Tolna Megyei Népújság, 1977. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-27 / 279. szám
NOVEMBER Névnap: Virgil A Nap kél 7.06 — nyugszik 15.58 órakor A Hold kél 17.39 — nyugszik 8.12 órakor Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1892. november 27-én született Madridban Pedro Salinas spanyol költő, próza- és drámaíró, aki 1955-ben az amerikai Bostonban halt meg. O KÜLDÖTTGYŰLÉST tartott 25-én délután Pakson, a Közalkalmazottak Szak- szervezetének paksi járási alapszervezete, a járási hivatal nagytermében. Dr. Farkas László titkár ismertette az szb beszámolóját és annak alapján megvitatták a tanácsi és más közalkalmazottak munkakörülményeit, pihenési és sportolási lehetőségeit. Határozatot hoztak azok javítására, részben társadalmi munka szervezésével is, részben a madocsai pihenőház korszerűsítésével. # TOLNÁN, a művelődési otthonban az úttörő fúvós- zenekar november 24-én hangversenyt adott. A műsorban indulók, keringők és polkák hangzottak el, volt trombitaszóló, klarinétduó és -trió. A zenekart Baka József vezényelte, egyben ő tanította a fiatalokat a zenére. A zenekar a bevétel összegét teljes egészében a tolnai 5. sz. óvoda felszerelésének bővítésére ajánlotta fel. (Bazsó Lajos) # MŰKÖDIK AZ ETNA. Csütörtök óta élénk vulkáni tevékenység tapasztalható az Etna tűzhányón — jelentette a cataniai vulkanológiai intézet. A hegy csúcsa ködfelhőben van és vastag hó fedi, ezért csak a kihelyezett szeizmográfiai műszerek jelzéseiből következtetnek az esetleges újabb kitörést megelőző tevékenységre. Kutatók egy csoportja útnak indult, hogy-a helyszínen tanulmányozza a természeti jelenséget. A ÖTÖSIKREK. Egy 33 éves asszony 75 perc leforgása alatt adott életet négy kisfiúnak és egy kislánynak, pénteken, az argentínai Cor- dobában. Az idő előtt született ötösikrek légzési zavarokkal küzdenek és orvosaik elkeseredetten harcolnak életük megmentéséért. Az édesanya kielégítő egészségi állapotban van. Uj szövőüzemet avattak Bácsalmáson, amelyben bútorszöveteket, takarókat, fésűsszöveteket és farmeranyagokat is készítenek. Képünkön: az új üzemben NDK-beli és lengyel gyártmányú cérnázógé- pekkel dolgoznak. (Képtávírónkon érkezett.) A A MÖZSI Üj Élet Tsz Egyetértés szocialista brigádja a héten társadalmi nagy- takarítást végzett az általános iskola egyik osztályában. Szép szőnyeggel segítették a tanulók kulturáltabb környezetének kialakítását. Rendbe- tették a tanteremben használt váltó lábbelik polcait is. A MERKUR kocsiátvételi sorszámai november 26-án Trabant Hycomat 6 343 Trabant Lim. (Bp.) 11 808 Trabant Lim. (Győr) 4 216 Trabant Llm. Spec. (Bp.) 17 160 Trabant Lim Spec. (Győr) 8 073 Trabant Combi (Győr) 639 Trabant Combi (Bp.) 2 344 Wartburg de Luxe 8 159 Wartburg Lim. 7 173 Wartburg de Luxe tolótetős 2 209 Wartburg Lim. tolótetős 1 976 Wartburg Tourist 2 268 Skoda , 85 421 Zsiguli (Bp.) 90 893 Zsiguli (Debrecen) 42 886 Zsiguli 21011-es (Bp.) 8 000 Zsiguli 21011-es (Debrecen) 4 000 Zsiguli 2103-as 9 186 Zsiguli Combi 10 707 Polski Fiat 126-os 7 977 Polski Fiat 1500-as 12 598 Dacia 9 855 Zaporozsec 26 066 Moszkvics 1361 FORTUNA HÍREI A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 47. Játékhéten két darab öttalálatos szelvény volt. A nyereményük egyenként 1 724 269 forint. Négy találatot 138 fogadó ért el, nyereményük egyenként 24 989 forint. Három találatot 9337 fogadó ért el, nyereményük egyenként 369 forint A kéttalálatos szelvények száma 248 547 darab, ezekre egyenként 17 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. * A Sportfogadási és Lottóigazgatóság hétfőn a Népstadion sajtótermében tartja a lottó novemberi jutalomsorsolását. A húzáson a 46, játékhét szelvényei között összesen 1290 tárgynyereményt sorsolnak ki. Főnyeremények: három Zsiguli és egy Trabant személygépkocsi. Az igazgatóság összeállította az év utolsó hónapjának sorsolási naptárát, amely szerint december 2-án Monoron, 9-én Soltvad- kerten húzzák a lottó nyerőszámait. A többi húzást a fővárosban tartják, december 16-án a XVn. kerületi Dózsa György művelődési házban, 23-án Pest- lőrincen, 30-án pedig a műjégpályán, az év utolsó lottósorsolását a televízió is közvetíti. * Az Országos Takarékpénztár november 28-án és 29-én rendezi a gépkocsinyeremény-betétköny- vek idei negyedik, sorrendben 66. sorsolását. A húzáson az augusztus 31-ig váltott és október 31-én még érvényben volt 5000 és 10 000 forintos nyeremény- betétkönyvek vesznek részt. A Budapesten váltottt gépkocsinyeremény-betétkönyvekre hétfőn 342. a vidéken váltottakra pedig kedden 535, a két nap alatt, tehát összesen 877 személy- gépkocsit sorsolnak ki. Az 5000 forintos betétkönyvekre 617, a 10 000 forintosokra 260 nyereményautó jut. A kétnapos húzás összesített eredményét szerdán teszik közzé. (MTI) Szórványos hózáporok Várható időjárás ma estig: felhő- átvonulások, szórványosan kialakuló hózáporral. Többfelé élénk, időnként erős, helyenként viharos lökésekkel kísért északi, északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0, plusz 4 fok között. Egy vigyázatlan mozdulat aránylag szerencsés következménye Mint arról a KPM Közúti Igazgatóságának ügyeletese, Pere Gábor szerkesztőségünket szombaton délelőtt 11 órakor tájékoztatta: Az igazgatóságnak a központtal együtt 6 megyei szolgálati helyét nem érte váratlanul és ezzel együtt felkészületlenül a megyeszerte hirtelen beállt havazás. Mint elmondotta, a Meteorológiai Intézettel kötött szerződés alapján, jóval a havazás beköszönte előtt megkapták a szükséges előrejelzést, így nem sokkal a havazás kezdete után megkezdődött a sószórás és megindultak a gumilapos latyaktolók. A 6-os fő közlekedési út Tolna megyei szakaszán egyszer máris végighaladtak ezek a gépek, melyek szükség szerint járják a vonalat. * Tegnap a kora délutáni órákban a Dombóvár és Szekszárd közötti hatvan kilométert, vadonatúj gumikkal a meghajtott kerekeken, két óra alatt tettük meg. A mérsékelt tempó ellenére is néha-néha megcsúszott a kocsi, Behavazott fák Dombóváron, a Szabadság úton Fotó: Szepesi. s azok közül, akik „bátrabban” vezettek, többen az árokba kerültek. Főleg Hő- gyész és a hatos út között jutottak sokan ilyen sorsra. A 65-ös út zombai emelkedőjén hosszú autósor állt. A síkos úton nem bírtak felkapaszkodni a Siófok felé igyekvők. Segítséget jelentett volna itt is, de a latyakos út többi szakaszán mindenképpen, ha egy gumilapátos hóeke a néhol tizenöt centi vastag kásás havat az út szélére tolja. Hóeltakarító járművel azonban ezen a szakaszon nem találkoztunk egyszer sem. Veszélyeztette még a közlekedést sok „takarékos” vezető is, aki a rossz látási viszonyok ellenére sem kapcsolta be a tompított világítást. Végezetül egy tanács a gépkocsival utazni szándékozóknak: míg az útviszonyok nem javulnak meg, csak a legszükségesebb esetben induljanak útnak, s akkor is csak kifogástalan futózatú gumikkal. SZ OL VAST AM Korán, de időben Idejekorán, tegnap leesett az első hó. Rázzuk a havat a sapkánkról, mielőtt belépnénk az üzletbe, aztán valamin megakad a tekintetünk. Meghökkentő kép! Azúrkék ég, csillogó zöld tenger, napsütötte homok, integető pálmafák: ragyogó nyár. Az IBUSZ apró plakátja. A naptári tél még el sem kezdődött, de már a jövő nyárra áhítozunk — állapítom meg a divatbemutatóról szóló képes riportra pillantva. Maradok a nyárnál akkor is, amikor tegnapi lapunk egy másik írását olvasom, az óvodaépítésről. Nyáron tartják ugyanis a bölcsődékben és az óvodákban a tatarozási szünetet. Mióta emlékezem, azóta okoz gondot ez a kéthetes szünidő. Ugyanis az óvodák, bölcsődék tatarozása nincs összehangolva. Így aztán akinek egyik, gyereke bölcső- dés, a másik óvodás, általában nehéz helyzetbe kerül, mert a nyár egészen különböző időpontjaiban kell gondoskodnia a kicsik felügyeletéről. A szülők panaszkodnak, és nem nyugtatja meg őket a tanács: anyuka vegye ki a szabadságát a bölcsődés, apuka az óvodás gyerek szünetében. Tudniillik a családok — érthető módon — egyszerre szeretnének nyaralni, nem részletekben. Az illetékesek eddig még minden alkalommal megértőnek mutatkoztak, és azon sajnálkoztak, hogy nem időben szóltunk, későn a koordináláshoz. Hála az IBUSZ kis plakátjának és a nyári divatnak, most igazán idejében eszünkbe jutott. — vfé — Nyugdíjba vonulók köszöntése (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A MÁV művelődési házában a dombóvári vontatási főnökség szakszervezeti bizottsága, a párt- és szakszervezeti vezetés ünnepséget rendezett 24 nyugdíjba vonuló dolgozójának tiszteletére. Harangozó László vontatási főnök ünnepi beszédben méltatta az ünnepeltek 30— 40 éves munkáját. Kiemelte, hogy abban az időszakban végezték munkájukat, amikor az egész ország és a vasútüzem is forradalmi változáson ment át és le tudták győzni a változással együttjáró nehézségeket, lépést tudtak tartani a technikai fejlődés által támasztott mind magasabb követelményekkel. Majd megköszönte a hosszú, odaadó munkájukat. A nyugdíja vonulóknak ezután ajándékot és egy szál vörös szegfűt adtak át. Az ünnepséget vacsora és vidám mulatság követte. Krajczár Antal Dombóvár, vontatási főnökség Kedden este: A Zágrábi Szólisták Kamarazenekara A bérleti hangversenyestek harmadik eseményét kedden, november 29-én, este fél nyolc órakor rendezik meg Szekszárdon a megyei művelődési központ színháztermében. Ez alkalommal a 13 vonósból álló Zágrábi Szólisták Kamarazenekara látogat Szekszárdra, akiknek művészeti vezetője Antonió Janigró olasz származású neves művész. A koncert műsorán Corelli-, Christian Bach-, Mozart-, Respigni-, Mendelssohn- és Fran Lhotka-művek szerepelnek. Chr. Bach brácsa versenyének szólistája Iván Mimohodek brácsaművész lesz. Uj mentőállomás Tamásiban December végére tervezik az új mentőállomás épületének műszaki átadását Tamásiban. Az ötmillió forintos beruházás kivitelezője a tamási költségvetési üzem. A fontos egészségügyi létesítmény határidőre történő átadásában nagy szerepe van a helyi tanácsnak, segítségükkel sikerült az állomás egyes technikai berendezéseit időben a helyszínre szállítani. Jövő év elején költözhetnek a tamási mentősök az új épületbe, ezzel hosszú időre biztosítottak lesznek a jó munka- és szociális körülmények az ott dolgozóknak. Képünkön: Átadás előtt a mentőállomás épülete. TOLNA MEGYEI NÉPŰJSAG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JANOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10, Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám 52 069 ISSN 0133-0551 Megyeszerte havazott