Tolna Megyei Népújság, 1977. október (26. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-02 / 232. szám
1977. október 2. 'Képújság 11 A művészet lényege, hegy az ember nem hazudik Beszélgetés PAtaeoy PAIIal A lakás inkább egy otthonosan berendezett, sugárzó múzeum benyomását kelti: a vitrinben, a szekrény tetején Pátzay-művek sorakoznak, az emlékezetes nagy művek kicsiben, s néhány kép, Bernáth Aurél egyik nagyon szép munkája, két Csók István- és egy Rippl-Rónai-remek. A mester várt, egy kicsit meg is késtünk, s most fe- • lesége fiatalos hangja tölti be a szobát: megjöttek Szekszárdról! Az ablak előtt széles asztal, a mester háttal ül a fénynek, zavarja szemét, pedig jobb lenne, ha az ablakkal szemben ülne, a megvilágítás Ez volt életem első szobra miatt, de így is jó, Gottvald Károly, a fotós majd csak megbirkózik ezzel is. Előre jeleztem, hogy miről lenne jó, ha beszélne: egy ma már klasszikus jelentőségű pályára visszatekintve, milyennek látja Pátzay Pál a művészet jövőjét. — Hát akkor kezdhetjük, mester? Megadóan bólint, egy pillanatra lehunyja a szemét, most csak fémkeretes szemüvege csillog. Ahogy elnézem, mintha maga is hasonult volna a remekművekhez, amiket alkotott — nagyon szép fej, melynek tiszta vonósait az öregség sem törte meg. — Az lenne a kérésem, hogy egy pályaképet tessék fölvázolni... —• Én már láttam a futuristák kiállítását Pesten, s az összes izmusokat végigéltem és ellenálltam. Egyszerűen azért, mert igen korán, még gyermekkoromban észrevettem azt, hogy két szemmel nézem a világot. Ez a két szem egy képet ád nékem. Hol egyesül ez a két érzéklet? Az elmémben egyesül. Tehát a látásom elmeműködés eredménye, ami annyit jelent, hogy az érzékeléshez kapcsolódik egész műveltségem, személyes indulatom és a korom szemlélete. Ezért voltam mentes attól, hogy az izmusok befolyása alá kerüljek. — De az európai művészetben nemcsak futuriz- mus volt, hanem... — Nem is tudja elmondani, mert háromhetenként új kiadványok jelennek meg. Ez roppant egyszerű dolog, csak azt kell tekintetbe venni, hogy egész gondolkozásunk a tudományos technika hatása alá került, tehát a természet- tudományos műveltség hatása hozta létre a művészeti izmosokat, vagyis találmányokat akartak csinálni. Pedig a látásom a megismerésben elsőrendű, mert ez a képzetalkotás alapja. A képzetalkotás pedig a fogalomalkotással párhuzamos. — Hadd kérdezzem meg, mi vezette arra a felismerésre, hogy művészetet így, és csak így szabad csinálni? — Az vezetett erre a fölismerésre, amit eddig a művészetről mondtam, vagyis, hogy a látásom pontossága meghatározza képzetalkotásomat, tehát korszerű csak akkor lehetek, ha őszinte vagyok. — Közben sok minden történt. Most csak arra utalok, hogy a Pátzay- szobrok megújították a köztéri szobrászművészetet, a maguk klasszicizáló... — Nem jó ez így kérem. Ezek a kifejezések elnevezések és nem megnevezések. Ezt tessék leírni. — Minek nevezhetnénk akkor ezt a művészetet? — őszinte, korszerű megnyilatkozásnak. — Tehát akkor a művészet lényege... — Hogy az ember nem hazudik. A művészet párhuzamos a társadalommal. Ne csodálkozzon, hogy ilyen pontosan fogalmazok, negyven évig tanár voltam. És soha nem nyúltam bele a növendékeim munkájába, hanem fölvilágosítottam őket arról, hogy miről van szó. Hogy ő maga találja meg a hangját. — Most arra kérem, mester, mondjon valamit a pályakezdés időszakáról. — Kérem szépen, ahhoz egész élettörténetemet kell ismerni. Mi négyen voltunk testvérek. S a testvéreim és köztem 7 és 9 év korkülönbség volt, tehát otthon én voltam az „aranybogaram”. Ami any- nyit jelentett, hogy nekem mindent szabad volt, tehát hozzászoktam ahhoz, hogy a saját megismerésem szerint cselekedjem. Kiskoromban igen híressé váltam, hogy a pásztorunkat, aki a teheneinket is őrizte, egyszer, amikor villám csapott le, a megijedt tehenek elgázolták. Észrevettem, hogy a bokornál szétválnak a tehenek, erre megfordultam és szembe a tehenekkel a bokor irányába futottam. Ezt ...az összes izmusokat véglgéltem... Nagyon örülök neki a Mihály bácsi elmondta a faluban. Hogy ő még ilyen gyerekkel nem találkozott. Szóval híres gyerek voltam. Hogyan lettem szobrász? A hatodik gimnáziumban Ady- ról tartottam előadást az önképzőkörben. Az osztály- főnököm oly mértékben gyűlölte Adyt és az egész modern irodalmat, hogy ezért engem üldözött. Ez az üldözés dühbe hozott és viaszból megmintáztam a karikatúráját. Ez volt életem első szobra, mert én addig verseket írtam. — Nos, ezt a szobrot meglátta a gimnázium melletti trafikos, akihez jártam cigarettáért és el volt ámülva, hogy milyen nagyszerű karikatúrát csináltam erről a tanárról. Azt mondta, hogy ezt nem lehet abbahagyni és szerez nekem agyagot. Hát énnekem fogalmam sem volt arról, hogy milyen egy szobrász. De szerzett agyagot, én pedig megmintáztam az ő kisfiát. Ez annyira tetszett, hogy a trafikban kiHát így lettem szobrász állították a szobrot. Volt egy Aranyosi András nevű vadkereskedő a csarnokkal szemben, neki annyira megtetszett a szobor, hogy azt kérdezte tőlem: Tudna maga ilyent csinálni a feleségemről is? Hogyne, mondtam beképzelten. S csináltam a feleségéről is egy portrét, aztán a felesége barátnőjéről is. ötven koronát kaptam egy ilyen portréért. Hát így lettem szobrász. Dühömben, hogy az a tanár úgy üldözött. — És hogyan volt a főiskolával? — 14-ben voltam a főiskolán első éves, s amikor kitört a háború, leszállították a katonakötelezettséget, be kellett vonulnom. így történt, hogy sem én, sem Szőnyi, sem Aba-Novák, sem Bernáth, sem Elekfy nem végeztük el a főiskolát, de mind tanárok lettünk. Én az olasz fronton megkaptam a spanyolnáthát, erre irodára osztottak be, s ott rájöttek arra, hogy én szobrász vagyok. S akkor generálisokat, ezredeseket kellett portreti- roznom. Ez volt az én tanulmányi időm. Három ülésre meg kellett csinálni egy generális portréját. S megtanultam, hogy gyors képzettársítás után dolgozzam. Modellt azóta se használok. — Még a lovasszobrokhoz sem? — Nem kell. Én falusi gyerek vagyok, szőrén ültem meg a lovat. — Ez adottság, nagyfokú vizuális képesség. — Alapképesség. De nem hiszem, hogy ez valami különös képesség, elég általános képesség, csak az emberek nem ismerik föl magukban, nem fejlesztik. — Mikor tetszett találkozni Ady Endrével? — A halála előtti évben. Tihanyi Lajos hozta el. Kassák egy kiállítást rendezett, ugyanis a Váqi utcában volt helyisége, Kassák írt a kiállításomról. Mások is írtak, s azt mondták, hogy én vagyok az első expresszionista szobrász. De intelligens fiú voltam, tudtam, hogy nem expresz- szionista vagyok, csak nem vagyok eléggé felkészülve. — Szeretném, mester, ha a szobrairól mondana valamit. — Kérem szépen, én a szobrokat nem kitaláltam, hanem az életem adta a témát. Mondok egy példát. Amikor elkészült a repülőtér állomása, megbíztak, hogy csináljak egy szobrot. Vas Zoltán törölte a költségvetésből, de én már megcsináltam. Azt mondja a miniszter, sajnálom visz- szaadni ezt a szobrot, any- nyira megszerettem. Csak azt nem értem, miért hátulról fújja a szél. Mondom, azért, hogy a szobrász közölje a közlekedési miniszterrel, a repülőgépek a légnyomás ellenében szállnak le. Derűs ember volt, a könnyei csorogtak, úgy nevetett ezen. Szóval az élet adja a problémákat. A beszélgetés hosszúra nyúlik, a mester szemmel láthatóan elfáradt. Búcsúzóul Tolna megyébe kerülő szobrait említem. — Ez nekem nagyon meglepő dolog, mert eddig semmi kapcsolatom nem volt Tolna megyével. Nagyon örülök neki. — Mi pedig annak örülünk, hogy több Pátzay-mű kerül a megyébe, mindnyájunk örömére. Csányi László Gottvald Károly felvételei Én a szobrokat nem kitaláltam BÁR ERRŐL az igazán gazdag és gyönyörű albumot ajánló „fülszöveg” említést se tesz, de a patinás királyváros gyűjteményeit bemutató reprezentatív kötet második magyar kiadását minden bizonynyal szükségessé tette annak a sok ezer magyar látogatónak igénye is, akik egyre szaporodó számiban (növekvő érdeklődéssel és egyre tájékozottabban) fordulnak meg az egykori’ királyi palotaegyüttes műkincsei között. A kötet ajánlása a gyűjtemények gyarapodásával és a gyors feltáró munka újabb eredményeinek gazdagodásával indokolja a második kiadást, de ezek az érvek minden bizonnyal csak a tudományos érdeklődés előtt súlyosak. Az új kiadás bővítései csak az elsőt birtokló és egykori emlékeit ébből felidéző látogató elmélázásait serkenthetik: ismételt könyvvásárlásra vagy éppen ismételt utazásra ébreszthetnek vágyakat. De ismételt látogatásra buzdíthatnak saját emlékeink is — gondoljunk az egykor itt studírozó magyar egyetemistákra — Krakkó neve és levegője sok-sok emléket ébreszt a magyarokban is. De saját tapasztalatból állíthatom (és ebben az album csak erősít), a város jelene éppoly gazdag, mint egykor a múltja lehetett. A lengyel királyokat koronázó, számukra éltükben és holtukban lakhelyet nyújtó város dombjának épület- együttese ma nagyszerű múzeumi, talán a világ legszebb és legpatinásabb környezetében élő gyűjtemény. Bábeli nyelvzavar a termekben és az udvaron. A királyi termek és lakóhelyiségek (ezekben híres falkárpitok és csomózott szőnyegek, festmények, szobrok és illuminált kéziratok, kerámiák, bútorok és órák), a kincstár és a fegyvertár elsősorban a történelmi emlékhely és tárgyak érdekességével bírnak, valamiféle felmérhetetlen gazdagság képét tárják a külföldi látogató elé. Mellettük a két világháború között ide telepített keleti gyűjtemény, melyben felállított díszsátrak és remekmívű MŰVÉSZET szőnyegek sorakoznak, török zászlók, pajzsok és nyergek, sokféle fényes lószerszám, sisakok és kardok, japán vázák és kínai porcelánok, megannyi mestermű az egykori keleti iparművészek kezétől, megannyi emlék a nyugat— keleti kapcsolatok egykor többnyire véres történelméből. Ma már bölcsen és nyugodtan pompáznak a látogatók előtt. A gyűjteményekhez hasonlóan gazdag a szép album, színes és fekete-ifehér táblákon sorakoznak a kincsek Jerzy Szablowsky kitűnő és elmélyült (bár ugyancsak rövidre fogott) bevezetője után. A tanulmány a gyűjtemények történetét meséli el, tájékoztat a legszebb darabok (köztük Zsigmond Ágost gobelinjei) származása és művészi értéke felől. A kincstár és a fegyvertár legtöbb darabjához a lengyel történelem szépséges vagy'szomorú eseményei fűződnek, a keleti gyűjtemény az utóbbi fél században egyre gyarapodik. A kötet gazdag képanyagát kitűnő és tudományos pontosságú kép jegyzék és bibliográfia egészíti ki, a névmutatókból az olasz Tintoretto és Tiepolo, Palma il Vecchio és az egyik Bassano, az angol Reynold és John Constable, a francia Charles Lebrun és Corot, a német id. Lucas Cranach, a flamand Rubens, a számunkra is emlékezetes Jan Kupeczky, vagy Báthory István nevét emelnénk ki (festőket legkivált), a gyűjteményben és a gyűjtemény előtt szinte az egész világ kultúrája találkozik. Külön kalandregény a gyűjtemények második világháború alatti zegzugos története, a legnevezetesebb értékek menekítése Románián, Franciaországon és Anglián át egészen Kanadáig. Vagy a helyiben maradt kincsek sorsa Hans Frank német főbiztos „kormányzósága” alatt. BODRI FERENC Ihász-Kovács Éva: Mire tavasz lesz Mire tavasz lesz, szívünk is kilombosodik, ágaira bánatos levelek ülnek; fekete, furcsa bogok, amelyeket a reggel hamvas ujjai sehogyse tudnak kibogozni. Április aranybokrokat tereget szemeinkhez, s olyan mindez, mintha egy kéz láthatatlan ecsettel színezné elevenné a képet. Csupa pasztell a táj. Csengnek a virágok sárga szoknyái, mint a harangok. Mintha nem a mi szívünk lenne, mi fáj... A csöndbe kakukk szól. Nekem kiáltott. Takács Gyula: Soproni disztichon Kőlcsey-Vörös'marty tónusában Várak földje mögötted Bécsnek kincseit óvta; ám, ha a kard fordult, védtek minket is ők... Zárták féltve az ország lejtős, tünde határát, hol most, mint üde park, úgy szeg a soproni táj drága Hazám s mint szép hajadon lány, kertben a Város tiszta szemével izén s lángol a selmeci múlt!... A szeretet szava szól köveidből és a szívekből, mert hűséggel együtt él itt most is a szép. ■MM ■M mmm
