Tolna Megyei Népújság, 1978. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-26 / 73. szám
A 1ÍÉPÚJSÁG 1978. március 28. Mesterséges vihar? Üldözött, üldözők nélkül Békés kakasdi utcarészlet. Mintha nem történt volna semmi. Mennyi 3x37 Sejtések, kérdések, kinyilatkoztatások, alig valami bizonyos. — Mondjátok, nem lesz már vége? — Láthatod, hogy senki se csinál rendet! — Hát nem megmondtam előre, hogy így lesz?! Egy tisztesen deres bajusz alól leírhatatlanul zamatos káromkodás kacskaringózik elő. Forrnak az indulatok február vége óta. Addig csak készülődött a Vihar. Felszítani akkor sikerült, amikor az ide-oda húzásra, pártoskodásra mindig készen álló ka- kasdiak „bevették” a mendemondákat, azt, hogy nemrég jött orvosukat elüldözik. Először március 3-án feketéllette körül a körzeti rendelő 6-os útra néző épületét száznál több ember. Március 11-én egy fővárosi lap újságírójára várt hiába (reggel 9-től este hatig) vagy kétszáz fős tömeg. Néhány nap múlva, 14-én este 8-kor a megyei kórház-rendelőintézet rendkívüli felülvizsgálatra kiküldött igazgató főorvos-helyettese 250—300 emberhez intézhette nyugtató szavait. Ök délután három körül kezdtek gyülekezni és senki ne gondolja, hogy égi hang sugallatára. Pedig a vizsgálódás szakmai volt, nem tartozott a lakosságra. Mégis hírül vehették a hivatalos látogatók jelenlétét. ... Mielőtt sor került volna a nyugtató szavakra, elvegyültünk a várakozók között. Főleg asszonyok voltak, karjukon gyerekkel, meg néhány kamaszlány és -fiú. öregek is. A fiatalabb férfiak alkonyattájt érkeztek. Nekieresztett hangjukból ítélve egyik-másik a nagykocsmai kitérő után. (Ennek az intézménynek Kakasd életében az egészségesnek mondhatónál sajnos jóval nagyobb a szerepe. Tavaly négymillió-hétszázezer forint volt a forgalma. A takarékba szerény 1 millió került. Egyébként, akit érdekelnek a jövő ilyenkor történő dolgok, csak a nagykocsmába üljön be...) — Mondja néném, miért nyüzsögnek itt már megint? — Hát nem tudja, lelkem? Az orvosnő mellett, hogy el ne üldözhessék. — Ki üldözi? Üldözik egyáltalán? összekapaszkodnak a pillantások. Hátulról jön a hang, amire mindenkinek egyszerre támad beszélhet- nékje. Ami a zsinatból kihámozható: ...Az orvosüldözés vádlottal: 1. A közsági tanács. 2. A volt bábaasszony. 3. Az orvos, aki két évig Bonyhádról járt ki helyettesíteni 4. Az időközben eltávozott körzeti ápolónő. 5. A védőnő. 6. A járási főorvos. 7. A felülvizsgáló főorvos. 8. A tanács végrehajtó bizottságának titkára. 9. A megye egészségügyi ellátásának vezetői. 10 A sajtóval kezdődően az egész világ. — Meg ne haragudjanak, de magukkal valakik a bolondját járatják. Tudhatnák, hogy orvost, pedagógust, összes intézményének a dolgozóját a tanács veszi fel. A munkaviszony megszüntetésének joga is a tanácsé. Mondott olyat bármelyik tanácsi vezetőjük, hogy el akarják kergetni a doktornőt? — Nem — szalad ki egy fiatalasszony, száján, aki nyomban meg is bánja, hogy szólt, mert majd felnyársalják a tekintetek. Azért elszántan újráz: — Nem! Nem, ha mondom! — Az orvosnőt pedig nem engedjük! — billen a kör közepére egy vegyespálinkaillatú atyafi, akit félretolnak. ügy látszik, ezt a „kölnit” se mindenki kedveli. A folytatás viszont az előbb szóló fogadkozásra rímel: — Bizony, hogy nem engedjük Majd megmutatjuk azoknak! — Kik azok, az azok? Ismét hátul adja meg valaki a hangot és a körülöttem állók újra sorolják 1-től 10-ig a bűnösök listáját. Aztán némi vita és marad három név. Azé az asszonyé, aki ismert emberi gyöngéi ellenére becsülettel és köz- megelégedésre végezte a munkáját 36 évig, bár egyikmásik itt megforduló orvos jóval többet várt el tőle, mint ami egy körzeti ápolónő munkaköri kötelessége. Utána következik annak az orvosnak a neve, aki heti két alkalommal (két éven át) vagy kijött helyettesíteni Kakasdra, vagy nem, A sor a sávfelülvizsgáló főorvossal