Tolna Megyei Népújság, 1977. december (26. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-02 / 283. szám

1977. december 2. “Képújság 3 Hárommillió naptár ebben az évben Pontos számolással adják ki a naptáríveket Kinyomott ívek az ofszet­gépteremben A pvc-hegesztő gépek ontják a naptárak tábláit A háború előtt Szekszárdon a magántulajdonban le­vő nyomdák, utána pedig az államosított Molnár-féle nyomda, ma csak úgy hívják: Szekszárdi Nyomda, lát­ja el az országot, de külföldet is zsebnaptárral, asztali naptárral. Ilyenkor, év vége előtt különösen nagy a „hajtás”. Vannak egyes típusok, melyeket még ki kell nyomni, de a többség nyomott ívekben várja a befejező munkálatokat. Több mint száz naptárféleség hagyja el ebben az évben a vállalatot, mely végez ugyan még egyéb munkát is, de azért a naptárprofil maradt a meghatározó, ez a fő termék továbbra is. Fotó: BAKÓ JENŐ (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Taggyűlést tartott a héten az MSZMP községi alapszer­vezet, amelyen napirendre tűzték a nagyközség rendezé­si tervében szereplő, áruellá­tási, egészségügyi, kulturális, gazdasági és községfejlesztési feladatai végzésének 1977. évi értékelését. Előadó a községi tanács elnöke volt. A részletes tájékoztatót élénk vita követte. Az el­hangzott bírálatok, javasla­tok azt igazolják, hogy az alapszervezet kommunistái foglalkoznak a lakosságot érintő nehézségekkel, közös gondjaikkal. Többek között: miért nincs még egy zöldség­árusító hely, a jelenlegi szűk ÁFÉSZ-bolt nem tudja kielé­gíteni az igényeket. Mivel az ÁFÉSZ részéről kezdeménye­zés nincs, vegye fel a tanács a kapcsolatot a „ZÖLDÉRT”- tel. Két orvos van a községben, általában egyik, de több eset­ben mind a kettő szün napos. Ilyenkor a szomszéd község orvosa látja el a teendőket. A körülményekről a lakosság akkor értesül, amikor már — sokszor több kilométerről — az orvoshoz megy. Javasol­ják a tájékoztatást központi helyen biztosítani. Kifogásol­ták a helyi gyógyszertár ügyeletének hiányát is. Szombaton és munkaszüneti napón a gyógyszertár zárva van. Felvetődött még környezet- védelmi, szabálysértési, épí­tési kérdés, amelyek során javasolták, hogy ezekben a tanács erélyesebben járjon el a jövőben. Az alapszervezet a jól vá­lasztott napirenddel egy tar­talmas, hangulatos taggyűlést tartott. BITTER JÁNOS Jegyiét A tamási buszmegállók Az utóbbi öt évben Tamási nagyközség rohamos fej­lődésének lehetünk tanúi. Számos ipart üzem kezdte meg működését, fejleszti létszámát, egyre több munkás jár a községbe dolgozni a környező falvakból. Sok a diák, több százan járnak naponta az ipari iskolába, meg a gimnáziumba. A község forgalma óriási, külö­nösen a nyári hónapokban, illetőleg a száraz napokon, amikor a saját járműveket a bejáró dolgozók még hasz­nálják. Ilyenkor, esős, havas időben, a motorkerékpárt, a személygépkocsit igen sok tulajdonos el teszi, és autó­busszal jár munkahelyére, iskolába, piacra, vásárolni a jól ellátott ÁFÉSZ-üzletekbe. Nemrég egyik olvasónk bejött szerkesztőségünkbe, azt mondta, hogy nem hatalmazták fel a bejárók, de vállal­ja a felelősséget, beszél helyettük is, elmondja panaszu­kat: igen rossz körülmények között tudnak az autó­buszokra várakozni. A vasútállomáson a kocsma és a váróterem nyújt védelmet az időjárás ellen, de a vára­kozóknak csak egy kisebb része tud ezekbe behúzódni. S a buszok — ha pontosan járnak — nem alkalmasak a várakozó tömeg befogadására sem, mivel átmenő já­ratok, hosszú járatúak illetőleg a környező községekbe viszik utasaikat. A váróterem kicsi, a buszok egymás mögé állnak, csak a helyi ismeretekkel rendelkezők sejtik, tudják, hogy melyik kocsi milyen irányba viszi utasait. Rossz a tájékoztatás, az úttest gödrös, nagy a sár, és víztócsák teszik szinte megközelíthetetlenné a buszok indulási-érkezési helyét. A község központjában, illetve területén több helyen is van kijelölt megállóhely. Csak az ipari negyedben fedett a „váró-fészer”, másutt nem. Miután Tamási község meglehetősen nagy területen fekszik — az 56- os út például öt kilométeren keresztül szeli át a község lakott területét — a megállók megfelelő helyeken van­nak, azonban nem mindenütt áll fedett hely az utasok rendelkezésére. Azt kéri, javasolja olvasónk, hogy a tanács és a Vo­lán építtessen egy központi buszpályaudvart, és a köz­ség más területein lévő megállókat lássák el tetős-oldal- falas váró-fészerekkel. Úgy tudjuk; pillanatnyilag sem a Volán, sem a helyi tanács nem rendelkezik buszpá­lyaudvar építésére való pénzzel. A község dinamikus fejlődése, más fontosabb közszolgálati létesítmények — gyermekintézmények, egészségügyi helyiségek, utak, víz- és csatornavezetékek stb. — sürgős megépítése van soron, és tervben. így a következő ötéves terv végére várható, hogy központi, a közlekedési igényeknek és az utasoknak megfelelő pályaudvart építsenek. A Volán és a helyi tanács vezetői szerint viszont az ipari negyedek megállóihoz hasonló fedett várókat le­hetne építeni, összeállítani szinte minden megállóban. Szervezni kell erre a munkára a bejáró dolgozókat, volna rá vállalkozó, aki munkaidő után saját érdekében is, segít az utasokat védő megfelelő váróhelyiségek lét­rehozásában. Panaszkodó olvasónk is vállalkozik ilyen társadalmi munkára.-Pj — Cipőt körültekintőbben választunk, mint szakmát? Gyerekek, szülők, vállalatok, igények Lányok a vasasok között in. — Jó lenne, ha a válla­latok 27—30 százalékban lá­nyokat kérnének — mondja a szakmunkásképző igaz­gatóhelyettese. Tóth Józseftől, a BHG szerszámüzemének üzem­vezetőjétől érdeklődtünk a két harmadéves esztergályos lány után. Szívesen dolgo­zik együtt velük. Az ötve­nes években voltak női munkatársai, akik a vasas szakmában dolgoztak. „Ki­tartóbbak, mint a férfiak”. A szakember nincs megelé­gedve a tanulóképzéssel. Szerinte a gyerekeket még túlzottan leköti az iskola. „A másik lány most ’nya­ralni’ van gyakorlat he­lyett”. A szakmunkásvizsga után szerinte még hosszú idő kell ahhoz, hogy valaki szakemberré váljon. Erről csak az iskola tehet? A felsőnánai Tóth Adél először Simontornyára sze­retett volna menni gimná­ziumba. A munkásközségben akkor szűnt meg ez az ok­tatási forma. Szakmát ta­nul: határozott a család. „Női szabónak jelentkeztem a barátnőmmel, de egyikőn- ket sem vették fel”. Tóth- nénak Szekszárdon a szak­munkásképzőben javasolták az esztergályosságot. Az anyuka messziről ismerte ezt a szakmát. Szó, mi szó, a kislány esztergályosnak je­lentkezett. A projektorköszörűn dol­gozik most, de megismerke­dik a marás és a forgácso­lás minden szakágával. A műhelyfőnök mondja: Ne­künk univerzális szakmun­kásokra van szükségünk. Eh­hez minden segítséget meg­adunk a gyerekeknek. Adél nem választott rosz- szul. Igaz, hogy varrónő akart lenni, de ebben a szakmá­ban még több lehetőséget lát. Egy kis kitérő: Szakáccsal vagyunk egy szobában a kollégiumban. Ö sok rosszat mesél nekünk. A szakmáját szereti, a munkahelyét nem. Olyan dolgokat végeztetnek vele, ami nem tartozik a tanuláshoz — mondja Adél. Pedig szakácsokból is hiány van. Részlet a MÉSZÖV jelen­téséből: Ez évben is prob­lémaként jelentkezett a sza­kács- és cukrásztanulók be­iskolázása. Egyrészt, mert a szülők többsége alacsonyabb rendűnek tartja e szakmá­kat, és nem engedik gyer­meküket erre a pályára. Másrészt a fiatalok nem szí­vesen vállalják a termelő- munkát. Inkább az eladói szakmákat jelölik meg, és ha oda nem nyernek fel­vételt, más területre men­nek. Sajnos a vendéglátás és a kereskedelem területén az oda jelentkező fiatalokkal nagyon sok esetben nem a szakmához tartozó feladato­kat ismertetik meg. A ta­pasztalat az, hogy a kisegítő alkalmazottak hiányát velük pótolják. Az iparban sze­rencsére az ilyen esetek rit­kák. Igaz, hogy az első éve­ket a szép és korszerű tan­műhelyben töltik el, szigorú tanmenet szerint. De tér­jünk vissza az eredeti té­mához. Tamás István, a BHG sze­mélyzetise: A gyár profilja alapján szívesen fogadunk lányokat. Főleg műszerész­nek és forgácsolónak. Ezek a szakmák semmilyen hát­rányt nem jelentenek. De jöhetnének nagyobb szám­mal középiskolát végzett fia. talok is. HOL VAGYTOK, ÉRETTSÉGIZETTEK? Négy évvel ezelőtt állt a pályaválasztás előtt Kaszás Ferenc. A szülők és a gye­rek együtt választottak. Úgy tudták, hogy a Rózsa Ferenc szakközépiskola az érettségi mellett tv- és rádiószerelő szakmunkás-bizonyítványt ad. Az első év végén kap­tak észbe, mivel csak mű­szerész szak volt áz iskolá­ban. Akkor már nem volt érdemes mást választani. Feri leérettségizett és elhe­lyezkedett a OFOTÉRT-nál, látszerész akart lenni. Végül csalódott. Most szakmájá­ban dolgozik, illetve a vál­lalat elfogadta a bizonyít­ványát szakmának. A társairól beszélgetünk. — A negyvenfős osztály­ból úgy tudom, hogy 5—6 fiú jutott felsőbb iskolába, ugyanennyien kezdtek a szakmunkásképzőben tanul­ni. A többi? Elhelyezkedett — mondja Kaszás Feri. Feri csalódott. „Jobban jártam volna, ha szakmát tanulok és utána estin le­érettségizek”. A szakmunkásképzőben az igazgatói irodában beszélge­tünk, téma: az érettségizet­tek helyzete. Gimnáziumba akkor iratkoznak a fiatalok, ha továbbtanulási szándé­kaik vannak. Ez sajnos nem sikerülhet a végzettek nagy részének. Sokan a sikertelen felvételi után a szakma- tanulás helyett elmennek va­lamilyen tessék-lássék mun­kakörbe dolgozni, s megint megpróbálják. Közben éve­ket vesztenek el. Végül a felvételi nem sikerül. A fia­tal szakma, képzettség nél­kül marad. Következésképp egy életre csalódottá válik. — Folytatjuk. — HAZAFI JÓZSEF Marcsek Tibor trapézmenetet vág az esztergályosmű­helyben Varga Jutka, Fejős Mária, Balaskó Gabriella és Márton Éva elsős vasasok. Mű­szerészek lesznek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom