Tolna Megyei Népújság, 1977. október (26. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-11 / 239. szám

OKTÓBER II (umn Névnap: Brigitta A Nap kél 5.56 — nyugszik 17.05 órakor A Hold kél 4.05 — nyugszik 16.21 órakor Kilencven évvel ezelőtt, 1887. október 11-én szü­letett Pierre Jean Jouve francia költő és regényíró. O MINTEGY 30 EZER fiatal kereste fel vasárnap budapesti nemzetközi vásár­várost, ahol a szolidaritási hónap egyik kiemelkedő eseményére került sor: a C I—II. és a 40-es pavilon­ban nagyszabású műsort rendezett, a Magyar Szoli­daritási Bizottság és a KISZ Budapesti Bizottsága. A fesztivál teljes bevételét a szolidaritási bizottság alap­jára és a VIT-alapra utal­ják át. * a községi kisz­szervezetek, az úttörőcsapat, valamint a művelődési ház Kajdacson idén is megren­dezte a hagyományos szü­reti felvonulást és bált. (Tu­dósítónktól.) A A PAJTÁS újság „Itt a pálya, itt a tér” felhívá­sára a dunaszentgyörgyi út­törők egy 15 perces jelenet­tel pályázlak. A Magyar Te­levízió elfogadta pályázatu­kat és 1977. október 6-ra behívta a pajtásokat meg­hallgatásra. (H. J. tudósító.)-f TV-TALÁLKOZÓ Bonyhádon. Érdekesnek ígérkező találkozóra kerül sor ma délután 3 órakor a Bonyhádi Cipőgyár klubjá­ban. A Tv-híradó főszer­kesztője, Maluz Józsefné és több munkatársa látogat el Bonyhádra, ahol válaszol­nak a közönség kérdéseire. A találkozó természetesen nyilvános, a tv munkatár­sai szeretettel hívnak és várnak minden érdeklődőt. # ELKÖLTÖZÖTT a ta­nács. Nagykónyiban a kö­zeljövőben megkezdik a ré­gi -tanácsháza bontását. A községi tanácsot ideiglene­sen a régi pártházba köl­töztették. A tanácsi terve­zők jövő februárig elkészí­tik az új tanácsháza tervét. Előzetes számítások szerint mintegy három és fél mil­lió forintba kerül az új ta­nácsház építése. O HIBAIGAZÍTÁS. La­punk vasárnapi számának 3. oldalán, az „így láttam a Szovjetuniót” című cikkben sajtóhiba történt. A negye­dik hasáb első bekezdésé­nek utolsó mondata helye­sen : „Moszkvai vendéglá­tóinkat nem értesítették a mi gyorsított tempónkról, így a moszkvai pályaudva­ron nekünk kellett várni a s fogadóbizottságra, ők a me­netrendhez igazodtak” A Magyar Rádió Tolna me- gyében ezen a héten minden­nap reggel 5.40-kor jelentkezik a Kossuth hullámhosszán, a Falurádió adásainak keretében. * Á KERESKEDELEM és az idegenforgalom összefüg­géseiről — Tolna megyei viszonylatban — tartott elő­adást tegnap este Tamási­ban, a művelődési központ­ban Ordas Iván újságíró. A rendezvényre a KPVDSZ kulturális napok keretében került sor. A PÁLYAKEZDŐ nép­művelők találkoztak tegnap délelőtt Szekszárdon, a mo­ziüzemi vállalat klubjában, a megye kulturális életé­nek vezetőivel. Dr. Vadas Ferenc, a megyei tanács művelődésügyi osztályveze­tője előadása után Kaczián János, a megyei pártbizott­ság munkatársa válaszolt a népművelők kérdéseire. + A TANÉVNYITÁS ta­pasztalatairól tárgyaltak tegnap délelőtt a megyei ta­nács művelődésügyi osztá­lyán a járási városi óvodai felügyelők. Az értekezleten megbeszélték éves munka­tervüket is. # AZ ŐSZI KIKERICS feltűnő, lila színű, nagy vi­rágai a legutóbbi dér elle­nére még nyílnak a ko- csolai rét parragos részén. Évekkel ezelőtt ezt a nö­vényt csak a dombóvár— pécsi vasút mentén, Kapos- szekcső utáni réteken lát­tam. (Dr. K. J. tudósító.) Az