ér véget és azzal az egyhangú közfelkiáltással, hogy „ezekből nem kérünk többet!” Egy név, a körzeti orvosnő férjének, az orvosírnoknak a neve nem hangzik el. Helye va pedig a tábor- és ellentáborállítás machinátorai között. Spiritusz rector nélkül nem igen mozdult volna az az ötfős deputáció sem, mely járt a megyei tanácson, hajkurászott újságírót, és egy nap szabadságot, benzinköltséget áldozva megjárta a kakasdiak petíciójával az Egészségügyi Minisztériumot is. Az orvosi rendelőből tudniillik több olyan információ került ki, ami csak az orvosra, a szakhatóságra, a községi tanácsra tartozik! Mindazonáltal súlyos tévedés lenne csak Ördögh Mátyás orvosírnokot megtenpi egyedüli bűnbaknak, mert a Kakasdon márciusban történtek nem 1978. január elsejével, dr. Maróti Erzsébet ideiglenes megbízásával kezdődtek. A friss okozat oka, illetve okai, sokévesek. Az oda nem figyelés, erélytelenség, az észlelt hibák, mulasztások sorozatos elkenésének gyümölcse érett be Kakasdon Mert ugye ez csak indokolt, ha egy 2000 lelkes község lakossága állampolgári jogon igényt tart zavartalan egészségügyi ellátásra, saját orvosra? A kakasdiak egészségügyi ellátásának problémáival az elmúlt 15 esztendőben sok „jó” ember foglalkozott. A falu lakói jeleztek, jeleztek, jeleztek. Panaszkodtak szóban és írásban, szépen és csúnyán, objektíve és indulatoktól elragadtatva. A „jó” emberek néhányszor megcsóválták a fejüket és szóltak a ludasokhoz így: — Ejnye- bejnye! Hogy ez mennyit ért? Mint éhen halt embernek a toros vacsora... Váradi Józsefnét — aki fél emberéletet kitevő gyakorlata birtokában jól képzett felcserekkel veheti fel a versenyt — január elején küldöttség kereste fel, hogy „mit szól hozzá, ha megválasztják orvosnak?” Ismerve a kakasdiakat, nem volt ez ugratás. Komolyan gondolták, amit „jelöltjük” nyers őszinteséggel marhaságnak minősített. De miért jutott néhány godolkodás- módját, állampolgári tájékozottságát illetően, nem tudni, hol élő ember eszébe a megválasztás? Nem véletlenül! Váradinéra — őszinte tisztelet a kivételeknek — mindenkor túl sokat hárítottak munkából az ott megfordult orvosok. Hogy még legutóbb is, orvos által előre aláírt, lepecsételt receptjei voltak gyógyszerrendelésre és beutalói szakrendelésre? Voltak. Ezért ma sem ő elsősorban és másodsorban felelős. Volt a kakasdiaknak vadászatot, kártyát, italt, egyebet kedvelő orvosa számos. A kártyás-ivós ablakában, ha kint volt az ébresztőóra reggel, Váradiné tudta, hogy a doktor úr aludni óhajt. Kinyitotta a rendelőt, végezte, amit főnöki jelenléte nélkül tudott. Egy másik főnök is sűrűn lepte meg munkatársait fura dolgaival. Cédula az asztalon: „Látni vágyom a zavaros Tiszát!” A címzettek ismét megtették, amit tudtak, lévén a Tisza messze és áradáskor nem lehet hamar betelni a látványnyal. — Anna néni, miért vállalt maga mindig olyan sokat, amennyit nem lett volna szabad? — Sajnáltam a népeket — felelte csaknem sírva. A járási főorvos egy szóval sem mondta, hogy nem ismeri az előzményeket. — Kakasdon sok minden előfordulhat — vélte csaknem derűsen. Kérdés — március 18-án — a tanács elnökéhez: — Kozma elvtárs, mi lett a sorsa annak a kiadós panasz-jegyzőkönyvnek, amit márcisu 10-én az orvosi rendelőben vettek fel, nyilván nem az -ön javaslatára, de ami mégis tanácselnöki nyilatkozattal zárul? Eljuttatták ezt a jegyzőkönyvet az intézkedésre illetékesekhez? A válasz kurta nem, ami azóta ultimátumszerűén igenre váltott még március 18-án. — Az orvosirnok, akit kétszer is kioktattunk, nem látja el jól a feladatát — hallottuk illetékes szájból. Mire még egy illetékesebb: — Férfi, a rendtartás szerint nem is lehet orvosírnok! — A tanács azért alkalmazta, mert a doktornőnek az volt a föltétele, hogy a férje lehessen orvosirnok. — Az a tanács baja. Igen, ez igaz A tanács gondja-baja volt az is, hogy két évig hiába hirdette a