Tolna Megyei Népújság, 1977. október (26. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-02 / 232. szám
1977. október 2. ^PÚJSÁG 5 A szakmai tudás kötőanyag EGYRE TÖBB helyről és egyre gyakrabban érkeznek hírek, tudósítások, amelyek arról számolnak be, hogy sikeres szakmai vetélkedőket rendeztek a kollektívák aktív részvételével. Különböző korosztályok sokféle mesterséget űző munkásai bizonyítják ilyenkor a szakma szeretetét. Vetélkednek — és így sikereikkel csinálnak „reklámot” azoknak a szakmáknak, amelyek sajnos ma egyre kevésbé tartoznak a slágerszakmák közé. Kőművesek, esztergályosok, lakatosok, megannyi egész embert követelő szakmák mesterei. * A közelmúltban a Tolna megyei Tanácsi Építő- és Szerelőipari Vállalat szervezett egy Ki minek mestere? házi vetélkedőt. Mintegy kétszáz embert mozgatott meg a verseny. Kétszáz munkás áldozott a szakma tiszteletére szabad időt, fáradságot. A verseny amatőr voltát a jutalmazásra adható szerény anyagiak jelentették, pedig a versenyzők profi tudásról tettek számot. Vajon egy-egy efféle megmozdulásnak van-e vállalati szinten mérhető, igazolható értéke? A TQTÉV-nél évek óta hagyomány már a szakmák népszerűsítésének ez a módja. Hogy az elmúlt évek során az építőiparra általában jellemző munkaerőhiány, illetve munkaerő-vándorlás kevésbé sújtotta a vállalatot, abban talán része volt a vállalat vezetőinek a szakmai tudást megbecsülő tevékenységének is. A VÁLLALATHOZ kerülő szakmunkástanulók jórésze a tanulás befejezése után szinte kivétel nélkül megmarad náluk. A beilleszkedésüket komoly mértékben segíti elő az a törzlsgárda, ahol végül is az alapvető szakmai ismereteket is megszerezték. Az igazi munkássá válásokat azok a brigádok, munkáskollektívák garantálják, ahol a mindenkori munkahelyi értékmérő a szaktudás és a szorgalom. A régi munkaerőlistát böngészve azon nevek között, akik már öt évvel ezelőtt is részt vettek az akkoriban rendezett szakmai vetélkedőkön és ott kimagaslóan helytálltak, kiderült, hogy kivétel nélkül valamennyien megmaradtak a vállalat dolgozói között. Mintha a magasabb szaktudás, a szakma szeretete egyúttal kötőanyagot teremtene a munkás és az adott munkahely között. Az elmúlt esztendők alatt jócskán megnövekedett a TOTÉV-nél az egy főre eső éves termelési érték. A műszaki technológiai fejlesztések, a jobb munkaszervezés komoly mértékben járult ehhez hozzá. De talán alapos közgazdasági számításokkal számszerűleg is kimutatható lenne, hogy ehhez a növekedéshez mennyit „tettek hozzá” azok a munkások, akik évről évre egyre gyarapodó szaktudásukkal, minőségileg tökéletesebb munkájukkal szolgálják a vállalat érdekeit. Előfordul, hogy egyes esetekben legyintenek csak akkor, ha valaki felemlegeti egy-egy szakma aranykezű mesterét. Nosztalgia lenne csupán a kiemelkedő példamutató szaktudás? MINT AZ említett számok bizonyítják, nem így van. Egyetlen vállalatunknál kétszáz ember bizonyította ennek ellenkezőjét. És egy vállalat egyre fejlődő eredményei bizonyítják azt, hogy a kiemelkedő szakmai tudás éppoly fontos gazdasági követelmény, mint mondjuk a kellő műszaki színvonal. Mindamellett a szakmai tudás patronálását, elismerését elősegítő mozgalmak, rendezvények a kétkezi