Állami Nyomdában a lottószelvényekből tizenöt- milliót gyártanak. Nyomás után gondosan ellenőrzik a lottószelvényeket. (MTI Fotó — Várkonyi Pé­ter — KS) Szeles, esős idő Várható időjárás ma estig: az or­szág nagy részén időnként erősen megnövekvő felhőzet, többfelé eső­vel, záporral. A nappali órákban élénkebb délies szél. Hajnalban több­felé párásság, délnyugaton helyenként köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet, a tartósan csapadé­kos helyeken 15, másutt 20 fok körül. Októberi hétvége A strandszezonnak már vége. de Domboriban a horgászokat még kicsalogatja a vízre a j jó idő és a fogás reménye Tamási Termékbemutató és tanácskozás Közlekedési krónika Az elmúlt hét baleseti kró­nikája nem rosszabb az utób­bi évek átlagánál, de sajnos nem is jobb. A közlekedési fegyelem megsértése, a gon­datlanság, a felelőtlen szá­guldozás most is szedte áldo­zatait. A hét nap alatt tizen­hat. személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Könnyű sérülést tizenöten, súlyos sérülést heten szen­vedtek. a halottak száma kettő. Az egyik halálos kimene­telű baleset két okból is fi­gyelemre méltó. Az egyik a szabályok megsértése, amiért külön is szólni kell róla, a másik pedig a helyszín, a Kölesd—tengelici útkereszte­ződés, ahol az utóbbi időben elég gyakorta történt baleset. Október 9-én 11 óra 25 perckor Kozma Julianna Paks-Csámpa 69. számú la­kos az általa vezetett IiK 79— 55 rendszámú személygépko­csival nem adta meg az át­haladási elsőbbséget a kö­lesd—tengelici útkeresztező­désben Kothenz István Ke­cel, Bem u. 25. számú lakos­nak, aki LG 26—53 rendszá­mú motorkerékpárjával köz­lekedett. A motorkerékpár vezetője a helyszínen meg­halt, utasa Szűcs Éva, györ- könyi lakos súlyosan meg­sérült. A személygépkocsi vezető­je és két utasa könnyebb sé­rülést szenvedett. A figyelmetlenség tipikus esete, amely október 6-án 0 óra 35 perckor történt a Ke- selyűsi út—őcsényi elága­zóban. iParragh János. Őcsény, Széchenyi u. 71. szám alatti lakos Őcsény felé haladva MG 58—30 rendszámú motor- kerékpárjával. utasának Páli József, Őcsény, Petőfi u. 14. szám alatti lakosnak éppen azt magyarázta, hogy ebben az útelágazásban mennyi jár­művezető követ el szabályta­lanságot, amikor az útszélen lévő betonkorlátnak ütközött. Mindkettőjüket súlyos sé­rüléssel szállították a szek­szárdi kórházba. lotónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 41. heti totónyeremények az illeték le­vonása után a következők: 13 plusz 1 találatos szelvény 2 da­rab, a nyeremény és a jutalom együtt 293 874 forint. 13 találatos szelvény 10 darab, nyereményük egyenként 103 047 forint. 12 talá­latos szelvény 307 darab, nyere­ményük egyenként 2238 forint. 11 találatos szelvény 3282 darab, nyereményük egyenként 209 fo­rint. A 10 találatos szelvények száma 22 352 darab, nyeremé­nyük egyenként 46 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI) (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A Kaposvári Húskombinát, a Mecsekvidéki Állami Pin­cegazdaság, a Tolna megyei Tanács V. B. kereskedelmi osztálya és a MÉSZÖV szer­vezésében árubemutatóval egybekötött kereskedelmi ta­nácskozást tartottak október 7-én a tamási Dám Hotelban. A megbeszélésen az emlí­tett vállalatok és intézmé­nyek, valamint a szövetkeze­ti