Tolna Megyei Népújság, 1978. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-19 / 16. szám

A t«éPÚJSÁG Király Sándor egyik művét mutatjuk be. A művész egya­ránt ismert mint táblaképfestő, grafikus, szőnyegtervező, tűzzománc képek és kisplasztikák alkotója. Induláskor még a kubizmus foglalkoztatta, majd mindinkább a konstruktivizmus elkötelezettje lett. A Bánom-dűlő és a Babits-hdz Babits Mihályt szoros szálak fűzték Esztergomhoz. 1924-ben kis házacskát is vásárolt az Előhegyen és tizennyolc nya. rat töltött ott. Esztergomi la­kását igazi, maga választotta otthonaként emlegette, ahol megnyugvás, csendes alkotási lehetőséget talált. Számos mű­ve született ott. A házat, amely már 15 éve emlékmúzeum, amelyben Ba­bits eredeti használati és dísz­tárgyait őrzik, évről évre na­gyon sokan keresik fel. Vonz­erejét nemcsak az adja, hogy ott élt Babits, hanem az is, hogy a XX. század első felé­ben a magyar irodalom nagy. jainak, a szellemi, a képző- művészeti élet számos kiváló­ságának volt a rendszeres ta­lálkozóhelye. Ennek emlékét őrzi a Babits-villa is. A költő a tornác fehérre meszelt falát nevezte ki vendégkönyvnek. Mindig kéznél tartotta a kék festéket, az ecsetet, és láto­gatóit megkérte: írják nevü­ket a falra. A több mint 300 autogramból álló gyűj­teményben a nevek nagy ré. sze még ma is jól olvasható. Köztük van Móricz Zsig- mondnak, Illyés Gyulának, Tóth Árpádnak, Elek Artúr­nak, Kosztolányi Dezsőnek, Karinthy Frigyesnek, Schöp. flin Aladárnak, Gyergyai Al- bertnek, Benedek Marcell- nek, Szerb Antalnák, Radnó­ti Miklósnak, Tersánszky Jó­zsi Jenőnek, Hatvány Lajos­nak, Heltai Jenőnek, Kárpáti Aurélnak, Szép Ernőnek, Ta­mási Áronnak, Németh Lász­lónak, Beck. ö. Fülöpnek, Bernáth Aurélnak, Ferenczy Béninek, Márffy Ödönnek és sok más írónak, művésznek a kézjegye. A kutatókat foglalkoztatja: honnan vette Babits a külön­leges autogramgyűjtemény ötletét. Még nem bizonyoso­dott be, de nagyon valószí­nűnek látszik, hogy az esz­tergomi Bádom-dűlő 9-es számú pincéjéből vitte ma­gával. Az egykori megye- székhelyen sok helybeli és környékbeli neves ember for­dult meg ebben a pincében. A helyiség egyik festett fala úgynevezett vendégfal volt. A 174 aláírás között Hajós Alfréd és sok más híresség neve mellett ma is jól olvas­ható a „Babits Mihály 1923.” felirat. 1923-ban pedig még nem volt háza Babitsnak Esz­tergomban. .. Fidelio Prágában hitelesnek nyilvá­nították Beethoven Fidelio cí­mű operájának a prágai Nem­zeti Színház zenei archívumá­ban őrzött második változa­tát. A zeneszerző kézzel írt partitúrájának másolatáról van szó. Megtalálták a híres zene­mű második, eredeti változa­tát. Az opera első változata 1805-ben jelent meg, második, rövidített változata, 1806-ban, a harmadik, ma is játszott változata pedig 1814-ben. PETŐFI NÉPE ígéretes fajtáikkal gyarapo­dott ' a Kalocsán nemesített fűszerpaprdlka-csíalád. Az or­szágos fajtaminősítő tanács decemberben 'bírálta el a Zöldségtermesztési Kutatóin­tézet kalocsai állomásán, ne­mesített legújabb fajtákat. Ezek közül kettőt előzetes, kelttőt végleges elismerésben részesített. Az intézet tudo­mányos munkatársai ezen ’kí­vül négy fajta jelöltet is be­jelentettek az 1977-ben köz- termesztésine alkalmasnak ta­lált fűszerpaprika-fajták kö­zül. A Kalocsáin nemesített pap. rikafajták között a fűszer­paprika-termesztő nagyüze­mek és háztáji gazdaságok mindegyike megtalálja ma már a helyi adottságoknak, valamint a nemzetközi piac követelményeinek leginkább megfelelőket. Ezelk színgaz­dagsága, zamatanyaga leg­kényesebb ízlést ás kielégíti. A fajták zöme kézi és gépi szedésre egyaránt alkalmas, hektáronkénti hozama olyan, hogy a termesztés gazdasá­gosságát növeli. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Viasárnap befejeződött a répafeldolgozás a Sárvári Cu­korgyárban. A 122 napos kampány alatt 30 ezer vagon répából 3600 vagon kristály- cukrot állítottak elő. Az üzem nemcsak Nyugat-Magyaror- szág körzetének a répatermé­sét dolgozta fél, hanem segí­tett az alföldi cukorgyárak­nák is. A 106. évi kampány 18. és egyben utolsó vasárnapján több mint hatszózan dolgoz­ták, az Ácsi Cukorgyárban. Január 20-án fejezik be a sze­zont, amely 'az ország legöre­gebb cukorgyárában a meg­fiatalodás kezdetét jelenítette. Még soha nem költöttek any- nyit — több minit 110 millió forintot — fejlesztésre és kar­bantartásra, mint ezt a kam­pányt megelőzően. Az előző kampány nem egészen 21 ezer vagonjával szemben most csák 23 ezer vagon termést dől. gozták fel. A cukorkihozatal 2058 vagonról 2540 vagonra emelkedett. Fejér megye cukorgyárá­ban, Ercsiben, tegnap még ezer vagon cukorrépa várt feldolgozásra. Az üzem veze­tői szerint a idei kampányt előreláthatólag január 24-én fejezik be az ercsiek. Tegnap a 132. feldolgozási napon 2739 vagon volt a késztermékkész­let. 500 vagonnal több mint a tavalyi kampány 132. napján. Dunántúlt llaplo A legutóbbi beruházást kö­vetően a termelési gondok­kal küszködő Mohácsi Farost­lemez Gyár 1977-ben ismét megújult. Á gyárban nagy­arányú rekonstrukciót haj­tottak végre, mely közül a legjelentősebb az 5-ös üzem nagy présgépének átalakítása volt, ugyanis az említett ter­melési gondokat főképp ez a berendezés okozta. Az erede- elüg tervezett december 22-i 1978. január 19. határidő helyett a prés már december 1-én üzemképes volt. Ezen kívül jelentős kar­bantartási és felújítási mun­kákat végeztek, melyek kö­vetkeztében például a lakko- zóüzemebn 300 000 négyzet, méterrel több lemezt tudnak készíteni, s a laminálóüzem­ben is a termelés 100 000 négyzetméterrel emelkedett. Beállítottak egy új gépet is, amellyel a farostlemezt a ve­vő igényeinek megfelelő mé­retre szabják. Ezzel jelentős huilladékcsökkentést és na­gyobb árbevételt érték él. Somogyi Néplap Hét éve foglalkozik kon­zervgyári alapanyag — zöld­borsó 'és zöldbab — termelé­sével a komiósdi Békle Tsz. Ahogy e növényeik vetésterü­letét növelték, úgy fordítot­tak mind nagyobb gondot a munkák — különösen a be­takarítás — korszerűsítésére. Volt már egy betakarítógé­pük, s az idén még egyet vá­sárolnak. Rendfelszedőt is vesznek. Miből telik minderre a szövetkezetnék? Miután el­fogadták pályázatukat a zöld­ségtermesztés fejlesztésére, jelentős támogatást élveztek egészen 1980-ig az értékesí. tett áru arányában: a bévé* tel tíz százalékát kapják pluszként, fejlesztési ártámo­gatás címén. A múlt évben zöldbabból és zöldborsóból 5,5 millió forint bevételhez jutattak, s ehhez jött a tíz- százalékos — 550 ezer forin­tos — támogatás, mely a ter­melés fejlesztésére használ­ható. A másik előnye ennek a támogatásnak az, hogy több pénze marad a tsz-nek egyéb beruházások, fejlesztések megvalósítására a növényter­mesztésben és az állat­tenyésztésben. 