Tolna Megyei Népújság, 1977. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-09 / 186. szám

XXVII. évfolyam, 186. szám ARA: 0,80 Ft Mai számunkból 1977. augusztus 9., kedd VlZEGÉSZSÉGÜGY (3. old.) EGY HIBA IS HIBA (3. old.) ACZÉL GYÖRGY ÜJ KÖTETE (4. old.) CSAPATVERSENYBEN AZ ELŐKELŐ 4. HELYEN <6. old.) A JOG ÁTSZÖVI egész életünket, szabályozza az emberek és az állam kapcsolatát, az állampolgárok egymás közötti viszonyait, a munkavállaló jogait és kötelezettségeit, a család kapcsolatait. A jogszabály mindig el akar valamit érni, meg­határozott társadalmi célja van, de ez csak akkor valósulhat meg, ha az emberek ismerik is ezeket a szabályokat. Ismeretük társadalmi érdek. Mindany- nyian rendszeres kapcsolatban — ha úgy tetszik, jogi viszonyban — állunk az állammal, a tanáccsal, egyéb államigazgatási szervvel. Saját magunkat sújtjuk, ha nem tudjuk, mit tehetünk, hol és hogyan, azaz nem ismerjük jogainkat. A jogszabály ismerete tehát az egyénnek is érdeke. A jogpropaganda fontosságát bizonyítja, hogy a kormány ismételten napirendre tűzte megtárgyalá­sát. A jog megismerése ad módot és lehetőséget a közéletben való állampolgári részvételre, a jog isme­rete és a hozzákapcsolódó jogtudat az általános mű­veltség szerves része, a jogismeret segíti a lakosságot saját ügyeinek intézésében, az érvényes jogszabályok­ban való könnyebb eligazodásban, a kötelezettségek betartásában. A jogpropagandával sokan foglalkoznak, gondol­junk csak a TIT előadásaira, az ismeretterjesztő szak- könyvekre, a sajtó, a rádió, televízió egyre szaporodó és egyre népszerűbb jogi műsoraira. AMIKOR AZ ELÉRT eredményekről — a tömeg­kommunikációs eszközök népszerű jogi műsorairól, a Házi Jogtanácsadó nagy érdeklődést kiváltó füzetei­ről, a tömegszervezetek egységesebb és hatásosabb jogi nevelő munkájáról, a törvények társadalmi vi­tájáról — beszélünk, külön is hangsúlyozni kell a tanácsi ügyfélszolgálati irodák kedvező tapasztalatait, a koordinációs tevékenység megyei megerősödését és a jogsegélyszolgálat rendszerét. Mert igaz, a jogi ér­deklődés egyre nő, de az is igaz, hogy ma még a jogi ismeret igénye általában egy-egy konkrét ügy kapcsán vetődik fel. Mit tegyek, hol kezdjem el? — vetődik fel gyakran a kérdés, és a joggal való soro­zatos találkozásnak, a jogi ismeret bővülésének, az érdeklődés és igény növekedésének kell bekövetkez­nie ahhoz, hogy mindenki helyesen tudjon élni jo­gaival. A jogpropaganda és jogsegélyszolgálat a legtöbb esetben nem lépte túl az adott szerv érdek- és te­vékenységi körét, azaz nem tudott általánossá válni. Másrészt a sok szerv egymástól független jogpropa­gandája elkerülhetetlenül a témák ismétléséhez, vagy egyes területek mellőzéséhez vezetett. Szükségessé vált a jogpropaganda egyeztetése, egységes felső irá­nyítása. Létrejött tehát a Jogpropagandát Koordináló Bi­zottság, amelyben mindazoknak a szerveknek a kép­viselői együtt dolgoznak, akik eddig is fő szerepet ját­szottak a jogi ismeretterjesztésben. A JOGPROPAGANDA tehát helyes úton jár, de tennivaló még van. Néhány területtel eddig nagyon mostohán bántunk — például alig beszéltünk a jog­propagandán belül az államigazgatási vagy állam­jogról —, tovább kell törekednünk a jogszabályok nyelvének egyszerűsítésére és el kell kezdeni a jogi alapfogalmak iskolai oktatását is. GELLÉRI MIKLÓS Nguyen Duy Trinh látogatása hazánkban Augusztus 5—7. között Púja Frigyes külügyminisz­ter vendégeként, nem hiva­talos, baráti látogatáson ha­zánkban tartózkodott Nguyen Duy Trinh, a Viet­nami Kommunista Párt PB tagja, a KB titkára, a Viet­nami Szocialista Köztársa­ság miniszterelnök-helyet­Kommunista és munkáspártok azN-bombaellen 'Hirosima és Nagaszaki tra­gédiájának évfordulója alkal­mából Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehszlová­kia, Dánia, az Egyesült Álla­mok, Finnország, Francia- ország, Görögország, Írország, Kanada, Lengyelország, Lu­xemburg, Magyarország, Nagy-B rita nn ia, az NDK, Norvégia, az NSZK, Olasz­ország, Portugália, San Mari­no, Spanyolország, Svájc, Svédország, a Szovjetunió, Törökország és Nyugat- Berlin kommunista és mun­káspártjai nyilatkozatot ad­tak ki, amelyben fellépnek a neutronbombának az Egye­sült Államok kormánya által tervezett gyártása ellen. iA kommunista és munkás­pártok nyilatkozatukban le­leplezik ennek a fegyvernek barbár jellegét, amely az em­berek millióinak hidegvérű megsemmisítését célozza. En­nek a fegyvernek gyártása tovább szítaná a fegyverke­zési versenyt, és a világbékét fenyegető új veszélyeket idéz­ne elő. Az aláírók felhívnak min-7 den — szocialista, szociál­demokrata és keresztény — békeszerető erőt, hogy lépje­nek fel az enyhülési politika folytatásáért, amely előfelté­tele a katonai tömbök felszá­molásának. tese és külügyminisztere. Látogatása során fogadta Huszár István, a Politikai Bizottság tagja, miniszter­elnök-helyettes, az Országos Tervhivatal elnöke, Gyenes András, az MSZMP KB titkára, megbeszélést folyta­tott Púja Frigyes külügymi­niszterrel. A szívélyes és elvtársi légkörű találkozó­Az Addisz Abeba-i rádió hétfői adásában hangoztat­ta, hogy az Ogaden terüle­ten kirobbant viszály sza­bályos háborúvá fejlődött Etiópia és Szomália között. Az etióp kormánycsapatok ellen nem gerillák, hanem reguláris Szomáliái csapatok harcolnak repülőgépek és harckocsik támogatásával. Az etiópiai kormány va­sárnap utalt először arra, hogy a sivatagi térség egyes részeit Szomáliái „behatolók” tartják ellenőrzés alatt. A „nyugat-szomáliai felszaba- dítási front” állítása szerint a csoport fegyveresei el­foglalták már Ogaden 90 százalékát és megkezdték a helyi adminisztráció kiépí­tését. Az Addisz Abeba-i rádió közölte, hogy Etiópia nem tűri el a terület elvesztését. Egyúttal figyelmeztetett ar­ra. hogy a viszály átterjed­het „Afrika szarvának” más részeibe is. kon kölcsönösen tájékoztat­ták egymást az országaik­ban folyó szocialista építő­munka eredményeiről, a Magyar Népköztársaság és a Vietnami Szocialista Köz­társaság testvéri kapcsola­tainak elmélyítéséről és eszmecserét folytattak idő­szerű nemzetközi kérdések­ről. Libreville-ben az Afrikai Egységszervezet Etiópia és Szomália ellentétének elsi­mítására összehívott közve­títő bizottság szombat esti ülésén Szomália képviselő­je azzal fenyegetőzött, hogy országa nem vesz részt a testület további munkájá- ^ ban, ha nem vitatják meg — a nyugat-szomáliai fel- szabadítási front részvéte­lével — Ogaden kérdését. Ezt követően a Szomáliái küldöttség elhagyta az ülés­termet. Etiópia küldöttsége az ülésen felkérte az Afrikai Egységszervezetet, minden lehetőt tegyen meg, hogy elérje a Szomáliái csapatok azonnali visszavonulását etiópiai területről. Az AESZ közvetítő bi­zottsága szombaton este fel­függesztette ülését, s ezt követően a testület elnöke a Szomáliái küldöttség ve­zetőjével találkozott. Raul Castro az NDK-ban Erich Honecker az NSZEP KB főtitkára, az NDK állam­tanácsának elnöke hétfőn fogadta Raul Castro Ruz hadseregtábornokot, a Ku­bai Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának másod- titkárát, a kubai államta­nács és minisztertanács el­ső elnökhelyettesét, a for­radalmi fegyveres erők mi­niszterét. Ä teljes nézet- azonosság jegyében lezajlott baráti találkozón részt vett Karl-Heinz Hoffmann had­seregtábornok, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, az NDK nemzetvé­delmi minisztere is. Indiai-szovjet barátsági hónap Hat éve, 1971. augusztus 9-én írták alá a szovjet— indiai béke-, barátsági és együttműködési szerződést. Az évforduló alkalmából in­diai—szovjet barátsági hóna­pot rendeznek Indiában. A barátsági hónap rendez­vényeire meghívták Tádzsi­kisztán, Kazahsztán, Azer­bajdzsán/ Lettország és Uk­rajna küldöttségeit. Az indiai főváros lakossá­ga hétfőn melegen köszöntöt­te a Szovjet Baráti Társasá­gok Szövetségének küldöttsé­gét, amely Mahimadula Ho- lovnak, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnöksége el­nökhelyettesének, a Tadzsik SZSZK Legfelsőbb Tanácsa elnökének vezetésével érke­zett Delhiibe. Az indiai lapok az évfor­dulóval foglalkozó cikkekben hangsúlyozzák, hogy a szov­jet—indiai béke-, barátsági és együttműködési szerződés megfelel a két ország nemze­ti érdekeinek, az ázsiai béke és biztonság érdekeinek. Etiópia — Szomália Az AESZ békéltető lépései Bőrdzseki - szovjet piacra Végül is, így ahogy végig­hallgatja az ember, egyszerű az egész: A külkereskedelmi partner „lejelez” a gyártó szövetkezet felé egy igényt, itt a helyi tervezők megszer­kesztik, a technológia kiszá­mítja a költségeket, a labor elkészíti a mintakollékciót — aztán már indulhat is az egész, hogy vizsgázzon az. il­„Alkulmi" manökenen az új női dzseki mintapéldánya Fotó: Baku letéksek előtt. Részleteiben azért egy kicsit más... Az év elején a HUNGARO- TEX Külkereskedelmi Válla­lat megkereste egy üzleti aján- láttal a Szekszárdi Szabó Ktsz-t. Az ajánlat egy női di­vatdzsekire szólt, amelyből 1978-ban már tízezer darabot vár a megrendelő: a szovjet kereskedelmi partner. Hogy ez a dzseki milyen le­gyen, azt már az itteni ter­vezők, szabászok és — tekint­ve az árat, a technológusok dolga lesz eldönteni. Sűrűn forogtak a különböző divatla­pok, jó néhány papírra vetett szabásminta készült addig, amíg a helyi tervezők kész szabástervet tettek a tech­nológusok elé — hogy hát va­lami ilyet képzeltünk el. Az egyszerű vonalú, hazai alapanyagból — grabotánból — készülő dzseki ezek után — szaknyelven szólva árfek­vésből vizsgázott. Miután el­készült az első mintadarab, a kalkulátorok, normások ki­számolták, belefér-e abba a költségbe az új termék, amit a megadott költség megen­ged. A munka befejeztével — ami persze jó néhány ember­nek adott komoly feladatot heteken keresztül — tényleg nincs más hátra, mint a szer­ződéskötés. Aztán már a szó szoros értelmében rajtra ké­szen áll a jövő évtől gyártott új típus. Mindez persze csak akkor zajlik ilyen simán, ha a ter­melők a saját érdekeiket fi­gyelembe véve mindent el­követnek, hogy a piacra szánt új termék megnyerje a vá­sárlók tetszését. A követelmény szó ez eset­ben végképp nem misztifi­kált fogalom, hisz üzletről — kölcsönös érdekeken nyugvó kereskedelmi kapcsolatokról van szó. Tudta ezt a szövetkezet azon maroknyi kollektívája is, amely együttes munkával életre hívta ezt az új termé­ket. Jövőre indulnak az első szállítmányok és akkor már a szovjet üzletekben vizsgáz­nák a szekszárdi szövetkezet dolgozóinak termékei. Remél­hetőleg — hasonlóan az in­duláshoz — jól. Péntek óta reggeltől délutánig Öcsénybcn úgyszólván megállás nélkül emelkednek a gépek a magasba. Az V. gcmcnci vitorlázórepülő-bajnokság ötven versenyzője nap mint nap dacol az időjárással: a nagy meleggel, a zivatarral, széllel. Képünkön: ta­pasztalatátadás. Balról a már harmadik őcsényi versenyen részt vevő Raine Mönkkö- nen (Finnország), jobbról Tclcpovszky Tibor (Szolnok), aki három éve a klub kategó­riában első helyen végzett, valamint Halasi Gáborné (Békéscsaba.) (Tudósítás a 6. ol­dalon). & jogot ismernt fcell

Next

/
Oldalképek
Tartalom