munka kitűnő „reklámjai” és tudatformáló toborzói egy-egy indokolatlanul mellőzött szakmának. — gyvgy — Ahol a divat parancsol... Űj termékek az Úra- és Ékszeripari Vállalatnál Csaknem filléres termékekből megtermelni milliókat, nem kis teljesítmény. Gyorsan reagálni a fogyasztók változó igényeire, határidőre szállítani a külföldi megrendelőknek — körülbelül ebben áll az Óra- és Ékszeripari Vállalat szekszárdi gyárának tevékenysége. Az apró divatcikkek, olcsó bizsuk iránti kereslet — éppen az áraik miatt, mindenütt magas. A vállalat központi telepe Budapesten máshova költözik. Hogy ezalatt ne legyen kiesés a termelésben, a szekszárdi gyáregység vett át jó néhány terméket gyártásra. Hamutálak, mokkáskanalak, dohányzókészlet, szemüveglánc — csupa új termék, amelynek gyártása, most, a harmadik negydévben kezdődött meg Szekszárdon. Az átállás gyorsaságához közös vállalati érdek fűződik — hisz a piac nem vár... Fotó: Bakó J. Felfűlött hamutálak Munkásportré A dunaszentgyörgyi Hegesztő Nagy izgalomban van Hartman János dunaszentgyörgyi fiatalember. Házuk előtt állunk édesapjával, mikor megérkezik Paksról a szülőotthonból. — Nincs még semmi — mondja —, pedig már túlhordja a gyereket a feleségem. Lehet, hogy elszámítottuk magunkat. — Fiú lesz, vagy lány? — kérdezem. — Lány — kapjuk a határozott választ. Bent a konyhában ülünk le beszélgetni. A szülői házban laknak, de várják már az értesítést, hogy a KISZ lakásépítési akcióban ők is részt vehetnek. — Keramikus akartam lenni. Jelentkeztem He- rendre, Hollóházára és Pécsre, valahol mindig elveszhetett a papírom, mert még csak felvételire sem hívtak be. Később értesítettek, hogy elkéstem a jelentkezéssel. Közben János édesapja lefőzte a kávét, s hozza a szobrokat. — Az iskolaigazgató eljött személyesen, amikor a fiam kijárta a nyolc osztályt. Mondta, hogy a kézügyességét hasznosítani kellene, de hát nem sikerült a keramikusság. Mi engedtük volna tanulni. Közben az ifjabb Hartman folytatja. — Később a bátyám szólt, hogy menjek az építőiparba. Egy hét után kikerültem építkezésre. A hegesztő vizsgára készülök. Meg várom a gyereket. — Marad a hegesztésnél? — Itt is kézügyesség kell. Most Szekszárdon, a tízemeletes épületen dolgozunk, a mi munkánk adja talán az épület fazonját. Fontos munka ez. Körülbelül negyven évig kell garanciát vállalni azért, amit én hegesztek. Egy éve végzem ezt, megszerettem. — Miért szép ez a szakma? — Bármikor bemegyek Szekszárdra, vagy a bak- tai lakótelepre, de elmehetek Komlóra is, mindenhol ott a kezem nyoma. Annyi, mintha szobrot csinálnék. Ez az öt ház, amit' ide építünk, végig az én hegesztésem után áll össze és csak akkor, ha pontos, jó munkát végzek. Ez a szép benne. — Mi lesz a hobbival? — Most a zene köt le. jobban. Bogdán Iván munkatársammal alakítottunk egy zenekart, de ha néha ezt is megunom, akkor rajzolok, szobrász- kodom. Hartman János 21 éves hegesztő — mire ezek a sorok megjelennek — feltehetően családapa. A TÁÉV munkása egy kis vargabetű után került a vállalathoz. Fontos munkát bíztak rá, becsülettel végzi. Hazafi J. A kézi munka — egyúttal a minőséget is jelenti Divatigényt elégít ki a szemüveglánc Márkatáblák „Egy maréknyi" az új termékből
