Tolna Megyei Népújság, 1978. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-05 / 31. szám

a^pújság 1978. február 5. Szerződések nélkül: Kérdőjeles riport llardombrol ? A Várdomb, Kossuth utca 136. számú ház utcai frontja Ugyanaz az udvar felől. A balra lévő nyílás a falon. Törökék konyhájának ablaka „Kiemelten kell elősegíteni a 3 és több gyermekes csalá­dok lakáshelyzetének megol­dását.” Tolna megye Tanácsa V. B. 133/1974 (VII. 17.) sz. határo­zata. Sose kívántunk a minden­hez értők szerepében tetsze­legni. Az élet — és cseppet sem csekély részben olvasó­ink bizalma — azonban na­gyon sokszor hozzásegít ben­nünket olyan tények meg­ismeréséhez, melyek már gyakran kiváltották a hozzá­értők és döntésre hivatottak érdeklődését, intézkedéshez vezettek. Ami az újságíró szaknyelvén csak „téma”, az másnak létfontosságú lehet, netán közérdeklődésre tart­hat számot. Alighanem az alábbiakban is ilyesmiről lesz szó, amikor csak a tudomá­sunkra jutott tények tömör összegezésére és néhány kér­dőmondatra szorítkozunk. Január 24-i postabélyegző­vel levelet hozott számunkra a posta. Feladója Török Sán- dorné, Várdomb, Kossuth utca 136. szám alatti lakos, négygyermekes családanya volt. A levél hangja kétség- beesett. Mint január 30-i lá­togatásunk alkalmával meg­győződhettünk róla, emberi­leg cseppet sem indokolatla­nul. Török Sándorné 33 éve lakik egy konyha-szobás lak­részben, melyről immár 17 éve az volt az érzése, hogy az néki szolgálati lakása. Az épületben lévő református imatermet korábban édes­anyja takarította, majd a fenti időpont után lánya, aki a helyi termelőszövetkezet egyik (13 éve egyhelyben dolgozó) tehenészének fele­sége lett. Ezenkívül ők sze­dik be a helyi református gyülekezet egyházfenntartási hozzájárulását. A konyha 2x3, a szoba 4x4 méter alap- területű. Annak ellenére, hogy ez utóbbi a falu fő ut­cájára néz, nyomorúságos otthon egy házaspárnak, 3, 5, 7, és 14 éves gyerekeik­nek. A lakást az előbbiek fe­jében kapták. Munkaköri kö­telességük arányban állt ott­honuk méretével és színvo­nalával. e A református egyházköz­ség és Törökék közt írásos szerződés nincs, az egész falu által ismert joggyakorlat vi­szont van. Ami persze Tö- röknének GYES-t már nem jelentett. o A református gyülekezet az imaház eladása mellett döntött. Idézet a panaszos levélből: „2 hónapja eldöntötték, hogy eladják azt a részt is, amiben eddig az istentiszte­letet tartották.” (A Törökék által lakottal együtt O. I.) „Meg szerettem volna venni, de egy kereset mellett ilyen rövid idő alatt lehetetlen 120 000 Ft-ot összehozni.” Törökék részletfizetést aján­lottak, kérésüket elutasítot­ták, mert jelentkezett falu­beli vevő, aki egy összegben tud fizetni. o Falubeli ? Szabó József juhász, a bá- taszéki Nagyközségi Taná­cson lelhető 30.276 1975. sz. Adatlap tanúbizonysága sze­rint 1975. február 4-én meg­vette Vajda Károlyné házát, mely a 137. hrsz. alatt, ugyanabban az utcában — tehát a Kossuth utcában — a 45. sz. alatt látható. Érde­mes megnézni, szép ház, a tulajdonos bizonyára költött rá. Csak éppen nem jelent­kezett be. Állandó lakhelye 1949. novembere óta Sárpili­sen a József Attila út 2. sz. alatt van. Egy ugyancsak nem elvetendő épületben. Várdombon élettársa és 1973- ban született fia, Sárpilisen elvált felesége, lánya és ő maga van bejelentve. Tény­legesen Várdombon lakik. e Szabó József a várdombi házat a jelek szerint eladta. Szerződést a nagyközségi tanács 1978. január 30 igmég nem látott. Az ügyletben mégis lehet valami, mert a (volt?) református imaház kapualjába — mint sajátjába — Szabó József már elkezd­te az új ablaktokok behordá- sát, hiszen a házra valóban ráfér a renoválás. Ugyanak­kor szóban közölte Törökék­kel, hogy a négy gyerekkel együtt az udvarnak mekkora részét használhatják. Pitvar­nyit. Az ügylet létrejöttének va­lószínűsége mellett szól az is, hogy Vincze Áron sárpi­lisi (területileg ide illetékes) református lelkész 1978. ja­nuár 23-án kelt levelében ér­tesítette Töröikéket, hogy az előző napi presbitériumi gyű­lés hozzájárult az eladáshoz, tehát sürgősen költözzenek ki, mert: „eddig sem volt jogilag megalapozott az itt tartózko­dásuk.” 33, vagy csak 17 éven át? Ki tudja? o Szabó József házvásárlási (csereberélési) jogát nem va­gyunk hivatottak eldönteni. A református gyülekezet az imaházat eladhatja. Az ille­tékes hatóságok ellenjegyzé­sének birtokában. Ez mindmáig hiányzik. Miért hiányzik? Miért lett az eladás, ahogy Törökné 'helyesen írta. „ilyen rövid idő alatt” sürgős? o Eszünkbe se jut semelyik gyülekezet belügyeibe avat­kozni. (Az szinte mellékes, hogy ha netán Szabó József valóban a Kossuth u. 136. szám alatti imaház birtokába jut, ő — a tulajdonos — és nem Törökné köteles biztosí­tani a 26 családból álló otta­ni gyülekezet hitéletéhez váló szolgalmi jogát.) Egy nagy családot Magyarorszá­gon 1978-ban az utcára ten­ni képtelenség, sőt ezzel még csak megpróbálkozni is az. Szerzett jogaikban sem kor- . látozhatók, bármilyen nép- gazdasági fontossága lenne is egy juhnyáj udvarbéli elhe­lyezésének. Jártunk a bátaszéki Nagy­községi Tanácsnál. Erdei Já­nos tanácselnök és Nagy Fe­renc vb-titkár egybehangzó­an állítják, hogy Törökéket a törvény teljes szigorával megvédik minden zaklatás­tól. Állami lakása, elhelyezé­si lehetősége a tanácsnak Várdombon, Török Sándor munkahelyén, nincs. Utolsó kérdőjeles mondatunk: —mi lesz Várdombon a megoldás? ORDAS IVÁN FOTÓ: BAKÓ JENŐ A szocialista magyar társadalom születése (6.) Az értelmiség Kelet- és Közép-Kelet- Európa egész modern fejlő­désében és így a szocialista építés időszakában is mindig fontos társadalmi-politikai kérdésként jelentkezett az értelmiség helyzete. Európa ezen térségében sokkal erő­sebb volt az értelmiség tár­sadalmi integráltsága és po­litikára való orientáltsága, mint Nyugat-Európában. Az 1945-től meginduló népi de­mokratikus fejlődés az értel­miség társadalmi-politikai orientációja fő irányának megváltoztatását eredmé­nyezte: a nemesi-úri társada­lomvezetéssel kapcsolatos ál­lásfoglalás helyett a szocia­lista fejlődéssel kapcsolatos állásfoglalás vált vízválasz­tóvá. A fordulat évét követően ez az alapvető orientációs pont még egyértelműbbé vált és így 1945-től folyama­tosan erősödött — és ebben érelmiségi politikánk torzu­lásai is szerepet játszottak — az a tendencia, amely az értelmiségi politikánk torzu- emigrációtól és az értelmisé­gi pálya elhagyásától, vagy az arról való lekényszerülés- től eltekintve — a következő alapvető alternatívát nyúj­totta; vagy a szocializmus ügyével való teljes politikai azonosulás, vagy pedig a szakember mivolt előtérbe állítása, a szakszerűség útján való érvényesülés és így a közszférától a „Drivátszféra” felé fordulás. Ennek ered­ményeképpen két magatar, tástípus alakult ki: az egyik a szocializmus ügyéért való társadalmi-politikai orientá­cióban kereste a megvalósu­lást, a másik a szakszerűség védelmében fellépve politi­kailag abban fejeződött ki, hogy a szakszerűséget fél­A másik lényeges tényező, amelyik ebben az időszakban az értelmiség átstrukturáló­dását elősegítette, az új ér­telmiség kiképzése és így az új és régi értelmiség kettős­sége volt. A népi kollégiu­mok rendszere — a háború előtti kezdeményezésekre tá­maszkodva — rendkívül erő­teljesen járult hozzá ahhoz, hogy egy új, munkás-paraszt származású értelmiség jöjjön létre, amely annak alapján, hogy a társadalmi-politikai változások hívták életre, igen erőteljesen társadalmi­politikai elkötelezettségű volt. Nem arról van szó, hogy a régi és az új értelmiség kü­lönbsége egyszerűen nemze­tette a politikától, a forrada­lomtól, a szocializmustól. A félreértések elkerülése végett nem azt mondjuk, hogy a szocializmussal azo­nosuló értelmiségiek nem voltak jó szakemberek és azt sem állítjuk, hogy a jó szakemberek között telje­sen hiányzott a szocializmus igenlése. Nem lehet a szak- szerűséget és a politikát ra­dikálisan szembeállítani. Itt csupán a fő orientációs ten­denciákról van szó. déki különbségek alapján le­írható. A régi és az új értel­miség nem azonos egyszerű­en az 1945 előtt és az azután értelmiségiekké váltak cso­portjaival, hanem ezt