Tolna Megyei Népújság, 1978. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-29 / 25. szám
1978. január 29. KÉPÚJSÁG 3 Hz ötödik; kerék Tisztított hagyma a konzervgyárnak A Tolna megyei ZÖLDÉRT Vállalat mözsi hűtőházának raktárában 30 vagon vöröshagymát tároltak, a készlet jelenleg 20 vagon. Az áru jó része a Szolnok megyei ZÖLDÉRT Vállalattól érkezetP Tolnába. A megyében termett árut már az elmúlt év decemberében értékesítették. A Paksi Konzervgyárral kötött szerződés értelmében összesen 15 vagon tisztított hagymát szállítanak a gyárnak; eddig 2 vagonnal küldtek Paksra. Fotó: GK Biztonságban érzem magam Laci kocsijában. A fiú nyugodtan, kiegyensúlyozottan vezet. Jól ismeri a KRESZ-t, tudja mikor előzhet biztonságosan, ura a kocsinak síkos, jeges utakon is. Mielőtt hosszabb útra készül, átvizsgálja a járművet, csak akkor indul élj ha mindent rendben talál, persze őt is éri néha meglepetés, ám ahová indulunk, mindig rendben megérkezünk. Még a múltkor sem késtünk el a megbeszélésről, pedig akaratán kívül megállásra kényszerültünk. Útközben ugyanis egy mellékúton a bal hátsó kerék szöget szedett fel. Ám Laci nekiállt a kerékcserének, negyed óra múlva már újra faltuk a kilométereket. Ekkor jutott eszembe a régi szólásmondás, amit a fölösleges, a másokat is csak hátráltató zavaró emberre mondott régi idők magyarja: „amolyan ötödik kerék”. Ezzel a szólással illették azokat az egyébként barátokat, barátnőket, akik a meghitten sétálgató párocskához csatlakoztak zavaró harmadiknak, azokat, akik téblábolásukkal feltartottak másokat a munkában, egyszóval akik az adott helyen vagy helyzetben zavaróan feleslegesek voltak, mint a négykerekű lovas kocsihoz kötözött szükségtelen ötödik kerék. Nem is tudom miért mondta a pótkerékre Laci, hogy az ötödik, talán mert változóban van a kifejezés tartalma. Mert ma a motorizáció korában az ötödik kerék nem felesleges, ellenkezőleg a gépkocsi tartozéka a gondos úti felkészültség része, amely biztonságérzetet kölcsönöz akkor is, ha nem kell használni. Mindennapjainkban többnyire az előrehaladáshoz szükséges alapokból, az elengedhetetlen feltételekből vagy ha tetszik a négy kerékről beszélünk. De ki ne tudná, hogy az alapokon kívül szükségünk van más biztonságot nyújtó, gondos fel- készültséget mutató tartozékokra is. Téved az az ember, saját útján, egyéni céljai eléréséhez elegendőek a feltétlenül megkövetelt alapok. A fiatal szakmunkás például aki megszerezte szakmunkásbizonyítványát, még éppen csak az alapokkal rendelkezik. De ha nem szerez hozzá megfelelő gyakorlatot is, ha nem képezi folytonosan tovább magát, ugyancsak lassan halad majd saját útján. Ha el is indult rajta, hamar megelőzik mások, olyanok, akik gyakorlati tudásukon kívül még egyéb tanulmányokat is folytattak, akik a világból szoros szakmájukon túlmenően mást is, többet is látnak, akik egyéb irányú tapasztalatukat a maguk területén is hasznosítani képesek. Az orvos még ugyancsak kezdő, hacsak a diplomáját tartja a kezében. Eredményes gyógyítómunkát csak akkor tud majd folytatni, ha szükséges ötödik kerékként állandóan figyelemmel kíséri tudományának fejlődését, ha újra és újra tanul. Ha keresi az új módszereket, ha olvassa a szakirodalmat. De sorolhatnám tovább a példákat az élet