megüresedett orvosi állást, tűrve, hogy a jelentkezők hiányáért tehetetlennek minősítse a lakosság. Pedig nem volt tolongás. A legutóbbi jelentkezők közül egyik azért nem jött, mert két hátaslovának nem ígért istállót építeni a tanács. A másik a mellékes kereseti lehetőségeket tartotta ideesá- bulásra érdemtelennek. Több vezető ember kapta az utóbbi napokban azt a tájékoztatást, hogy „az orvosírnok személye körül valami nincs rendben.” Ha arra gondoltak, hogy nem túl jó ajánlólevél egy 34 esztendős férfiembernek 16 éves munkaviszonnyal a háta mögött a 12. munkahelyét fogyasztania és beérnie 1400 forintos irnokoskodással, jogos a figyelemfelhívás. De elkésettsége kapcsán meg kell jegyeznünk, hogy tanácsainknak egyetlen általuk meghirdetett állás betöltése sem lehet olyan sürgős, hogy ne nézzék meg időben, kit akarnak közszolgálatra letelepíteni, legyen szó orvosról, pedagógusról, bárkiről. Volt már és sajnos van is a megyében élő példa arra, hogy milyen nehezen vovosolható bajokat terem a körültekintés hiánya. (Ugye elég csak Lengyelre utalni?) * Most mi van Kakasdon? A mesterségesen is felszított vihar után igazinak tűnő csend. Végre felfogták a jobb érzé- sűek, hogy orvosukat — akivel ők elégedettek —, senki sem akarja elűzni. (Az orvos- imok eddig kifejtett ténykedése nyilván más elbírálást érdemel. (A rosszízű forrongás mégis arra kell ösztönözze az illetékeseket, hogy következetesen felderítve az ok és okozati összefüggéseket, öntsenek tiszta vizet a pohárba. A felderítés ugyanis majd valahányunk számára tartalmaz kötelező tanulságokat! LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: B. J. — Mit szólsz hozzá? Csak tízmilliócska volt. Mindösz- sze! — mutatott szét Pová- zsai a hatalmas termen, amelyet körbe, a falak mentén különféle számítógépek és kezelőik, középen programozó gépek és kezelőnőik népesítették be, valamint a székek az ajtónál, amiket mi foglaltunk el Povázsaival. — Szép — mondtam őszintén, mert fogalmam sem volt, mi mást lehessen mondani egy tízmilliós számítógép- központról. Egyébként úgy kerültem ide, hogy a sarki boltba egy pillanatra fennakadtam a számla egyik tételén és utánaszámolva, hangosan mormoltam magamban : háromszorhárom az... mennyi is a háromszorhárom... — Gyere velem, és egy pillanat múlva megtudod — ütött a vállamra ekkor valaki. Povázsai volt. Az Egyesült Szolgáltatásokat Szétosztó ipari szövetkezet kibernetikai központjának műszaki vezetője. — Micsodája? — hüledez- tem menet közben, de Povázsai büszkén jelentette ki újfent, hogy ő ennek az egyesült ízé izéjének a műszaki izéje. Ezért állok most itt és vele az ajtóban, illetőleg azért, hogy megtudjam, mennyi is a háromszorhárom. — Szóval? — Csodálatos! — mondtam, mert éreztem, hogy Pová- zsait nem elégíti a szép jelző, pedig az sem egy rossz jelző. De megláttam azt a kis barnát, és az valóban csodálatos volt, még a szőke mellett is, így hát nem okozott nehézséget a fokozás. — Na gyere, akkor beprogramozzuk — fogott karon Povázsai. — Ugyan már, mit akarsz ezen beprogramozni? Hiszen fejből is könnyen kiszámítható, hogy háromszorhárom az mennyi... — Megőrültél kisfiam? — dörrent rám a kibernetikai központ műszaki vezetője, azaz Povázsai. — Modern korunkban, mely a kibernetika kora, a számítógépeké, az elektronikáé, az elektronikus agyaké, képes volnál nean- der-völgyi módszerekkel számolni... — Lehet, hogy akkor még nem is tudtak számolni... — Pláne — újjongott fel Povázsai, majd nyomatékül hozzátette újfent — Fújj! S még egyszer fújj! Fejből. Hol élsz te maradi jószág? Beprogramozzuk... Lidiké.. — intette a szőkének. — Legyen szíves betáplálni a gépbe a programot, tehát mennyi a háromszorhárom? Lidiké összehúzta aranyos kis szemöldökét, elkezdett billentyűzni aranyos kis ujjaival valami írógépen, abból kijött egy szalag, azt áttették egy másik masinára, azt meg a kis barna