leg­alább ilyen erősen motiválta a kétféle orientáció különb­sége. A régi értelmiségre a szakmai orientáció jellemző, és a politika is csak mint szakembereket fogadja el őket, az új értelmiségnél pe­dig igen erős a társadalmi­politikai orientáció. Mindez pedig az értelmi­ségi szakmákat is erőteljesen differenciálta. Míg összessé­gében — 1973-as országos adat szerint — az értelmiség 62 százaléka fizikai dolgozó gyermeke volt, addig ez az arány a különböző értelmisé­gi területeken már igen el­térő. A (politikai vezetők 90, a tanácsi értelmiségi dolgo­zók 75, a gazdasági vezetők, agronómusok, mérnökök 65— 70 százaléka fizikai szárma­zású, míg ugyanaz az arány a középiskolai tanároknál 57, az orvosoknál 43 százalék. (A nem budapesti értelmiségre vonatkozó 1971-es adatok.) 1956 után — mint erről már szóltunk — az új társa­dalmi, társadalompolitikai szituáció és ezen belül az ér­telmiség-politika megváltozá­sának hatására az értelmi­ség helyzetében is íelentős változások következtek be. Képletesen azt is mondhat­nánk, hogy míg a 40-es évek második felében a vezetés­ben a szakmai és politikai vezető külön és egymás mel­lett volt jelen és az 50-es évék elején a politikai veze­tő maga alá rendelte és zá­rójelbe tette a szakmai veze­tőt, addig az ötvenes évek Az értelmiségnek a társa­dalmi munkaszervezethez el­sődlegesen szakemberként való beépülése parancsoló szükségletként követelte meg egyfelől az értelmiség rend­kívül dinamikus létszámnö­vekedését, másrészt a két vi­lágháború közötti szakmai struktúrának átalakítását. 1949-ben az egyetemi és fő­iskolai diplomával rendelke­végétől a szakmai vezető részint emancipálódott, ré­szint pedig a szakmai és po­litikai elem együttese egy személyben is a vezetés kri­tériuma lett Ezzel új elem lép be az ér­telmiség meghatározottságá­ba, amely most már nem el­sősorban orientációs, hanem elsődlegesen pozicicnális jel­legű. Ez a pozicionális kü­lönbség nem egyszerűen a vezető és nem vezető értel­miségiek között van, hanem a vezetéssel és az irányítás­sal kapcsolatos közvetítések­re is kiterjed — a közvetlen rendelkezéstől a közvetítéses irányításon át a presztízsig és a személyes kapcsolatok je­lentőségéig. Mindezek a folyamatok azt eredményezték, hogy az ér­telmiség a szocialista fejlő­dés során a társadalmi struk­túra általános kereteibe ta­golódott be és egyre erőtelje­sebben szakértelme révén kí­vánja és tudja megvalósíta­ni önmagát. zők aránya az aktív keresők 2 százalékát sem érte el. 1975-ben pedig a közel 3,5- szörös növekedés eredménye­ként az aktív keresők 7 szá­zalékát is meghaladta. A felszabadulást megelő­zően a magyar értelmiségen belül a jogászság túlsúlya volt jellemző, amit elsősor­ban a nemesi-úri társada­lomvezetés igényei indokol­tak. A felszabadulást köve­tően az értelmiség szakem­berként váló konstituálódása következtében éppen ezért az átlagos növekedési ütemet is meghaladóan a műszaki (több mint hatszorosára), a pedagógusi és közgazdasági (közel ötszörösére) értelmi­ség fejlődött és jött létre az értelmiség kiegyensúlyozott szakmai szerkezeté. Természetesen — mint erre Huszár Tibor az értelmiség fejlődéstendenciáinak elem­zése során rámutatott — „az uralmi-hatalmi viszonyok és a szaktevékenységek elvá­lasztása a szocialista társada. lomban csak feltételes, s csak bizonyos határok között iga­zolható funkcionálisan”. Eb­ből adódóan az értelmiség­nek a társadalmi szerkezetbe elsősorban szakemberként való betagozódása nem az egyes értelmiségi pályák de- politizálódását jelenti, hanem az értelmiség strukturális el­különülésének csökkenését. Éppen ezért hangsúlyozhatta pártunk XI. kongresszusa az értelmiség társadalmi hely­zetéről szólva egyfelől az ér­telmiség társadalmi szerepé­nek növekedését, másfelől pedig ezzel szoros összefüg­gésben, hogy „értelmiségünk a nép részeként alkotó tevé­kenységében eggyé forr, cél­jaiban azonosul a munkás- osztállyal”. KOLOSI TAMÁS Következük: Az osztálykü- lönhségek kiküszöbölése felé! RÉGI ÉS ÜJ ÉRTELMISÉG A SZAKMAI STRUKTÚRA KIEGYENSÚLYOZÁSA

Next

/
Oldalképek
Tartalom