más területeire is, ahol nélkülözhetetlen az a bizonyos plusz. A gazdasági vezetőnek például bármenynyire is megvan a szakmai tudása, ha nem ismeri az ország gazdasági terveiről a szakterületére vonatkozó ösz- szes feladatot vagy nem látja át világosan a politikaitársadalmi célkitűzéseket, azok miértjét — nem lesz igazi vezetője a reá bízott közösségnek. A tanár, ha csak annyit tud. amennyit a tananyag ír elő, könnyen defek- tet kaphat diákjainak egy- egy fogas kérdése következtében. A művész sem elégedhet meg soha az alapvetően szükséges tehetségével, tanulnia, képeznie kell magát, mert a tehetség csak ideig óráig viszi előre az útján. Nélkülözhetetlen ötödik kereke tehát mindenki szekerének a folyamatos önképzés, a tanulás, a tájékozottság. Van, akinek biztos haladásához nyelveket kell tanulnia, van akinek olvasnia, művelődnie kell megállás nélkül. Mert autót vezetni nehéz és felelősségteljes dolog. Még akkor is, ha csak egyedül ülünk a kocsiban. Hiszen az egyén útja elválaszthatatlan a közösség útjától. Nem keresztezhetik egymást, csak együtt. Aki viszont lassan halad, bizonytalanul ül saját volánja mögött, a többit, a közösséget akadályozza a gyors előbbrejutásban. A közösség, a társadalom ugyanis, nem alacsony sebességgel akar előbbre jutni célkitűzéseihez. Pontos útjelző táblákkal szabályozza a tempót, és a magánautósoknak ehhez a tempóhoz kell igazodniuk. Igen, vannak olyan útszakaszok is, ahol sebességkorlátozást írnak elő a táblák. Ilyenkor hasznos, ha egységesen, minden gépkocsi- vezető csökkenti a sebességet. Vannak előzési tilalmak is, s aki ott mégis előz, olyan akadályba ütközhet, ahol mind a négy kereke kipukkad. Akkor pedig hiába van egy ötödik a birtokában, mégis az út szélére kényszerül. A társadalmi fejlődés út- án keletkezhetnek dugók is. Tudjuk, sokszor előre látjuk, hol lesznek az akadályok. Ám ezek az akadályok — ha nem rendelkezik a biztonságot nyújtó tartalékokkal — megviselhetik a közös autót is. Mi lehet a közös autó szükséges tartalék alkatrésze? Mindenekelőtt a tervezés, az előrelátás. És a helyesen meghatározott sebesség mértéke. Méghozzá olyan sebességé, amelyet minden autó egyaránt tartani képes. Hogy ne nagyon legyenek olyan gépkocsik, amelyek túlzottan előrehaladhatnának, míg másokat a nagy lemaradás veszélye fenyeget. Ilyen alapvető szükséglet és ésszerű takarékosság vagy a törvények, a rendeletek. A biztonságos előrehaladást szolgálják még azok a törvények is, amelyek az egyes autók haladásának gátjait képviselik. És azok is, amelyek a mellékutakra való letérést tiltják. Nélkülözhetetlen alkatrésze a barátság, az együttműködés mozgatói is, azok amelyek más autósok biztonságos haladását is segítik, olyanokét, akik ugyanoda igyekeznek, ahová mi. Ide sorolhatjuk még az új gépkocsivezetőkről, az utánpótlásról való gondoskodást is ugyanúgy, mint a meglévő akadályok felszámolásának akaratát, igyekezetét. És még egy, de talán a legfontosabb : tudni hová megyünk, és akarni eljutni oda. Másokat is biztatni, meggyőzni arról, hogy a fejlődés útján ez az egyedüli helyes irány. Elhivatottsággal vállalni az út nehézségeit, vállalni az akadályok okozta gondokkal való küzdelmet, segíteni a többi arra haladónak és megakadályozni azokat, akik lassítani akarják a többség tempóját, vagy azokat akik visszafelé akarnak fordulni az útról. A jószándék, az akarat, a politikai hitvallás kerekei ezek. A gépkocsinál az ötödik kereket pótkeréknek is nevezők. Ám az egyes emberek és a társadalom haladásához szükséges tartalék kerék nem pótalkatrész, nem kerekeket helyettesítő mankó. Hanem elengedhetetlen szerves hozzátartozója kocsinknak. Szükséglet az, az emberi társadalmi haladás nélkülözhetetlen része. MÉRŐ MIKLÓS Gyulaji változások Húszmillióval több egy év alatt A dombóvári városi párt- bizottság ülésén sokan felkapták a fejüket, amikor Gyuricza István első titkár többek között a gyulaji tsz-t dicsérte. „Gyulajon, mint az írásos anyagban is olvashatták az elvtársak, tavaly húszmillió forinttal emelkedett a termelés. Ebből is látható, hogy nem mindig az objektív körülmények az okai a gyenge eredményeknek, a döntő az emberek hozzáállása, a vezetés rátermettsége, a párt- szervezet következetes irányító és ellenőrző munkája”. Gyulaj máskor is szerepelt ilyen fórumokon. Többnyire a rossz példák között. Ezért volt feltűnő, hogy most „kiugrott”. Talán cáfolna valamiféle évek óta beidegződött véleményt? — Igen is, meg nem is. Azt a nézetet feltétlenül, amelyik minden esetben a talaj, a domborzati és 'a mikroklíma viszonyokkal indokolja az alacsony hozamokat. A másikat azonban feltétlenül igazolja — és ebben nemcsak a gyulaji példát lehetne felhozni —, hogy a legtöbb az embereken, a termelés, gazdálkodás szubjektív tényezőin múlik. „Sikerült helyreállítanunk a pártszervezet cselekvési egységét”. — A napokban tartott beszámoló taggyűlésen állapította ezt meg a vezetőség. — Mi tagadás — mondja Horváth László párttitkár — e tekintetben korábban nem volt minden rendben. Rossz volt a viszony a pártvezetőség és a szakmai vezetés között, nem volt könnyű meggyőzni egyeseket arról, hogy a hibák ellen elvi alapokon, egységesen kell fellépni, voltak köztünk is, akik a szakmai vezetés lazaságaival kapcsolatban semlegesek voltak, féltették pozíciójukat. Volt egy-két viharos taggyűlésünk, míg kikovácsolódott az egység. Es hozzáláthattunk a rendcsináláshoz, ami tulajdonképpen 1976 elején, a tagkönyvcserével kapcsolatos beszélgetésekkel kezdődött el. A régi elnöknek fel kellett tenni a kérdést: Vagy rendbeszedi a vezetőaaparátust, következetes lesz,, vagy pedig... Úgy érezhette, hogy nincs meg az ereje, képessége az első változathoz, elment. 1976 elején pár hónapig elnök nélkül voltunk. A pártszervezet vezetősége többször is foglalkozott az elnöki poszt betöltésével. A párttagságban is, és sok egyéni beszélgetés, brigádgyűlés után kialakult a vélemény, valahonnét, „kintről” kell hozni egy jó képességű szakembert. Segítsen a városi pártbizottság. Segített. Mégpedig úgy, hogy hat nevet is adott a párttitkárnak, fontolják meg, ki lesz közülük a legalkalmasabb és vállalja-e. így esett a választás Kemény Istvánra, a kocsolai tsz főagronómusá- ra. Kocsola a szomszédban van, adottságai hasonlóak Gyulájához, csakhogy Kocsola évek óta a legjobbak közt szerepel — háromszor tüntették ki. — Nem egykönnyen álltam rá — gondol vissza azokra az időkre Kemény István. — Mert mégiscsak tizenöt évet töltöttem a kocsolai szövetkezetben, ahol már minden „bejáródott”. Itt meg?... Tudtam, hogy bajok vannak, de amikor már benne voltam, amit találtam, a legrosszabb sejtéseimet is felülmúlta. Node, és ezt sem tagadom, izgatott a feladat. A nehézségek, amiket le kell majd gyűrni. Hamarosan véget vetett a tépelődéseimnek, amikor a városi pártbizottságon közölték: pártmegbízatásként adjuk, hogy a gyulaji Uj Barázda szénáját rendbe tedd. — Nincs mese, vállalni kell. 1976 június. Pártvezetőségi ülés a tsz-ben. A vezetőség egyhangúan állást foglal, hogy Kemény Istvánt ajánlja megválasztásra a közgyűlésnek. Egy hét múlva az alapszervezet taggyűlése is ugyanígy dönt. A leendő elnöknek egy kérése van. Kérés? Talán inkább feltétel: „Ezt a völgyet sem lakja alábbvaló nép, mint a szomszéd falvakat. A föld sem rosszabb. Lehet itt is virágzó gazdaságot csinálni. Vállalom az elnökséget, ha a pártszervezet mellettem áll. Segítsen, álljon ki a rendet, a fegyelmet megszilárdító intézkedések mellett és természetesen bíráljon, ha úgy látja, hibázok. Mert az is segítség.” 1976. július 1. Közgyűlés. Elhangzik a javaslat az elnök személyére. Néhány hozzászólás, valamennyiből kicsendülő végre itt az ideje, hogy hozzáértő vezető kerüljön a szövetkezet élére. Kovács Ferenc párttag, a szövetkezet vezetőségi tagja csak egyet kér: „Kemény elvtárs legyen kemény és igazságos.” — Megtapsolják. A közgyűlés utáni napon határszemle. Az első út a búzatáblákhoz vezet. Szomorú látvány. A kombájnok lerobbanva, elmaradt a téli nagyjavítás, pedig az előző évi aratásban a nagy terheléstől megrongálódtak a vágószerkezetek, dobok, egyéb alkatrészek. Hol az egyik, hoí a másik áll le. Napok alatt elkészül a kampányterv: mikorra hol kell befejezni az aratást, a szalmabetakarítást, a tarlóelmunkálást, a nyári mélyszántást. Kampányterv? Eddig ismeretlen fogalom volt a tsz-ben. Pedig a szakemberek tanultak róla az egyetemen-főiskolán. Senki se akarta elhinni, hogy október végére földbe kerül a vetőmag. Hiszen az előző évben december közepére végeztek, fagyott, előzőleg csak egy kicsit felturkált földbe késve került a mag. Nem ígérkezik éppen ezért bő termés, de ami megtermett, be kell takarítani, minél kevesebb veszteséggel. Szántani? — Mivel? Az öt Dutra közül egy üzemképes. A tárcsákat, gyűrűshengereket úgy kell kibányászni a gazból. Felhalmozódott a sok roncs, tíz vagonnyi ócskavasat kell elszállítani a MÉH- hez. Szót kell érteni az emberekkel, nemcsak a tempó miatt. A kombájnosok három forintot kapnak egy mázsa learatott gabonáért. Többet, mint bárhol. Nem is kell nagyon erőlködniök, hogy meglegyen a napi ezerötszáz forint. Akik mellettük segédkeznek, jó ha megkeresik a hatvan-nyolcvan forintot. Ez nem mehet így tovább egy napig sem. A vezetőség — a pártvezetőség egyetértésével — dönt: azonnal rendet kell csinálni. Beszélgetnek a kombájnosokkal. Nem várható, hogy lelkesedjenek. De nemcsak a vezetőség érvel, hanem Wercz Ferenc pártvezetőségi tag is, egyike a kilenc kombájnosnak; Emberek, be kell látnunk, hogy úgy, ahogy eddig, nem mehet tovább. Lazák a teljesítmény-követelmények, aki hat helyett nyolckor-kilenc- kor veszi fel a munkát és ímmel-ámmal dolgozik, megkeresse egy nap az ezrest. Mázsánként hetven fillérrel is meglesz a napi háromszáz- ötven-négyszáz, persze becsületes munkával. Az aratás lezajlott és mire befejezték, menetközben elvégezték — muszáj volt, hiszen nem volt más lehetőség —, a kombájnok javítását is. A szövetkezetben senkinek sem volt papíron rögzítve, mi a munkaköri kötelessége. Rövid időn belül pótolni kellett. Mindenkire érvényesen. A tejkezelőtől a főmezőgazdászig. El kellett készíteni a bérszabályzatot is. Egyértelmű, világos legyen, hogy például a K—700-as traktorral a tarlóhántás egy munkanapi teljesítmény-követelménye 30 hektár, a bér hektáronként öt forint. Zsúfolt a tsz központi irodája. Minden vezető itt tanyázik, az inszeminátortól az ágazatvezetőkig. Kinek íróasztal jut. kinek csak egy fiók. Az egyik ágazatvezető dicsekszik: „A telet én vietnami papucsban és pulóverben húztam ki.” Az elnök felháborodik: „Nekem az a véleményem, hogy a kutyának és az agronómusnak kint a helye. Éppen ezért, ha nem volna, sürgősen vegyél gumicsizmát, nagykabátot, meg kucsmát!” Míg a vezető szakemberek a központi irodában tartózkodtak, ott volt a „székhelyük”, kint a földeken, az állattenyésztési telepeken szaporodtak a bajok. A borjúelhullás 33, a malacelhullás 23 százalékos. Csak a sertés- ágazat hatszáz darabbal többet tudott volna kibocsátani, ha az elhullás aránya nem magasabb az országos átlagnál. Az egyik — jobb sorsra érdemes — fiatal agronómus panaszra megy a dombóvári pártbizottsághoz: „Kibírhatatlan az új elnök, háromszáz százalékos teljesítményt követel.” — „És önmagától mennyit követel?” kérdezi az első titkár. „Hát... hát... bizony még többet”. „Nyugodjon meg, ez így lesz még egy darabig. Amíg rendbe nem jönnek.” A pártvezetőség állást foglal: Az idén nem fizetünk prémiumot. A szakmai vezetők lazasága idézte elő a válságos helyzetet, hozzák helyre, amit mulasztottak. így is örülhetünk, ha mérleghiány nélkül zárjuk az évet. — A taggyűlés megerősíti az állásfoglalást, bár a megyétől és a minisztériumtól is ittjárnak szakemberek és csóválják a fejüket. Hogyan lehet előremenni prémium nélkül? A szövetkezet mérleghiány nélkül zárta az 1976-os évet. Az éves bruttó termelési érték 52,5 millió forint. Az őszi kalászosok vetését október 25-re fejezték be, határidőn belül elvégezték a mélyszántást. Az átlaghozamok soványak voltak, de az alap megvan 1977-re. 1977-ben már beérik az erőfeszítések gyümölcse. A búza kilenc, az árpa tíz, a kukorica 44 (!) mázsával többet hozott hektáronként, mint 1976-ban. A borjúelhullás 10, a malac 8 százalékra csökkent. Míg 1976-ban 3000 hízott sertést értékesítettek, tavaly 4300-at. A tejtermelési álag 2247-ről 2701 literre emelkedett. Amikor áprilisban a városi pártbizottságon bemutatták az éves tervet, megkapták a kérdést: nem lesz ez sok? A 71 milliós bruttó termelési érték, a 80 százalékos bruttó jövedelem, a három és félszeres szövetkezeti eredménynövelés? Megcélozzuk — hangzott a válasz. Hét brigádunk lépett versenybe a szocialista címért, ök is vállalták. Két megállapítás a párt- szervezet éves beszámolójából: „Tagjaink a munkahelyükön becsülettel, jól helytálltak, és bátran vitáztak a téves szemléletek ellen.” — „Ellenőriztük a terv teljesítését részleteiben, a maga idejében, az év közben felmerülő problémákat sikerült idejében feltárni, megoldani.” JANTNER JÁNOS Hagymaválogatás Tisztítják a vöröshagymát az asszonyok