kereskedelem és vendég­látás képviselői vélemény- cserét folytattak a gyártás és forgalmazás kapcsolatáról, a húsipar és pincegazdaság fel­kínált termékeiről, az áru- szállítás problémáiról, a fo­gyasztói kereslet és kínálat egyensúlyának zavartalan biztosításáról. A húskombinát által gyár­tott 63-féle termékből negy­venkettőt mutattak be az ér­Héfőn délután Tolna-szi­geten lángokban állt 50 hek­tár töretlen kukorica és 25 hektár tarló. A tűz megféke­zésére 'kivonult a szekszárdi állami és a tolnai önkéntes tűzoltóság, valamint a hon­védség egysége. A vizsgálat megállapította, hogy a tüzet — a szabályokat figyelmen kívül hagyva — az erős szél­ben végzett szil réget és okozta. Ugyancsak hétfő délután kigyulladt a Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat deklődőknek, a pincegazda­ság pedig 14-féle palackozott bort — köztük Kiváló Áruk Fórumába legújabban bevont „Szekszárdi Tramini”-t — és üdítő italokat állított ki. A kereskedelem képviselői meg­elégedéssel hallgatták, hogy a két iparág a IV. negyedévben, de az elkövetkező évben is előreláthatólag szélesebb áru- választékkal és kielégítő mennyiségben áll a forgal­mazók rendelkezésére./ Bát­rabban lehet hát rendelni és készletezni is. A növekvő árualap lehetőséget ad hosz- szabb távú szerződések köté­sére. A hasznos tanácskozás zárszavában megfogalmazó­dott, hogy az adott és kapott információk kölcsönös fel- használása segítheti a vá­sárlói igények jobb kielégíté­sét. UAZ típusú gépkocsijának elektromos hálózata. A tüzet a gépkocsivezető 'kézi tűzoltó készülékkel oltotta el. Szerdán este ismét kukori­catábla füzéhez riasztották a szekszárdi tűzoltókat. Ezút­tal Szekszárdon a Bogyiszlói út mellett kb. 40 hektár terü­leten égett a kukoricaszár. A nagy terjedelmű tűz oltásá­hoz — melynek körülményeit még vizsgálják — a honvéd­ségtől is segítséget kellett kérni. Lemle Zoltán OL VAST AM Idősek hete a közlekedésben A gyerekek vakmerőek a közlekedésben, az idősek tétovák, ijedősek. A reflexeik is meggyöngültek már, a lábuk sem visz annyira, mint amennyire a forgalom megkívánná. Majd mindennapos látvány, hogy figyel­metlenségből nem a zöld jelzésnél lépnek le a járdá­ról vagy nem néznek alaposan körül ott, ahol a közel­ben se lámpa, se zebra nincsen. Elhiszem, hogy nehéz kivárni, amíg áttipegnek. Az is biztos, hogy nem ideg­nyugtató látvány, ha meggondolva magukat, az úttest közepéről fordulnak vissza, mert elfelejtettek valamit. Nem először rendezik meg az idén az idősek hetét a közlekedésben. Szomorú statisztika bizonyítja, hogy ok van az aggodalomra és az óvatosságra. A gyerekeket tanítják a szüleik, az iskolában KRESZ-oktatásban részesülnek, mégis sok a baleset. Hogy ne lenne sok az öregek között, ha őket nem figyelmezteti senki. A megyei Közlekedésbiztonsági Tanács figyelmet és segítséget kér minden közlekedőtől az „öregek he­tén", magam azzal toldanám meg ezt a kérést, hogy ne csak az öregek hetén, de mindig vigyázzunk rájuk! Talán egy másik útkereszteződésben éppen a saját szü­leinket, nagyszüleinket kíséri át valaki... Ihárosi Lángoló kukoricatáblák A tűzoltóság jelenti Október elsején lé- pett hatályba az az MM új jogszabály, amely az egészségügyi dől- gozók egy részének béreme­léséről rendelkezik. Ettől a naptól magasabb fizetésért dolgoznak a betegágy mellett foglalkoztatott orvosok, nővé­rek, ápolónők, s a munkáju­kat segítők. A rendelet vég­rehajtásáról, végrehajtásának első tapasztalatairól kérdez­tük Dékány Júliát, a Tolna megyei * Kórház-Rendelőinté­zet szakszervezeti bizottságá­nak titkárát. — A megyei kórházhoz tartozó egészségügyi intéz­ményekben Szekszárdon, Bonyhádon, Pincehelyen és Pakson összesen 1312 egész­ségügyi dolgozónak nőtt a fi­zetése a hónap elejétől. A béremelés pedig úgy történt, hogy a kórház munkakörön­ként meghatározott keretet kapott, s az összeg elosztása­kor mód volt a differenciá­lásra. Volt egy minimum összeg, s ezen felül az egész­ségügyben eltöltött idő, s a végzett munka alapján hatá­rozták meg a béremelés ösz- szegét. Azok az ápolónők, akik több mint tizenöt éve dolgoznak a betegek mellett, átlagosan 700 forinttal maga­sabb fizetést visznek haza et­től a hónaptól kezdve. Akik még nem töltöttek el az egészségügyben három évet, átlagosan 300 forinttal keres­nek többet. — Emelkedett az orvosi ügyéletek díja is. A nappal teljes műszakban dolgozó or­vosok a munkaidejükön kí­vül végzett ügyeletért maga­sabb díjazást kapnak. Milyen mértékű itt az emelkedés? — Ezt a rendelet pontosan meghatározta. A differenciá­lásra nem egyénenként került sor, hanem, ahol az ügyelet alatt az átlagosnál magasabb az egészségügyi dolgozók megterhelése, ott kapnak ki­emelt ügyeleti díjat. Szek­szárdon a kórház vezetése a szakszervezettel együttmű­ködve kilenc ilyen ügyeletet állapított meg. Itt egy szak­orvos ügyeleti díja a korábbi 35—,135 forintról 320-ra emel­kedett, a többi helyen 240 fo­rintot kapnak ügyeletenként az orvosok. — Mik voltak a béremelés­sel kapcsolatos első tapasz­talatok? — A megkülönböztetésnek nem örülnek azok, akik nem a maximális béremelésben részesültek. De általánosság­ban elmondható, hogy az egészségügyi dolgozók érzik, hogy az állam jobban elisme­ri munkájukat. — És hogyan befolyásolja a béremelés a munkaerő- hiányt? — Az első, magasabb fize­tést csak ezután viszik haza az egészségügyi dolgozók. így a hatás is csak később érző­dik. Bár a munkaerőgondjait az egészségügynek ez az in­tézkedés sem fogja egészen megszüntetni, reméljük, hogy a betöltetlen állások száma jelentősen csökkenni fog. — szepesi — Szombaton a bölcskei ön­kéntes tűzoltóknak adott munkát egy alomszalma-ka- zal tüze Bölcskén, az Április 4. utcában. Egy 6 éves fiú gyufával való játszadozása okozta a tüzet. Vasárnap délben a vár­dombi mgtsz kb. 30 hektár­nyi lábon álló kukoricása égett. Ezt a tüzet is a szek­szárdi tűzoltók és a honvéd­ség oltotta el a tsz dolgozói­nak segítségével. Ezúton is felhívjuk az ér­dekeltek figyelmét arra, hogy a kukoricatarló égetését csak szélmentes időben, és a szo­kásosnál nagyobb felügyelet mellett végezzék, mert a szá­raz leveleken a tűz rendkívül gyorsan terjed. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Crossbár-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd. Béla tér 1. Te­lefon: 120-11, 120-10. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szek­szárd. Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZELL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kéz­besítőnél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám 52 069 ISSN 0133-0551

Next

/
Oldalképek
Tartalom