14. — Ahá — dünnyögte valaki —, hát ak­kor nem velünk van a baj, hanem azok­kal, akik nincsenek itt... — Aki nincs itt, az tudja, miért nincs! Csak azokra számíthatunk, akiknek kell a híd... akiknek szükségük lesz rá. Azért szól­tam maguknak, hogy most kell beleadni mindent. Ha most nem, akkor soha nem lesz belőle semmi... — Ezelőtt te se ezt mondtad... Az emberek hallgatták. Szóval, nem is biztos, hogy meglesz a híd? Mi történik akkor a földdel? Van olyan bolond hiva­tal, aki azoknak is oszt földet, akik rá se tudnak lépni? Ladikkal tehenet, szekeret, ekét átvinni nem lehet. — Nem merted elhívni a kapitányt, Bá­lint! Hogy azokat is hajtotta volna ide mind, szekerestül! Most visszatéríthettek volna valamit nekünk. A harmados mun­káért, a részes aratásért, a kezünk erejé­ért! De nem jöttek! Pedig nem az ő földjü­ket akartuk mi, hanem a grófét. A kapi­tány elrendezte volna őket, de nem hagy­tad. Ezért nem lesz nekünk hidunk, Bálint! — Hogyne lenne, emberek! — lÉs ha a kapitány nem küld benzint? — Akkor se fogunk kétségbeesni. Fa­ragni fogjuk a deszkákat. Vagy nekiállunk kézi fűrésszel. — Kézzel? így is szétszakad már a te­nyerünk! Lement rólunk a hús, a ruha! Mások egész ősszel híztak, mi meg leron- gyosodtunk, lesoványodtunk. — Ne búsuljatok — mondta Angyal Sán­dor — hídpénzt szedünk a burzsujoktól. Mert ők is mennének majd tavasszal a szálkái vásárba ezen a hídon! Fizetni fog­nak! — Míg jártak a gazdák is, a kapitány küldött csizmatalpat. Most? Bálint azt mondta: — Maguknak kell a híd... — Régen nem így beszéltél: nekünk! Most meg: maguknak! — Én most is az vagyok, aki voltam! Nem azért vállaltam, hogy majd én sétál­hassak át rajta. — Mire átmegyünk, akkorára oda min­den... a föld, az ólak, az ekék, elviszi más. — Nem lesz híd, azt mondod te is! — Becsaptál bennünket! — Hidat Ígértél... nézd csak meg, nincs a csizmánknak talpa! Az emberek szoros körbe gyűltek, min­denki hangosan szitkozódott, káromkodott, a zűrzavarban már egymás szavát se ér­tették. — Még ha most megjönne Sándor bá­tyám a benzinnel! — gondolta Bálint, és a falu felé nézett. Tegnap este ezen az úton sétáltak Zsuzs- kával a sötétben. A kanyaron túl jött va­laki biciklivel, világított, lehúzódtak előle egy eperfa mögé. Zsuzska azt mondta, nem kell már sokáig várniuk, Berci meg fog erősödni rövidesen... és majd akkor! — Csúfságot csináltál belőlünk, Bálint! — Tudtad te azt, hogy nem lesz itt híd soha. — Minket tettél bolonddá, a szegényeket! Egyre hangosabbak lettek az emberek, mint a darazsak, ha összegabalyodnak. — Nem lesz híd! Nem lesz föld se... Bálint az apját látta maga előtt. — Gyere innen, fiam! — mondta az öreg. — Menjünk! Nincs már nekünk itt semmi keresnivalónk! — Azt hiszed, nem tudjuk, mire volt ez jó neked?'Hogy itt maradj a faluban! Ér­demes volt! — Ki meri ezt nekem... — Ki meri? Én! — Én is! — Én is mondom! * A falu felől az úton jött valaki. Hosszú kabát volt rajta, a fején fekete kalap, a hóna alatt balta. Lassú, tempós, rogyadozó léptekkel jött. Az emberek elcsendesedtek. Megismerték: a tiszteletes úr. Ideért. Az arca sápadt volt, megtört. Mindenki azt-mondta, nemhogy épült, erősödött vol­na, sokkal rosszabbul néz ki, mint a fog­ságból hazajövet. (Megállt, felemelte a fejét, végignézett az embereken. — Jó napot mindnyájuknak! — mondta. Most mi lesz? Elmenjenek, vagy várják meg a leszámolást? Hagyják verekedni, vagy válasszák szét őket az első ütés után? A pap odalépett Bálint elé. Hóna alól kivette a baltát, tartotta maga előtt, mint­ha rátámaszkodna. — Dolgozni jöttem! Adj munkát! Az emberek egyszerre vettek lélegzetet, aztán lassan elment mindenki a helyére. Szó nélkül álltak neki a munkának. Angyal Sándor még egy ideig az oszlop­nál őgyelgett, aztán leballagott a hídhoz. Odahallatszott az emberek morgolódása, úgy tett, mintha nem hallaná, a vizet néz­te. A híd lábait — és a túlsó partot. Már ő sem hitt a hídban. Nézte a folyó közepét, mintha valami csudát látna a vízen, leszaladt egész a par­tig. Aztán rohant fel a töltésre. — Bálint! Jég! A lecsendesett emberek is rohantak a Szamoshoz. — Jég! Jég! — Jeget hozott a víz! — Tegnap óta árad! Bálint is megnézte a folyón az első jég­táblákat, aztán visszament a bódéhoz. Hamar kiválasztott egy rudat, amelyik­nek a vastagabbik végét be is vasalták. Az emberek megzavarodva futkostak le a folyóhoz, vissza a töltésre, mintha el­vesztették volna az eszüket. Az első jégtábla szembe jött a legszélső hídlábbal, amelyiknek már álltak a geren­dái, de az összekötő támaszok és a padló­zata még hiányzott. Schubert Péter rajza. ________________a__________________________ — Nézzétek csak! Amarról is mennyi jön! A jég a víz közepén az örvényben meg- kavarodott, elkerülte az oszlopot, elúszott a híd alatt. Bálint rúddal a kezében indul fel a hídra. Fent Szatmárnál megállt a jég, most in­díthatták meg? Ott már van híd? iNagyon alacsony a hídtest. Minden jég­darabot el kell törni, egy sem akadhat meg, mert az visszatartaná a többit. Bálint végigment a hídon, leállt a leg­szélső gerendára, nézte a víz örvényét, és várta a jégtáblákat. Erős a víz sodra, gyor­san hozta a jeget. Emberek kellenek a lábakhoz, de csak Bálint kezében volt rúd. „Zsuzska, szegény, megértem őt. Ezt az embert nem lehet otthagyni...” — gondolta Bálint. Mennyi jégtábla... ilyen áradatnak ki áll­hat ellen? Bálint kinyúlt a rúddal az utolsó geren­dán túl, a víz fölé. Jött a jégtábla, úgy oda kell rá csapni, hogy százfele szakadjon. „Zsuzska, kedves... ő talán még boldog is lehet... megérdemelné...” A vastag jégtábla nem reped könnyen. Végigcsúszik rajta a rúd, a szélen koppan, aztán bele a vízbe. Bálint két kézzel szo­rította a rudat. A tátongó örvény összecsapódott, és ami­kor Bálint felbukkant, már nem volt kezé­ben a rúd. Áz apja rohant végig a hídon, hamar a híd végéhez ért, körülnézett, Bálint újra lemerült, felbukkant. A jégtáblák jöttek, nyikorogtak a nyers akácgerendák, roppant a tölgypadló. Min­dent sodort a víz. — Várjál, fiam, megyek! Járó László nem ugrott a vízbe, a leg­szélső gerendán lecsúszott, ráállt egy széles jégtáblára. A partról még látták, hogy el is érte Bálintot, megfogta a kezét... Aztán roppant a jégtábla. Járó Sándor akkor érkezett lovas szekér­rel a partra, öt hordó benzint hozott. Any- nyi volt már a Szamoson a jég, hogy nem lehetett evezni. Délre harangoztak, mikor az első geren­dát a híd végéről leszakította a jeges ár. A parton az emberek tanácstalanul álltak, feljebb a töltésen párafelhőt fújt magából a két habosra izzadt ló. — Vége —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom