Tolna Megyei Népújság, 1977. november (26. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-01 / 257. szám

a Képújság 1977. november 1. lozíban Kedves, naiv tinédzserek Megszoktuk már a cseh­szlovák filmművészeiktől, (hogy ifjúsági ffllmjedik kedve­seik, szóraikoztatóak. A cseh­szlovák filmgyártás falán egyik legnagyobb erőssége az ifjúsági film. Ezek számát gyarapítja az így kezdődik a szerelem című is. Nem valószínű, hogy Hynek Bocan fi'lirnnendezőt a fiiilm- miűvészet klasszikusai között fogják számon tartani, de ha mégis, akkor sem ezért a (filmjéért került a halhatatla­nok közé. Az Jgy kezdődik a szerelem tisztességes iparos­munka. írói Zdenek (Mahler és Gustav Qplusfil a rendező­vel együtt 'ismerik a tizenéves fiatalokat. Megértő szeretettel — talán kis nosztalgiával pergetik a fiatalokról szóló két rövid történetet. A cse­lekmény időnként a valóság­tól is elrugaszkodva, szinte már az álmok, a vágyak ré­gióiba csap át, hogy aztán még tisztábban láthassuk a nagy ismeretlennel, az első szerelemmel' ismerkedő, ba­rátkozó fiatalok esetlenségét. Két novellára, két apró öt­letre épül a (film. Külön-kü- lön egyik történet sem érné meg a kétórás játékfilmet, de így, egymás után, ugyanazok­kal a szereplőkkel játszatva akár össze is kapcsolhatók, hiszen mindkét novella a fia­talokról szól. Hynek Bocan fifaiszereplőiinek nem kell el­játszaniuk szerepüket. Mind­egyikük csak önmagát kell, hogy adja. Hogy ez mégis mekkora feladat, az (kiderül az itt-ott félresikerült alakí­tásokiból. 'De a lényeg, a ti­zenéves fiatalok élete, küsz­ködése a serdülőkor problé­máival, az első szerelmek gyötrő és mégis felemelő ér­zése ott van a csetlő-botló amatőrök játékában. Mellet­tük a szerelmi kalandjaival dicsekedő, a fiúkat állandóan „aranytainácsaSval” elhalmozó szakoktató alakja telitalálat. Rambusek szerepében a szí­nész, Vladimir Memsik olyan alakítást hozott, amelyre so­káig emlékezhetünk. A don- juani hódításaival dicsekvő, végül saját csapdájába hulló Rambusek nagyot mondásain tiszta szívből derülünk, épp­úgy, mint a rövid történet végső poénján. Aki nagy gondolatokat, mű­vészi képsorokat, klasszikus alkotást vár, annak csalódást Okoz a film. De aki önfeled­ten szórakozni, a történetbe feledkezve nevetni, kikapcso­lódni akar, az nem csalódik. Tamási János Következő heti filmjegyzetünket Az egy erkölcsös éjszaka című, új magyar filmről írjuk A valóban élt Toldi Miklósról... Van valami megható ab­ban, hogy Arany János még 1977-iben is milyen nagy ha­talom. Békési Jánost és nejét, hódmezővásárhelyi rádióhall­gatókat az nyugtalanította, hogy a hármas eposz felejt­hetetlen főhőse, Toldi Miklós ólt-e és ha igen, akkor az epi­kai hitel híres mestere meny- hyire maradt hűséges a. törté­nelmi fényekhez. Az „Olvas­tam valahol” sorozat október 27-i adásában erről a kérdés­ről beszélgetett Benda Kál­mán (Bertényi Iván egyetemi docenssel. (Nos, Arany annyiban volt hűséges a történelmi tényék­hez, mint Ilösvai Selymes Pé­ter, aki pedig majdnem egy-, általán nem volt az. Toldi Miklós INagy /Lajos királyunk idején is élt, nagyjából ennyi az egész. 1320 táján született, előkelő családból, hisz apja bihari főispán volt. Ö 1354- ben soproni alispán és alvár- nagy, majd az esztergomi ér­sek közelije, és 1365-ben gró­fi titulussal tűnik fel Olasz­országban. Ném mint a ma­gyar király vitéze, hanem épp a nápolyi Johanna zsoldos­vezére. Egy Moriitmer nevű angollal együtt vezették öt­ezer főnyi csapatukat, mely­nek harmada magyarokból állhatott és így kissé sajátos emléke a történelmünkben amúgy is ritka angol—ma­gyar fegyverbarátságnak. Szerződéses alapon dolgoztak, kikötve félévi szolgálatuk 10 ezer forintos zsoldját, a hadi- zsákmányból való részesedést és még sok egyebet. A hadi- zsákmánnyal nem sok bajuk lehetett, ment egy bizonyos Bongardo nevű kollégájuk Perugiánál tönkreverte őket. Feltehető, hogy Toldi Miklós jó fizikumú ember lehetett, de ezzel kapcsolatban csak egy olaszországi festmény maradt, más dokumentum nem. tl3(96-iban már itthon volt, és Gömör megye főispánja­ként szerepelt. Nős volt, fiai­val: Györggyel és Jánossal 1387. április 19-én egy dics­himnusszal felérő Oklevélben Daróc községet kapták birto­kul Zsigmond 'királytól. Toldi akkoriban szokatlanul magas ■kort ért el, még 1388-ban is szerepelt kezedként egy szer­ződésben. Ennyit tudunk róla, és eny- nyit se fontos. Párviadala Vagy a bikakaland orosz, an­gol, spanyol és más folklórban is felbukkanó motívum. Mind­ezeket haLhatalanná azonban nem egy középkori magyar főúri kalandor tette, hanem a XIX. századi nagy költő, és ez, csak ez a fontos. O. í. TV-NAPLÚ Klasszikusok Abban egyet kell érteni dr. Székely Györggyel, hogy Csokonaiban nagy drá­maírói lehetőség veszett el, az az elma­rasztalás azonban mindenképp méltány­talan, ami irodalomtörténetünkben jó évszázada kíséri a drámairó Csokonait. Lehet, hogy egy Schiller-méretű dráma­író vált volna belőle, sanyarú sorsát azonban nem tudjuk visszafordítani, s így be kell érnünk azzal, amit maga után hagyott. Ez pedig igazán nem kevés. Az Amaryllisszel együtt öt színpadi mű, mellettük egy sor fordítás, s mindez olyan korban, amikor remény sem lehe­tett arra, hogy színházi kultúra alakuljon ki Magyarországon. S micsoda kitűnő fi­gurák, akik nevükben hordozzák jellemü­ket, mint báró Serteperti, Koppóházi, Tökkolopi gavallérok (a Tempefőiben), Firkász secretarius, Szelepurdi német inas (a Culturában), Tipptopp, Lipitlotty, sze- leburdiak, Kuruzs, aki egy személyben doctor, borbély, chiromantista, zsibvásá- ros, poéta és kosárfonó, stb. (a Karnyó- néban). Csokonai darabjait olvasva ma is csak csodálkozni tudunk, hogy való­sággal a semmiből teremtett színházat, mégpedig olyant, ami kiindulópontja lett a fejlődésnek, hisz Kisfaludy Károly szín­padi hőseit nehéz lenne elképzelni Csoko­nai nélkül. Az irodalomtörténeti babona azonban hatott, s ennek kell betudnunk, hogy a Csokonai-daraboknak nincs színházi ha­gyománya, nincs kialakult játékstílusa. Minden felújítás tulajdonképpen újra fel­fedezés, anélkül, hogy folytatása lenne. Tulajdonképpen ezt lehet mondani a Nemzeti Színház előadásáról is, amelyet a héten közvetített a televízió. A szerep­lők tétován mozogtak a számukra idegen közegben, nem találtak kontaktust sem Csokonaival, sem a korabeli kollégiumi színjátszással. A dicséretes kivétel Major Tamás, aki nem először komédiázott a Karnyónéban, s ez minden szaván, moz­dulatán érződött. Ha egybe vetjük a másnap közvetített Sophokles-darabbal, a Babits fordításá­ban oly csodálatosan zengő Oedipus ki­rállyal, a különbség szembetűnő. Jóllelet nem volt hibátlan előadás, érezni lehe­tett, hogy a színészek számára mennyire ismert Sophokles világa. Az egyetlen ta­nulság: van még törlesztenivalónk Cso­konaival szemben, aki — semmi kétség — mostoha körülményei ellenére is meg­álmodta a magyar színházat. Dobozy Imre köszöntése Ünnepi beszélgetés köszöntötte a hat­vanéves Dobozy Imrét, aki nemcsak kitűnő regények, drámák, emlékezetes riportok szerzője, hanem tanúja és résztvevője történelmünk legnagyobb sorsfordulójá­nak. Szavai nyomán egy kor bontakozott ki előttünk, hőstettekkel és emberi esen- dőségekkel, de mindenen átragyogott az író hite a jövőben, az a biztos tudat, hogy érdemes volt. Egy író élete bonta­kozott ki előttünk, egy sokat próbált íróé, akit alkotó ereje teljében köszöntött szü­letésnapján a televízió. CSÄNYI L. A népművelők közérzete Tipikusan rétegműsor a televízióban a Közművelődés közelről. Pénteki adása azonban olyan kérdéssel foglalkozott, ami korántsem a közművelődésben dolgozók magánügye. A szorosan vagy szélesebb körben ér­telmezett közművelődés egyik kulcskér­dése a személyi ellátottságé, azaz sok múlik a népművelőkön. Riasztó képet mutat a statisztika: a közművelődési dol­gozók hetvenöt százaléka hagyja el a pá­lyát, a középfokú népművelő-könyvtárosi képesítéssel rendelkező fiataloknak mind­össze húsz százaléka érzi azt, hogy hosz- szabb távon is képes ott tevékenykedni, ahol éppen a munkahelye van. Talán a népművelők társadalmát jel­lemzi mindez, sajátosan elégedetlen, ván­dorkedvű „népről” lenne szó? A riport szerint a diplomás, azaz szakképzett fia­tal népművelők többsége erős hivatástu­dattal, alapos szakismeretekkel rendelke­zik. Inkább a társadalomismeretük hiá­nyos, és mire megszerzik, addigra már néhány keserves év is eltelik. Szinte fel­oldhatatlannak látszik — a riportfilm ta­nulsága szerint — a helyi vezetők és a népművelők ellentéte, amihez hozzájárul a vezetők szakértelmet nélkülöző, ám azt feltételező magatartása. A riportfilmet kerekasztal-beszélgetés követte, meglehetősen felemás hatással. Mert az asztal mellől részint elhangzott mindannak a megerősítése, amit a filmen már hallottunk, részint megtörtént a visszavonása is, vagy legalábbis a pana­szok érvénytelenítése. Az volt az érzésünk, hogy annak a nagy gondnak a megoldását, amit a köz- művelődési szakemberellátás jelent, a műsor készítői és vendégeik sem tudják. De miért igyekeznek úgy tenni, mintha a dolog tulajdonképpen nem is lenne ér­dekes? —gsa 26. Átmeneti gyógyulását ősszel újabb súlyos hanyat­lás követte. Októberben felköltöztek Pestre. Még nem a Veres Pálné utcai lakásba, mert akörül még tartott a huzavona. Egyelőre a Duna-korzón lévő fényes Hun­gária szállodában laktak. Csinszka belemerült a pa­zarló költekezésbe, egyszerűen képtelen volt magát mérsékelni, noha Ady szemrehányásokat tett neki, s emiatt is váltig panaszkodott, hogy számára túl zajos, túl forgalmas a Hungária. Követelte, költözzenek át a csendes Magyar Királyba. Csinszka erről hallani sem akart, méltóságukon alulinak tartotta az olcsó hotelt. Végül mindketten engedtek és harmadik megoldás­ként a Vadászkürtöt választották. Innen már a végle­ges otthonba költözhettek 1917 novemberének második felében. Mire megérték az áhított napot, Ady idegeit ala­posan megtépázta a sok izgalom. Betegsége súlyosabb­nak bizonyult, semhogy házilag kezelhették volna, Csinszka mégsem engedte szanatóriumba szállítani. Konok ellenkezését az tette elfogadhatóvá, hogy való­ban a legnagyobb önfeláldozással gondoskodott férjé­ről. A sok izgatott vita után hangulatuk végül mégis jóra fordult: lakásszentelőre megérkezett Érmiindszent- ről az idős Ady-házaspár, magával hozva mindenféle hazad finomságot, nem feledkezve meg a jó érmelléki borról sem. Talán ez volt az a néhány nap, amikor Ady Endre utoljára boldognak mondhatta magát. Irodalomtörténetileg az a legfontosabb 1917 őszé­ből, hogy ekkor készült A halottak élén című kötet, Ady életében az utolsó. Hatvány Lajos, a barát és mecénás válogatta, szerkesztette. A költő éber figye­lemmel kísérte a munkát, minden apró részletbe bele­szólt, mert még olyan emberben sem bízott meg telje­sen esztétikai ügyekben, aki száz és száz esetben bizo­nyította értő jóindulatát, türelmes önzetlenségét. Elég az hozzá, hogy kínkeservesen egyeztek meg sorról sorra, részletről részletre, és Hatvány Lajos tapintatos szívósságának köszönhetően reprezentatív kötet látha­tott napvilágot 1917 decemberében ama versekből, amelyek a háború alatt íródtak. Ady nem akarta Pesten tölteni a karácsonyt és az újévet. Ragaszkodott ahhoz, hogy gyenge fizikai állapo­ta ellenére utazzanak Csúcsára. Az ünnepek alatt meg­nyugodva, valamivel jobb állapotban érkezett vissza a Veres Pálné utcába, kívánságára felköltözött velük Berta néni, Csinszka nagyanyja, akit gyengéd szerete- tével tüntetett ki a költő. 1918 elejétől nagy élet zajlott a Veres Pálné utcai lakásban. Igazi Parnasszussá lett Ady Endre otthona. Aki számított valakinek a művészetben és az irodalom­ban, az mind megfordult iitt esténként/, délutánonként Schöpfliin Aladártól Bölöni Györgyig, Hatvány Lajostól Babits Mihályig, Móricz Zsigmondtól Fenyő Miksáig, Ignotus Páltól Jászi Oszkárig. Ady az állandósult testi gyengeség miatt ritkán mozdult ki a lakásból, elvétve vállalkozott egy-egy vendéglői vacsorára vagy rövid sétára a Duna-ikorzón. Ám otthon is sokat adott köz­ismert ápoltságára. Mindig elegáns volt, akkor is, ha teveször köntösét viselte. Néha napokig nem kelt fel, ilyenkor csak bizalmasabb vendégeit fogadta. Igaz, ami igaz: Boncza Berta képes volt a nagy költőhöz méltó igényes otthont teremteni. De a költe­kezést erősen túlzásba vitte. A válogatottam értékes antik bútorok, vagyont érő szőnyegek rengeteg pénzbe kerültek. Ruhái úgyszintén. A háztartás is sokat emésztett, pedig az ágyhoz-lakáshoz kötött Ady koránt­sem költhetett annyit, mint hajdanán. Készpénzük vé­szes gyorsasággal fogyott. Ezért, részben a mértéktelen költekezés elől is menekülve, 1918 június utolsó heté­ben hosszabb időre visszavonultak Csúcsára. FORRADALOM, KÖZTÁRSASÁG Esős, rossz nyaruk volt Csúcsán. Ady állapota egy­re romlott. Csak suttogva tudott beszélni, déli egy óra is elmúlt, mire összeszedte magát, de külsejére válto­zatlanul sokat adott. És mindenekelőtt a tájékozott­ságra. Alig érthető, hogy ebben az ernyedt, halálosan beteg állapotában is pontosan tudta, mi történik a világban. Megjegyzései, tömör értékelései kísértetiesen pontosaik váltak. Egy-egy napra fizikailag «is 'talpra állt, a megtévesztésig életerős benyomást (keltve. A rövid megújulások után annál tehetetlenebbül zuhant vissza a teljes letörtségbe. Nem tudni a pontos okát, miért idegenedett el Csinszkától fokozatosan. Ekkor már alig bízott benne. A maga módján áldozatkész feleség sokat szenvedett emiatt, hiszen a beteg növekvő ellenszenve nélkül is elég bánatot okozott neki Ady reménytelen egészségi állapota. De a tőle megszokott intellektuális figyelem­mel viselte nehéz helyzetét, tűrt és helytállt a köteles­ségében. Többet, sokkal többet nyújtott magatartásával emberi érettségben, erkölcsi önfegyelemben, mint amennyire képesnek hihették huszonhárom éves létére. Ha néha kifakadt, azt is a nagybeteg emberért tette. Ezért tehát bármit állítanak Csinszkáról azok, akiknek valamiért ellenszenves, mellette szól maga a tény: hő­siesen gondoskodott a nehezen kezelhető, önmaga fi­zikai romlását siettető költőről. Augusztusban sürgősen magához hívta Csúcsára édesanyját Ady. Közölte vele, hogy kriptát akar épít­tetni lÉrrnindszenten, minél hamarabb. És könyörgött, haladéktalanul vigye magával, mert otthon kíván meg­halni. Gyászos beszélgetés volt. Ady Lőrincné nem mutathatta ki kétségbeesését, vigasztalta gyermekét, ahogy tudta, pedig főképp ő szorult vigasztalásra, Re­ménytelenül, összetörtén búcsúzott el fiától, akit most látott utoljára. Noha épp elég gondja volt önmagával Adynak, ju­tott figyelméből arra is, hogy törődjön a csúcsai ház kenyerével. Súlyos háborús viszonyok lévén, sehogy nem szerezhették be a környéken a szükséges gabonát. Levélben kérte apját, juttasson el valahogy Csúcsára hat métermázsa búzát — pontosan annyit, amennyit fejadagként engedélyeztek a hatóságok. Néhány nap­pal később sürgönyileg kért édesanyjától Kolozsvárra háromszáz koronát. A pénzt megkapta, de mivel Ér- mindszenten sem álltak anyagilag valami jól, az anya jelzálogkölcsönt vett fel a birtokra. Ady Lőrinc pedig, a hetvenen felüli öregember elindult a messzi Szilágy­ságból szekéren a Kolozs megyei hegyek közé. A már megromlott közbiztonság ellenére kitéve magát az útonállók támadásának, százötven kilométert szekere- zett a kért gabonával. Kookázatos útjára elkísérte egy Puskás nevű falubeli parasztember és az orosz Sándor, aki hadifogolyként dolgozott az Ady-gazdaságban. Sze­rencsésen megérkeztek. Miután biztosították a csúcsai személyzet kenyerét, Ady Endre Pestre készült. Fogyó türelemmel várta az utazást, de gyengesége, betegsége miatt késlekednie kellett. Maradásra kényszerítette a hírhedt spanyol járvány is, ez a veszedelmes influenza, amely ezrével szedte áldozatát. Végre vonatra szánhattak 1918. októ­ber 28-án, s három nappal az őszirózsás forradalom kitörése előtt érkeztek meg a fővárosba. (Folytatjuk) A holnap elébe

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom