Tolna Megyei Népújság, 1977. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-04 / 260. szám
A’rÍÉPÚJSÁG 1977. november 4. A közművelődés kérdései Közvetlen érdek „A Magyar Népköztársaságban az állampolgárok és közösségeik művelődése, a közművelődés fejlesztése az egész nép közvetlen érdeke”, — így szól a közművelődésről alkotott 1976. évi V. törvény első mondata. Ez a felismerés és ennek deklarálása a fejlett szocialista társadalom építésében korszakos jelentőséggel bír, s ennek szelleme hatja át nagy felelősséggel megalkotott közművelődési törvényünk egészét. Óriási a fejlődés íve a népművelés magyarországi kezdeteitől eddig. A XVIII. század végén a közvetlen érdek helyett még csak „jámbor szándék” lehetett a „kiművelt emberfők” országának eszménye. S jámbor szándék helyett ma a művelődés közvetlen társadalmi érdek: vagyis a történelem — tudaton át ható — emberteremtő ereje, s az ember tudatos társadalomépítése és történelemformálása egyik legdiadalmasabb pillanatának lehetünk cselekvő részesei most. „A szocialista társadalom építése, a szocialista demokrácia kiteljesedése, a termelés, a tudomány és a technika kiteljesedése, a társadalmi tudat fejlesztése, az életmódváltozás és a növekvő szabad idők korunk emberétől mind sokrétűbb műveltséget kíván” — olvashatjuk a közművelődési törvényben. TUDATOS FOLYAMAT Napi feladataink, az élet minden területén folyó tevékenységünk, további munkánk, közösségi és egyéni életprogramunk alakítása- formálása során érdemes alaposan elgondolkoznunk ezen. Mert, hoey a tudomány termelőerő — ez elhangzik körülöttünk naponta. Hallgatjuk, mondjuk anélkül, hogy tisztán látnánk: a tudomány egyszerűen attól, hogy létezik, még nem termelőerő. Attól és az által válhat csak termelőerővé, ha az ember és az emberek közösségei elsajátítják a tudományt és termelő tevékenységünkben ..erővé” teszik, alkalmazzák, használják. Ezeket az „apró gesztusokat” azonban semmiképpen sem lehet megtakarítani. Persze, ha így értelmezzük-értjük ezt az egyébként helyes fölismerést, akkor ehhez társulnia kell annak hogy a tudomány elsajátítása (a tanulás, művelődés; az ismeretszerzés) is munka'. S ha már elismerjük ezt, könnyebben megértjük azt is, hogy a művelődést nem lehet lezárni; nincs befejezett tudás, legfeljebb abbahagyott tanulás. De aki úgy érzi, hogy ő már eleget tud — szakmájában, munkakörében vagy az életről, a valóságról — az a fentiekből következően, nyilvánvalóan téved. Szerencsére ma már képtelenség is az efféle álláspont érvényességének igazolása. Mert az ember akkor is gyarapítja ismereteit, ha ennek ellenkezőjét hiszi. A termelés, az ennek alapján keletkező csere, a szokásos, a magatartás, az emberek közti viszony, a társadalmi szükséglet és érdek napjainkban dinamikusan fejlődik, s így az egyén spontán módon, tudatos művelődési tevékenység vállalása nélkül is, puszta alkalmazkodásával is változik és fejlődik, éppen az által, hogy azok a körülmények és viszonyok, amelyekhez alkalmazkodása léténél fogva szükségszerű, permanens mozgásban, változásban vannak. De hogy az egyéneknek ez a spontán formálódása nem elegendő a társadalom további fejlődése érdekében, annak igazságát dokumentálja többek között a közművelődési törvény. Az emberék gondolataikat, cselekedeteiket, szokásaikat, erkölcsüket, szellemi és fizikai képességeik hasznosítását is tudatukkal szervezik, irányítják. A tudat állapotának fokozatos és egész életén át tartó fejlődését hivatott biztosítani a közművelődés. NEVELÉS ÉS SZOLGÁLTATÁS A közművelődési intézményekben (illetve ezek közreműködésével) folyó tevékenység jellegét tekintve mindenek előtt nevelés. A másik alapvető funkciója ezeknek az intézményeknek a kulturális szolgáltatás, melynek szükségszerűsége is a nevelésből következik: a nevelés folyamatában az emberek eljutnak-eljuthatnak a készségeknek, képességeknek olyan fokára, amikor már saját életprogramjuk szerint önállóan képesek válogatni- választani a hozzájuk eljuttatott programok között, s ezek befogadását, feldolgozását, személyiségükbe — műveltségükbe — építését nevelő isegítség nélkül is el tudják végezni. A nevelés ilyen értelemben fejlődési folyamat, s ilyen értelemben sajátossága és jellegzetessége a változás. Nyilvánvaló, hogy ez a minőség (a gyarapodó, változó, fejlődő, személyiségbe épülő ismeret) csak akkor jöhet létre a közművelődés gyakorlatából, ha a tevékenység tartalma, formái és módszerei a nevelési célhoz dinamikusan igazodva szolgálják annak elérését. Tehát a közművelődés gyakorlata nem érhet el célt, ha ezt nem határozzuk meg, s nem ehhez választjuk ki a különböző tevékenységeket, illetve programokat, rendezvényeket, nevelési folyamatokat. Még pontosabban: a társadalmi érdekké vált művelődést nem szolgálhatja az a művelődési ház, amely például a havi programját még ma is így állítja össze: egy színházi rendezvény, egy kiállítás, egy disco- bál,' egy-egy természettudományos és társadalomtudományos ismeretterjesztő előadás, egy vitaest, egy kirándulás, egy író-olvasó találkozó stb... Pedig első pillanatra úgy tűnik, mintha ez színes és változatos — „korszerű” —• program lenne. Esetenként termi is az elismerést, főleg, ha önmagát igazolni képes még azzal is, hogy ezeken mind rengeteg volt a látogató, tehát rentábilis a működés. Csakhogy ez a „programozás” alapvetően nem képes az érvényességre. Egyetlen esetben igen: ha ezek az események, rendezvények tudatos nevelési folyamat eseményei, vagy tudatos célszerűséggel szer- kesztett-szervezett kulturális szolgáltatások. Hangsúlyozzuk: a kulturális szolgáltatások körébe célszerűen olyan programok állíthatók, amelyek befogadására, élménnyé váltására, feldolgozására képes az adott közeg, közönség, amelyikhez eljutattjuk. Ismét csak nyilvánvaló, hogy a szórakoztató jellegű rendezvények nagyobb köre sorolható ide (a szórakozás kevesebb szellemi kapacitást követel), de — annak nyomatékos kiemelésével, hogy színvonalas szórakoztató műsorokra nagy szükség van mindenütt — a közművelődés egyik alapintézménye sem elsődlegesen „szórakoztató otthon”, hanem művelődési otthon, vagy utalhatunk itt ismét e sorok elején tett idézetünkre, mely szerint a társadalom tagjainak és közösségeinek — így egészének — alapvető érdeke nem a szórakozás, hanem a művelődés, Ezt a tudatossá szervezett művelődési funkciót azonban — úgy tapasztalom — ma még sok helyütt a nagyobb népszerűségnek örvendő, általában könnyű műfajú szórakoztató rendezvények — lehetőleg rentábilis — szervezésével — rendezésével igyekeznek helyettesíteni egyes intézmények, meg sem kísérelve még csak azt sem, hogy szórakozva-művelődés céljait megkeressék és módszereit alkalmazzák. MIÉRT MŰVELŐDJÜNK? Befejezésül még egy — a fentiektől, de a társadalom érdekeit szolgáló művelődéstől is elválaszthatatlan — kérdéskört érintsünk. Annál inkább, mert ennek megválaszolása egyre elkerülhetetlenebb, s a válaszadásban ma még elég gyakori a bizonytalanság. A kérdés egyszerűen így hangzik: miért művelődjenek az emberek? A válasz persze az eddigiek alapján .kézenfekvő is lehet: azért, mert a művelődés társadalmi érdek. Nem kell bizonygatnunk azonban, hogy ez a kinyilatkoztatás önmagában igen keveseket mozgósít intenzívebb művelődésre. A szükséges és elfogadható feleletet mégis ebből a gondolatból kell megformálnunk. Hiszen a társadalom alaptevékenységének — a munkának, termelésnek — fokozása, fejlesztése is csak a művelődés fokozásával és fejlesztésével. a műveltség és tudás gyarapításával, a tudományt termelő erővé tevő egyéni és közösségi képességek kialakításával és aktivizálásával lehetséges. Az, hogy társadalmunk fejlettebb legyen, kinek-kinek egyéni érdeke is, de a fejlett szocializmus felépítése csak fejlettebb tudással valósítható meg. S van ennek a problémakörnek egy nem kevésbé fontos társadalmi vonatkozása. Nevezetesen az, miszerint az emberek alapvető tevékenysége is a munka. Ez a munka azonban döntően meghatározza szükségleteiket, igényeiket. érdeklődésüket — vagy másképp fogalmazva: munkán kívüli — szabad időben történő — tevékenységükhöz való viszonyaikat. Emiatt rendkívül fontos annak fölismerése, hogy a munkahely alapvetően meghatározó a közművelődés feladatainak megvalósításában is. (E feladatok megvalósulása aztán közvetve-közvet- lenül mindenkor visszahat a termelésre is.) Jelentős szerepet kell vállalnia a munkahelynek abban, hogv a dolgozó emberek képességeik minden oldalát kibontakoztathassák a termelő-teremtő alkotó munkában, s az egyének és közöségeik e minden- oldalú képességkibontakoztatását kell szolgálnia a köz- művelődésnek is sajátos eszközeivel és tevékenységeivel. Ez társadalmi érdek, mindnyájunk érdeke. Közérdek, közügy. Természetesen csak társadalmi méretű, tudatosan szervezett, célszerű tevékenységgel valósítható meg. BALIPAP FERENC, a dombóvári művelődési központ mb igazgatója ÉJJEL katonák jöttek a házba, ihogy betöltsék a bosszút. Lövésekre ébredtem. Fent 'lövöldöztek, valahol a negyedik emeleten. Amíg a katonák két emelettel följebb ténykedtek, amíg lejöttek a lépcsőn, a következők történtek velem. Először: a szüleim hálószobájában találtam magam (éjjel életemben először). Megláttam éjjel a szüleim hálószobáját. Rózsaszínű búra alatt világít ott a lámpa az éjjeliszekrényen. Egy ágyban láttam a szüléimét'. Az apám szemérmetlen látványt nyújtott. Ráadásul olyasmit csinált, aminek következtében anyám is ugyanilyen szemérmetlen látványt nyújtott Apáim belül feküdt, és ahhoz, 'hogy leszálljon az ágyról, keresztül kellett másznia az anyámon, vagy át kellett lendülnie fölötte, ö a takarót is magával húzva mászott. (Takaró nélkül maradt az anyám. Mozdulatlanul feküdt tovább, egyetlen mozdulatot sem tett, hogy befedje magát; magánkívül volt a rettegéstől. Nem éreztem sajnálatot. iFel kellett volna vennem a takarót, be kellett volna 'takarnom, meg kellett volna ölelnem és simogatnom. Bárhogy, bármilyen szavakkal lelket kellett volna vernem, visszatérítenem az öntudatát De nem tettem meg. Másodszor ezeket gondoltam az apámról: ...soha sem jutott az eszedbe: lehetséges, hogy okosabb vagyok nálad. A lehetőségét sem fogadtad el annak, hogy a szülők és a gyerekek egyenlők lehetnek. Azt hitted, te vagy a 'példaképem, Azt hitted, Olyan akarok lenni, mint te, azt hitted, folytatni akarlak, folytatni akarom az arcvonásaidat, a bajuszodat, a gesztusaidat, a gondolataidat, a 'hálószobádat; azt hitted, úgy kell feküdnöm egy nővel, ahogy te fekszel az anyámmal. Azt hitted, így kell, hogy legyen. Én nem akarok a folytatásod lenni! Érted? Harmadszor: hirtelen egész más szemmel láttam azt a berendezést, amely annyi ideig körülvett, és ettől a látványtól megdöbbentem. Minden egyes tárgy a 'nyakamba varrta magát, mindegyik kötelezett valamire Gömbölyű óra volt a falon: „Ez már megvolt, amikor születtem — mondta nem is egyszer az anyám —, de már akkor is, amikor a nagyanyád.” Nem ez alatt az óra alatt akarok meghalni. Nem akarok folytatás lenni. (Hirtelen felismertem, hogy a bútorok családi kupaktanácsa vesz körül. A bútor tanácsot ad, a bútor élni tanít. Ezt mondja a tálaló: „Egész életutadon elkísérlek. MögötJurij Olesa: ted állok. Sokáig eltartok, tartós vagyok; két nemzedék tartotta bennem az élelmét. Tartós vagyak, és ha óvatosan bánsz velem, akkor a fiadnak, az unokádnak is kitartok. És majd én is legenda leszek.” Hirtelen, felismertem a tárgyaktól való függésemet. A gömbölyű asztal arra kényszerített, hogy akkor is forduljak, amikor egyenesen akarok menni, a komód balra lódított, amikor jobbra akartam menni, a lakkozott polcok a falon megrövidítették a mozdulataimat. Fel 'akartam lázadni már nem is egyszer, de a bútorok apámon keresztül hatalmat gyakoroltak fölöttem. Titkos utasításokat adott neki a tálaló és a gramofon, hogyan is csapjon be, hogyan kedveskedjék, mit tegyen, hogy ne jusson el hozzám a háború híre, 'hogy csendes, jó magaviseletű gyerek legyek. Időnként valamelyik függöny — amely néha olyannak tűnt, mintha egy egész birodalomnak elegendő ijedelem huilámoztatná meg — egy-egy bársony lab- dácsfcával kárpótolt. Ilyenkor azután a legendák és tradíciók megsértésével bármilyen irányba dobálhattam, olyan neveket adhattam neki, amelyek durván megsértették a családi elképzeléseket arról, hogy írni is a függöny, hogyan is kell óvni, és milyen szerepet is játszik az emberi életben. Oleg Kosevoj-dombormffi A Fővárosi Emlékmű Felügyelőség megbízásából László Péter szobrászművész elkészítette Oleg Kosevojnak, a legendás hírű krasznodári Ifjú Gárda vezetőjének domborművét. Az alkotás az Oleg Kosevoj nevét viselő Ganz-MAVAG gyári szakmunkásképző intézet falát díszíti rövidesen. (MTI Fotó Fényes Tamás felvétele — KS) A nyertes A Hazafias Népfront Országos Tanácsa plakátpályázati felhívást tett közzé a környezetvédelemről, amelyre 81 pályamű érkezett. A zsűri öt plakátot jutalmazott. Képünkön: Csoport Csaba I. díjas pályaművével. (MTI Fotó Tóth Gyula felvétele — KS) Negyedszer: elárultam az apámat. Kirohant a hálószobából. Ügy reszketett!, hogy beszélni sem tudott, megszűnt ember lenni a rettegéstőd. Tyúkká változott. Repdesett. Hirtelen felrebbent az asztalra (fehérneműben), megkapaszkodott, újbóli felrebbent, ezúttal a tálalóra, végül az ablakpárkányon kötött ki. lÉs ezek után hirtelen (nem a repülés után — nem repült — csak nekem kóválygott a fejem, és ettől láttam. így megnyilvánulni rettegése külső jeleit) megpróbált úrrá lenni magán. Sikerült. Hirtelen megváltozott, abbahagyta a röpdösést, keményen megvetette a lábát, kiegyenesedett, a váltamra tette a kezét és megszólalt. — Katja, légy büszke! Ügy halunk meg, mint az igazi nemesek! Egyszóval: tovább tart az apám hatálma, nincs szétkergetve a bútorok tanácsa, a legenda él. A családfő, a nemzetség folytatója, a hagyományok letéteményese bemutatja az utolsó trükköt. Történelmi módon hall meg — Várj! — folytatta — rögtön visszajövök. Együtt hálunk meg. Bement a hálószobába, és magával tuszkolta az anyámat, aki megőszült. Apám egyenruha-köpönyege volt rájuk terítve. — Gombold be valamennyi gombodat! — parancsolt rám (a diákzubbonyom volt rajtam, csak úgy a váldamra vetve), fogadjuk méltóképpen a halált. Kopogtak az ajtón. Apám ment kinyitni. Anyám a padlón hevert. Apáim a 'kiegyenesített hátával, megemelt vállai- val úgy vonult, mint egy vértanú. Miár ő is legenda volt. Akkor megelőztem. Kitártam az ajtót, és így kiáltottam': — Lőjetek! Lőjetek! A hálóba. Titokban lőjetek! A tálalóba, a legendába, minden egyes gombba. Szakítsatok el tőle, a bajuszától, a gondolataitól! Szabadítsatok meg! EZT KIÁLTOTTAM, és teljesen kiszolgáltatva valaki karjába vetettem magam. Elcsendesedtem, mert megértettem, végzetes lehet számomra, hogy súlyos tífuszos létemre felálltam az ágyban, és ilyen heves felindulást értem át. (BRATKA LÁSZLÓ FORDÍTÁSA) Legenda
