Tolna Megyei Népújság, 1978. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-26 / 73. szám

io Képújság 1978. március 26. Russel Baker: Keserű pirulák Ferenczy Béni szobra A minap bementem egy----------------— kórházba és a kapuban a portás megállí­tott: „ön nem engedheti meg, hogy ide bekerüljön!” Ebben nem volt semmi új­donság. Amerikában immá­ron senki sem engedheti meg magának, hogy kórházba ke­rüljön. Az orvosi ellátás költ­ségei olyan magasak, hogy az átlagos beteg, aki mandula­műtétre szorul, csődbe jut, mielőtt az orvos kivenné a második manduláját. Ebből adódik, hogy napjainkban az amerikaiak többségének egyik mandulája kint van, a másik bent. Megmondtam a portásnak, hogy nem szo­rulok orvosi segélyre, csak látogatóba jöttem. A látoga­tó belépőjegy húsz dollárba került, amely öt dollárral ol­csóbb, mint egy zenekari ülés Liza Minelli új musicali­jéhez. A liftért hét dollárt kellett volna fizetni, ezért inkább lépcsőn mentem, ami csak öt dollárba került. A lépcsőmászástól kifullad­va mélyeket lélegeztem, mire néhány műtős beterelt egy lé­legeztető szobába, ahol a légzéselemző készülék kimu­tatta, hogy a levegő mellett padlóviasz, éter, jód, vécé­fertőtlenítő, ajándék gyü­mölcskosarak és ragtapaszok szagát is beszívtam. Ebből a padlóviasz tíz dollárba ke­rült; az éter ötvenbe; a jód huszonötbe; a fertőtlenítő húszba; a gyümölcskosarak szaga tizenötbe; a ragtapaszé pedig megint húszba. Száz dollárt kellett fizetnem a lé­legeztető szoba használatáért, a légzéselemző készülék hasz­nálatáért hetvenötöt, és har­minc dollárt azért a papírért, amin a számlát kiállították. Csekkel fizettem, s ezek után két őr feltartóztatott a folyosón, miközben egy nő­vér telefonált a bankba, hogy ellenőrizze, nem vagyok-e csekkhamisító. Negyven dol­lárt szabtak ki rám az őrö­kért, huszonötöt a folyosósa­rok használatáért, tíz dollárt a telefonhívásért, és ötven dollárt a jó egészségi állapo­tomról szóló irat kiállításá­ért. Továbbmentem a folyosón a barátom szobája felé, aki gazdag vállalkozó volt, s történetesen lenyelt üzleti ebéd közben egy halszálkát. A folyosó használatáért öt­ven dollárt kértek, a folyosó mennyezetvilágításáért húsz dollárt, a radiátorokból áradó hőért pedig harmincat. Mivel százötven dollárba került vol­na, hogy belépjek a barátom szobájába, inkább megálltam odakinn, és benéztem a nyi­tott ajtón. A nyitott ajtó használata tizenöt dollárba került. A barátom nem volt ott. — Hol az az ember, aki halszálkát nyelt? — kérdez­tem egy nővértől. — A felvilágosításért járó tarifa 130 dollár, felelte bo­csánatkérő mosollyal. A mo­solyért 25 dollárt fizettem, s annak bocsánatkérő jellegé­ért külön 40-et. Ezidőre a bankszámlám annyira- leapadt, hogy féltem, nem lesz egy fillérem sem a kórházból való kijutásra. Legszívesebben rohantam volna a lépcsőn, ha abban a pillanatban be nem lép gazdag barátom teljesen felöltözve és zokogva. A története rövid volt és egyszerű. Teljesen tönkretet­ték, szinte letörölték őt a föld színéről. A halszálkát nehezen találták meg, az or­vosoknak először be kellett hatolni a nyelőcsőbe, majd a gyomorba, mielőtt eltávoz­hatták volna. Ekkorára azon­ban a bankszámlája kimerült a biztosításból járó összeget is felhasználta, a repülőgépét, jachtját és autóit árverésen kellett eladnia, maine-i, de- lawaere-i és venezuelai bir­tokai mind odavesztek. Mire a műtőasztalra került, egy fillérje sem maradt, de a kórház azért hajlandónak bi­zonyult bevarrni a sebeit, és azt is megengedték, hogy megtartsa drága ruháit, ame­lyekben odaérkezett. Mindez — úgymond a kórház — az orvosi etika szabályai szerint történt, amelynek tarifája 1500 dollár A barátom min­dig érzékeny idegzetű volt, ezért nem csoda, hogy most kitört és zokogni kezdett az irodában, ahol megmondták neki, hogy noha koldúsbotra jutott, a világ legjobb orvosi ellátásában részesítették. Az igazgatói iroda haszná­latáért 100 dollárt kértek, a sírás díja 150 dollár volt, s az igazgatási tisztviselő hoz­zátette, hogy az idegössze­omlásért járó 300 dollárt el­engedi, a többi számlát pe­dig elküldi egy végrehajtó ügynökségnek. Miközben az ajtóhoz kísértek bennünket, a kórház nevében ajándékot nyújtottak át a barátomnak: egy bádogpoharat, benne egy tucatnyi ceruzát. Mindezt egy jótanács kísérte: — Legközelebb inkább vál­jon el — mondta a kórházi tisztviselő humoros hangon. Az olcsóbb, mint halszálkát nyelni. A bádogpohár ára 50-------------------------- dollar v olt, a ceruzáké 30. A jóta­nácsé 100 dollár, s a humoros hangért, amelyet egy végre­hajtó ügynökség által halálba kergetett pácienstől kölcsö­nöztek, összesen tizenötezer dollár. Fordította: ZILAHI JUDIT A közművelődési alapból Öt év alatt - háromszázmillió A Minisztertanács a köz- művelődés irányításának köz­ponti összehangolásáról, haté­konyságának fejlesztéséről és a közművelődéspolitika meg­valósításának ellenőrzéséről az Országos Közművelődési Tanács közreműködésével gondoskodik. Az OKT, amely 1974 őszén, a közművelődési párthatározat alapján alakult meg, feladatait alapvetően a tanács és az elnökség ülésein napirendre kerülő előterjesz­tések, javaslatok megvitatá­sával, s az ezekkel összefüggő határozatok, állásfoglalások kiadásával és végrehajtásuk ellenőrzésével, segítésével látja el. És feladatkörébe tar­tozik az 1974-ben létesített közművelődési alap elosztása is AZ ELOSZTÁS MEGTÖRTÉNT A közművelődési alap ösz- szege — a jelenlegi tervcik­lusban — kereken három- százmillió. Ennek felét — százötvenmilliót — a közmű­velődés tárgyi feltételeinek fejlesztésére, másik felét pe­dig a példamutató módszerek és megoldások bevezetésének anyagi ösztönzésére fordítják. Természetesen a beruházá­sok támogatására rendelke­zésre álló százötvenmillió fo­rintot az OKT-hoz beérkezett igények többszörösen megha­ladták. Ezért született olyan határozat, hogy támogatást csak azok a beruházások kap­hatnak, amelyek a tanácsok V. ötéves tervében szerepel­nek, s amelyeknek fedezetét a helyi és egyéb források — a közművelődési alap támoga­tásával együtt — teljes egé­szében biztosítják. És az is a szigorítások között szerepelt, hogy ezt az összeget csak a tervezett beruházás befejezési szakaszában kaphatják meg az igénylők. Az elosztás megtörtént, mely szerint a közművelődé­si alap beruházási keretéből harminc közművelődési in­tézmény kap kiegészítő támo­gatást. Ezek között szerepel néhány regionális hatáskörű, módszertani feladatot is ellá­tó művelődési központ tizen­két — zömében munkáslakta — város és tizenhárom köz­ség komplex közművelődési intézménye. E beruházások tervezett teljes összege egy- milliárd forint, amelyből százötvenmilliót a közműve­lődési alap biztosít. Az elmúlt esztendőben a Diósgyőri Vasgyár tizenötmil­liót kapott művelődési köz­pontjának építéséhez. Az épülő Szolnok megyei műve­lődési központ és ifjúsági ház nyolcmilliót és öt-öt millióval támogatta az OKT, a komlói színház- és hangversenyte­rem, valamint a gyöngyösi városi Művelődési Központ építését. Még ebben a tervidőszak­ban Gödöllő tizenkétmilliót kap a művelődési központ építéséhez. Sárospatak tízmil­liót ifjúsági és művelődési ház, Szombathely ugyaneny- nyit megyei művelődési köz­pont, Mezőhegyes hétmilliót művelődési központ és iskola, a Hajdú megyei Földes köz­ség és a Heves megyei Bese­nyőtelek hat-hat milliót mű­velődési ház, könyvtár és is­kola megépítéséhez. Öt-öt millióval részesedik a köz- művelődési alapból és épülő kaposvári ifjúsági és műve­lődési központ, valamint Tót­komlós, ahol művelődési köz­pont és könyvtár épül. Kecel pedig négymilliót kap épülő nevelési központjához. Ez a felsorolás természetesen nem teljes. A MUNKÁSOK MŰVELŐDÉSÉRE A példamutató módszerek és megoldások bevezetésének anyagi ösztönzésre fordítható százötvenmillió forint elosz­tása más elvek szerint törté­nik. Ebből az összegből éven­ként kétszer — összességében átlag harmincmillió — kerül felosztásra. Legutóbb tavaly októberben — a Kulturális Minisztérium és az OKT tit­kárságának előterjesztése alapján — osztott szét hu­szonötmillió forintot az Or­szágos Közművelődési Tanács elnöksége. Ebből az összegből a mun­kások, különösen a szocialis­ta brigádok művelődésének támogatására, munkásszállási klubok, munkástelepüléseken működő művelődési otthonok és könyvtárak berendezésére hatmillió forintot biztosítot­tak. Így egymillió-hetvenezer forintot kaptak a MÉM gaz­daságai és vállalatai, hétszáz­ezret a Jászberényi Hűtőgép­gyár területi munkásklurbja, ötszázezret' a Magyar Hajózá­si RT. ötmillió forintot osztottak szét a kisebb települések könyvtárainak és klubkönyv­tárainak korszerűsítésére. Eb­ből nyolcszázezer forintot kaptak Veszprém megye könyvtárai. A tamási járási járási könyvtár hatszázezret, Hímesháza közművelődési in­tézményei háromszázhetven­ötezret, az alsószölnöki klub­könyvtár és a csákánydorosz- lói könyvtár száznyolcvan­száznyolcvan ezret, a csöröt- neki klubkönyvtár és a tisza- sülyi könyvtár pedig százöt­ven-százötven ezret kapott. TÁMOGATÁS A KLUBOKNAK, KÖNYVTÁRAKNAK Több, mint három és fél millió forintot biztosított az OKT elnöksége a betegek, valamint az egészségügyi dol­gozók kulturális ellátásának javítása érdekében audiovi­zuális eszközök beszerzésére, klubok korszerűsítésére, könyvtárak gyarapítására. A művelődési otthonok és klu­bok szakmai felszereltségére PRUKNER PÁL Fiát ölelő anya Käthe Kollwitz rajza EDWARD LUTCZYN: A boszorkány 1. A falu utolsó boszorká­nyát — a szépséges Leokádi- át — elmúlt héten égettük meg. 2. A falu szélén az erdő mellett lakott, amerre mos­tanában nagyon furcsa dol­gok történtek. 3. Az emberek beszélték, hogy maga a Lucifer láto­gatja éjjelenként. 4. ... és, hogy éjfélkor ki­megy a mezőre mérges gyö­kereket szedni. 5. ... ezekből aztán varázs­italokat főz. 6. A gyerekeket megveri a szemével. 7. A teheneknek elapasztja a tejét. 8. Tanúk voltak ... — Saját szememmel lát­tam! Még a saját tehene tejét is elapasztotta, 9. Ennek fele sem tréfa! Egyik nap meglestük őt a bíróval az istállóban. Ha mindez igaz, máglyán éget­jük el a boszorkányt! 10. És az emberek igazat beszéltek! VARGA MAGDOLNA fordítása HEGEDŰS LÁSZLÓ Búcsú előtt összezsúfolt házak, szűk udvarok, s fák felett a növő hold világol. Körötte a nyájas csillagtábor mint megannyi apró mécs, úgy ragyog. Sóhajt s megleng a szél. Majd hirtelen vonatfütty hasít az éjszakába. S belémormogva a szél zajába, zúg a gépfűrész hangja szüntelen. Utcánk felett, a domb magaslatán áll a templom, mint óriás magány, erős tornya ott mereng az égen. Szemben a dombok sötét tömege. Hallgat a völgy. És a költő szeme utoljára méláz a vidéken. Elveszett szülők Ez a reggel is pontosan olyan, mint a többi. A Nagy­lány első és örftudatlan moz­dulatával a magnót kapcsol­ja be, a Középső és Kicsi egymást taszigálva rohamoz­za meg a szülői ágyat, ahon­nan csak véget nem érő huza­vona után hajlandók kimász­ni, és végre elindulni a für­dőszoba felé. A konyhában a meglehető­sen kába Atya cukrozza meg én^en harmadszor a kávéját, és óriási erőfeszítéssel úgy tesz, mint aki se lát, se hall. Jómagam izgatottan futko­sok felemás zoknik, elhagyott cipőfűzők, és feltúrt fiókok között, miközben legidősebb gyermekem szobájából az Abba együttes vészt jóslóan harsogja: mani, mani, mani... A fürdőszobában gyanús a csend, kinyitom az ajtót, ott áll a Középső csuromvizesen, és megvetően pucér húgára mutat: — Ez megette az összes fogkrémet! — Már csak ez hiányzott... — motyogom. Szerencsére Atya időköz­ben kilábalt reggeli mélasá- gából, már csak percekre tör majd rá, amikor az öltözte­tésnél komótos rendszeresség­gel összecseréli a gyermekek ruháit. Valahogy mégiscsak elkészülünk, ez az egyik rej­tély, amellyel családom na­ponta elkápráztat. Kitódulunk a folyosóra, az ajtót előrelátóan nem csu­kom be. Először a Középső rohan vissza zsebkendőért, aztán a Nagylány fejti le ma­gáról futtában a kék puló­vert, hogy visszavegye a piro­sat, amelyet egyébként per­cekig nem talál. Atya követ­kezik nyomában Kicsivel, tisztázatlan céllal, utolsóként én osonok vissza szerényen, a bennfelejtett kulcsért. Végre elindulunk. Elől Atya, karján Kicsivel, nagy egyetértésben, a Csicseri bor­só dallamára. Mögöttük a Középső és én kézenfogva, fiam elnéző modorban a gép­kocsimárkákra oktat, míg mellettünk egy fáradt zsiráf lépteivel a Nagylány halad, arcán a szokásos világuna­lom. A bölcsőde ajtajában a Kicsi megfeledkezik fölényes engedékenységéről, mellyel a Világ dolgai iránt viseltetik; alig lehet bevonszolni. Amíg vetkőztetem, családom tagjai gyászosan téblábolnak, még a Nagylány is résztvevő arccal topog kishúga körül. Mikor a Kicsi apró fenekét riszálva eltűnik az ajtó mögött, Atya szemlátomást visszazökken hajnali mélaságába. Odahajol a kulcslyukhoz, hogy utolsó pillantást vessen kedvencére. — Már a bilin ül — közli felindultan. — Gyerünk! — mondom könyörtelenül, miközben igyekszem elkerülni a Nagy­lány fürkésző tekintetét. Az óvodáig pár lépés csak, ezalatt a Közénső fantaszti­kus gyorsasággal elhagyja férfiúi méltóságát, viharosan búcsúzkodik, újabb megpró­báltatásnak téve ki család­tagjait. A lépcsőfordulóból még drámaian visszaint, nő­vére lelkesen puszit dobál, teljesen elfelejtkezve króni­kus ernyedtségéről. A busz­megállóban aztán ő is elbú­csúzik, elindul az iskola felé. Utánabámulunk, messziről nézve a Nagylány megható­an bájos ifjú hölgy, mintha nem is az én makrancos csi­bém volna. — Harmincnyolcas lába van — mondja Atya, a lélek­búvár. — Szia mami, szia papi — ordítja a Nagylány, felénk fordítva cseppet sem közö­nyös arcát. — Menj már — mondom porig sújtva. Ott állok a buszmegálló­ban, oldalamon egy ugyan­csak porig sújtott Atyával, teljes elveszettségben a cse­metéink nélkül. — Jön a busz — mondja Atya zordan. Fölszállunk, a tömeg szo­rosan egymáshoz taszít. — Végre kettesben — sú­gom, és gyengéden beleásítok Atya gallérjába. Átfogja a vállam, még jobban magához húz, és a megvető, fölháborodott és irigy tekintetek kereszttüzé­ben szerelmesen a fülembe leheli: — Két kiló krumplit vegyek vacsorára? BOGÄRDI MÁRTA Szolnoki Tabán Bényi László festménye, a Magyar Nemzeti Galéria kiállí­tásán

Next

/
Oldalképek
Tartalom