macerálta egy ideig, abból ismét kijött valami, de az már hosszabb valami volt, de azt ismét tovább vitték, míg vagy egy fél óra múlva a kis szőke, a csodás barna, meg egy kopasz férfi közreműködésével, az egész tekercs izét dugták az egyik nagy gép oldalába... — Most figyelj! — suttogta Povázsai, mintha templomban lennénk. Figyeltem. Egy pillanatnyi halk zúgás, aztán egy kattanás, a gép másik oldalán egy kis cédula jelent meg és hallom Povázsai diadalmas ordítását, ahogy odarohan és letépi, vagy hogy inkább kitépi a gépből a papírt. — Itt van, nézd! — Te, Povázsai... Itt valami baj van — nyöszörögtem kényszeredetten és a már kezemben levő kibernetikus papírra böktem, amit egyetlen pillanat alatt lökött ki a gép, s amelyen ez állt: 3x3= 12. — A fene egye meg... Nem, nem a gép rossz... A programmal van baj... Ilyenkor azt kell alaposan átvizsgálni... De ne aggódj, megcsináljuk... Gyere vissza jövő héten, s akkorra biztos, hogy jó lesz a program — nyugtatott meg Povázsai, az Egyesült Szolgáltatásokat Szétosztó ipari szövetkezet kibernetikai központjának vezetője. — Jó! — mondtam, s miközben lefelé haladtam a lépcsőn, nem mertem arra gondolni, hogy fejből számítsam ki, miszerint háromszor- háromazkilenc, mert az ilyesmi korunkban neandervölgyi dolog lenne. Fújj! GYURKÓ GÉZA Házasság Szilárd Szilárd negyvenhét éve élt a Klauzál tér negyvenhét számú, félkomfortos, udvari lakásában, amelyért havonta 116,70-et fizetett. Szilárd Szilárd nem volt vándormadár, fénymásolt egy intézetben, mióta az intézet fennállt. Este tévét nézett, vasárnap kiült a térre, hol a sakkozókat nézte, ő maga soha nem játszott, csak kibicelt. Egyik szerdai napon délután tizenhat óra ötvennégy perckor hazafelé menet megszólította egy csinos, fiatal nő: „Hol van a közelben hentes?”. — Szilárd Szilárd dadogva kért bocsánatot, nem tudja. Hosszan nézett a nő után, rájött: „üres, siralmas, elhibázott, társ- talan, magányos, léleknélküli és céltalan az élet”. Egy év múlva felkereste a házasságközvetítő irodát, a „Négy évszakot”, miután sikerült nagyjából megfogalmaznia női ideálját. — Egy filigrán, barna hajú, sűrű szemöldökű, ovális arcú hölgyre gondolok — mondta — a szemei között három és fél centiméteres távolság legyen, ajka kicsit duzzadt, szájából harminc egészséges, porcelánfehér fog villogjon elő, ha beszél. Mikor beszéljen? Ha kérdezik. Ne öltözzön feltűnően, tavasszal, ősszel kosztümöt hordjon, nyáron nyári ruhákat, télen bundát. Érdekelje a zene, nem a könnyűzene, hanem Beethoven, Mozart, viszont szívből utálja Bach fugáit. Harminchatos lábára (kicsiny, vékony lábak) saját keresetéből vásárolt cipellőket húzzon. Anyós földben, após földben, hozomány földben, azaz telekben a Balaton partján, nyaraló Abaligeten, vagy az órfűi tónál. Takarékbetétkönyvében legalább ötszázezer forint legyen. Autó nem szükséges, azt majd abból a pénzből vesznek, ami a leendő feleség lakásának, házának értékesítéséből származik. Két idegen nyelvet beszéljen, az örpiényt és az ógörögöt, szanszkrit nem akadály. Lelke békés legyen, teste egészséges. Gyermekkorában szamárköhögés, dif- téria, kanyaró bánthatta, de most mellékelje szív- és tüdőröntgenleletét. Főzni tudjon, különösen körömpörköltet savanyúsággal, főtt burgonyával, hosszában vágva. Az egész nő súlya ne haladja meg a hatvanhét— nyolcvanhét kilogrammot, de el se érje. Ez a nő, ez a nő... A ..Négy évszak” tisztviselője leakasztotta szobája faláról a tükröt, s éppen azt akarta mondani Szilárd Szilárd elé tartva: „Uram, nézzen bele!” — de meggondolta magát, s csak annyit jegyzett meg: „Most mindjárt el akarja vinni uraságod, vagy ráér holnap is?” Szilárd Szilárd méla tekintettel pödörgette esernyője gombját. Kettőt kérek, hogy legyen tartalékban is, ha az első elromolna — s bukszájáért nyúlt. Fényt másolt, megszokta, hogy mindent két példányban csináljon. SZÜTS DÉNES
