonló találkozón foglalkozzanak a földközi-tenger melléki országok biztonságának kérdésével is. A szerda délelőtti ülésen a máltai kiegészítő indítványnyal a többi részt vevő ország egyetértett. A záródokumentum elfogadásával a találkozó befejező szakaszához érkezett. A delegátusok már a szerda délutáni nyilvános plenáris ülésen hivatalosan is elfogadták a záródokumentumot és ezt követően megkezdődtek a harmincöt ország küldöttségvezetőinek — húsz percben megszabott — záróbeszédei. A tanácskozás ünnepélyes befejezésének valószínű időpontját a Száva-palotában a pénteki napban jelölik meg. Tegnap délelőtt, dr. Tóth Bálint elnökletével, kibővített ülést tartott a Tolna megyei Népi Ellenőrzési Bi_ zottság. A testület tagjain kí_ vül jelen voltak a városi és járási bizottságok elnökei is. Megjelent az ülésen dr. Mól. nár Imre, a KNEB elnökhelyettese és Sándor István főosztályvezető. A jelenlévők megtárgyalVilágszerte elítélik a Smith-rezsimet Folytatódott a BT-ülés Rhodesia-vitája Lesotho állandó ENSZ-kép- viselete jegyzéket intézett Kurt Waldheimhez, az ENSZ főtitkárához azzal kapcsolatban, hogy a Dél-afrikai Köztársaság egyoldalúan lezárta országa határát. (Lesohót minden oldalról körülveszi a Dél-afrikai Köztársaság, s az országnak nincs tengerpartja sem.) A jegyzék hangoztatja: Pretoria ezzel a lépésével mepróbálja Lesothót rákényszeríteni arra, hogy ismerje el önállónak az egyik dél-afrikai „bantusztánt” Transkei t. BONN A Német Szövetségi Köztársaság közvetlen és közvetett katonai kiadásai az idei esztendőben hatalmas összeget, 54 milliárd márkát tesznek ki — közli az Unsere Zeit, a Német Kommunista Párt napilapja. Csak a hadügyminisztérium szükségleteire 35 milliárd márkát fordítanak, ami nyolcszor nagyobb, mint az oktatási célokra és kilencszer nagyobb, mint a lakás- és kórházépítésre szánt összeg. MOGADISHU Sziad Barre Szomáliái államfő kedden Mogadishu stadionjában beszédet mondott. Az elnök először ismerte el hivatalosan, hogy az etiópiai Ogadenbe bonyomult Szomáliái csapatokat visszavonulásra kényszerítették, de hozzátette, hogy hadserege „az utolsó szál emberig” küzdeni fog. BEJRUT Dél-Libanonban, Mardzsa- jun körzetében szerdán reggel is folytatódtak a fegyveres összecsapások a jobboldali milícia és a baloldali erőkhöz tartozó alakulatok között. A harcoknak — nem hivatalos adatok szerint — öt halálos és nyolc sebesült áldozata van. „Konstruktívnak és őszin-' tének” nevezte a Fehér Ház szóvivője Tito jugoszláv államfő és Carter amerikai el. nők keddi tanácskozásait. A tárgyalások napirendjén — mint közölte — az Afrika szarvának térségében, valamint a Közel-Keleten kialakult helyzettel összefüggő kérdések és egyéb nemzetközi problémák álltak. A szovjet—amerikai viszonyt érintve Carter — a szóvivő szerint — biztosította vendégét arról, hogy az Egyesült Államok az enyhü. lés mellett száll síkra „annak legteljesebb értelmében”. Carter ugyanakkor burkolt formában az ismert amerikai fenntartásoknak is han. got adott, mondván, hogy az enyhülésnek „természetét tekintve átfogónak és kölcsönösnek kell lennie, demonstrálnia kell a nagyhatalmak kölcsönös mérsékletét, valamint a békére irányuló törekvését”. Az északkelet-afrikai helyzet megvitatása során Carter arról próbálta meggyőzni tárgyaló partnerét, hogy „az Egyesült Államok tiszteletben tartja a fennálló határokat.” A rhodesiai fajüldöző rezsim hétfőn az eddigi legsúlyosabb agressziót követte el északi szomszédja, Zambia ellen. Helikopterekről légidesszant alakulatokat dobott le Lusakától délkeletre, mintegy kétszáz kilométeres körzetben, s közben sugár- hajtású repülőgépek támogatásával rhodesiai szárazföldi alakulatok hatoltak be Zambia területére. A harci cselekmények kedden is folytatódtak, A zambiai állami televízió kedden, a késő esti órákban arról adott hírt, hogy az ország fegyveresei és a betoA tárgyalások csütörtökön kétoldalú kérdések megvitatásával folytatódnak. Szadat egyiptomi elnök meghívta Tito jugoszláv államfőt, hogy az általa választott időpontban látogasson el Egyiptomba — jelenti a szerdai A1 Ahram. lakodók közötti harc még tart, noha a rhodesiai fehértelepesek azt állították, hogy inváziós alakulataik a Zambezi folyón át már visz- szavonultak. Egy lusakai kormányszóvivő rámutatott, hogy a rhodesiai támadást senki sem provokálta, az agresszió cél. ja esztelen öldöklés volt. Közölte azt is, hogy a zambiai légelhárítás lelőtt hat ellenséges repülőgépet. A Smith-rezsim fegyvereseinek újabb támadása — írja a Reuter —, további kísérlet azoknak az afrikai országoknak a megfélemlítéTito elnök még tavaly ja. niuárban kívánt ellátogatni Egyiptomba, a látogatást azonban az utolsó pillanatban elhalasztották az egyiptomi belső fejlemények miatt. sére, amelyek támogatják a tényleges többségi uralom megteremtéséért, a fajüldöző Smith-rezsim megdöntéséért és demokratikus kormányzat létrehozásáért küzdő zimbabwei hazafias erőket. A Zambia ellen végrehajtott legutóbbi rhodesiai támadás újabb olajat öntött a tűzre az ENSZ Biztonsági Tanácsának a rhodesiai probléma „belső” rendezéséről folytatott vitájában. A kedd esti tanácskozáson Mozambik és Angola képvi. selője hangsúlyozta, hogy a IDEOLÓGIAMENTES ALLAM? Ami az állam és ideológia viszonyát illeti, az úgynevezett pluralizmus vallói azt állítják, hogy a jövő államában nem lehetséges semmilyen államideológia, ugyanúgy ahogy — szerintük — a jelenlegi tőkés viszonyok között is kérdéses ennek megléte. Állam és ideológiaikapcsolatát tehát egy ideológia nélküli állam javára kell felbontani. Miről van itt szó? Tulajdonképpen arról, hogy feláldozzák az alap- és a felépítmény viszonyának marxi megoldását, s helyébe olyan államelméletet helyeznek, amely történelmietlenül az állam és az intézményes szabályok és formák tartalmatlan, elvont összegezésében merül ki. Holott a történelem bebizonyította, hogy az állam nem egyszerűen önmagában vett intézményrendszer, amelyet minden osztály különbség nélkül felhasználhat. Marx és Engels feliszambiai területek ellen végrehajtott támadás — amit Ian Smith gerillaellenes hadműveletként próbált feltüntetni — a rhodesiai fehértelepes rezsim fajüldöző politikájának újabb bizonyítéka. Mozambik, Angola, majd ezt követően Benin és Kenya képviselője felszólalásé, ban visszautasította a rhodesiai probléma „belső” rendezéséről az elmúlt héten Salisburyben aláírt megállapodást, és a Smith-szel le- paktált afrikai vezetőket a zimbabwei nép árulóiként bélyegezték meg. merték, hogy a terméktöbblet és az elsajátításáért folyó harc fejlődése alapján osztá- lyok és osztályharc keletkezik, s ezáltal kialakul egy olyan állam, amely a társadalmi alakzatök sorrendjében tartalmilag mindig megváltozik. így a polgári tulajdonnak, a 'kapitalista versenynek bizonyos történelmi megjelenési formák — állam — felelnek meg. Éppen e tulajdon, e verseny, a bur- zsoá politikai alapjogok, a polgári demokrácia stb. jogiideológiai biztosítására. Ennek az államnak az a feladata, hogy a termelési viszony jellegét kifejező állam- hordozó eszméket, az e viszonyt fenntartó osztálykapcsolatokat, s az ezekből levezethető jogi elképzeléseket szolgálja. Röviden: az a feladata, hogy az őt végső soron igazoló ideológiát az egyház, az iskola, a sajtó, a hadsereg, a tömegkommunikációs eszközök stb. által képviselje. Mégsem véletlen, hogy a történelmi átalakulások idején az emberi jogok, az alapvető jogok, a tulajdon és az ták és a NEB, a vitában elhangzott kiegészítésekkel, elfogadta az elmúlt évi mun. káról szóló beszámolót. Az anyagot megyei tanács legközelebbi ülésén fogja meg. tárgyalni, ahol a népi ellenőrzési bizottság munkáját veszik számba. Dr. Tóth Bólint, a megyei NEB elnöke szóban ismertette az állami munka ellenőrzéséről, valamint a szövetkezetek belső ellenőrzéséről szóló minisztertanácsi rendeletet és a népi ellenőrzés továbbfejlesztéséről rendel, kező minisztertanácsi határozatot. Az ülésnek az előbbiekhez hasonlóan fontos része volt az a vita, amelyben a fenti jogszabályok meghatározta ez évi feladatokról esett szó. A KNEB a megyei vitákban elhangzó javaslatokkal kiegészítve ké-. szíti el a népi ellenőrzés ügyrendi, működési és eljárási szabályzatának módosí. tásót. A továbbiakban a megyei népi ellenőrzési bizottság jóváhagyta a szövetkezetek revizori irodáinak működését ellenőrző vizsgálat programját. érték kérdései nyomulnak az ideológiai harc középpontjába, hogy például a polgári forradalmak győzelmekor új jogszabályokat (alkotmány, Napóleon-féle törvénykönyv, polgári törvénykönyv, stb.) alkottak. S nem más a helyzet a szocialista mozgalommal a hatalomért vívott harcával és a kivívott hatalom után tanúsított magatartásával. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom, mint minden más szocialista forradalom, mégiscsak új államot, új tulajdont, új jogot alkotott, új erkölcsöt alapoz meg, röviden szólva: az uralkodó munkásosztály új ideológiáját is, amely ellen a burzsoázia politikailag és ideológiailag elkeseredetten védekezik. IdeológianéLkülségről itt mégiscsak az beszélhet, aki szemet huny az osztályharcok valódi története, a tények fölött. Ez azonban éppen a munkásmozgalom számára életveszélyes, illuzórikus áláspont. Tehát a marxzimusnak ez a fontos alaptétele, állam és ideológia összetartozása nem azért igaz, mert Marxtól származik, hanem azért, mert helyességét a gyakorlat bizonyította be. Nem Marxnak egy tetszés szerinti megjegyzéséről van szó, hanem a társadalom és a történelem materialista felfogásának lényegéről. Igen nyomós bizonyítékokat kellene előterjeszteni, hogy a marxizmus e leglényegesebb részét félálWashingtonban magas szintű jugoszláv—amerikai tárgyalások kezdődtek (Képtávírónkon érkezett) Fock Jenő látogatása Fejér megyében Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja szerdán Fejér megyébe látogatott. Székesfehérvárott, a megyei pártbizottság székházában Takács Imre első titkár fogadta és tájékoztatta a megye gazdasági helyzetéről, terveiről és településfejlesztési tevékenységéről. A megbeszélésem részt vett Závodi Imre, a megyei tanács elnöke, és jelen voltak a megyei pártbizottság végrehajtó bizottságának tagjai is. A tájékoztató után Fock Jenő a megye vezetőinek társaságában a Szabadegyházi Szeszipari Vállalat központjába látogatott. A látogatás az Ikarus székesfehérvári gyárában folytatódott, ahol Toldi József vezérigazgató és Tóth István, a székesfehérvári gyár igazgatója ismertette az évente több mint 12 ezer autóbuszt gyártó nagyüzem munkáját, műszaki és kereskedelmi helyzetét. Elmondották, hogy tárgyalások folynak szovjet—magyar közös fejlesztésű városi autóbusz gyártásáról, továbbá a közeljövőben megoldják a korszerű aggregátorok és sebességváltók hazai gyártását. Ezzel gazdaságosabbá és exportképesebbé válik a világhírű autóbusz. * A Fejér megyei látogatás székesfehérvári városnézéssel, a „Clasp" könnyűszerkezetes iskola-óvoda épjtkezés megtekintésével zárult. Washington Carter és Tito tárgyalásai Végső búcsú Jánossy Lajos akadémikustól Családtagjai, barátai, munkatársai, elvtársai, a magyar tudományos élet képviselői kísérték utolsó útjára szerdán Jánossy Lajos akadémikust, az MSZMP Központi Bizottságának tagját. A Mező Imre úti temető díszravatalozójában a vörös drapériával bevont, koszorúkkal övezett ravatalnál a párt- és állami életünk, a Magyar Tudományos Akadémia vezetői, tudományos életünk jeles képviselői álltak díszőrséget. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Kornidesz Mihály, az MSZMP KB osztályvezetője vett búcsút az elhunyttól. A Magyar Tudományos Akadémia nevében Tétényi Pál akadémikus, a tudomány- politikai bizottság titkára búcsúzott a tudóstól. Jánossy Lajost a sírkert tudósparcellájában helyezték örök nyugalomra. A temetés az Internacionálé hangjaival ért véget. Állam, ideológia A Nagy Októberi Szocialista Forradalom és az azóta lezajlott szocialista forradalmak amarxista elmélet alapjainak történelmi próbáját, gyakorlati felülvizsgálását jelentették. Ez különösen érvényes a forradalom- és államelméletre. A szocialista forradalmakból levonható tapasztalatok alapján, ezeket szembesítve a marxista elmélettel a Német Kommunista Pórt Frankfurtban megjelenő Marxistische Blätter cimü elméleti folyóiratában Robert Steigerwald fontos cikket szentelt a címünkben felvetett alapfogalmak viszonyának, megvilágítva a fejlett tőkés országokban jolyó konkrét ideológiai viták hátterét