Tolna Megyei Népújság, 1978. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-15 / 13. szám

1978. január 15. KÉPÚJSÁG 11 Rippl-Rónai József új albuma Mint 1974-ben Németh La­jos elmélyült Csontváry-mo- nográfiájának szövegében jelentősen lerövidített, kép­anyagában pedig bővített vál­tozatával, 1977-ben Genthon István (1903—1969) közel húsz év előtt először megjelent Rippl-iRónai József monográ­fiájának új, jelentősen meg­növelt képanyagú kiadásával lepte meg a képzőművészet kedvelőit a Corvina Kiadó. Rippl-Rónai József (1861— 1927) pályája és működése ismert és kedvelt nemcsak a hazai érdeklődés előtt. Is­mertek és elismertek kap­csolatai a századvég Párizsá­ban francia kortársaival. Pá­rizsban Rippl 16 évéig élt, nem egy jó barat emlékét (Bonnard, Vuillard, Maurice Denis, Sérusier, Maillol, a teljes Nabis-csoport) a ma­gyar festő kitűnő és ott is számon tartott portréja őrzi, hasonlóképpen később itthon a Nyugat körét, a hazai jó ba­rátokét (Babits, Móricz Zsig- mond, Schöpflin Aladár, Ka­rinthy Frigyes, Osvát Ernő, Medgyessy Ferenc. Vágó Jó­zsef, Petrovics Elek, az is­mert rajz Adyról stb.) ugyan­így. val (17 lapnyi nagy alakú ol­dalra fért a teljes szöveg), Aknai Tamás 1971-ben meg­jelent kismonográfiájával (Művészettörténet Kiskönyv­tára) együtt is nehezen áll­hatna össze egy megközelítő­en teljes Rippl-Rónai-kép. Pedig egy ekkora méretű al­bum kivételes és ritka lehe­tőség a hazai kiadásban, de egy részletesebb irodalom- jegyzékkel vagy tárlatjegy- zékikel a gazdag kiállítású új albumban sem találkozunk. Elmaradtak még Genthon István 1958-ban közölt kitű­nő jegyzetei is. Rippl-Rónai afféle „rep­rezentatív művésznek” tűnhet a kiállítók és a könyvkiadók előtt, egy-egy tárlata vagy albuma ünnepi alkalom. A leggazdagabb dokumentáció- jú művek: Pewny Denise 1940-ben megjelent disszer­tációja, a Fővárosi Képtár 1952-es katalógusa hozzáfér­hetetlenek. A hétköznapok „kismunkája” a részletesebb dokumentáció sem a tihanyi katalógusban (1968), sem pe­dig az új albumban nem mu­tatkozik. Az ünnepi könyv­piacra ezúttal is egy ..repre­Rippl-Rónai 1902-ben tért Párizsból haza, és haláláig a Kaposvár—Budapest—Pá­rizs háromszögben élt (1901- ben megfordult Moszkvában és Péter várót t is), életét és működését a három városban nyert élmények (időnként a tengerpart vagy a magyar Al­föld; pl. 1899-ben Maillol vendégeként Banyuls-sur- Merben tölt néhány hónapot) az itt nyert benyomások és barátságok irányították. író barátai tanácsára elkezdett és 1911-ben a Nyugat kiadásá­ban megjelent Emlékezései eleven képet festenek korá­nak ünnepelt Párizsáról, Munkácsyról (akinél eleinte lakott) és a festő egyéb kap­csolatairól, élményeiről. Saj­nálatos, hogy a napló folyta­tására itthon Rippl-Rónai nem vállalkozott. így ünnep- és hétköznapjaira a festmé­nyekből és grafikákból kö­vetkeztethetünk. A művészi oeuvre hatalmas, teljességé­ben eddig még senki nem kö­zelítette meg. A szövegében régi, kiállítá­sában új és reprezentatív mo­nográfia (Faragó Zoltán ter­vezte a könyvet és tipográfi­át) a festő művei közül 76 képen 65-öt közöl (Szabadi Judit képválogatása), né­hányról külön elismerésre méltó, a festőiség műhelytit­kaiba (akár a „kukoricás stí­lus” rejtelmeibe) is bepillan­tást engedő részletfelvétele­ket. A színes táblákon bő­séggel láthatunk grafikai anyagot is. (Ez a képmennyiség való­ban jóval több az 1958-as ki­adás 48 táblájánál, de az új album nem teszi szükségte­lenné az akkori kötetet, hi­szen 22 ott közölt reproduk­ció az új kiadásban nem ta­lálható. Közöttük főművek, a Rippl-Rónai-emlékkiállítások kedvelt darabjai, az állandó gyűjtemények reprezentánsai. Ha alaposabban eltűnő­dünk, Genthon István most újra olvasható monográfiájá­zentatív” Rippl-album ke­rült. Genthon István írói érté­kű bevezetőjének olvasása a képek szemlélgetésével egyenértékű élvezet. De az elmélyült kutatásnak ismét csak az 1911-es Emlékezések a legfőbb forrása, leghűsége­sebb tolmácsuk ismét csak a festő marad. És továbbra is csak remény, hogy Rippl is megtalálja majd a Gent- honhoz méltó, de a részletek­kel is eljátszadozó, a teljes do­kumentációt is feltáró mo- nografusát. Ahogy ez már Csontváry, Derkovits és má­sok esetében így kerekedett. Ezúttal az 1977-es album irodalomjegyzékéből nemcsak az első kiadásban még ele­ven jegyzetek maradtak el, de egy 1971-es kismonográ­fia említése is. Ugyanakkor a közölt apró bibliográfia csökönyösen őriz egy már 1958-ban is pontatlan adatot: Lyka Károly levélközlése a Magyar Művészet 1949-es év­folyamában nem jelenhetett meg a 341 lapon, hiszen csak két szám (86 lap) látott nap­világot a kitűnő folyóirat utolsó évfolyamában, az 1948- as évfolyam is csak 288 lap­ból áll. De az 1949-es évfo­lyam 33—34 lapjain néhány, Franciaországból és Orosz­országból írt Rippl-levél Ly­ka által kommentált részlete valóban olvasható. És miért őrzi a jegyzék a cikkek kö­zött az 1961-es katalógust, vagy a kaposvári Rippl-em- léknapok önálló kiadványát (1961). s ha ezt jegyzi, miért nem jegyzi a Visszaemléke­zések Rippl-Rónai Józsefre (Kaposvár, 1958) című, igen­csak hasznos kiadványt? A képek adottak és Genthon szövege változatlan, de igen­csak hevenyészettnek látjuk mindazt, ami ezek közé ke­rült. BODRI FERENC fi tudós poezise In memóriám W. Heisenberg (1901-1976) A bozontos szemöldök-------------------- alól mesz­szire révedé, kutató szem­pár tekint a világra. Fölötte a homlok sűrű ráncai­nak idő-gond redőnye. A tu­dós arca, Werner Heisenber- gé. Azé az emberé, aki pél­daszerű élete folyamán meg­kísérelte egy új természetfi­lozófia létrehozását, melynek anyagi alapját az általa mű­velt szaktudomány, a fizika képezte. A természettudományok és a filozófia egymást gerjesztő fejlődése nemcsak rohanónak titulált korunk terméke, ré­gebbről datálható, s tudo­mánytörténeti tanulságokkal szolgál. A legnagyobb gondol­kodók — így Heisenberg is, akit méltán sorolhatunk kö­zéjük — mindenkor alapos és reális szintézisre törekedtek, egy új ember—környezet— univerzum viszony megte- teremtésére, új emberi, a ter­mészethez jobban kapcsolódó viszonyt kívántak létesíteni. A természettudományok és a filozófia kölcsönhatásáról rengeteg adalék és tudomá­nyos mű jelent meg, vala­mennyi szakág, s egy külö­nösen, jelesül a fizika hatott a filozófiára, ám a visszaha­tás is jelentősnek mondható (pl. a 19. sz. végi pozitivista irányzat még a 20. században is erősert hatott a fizikára, Heisenbergre is!) A költő és a tudós is alkot, rendszerez. Igényszintjük más, s persze eszközeik. Egy­fajta költői szertelenség, ha­tárt nem ismerő lelkes fan­tázia vezeti a tudósokat is, akik e tekintetben korlátla­nul optimisták. Van a tudo­mánynak is szépsége, poézise: a gondolatok által történő feltárás, alkotás az. Az anyagépítkezés, a struktúra atomi, sőt atomon túli szfé­ráinak zenéje igézi meg a fizikust, az anyag ritmusa. A fizika filozófiai inter­pretációjának kérdésétől ez­úttal eltekintünk, lényege­sebbnek érezzük most a századunk első felében vi­lágképváltozást kiváltó két fizikai felismerésről szólni, s ezek a kvantummechanika ill. a relativitáselmélet. Szin­te mindent megkérdőjeleztek megjelenésükkel, így a vi­lágról vallott addigi nézete­inket is. A fizika kitüntetett szerepénél fogva elsődleges bázisa a filozófiának, pl. a természetontológiának, ugyanakkor kevésbé általá­nos annál, mivel egzakt szak- tudomány. A filozófia így viszont a fizikának is egyfaj­ta általánossági szintje. Heisenberg érdemének, tu­dós bátorságának tudható be, hogy olyan területen próbált az ismeretlen után nyomoz­ni — sikerrel —, ahol egy­szerű emberi érzékeink már csődöt mondanak, de józan eszünk támogatására sem számíthatunk már. „Egy értelmes ember szá­mára nyomasztó volna a gondolat, hogy évszázadok múltán felébredve egy elkép­zelt álomból és visszatekint­ve életére azt látná, süketen élt, nem vett tudomást min­denről (kiem. tőlem — D. A.) amit korából érté­kesnek ítélnek a jövő száza­dok” — írja Marx György Heisenberg a „két kultúra” teóriája ellen vitázó alkat volt, sosem hitt e megosztott­ságban. A modern természet- tudomány és a humánus mű­veltség szükségszerűen egy — vallotta. E hitben az sem zavarta, hogy hitetlen vak­merőségnek tűnő elképzelé­seket kellett igazolnia, hisz a kvantummechanikában ép­pen az a buktató, (s ez nehe­zíti a megértést is), hogy ben­ne á mikrométerek uralkod­nak, egy modellszerűen már fel nem fogható atomi világ, mert érzékszerveink alapve­tően a mikroszkopikus mére­tekre rendezkedtek be, a klasszikus mechanika fogal­mainak megfelelő, tehát so­káig effektive „nyilvánvaló” mutatók megértésére képesek csupán. Nobel -díjat kapott, és ..... küzdött a tudomány á ltal felkeltett szellemek megfékezéséért; elítélte az atommal történő visszaélést, a fegyverkezést, harcolt az ellen, hogy az alapvetően emberi létünk megkönnyíté­sére szolgáló tudományt a há­ború szolgálatába állítsák. A nagy teljesítmények árnyé­kában ott a tudós humani­tása és figyelmeztetése: messzire elhatolsz, de a felelősséget is viselned kell! Kutatott egy „világegyenlet” után, mely mindenre választ ad. eközben és ehhez a fizi­ka határterületének tartotta a matematikát, az informá­cióelméletet, a filozófiát. „Hei­senberg világegyenlete attól szép, hogy alóla rámragyog­nak a tűzcsiholók, bronzön­tők, tengerjárók, csillagfigye­lők, de a vérestollazatú ika- ruszok, szénajkú eretnekek, szájba vert énekesek is” — írja Nagy László. Sajátos és elfogulatlan fel­fogásra vall, hogyha termé­szetet nem akarta belekény­szeríteni a fizikusok évszá­zados gondolati Prokrusztész- ágyába; ne az új valóságot kényszerítsük fogalmaink börtönébe, hanem e valóság új vagy félreismert jelenségei számára teremtsünk fogalma­kat ... Mindez persze a klasszikus mechanika revízi­óját jelentette — a kvantum- elmélet javára. Planck így írt Heisenberg felfedezéséről: „ .. .valami teljesen új, ed­dig hallatlan tényre utal, amely hivatva van gyökeré­ben átalakítani fizikai gon­dolkodásunkat, azt a gondol­kodásmódot, amely minden okozati kapcsolat teljesen folytonos jellegén nyug­szik ...” Heisenberg zseniális meg­sejtése nem csupán hipotézis maradt, az atomfizika valódi története kezdődött ezzel. A tudós 24 éves volt ekkor. (Szép párhuzamot kínál Einsteinhez, aki ugyancsak fiatalon. 26 évesen hozta lét­re hasonlóan nagy következ­ményekkel járó relativitás- elméletét.) „Intellektuális részegsége” és merengése meghozta gyü­mölcsét, intuitív és esztétikus meglátásai közel állnak a legfőbb esztétikumhoz, a mű­vészethez. Nem is véletlen rajongása ez iránt. „Az élet, a zene, a tudomány örökké fennmarad, jóllehet mi ma­gunk csak rövid ideig va­gyunk vendégek, vagy más­ként, Niels (Bohr — D. A.) szavaival, nézők és szereplők egyaránt az élet nagy színjá­tékában”. A goethei „trüber Gast” belátását és bölcs számvetését igazolja ezzel is. Az igazán naP e^é­------2--------msegek sosem m aradnak meg szaktudomá­nyuk szűk határai között, hanem egy már-már földön­túli szintézis jegyében az ősi természet—társadalom— ember harmónia visszaállítá­sára törekszenek. (Jelentősé­géhez mérten színvonalas pél­da a B. Russelé, aki filozófus volt, mellesleg az irodalom Nobel-díjasa, egyben a mate­matikai logika egyik úttörő­je.) A fizikáról és Werner Heisenbergről szóltunk, ki­nek emlékét magyarul is ol­vasható műve, A rész és az egész ürügyén idéztük. DRESCHER ATTILA „László király emlékezete” Az 1977-es könyvpiac meg­lepetése a Bibliotheca Histo- rica című történelmi és mű­velődéstörténeti sorozat, ame­lyet az Európa Könyvkiadó bibliofil osztálya, a Magyar Helikon indított. Elsősorban a magyar történelem legfonto­sabb forrásait, dokumentu­mait és emlékiratait adják ki a honfoglalástól a Rá'kóczi- szabadságharcig. Ebben a sorozatban jelent meg a „László király emlé­kezete című kötet a király trónra lépésének 900. évfordu­lója alkalmából. A szekszár-1 di apátságot alapító és itt el­temetett I. Béla király fiát, Lászlót 1077-ben koronáz­ták meg és 1095-ig uralko­dott. Erényeit már királlyá kiáltásakor ismerte az or­szág, később a lovagok esz­ménye lett, a magyar és kül­földi uralkodók példaképévé vált. Hozzá fűződik a közép­kor egyik legnépszerűbb tör­ténete, és az egyházi festészet egyik kedvelt témája, amely az 1068-as kun betörést idé­zi: László üldözi és párvia­dalban legyőzi a lányrabló kun lovast. A“közel egykorú vers szerint: „Azt mondják, a magyaroknak ily királya nem vala — A magyar föld ily termékeny még azóta sem vala.” Kurcz Ágnes és László Gyula összegyűjtötte a László királyra vonatkozó legérde­kesebb szövegeket és kép­anyagot. Győrffy György be­vezető tanulmánya után László két oklevelét és a róla szóló középkori költeménye­ket közli a könyv. Ezután a királyra vonatkozó krónika­részleteket és a Szent László- legendát olvashatjuk. Néhány, László király tiszteletét tanú­sító oklevél következik, majd Temesvári Pelbárt első László beszéde, végül a XV. századi magyar nyelvű Ének Szent László királyról zárja a kötetet. KISASSZONDY ÉVA Női portré Üjváry Lajos kiállítása Farkas Pál szobra Üjváry Lajos festőművész kiállítása, amit először Szek- szárdon rendeztek meg, a megye több helységében szere­pelt. Most Tamásiban látogathatják az érdeklődök Tolna megyei művészek külföldön Az Országos Pedagógiai Intézet a budapesti Fáklya klubban kiállítást rendezett pedagógus képzőművészek alkotásaiból. A kiállításon bemutatták a Szekszárdon élő ! Farkas Pál szobrát és a bonyhádi Kovács Ferenc egy festményét is. A kiállítás anyaga most külföldi útra indult: január 16-án Pozsonyban mutatják be, majd Katowicében a len­gyel tárlatlátogatók is lát­hatják. Hippi-Rónai József: Kuglizók Képünkön: Egyedül című festménye

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom