Tolna Megyei Népújság, 1977. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-28 / 202. szám

2 ‘ÄPÜJSAG 1977. augusztus 28. Hétfő: Apartheid-ellenes világkonferencia a nigériai fővárosban — Leningrádban megkezdődik a magyar— szovjet ifjúsági barátságfesztivál — Közzéteszik a kínai pártkongresszus dokumentumait. Kedd: Az amerikai külügyminiszter Pekingben tár­gyal — Szakértői megbeszélések a genfi leszerelési bizott­ságban — Waldheim líbiai látogatása. Szerda: Ciprus a Biztonsági Tanács rendkívüli ülését sürgeti — Súlyos harcok etiópiai és Szomáliái csapatok között — Zavargások Sri Lankában. Csütörtök: Tito és Kim ír Szén találkozója Phenjan- ban — A PFSZ központi tanácsának ülése Damaszkusz- ban, Arafat közvetít Kairó és Tripoli között. Péntek: Gromiko fogadja McGovem szenátort — Az afrikai frontállamok csúcsértekezlete Lusakában, további viharok a dél-afrikai atombomba-kísérletek tervei kap­csán, a brit külügyminiszter afrikai útja. Szombat: Az iráni sah Csehszlovákiában — Cyrus Vance Tokióban Fukuda japán kormányfővel tárgyal — Újabb feszültséghullám Libanonban. Kommentátorunké, Réti Erviné a szó: A hét 3 kérdése A világsajtóban már egyre több szó esik a néhány nap múlva Bécsben esedékes szovjet—amerikai külügy­miniszteri találkozóról: a jelenlegi, nem kevéssé bonyo­lult helyzetben van miről véleményt cserélnie a két ve­zető hatalomnak. A hét is tükrözhette az előkészületeket, hiszen Genfben sorozatosan tanácskoztak a leszerelési szakértők; ugyanakkor a SALT-megbeszéléseket három­szor elhalasztották, nyilván magasabb szintre várva; s változatlanul nagy az élénkség a válságövezetek, így a Hivatalos látogatáson Csehszlovákiában tartózkodik Reza Pahlavi iráni sah. Képünkön: az iráni államférfi és Hú­súk elnök a prágai várban. (Képtávírónkon érkezett.) Közel-Kelet, /Afrika és Ciprus körül. Maguk a külügymi­niszterek is tevékenyek voltak. Gromiko, miután részt vett a szovjet—jugoszláv tárgyalásokon, McGovern ame­rikai szenátort fogadta, Cyrus Vance viszont Pekingben és Tokióban járt és szemmelláthatólag a kínai pártkong­resszus utáni állapotokról próbált első kézből tájékozódni. 1. leiről tanácskoznak az afrikai frontállamok? Londonban légi sztrájk szült iszonyatos zűrzavart a repülőtereken, de azt természetesen biztosítani tudták, hogy dr. Owen brit külügyminiszter gépe időben felszáll- jon. Annál kérdésesebb, hogy afrikai kőrútján minden az előre elképzelt menetrend szerint történt-e? Owen — a feketebőrű amerikai ENSZ-nagykövet, Andrew Young társaságában — ugyanis az „utolsó Rho- desia-javaslatot” viszi Lusakába, ahol a telepesrendsze­rekkel szomszédos afrikai fromtállamok tartanak csúcs­értekezletet. A rendezési terv, a helyzet kényszerűségé­ből, kétségkívül messzebb megy, mint a korábbi elképze­lések. Vannak azonban homályos részei (London felelős­ségvállalása, az esetleges nemzetközi békefenntartó erők kérdése, a különböző nemzeti szervezetek bevonása a hatalomba, s mindenekelőtt a gerillamozgalom leszerelé­se), amelyek tisztázásra szorulnak, vagy ebben a formá­ban elfogadhatatlanok a Hazafias Front számára. Ugyan­akkor a hírek szerint a Smith-rendszer máris visszautasí­totta volna az indítványt, amely a fajgyűlölő kabinetnek és hadseregének feloszlatását is magába foglalja. Smithék egyelőre ragaszkodnak a szerdára kiírt választásokhoz, amelyek keretében a hatmilliós fekete lakosságból nyolc­ezren (!) szavazhatnának. Ha viszont Salisbury-ben visszautasítják az „utolsó tervet”, egyetlen nyílt támaszuk marad: Dél-Afrika. S az maga is egyre elszigeteltebb. A héten Lagosban nagysza­bású világértekezletet rendeztek az apartheid ellen. Vors- terék tanulhattak abból a visszhangból is, amely a TASZSZ leleplezéseit követte, hogy valahol a kalahári sivatagban titkos előkészületek folynak az első dél-afrikai atomrobbantásra. Nemcsak a haladó világközvélemény nyilvánította ki elemi erővel tiltakozásait, de ezúttal már nem hallgathatott London, Párizs és Washington sem — Franciaország hosszú évek után végre bejelentette, hogy a “jövőben csatlakozik a Dél-Afrika elleni fegyverszállí­tási tilalomhoz. Afrika déli részében tehát tovább érlelődnek a vál­tozások, s ha valamikor, most különösképpen szükség lenne a fekete földrész erőinek összefogására. Sajnos, eb­ből a szempontból is hallatlanul káros az etióp—Szomá­liái konfliktus, amely megosztja Afrikát és elvonja a fi­gyelmet a déli, igazi frontokról. Igaz, a harcokkal párhu­zamosan közvetítési kísérletek történnek, de egyelőre még nem vezethettek eredményre. Az elmúlt hét kiemelkedő magyar vonatkozású külpoliti­kai eseménye — Púja Frigyes külügyminiszter távol­keleti útja mellett — a II. szovjet—magyar ifjúsági ba­rátságfesztivál volt. Képünk a nagy sikerű rendezvény- sorozat egyik epizódját örökítette meg: a Leningrád mel­letti Petrodvoreck-ben a két ország művészei ízelítőt ad­tak népeik kultúrájából. (Képtávírónkon érkezett.) 2. Mi a jelentősége a PFSZ központi tanácsülésének? ,A palesztin problémát kirekeszteni a közel-keleti válságból épp olyan céltalan és lehetetlen, mint Hamlet nélkül színre hozni a dán királyfi históriáját...” — írta egy alkalommal a New York Times. Akadnak azonban még olyan erők, amelyek ilyen „modern rendezésben” szeretnék látni a Közel-Kelet színpadát. Washington és Tel Aviv igyekezete — bizonyos szóbeli gesztusok ellené­re — arra irányul, hogy a genfi konferenciákról és a végleges megoldásból kiiktassák a palesztineket, megaka­dályozzák egy független, nemzeti állam létrejöttét. A diplomáciai manőverektől, a különböző föderációs ter­veken keresztül, egészen az újabb libanoni válsághullá­mig ezt a főcélt, a palesztinok kirekesztését és félreállítá- sát szolgálják a manőversorozatok. Ezért lényeges mozzanat, hogy Damaszkuszban össze­ült a Palesztinái Felszabadítási Szervezet központi ta­nácsa, amely értékelte az amerikai külügyminiszter vil­lámlátogatását, valamint az új izraeli kormány politiká­ját. Határozottan megerősítette igényét az önálló palesz­tin államiságra és a többi arab országokhoz fordult a tá­mogatás fokozása érdekében. (Nem titok, hogy egyes reakciós arab kormányzatok maguk sem bánnák a pa­lesztinok mellőzését, de nyíltan egyetlen arab ország sem teheti ezt.) A palesztinok egyben a maguk részéről igye­keznek elősegíteni az arabok közötti viták feloldását: Arafat személyes közvetítői szerepet vállalt Egyiptom és Líbia viszályában. Erre azért is szükség van, mert jól­lehet a héten hadifoglyokat cseréltek, még mindig fenn­áll az újabb robbanás veszélye. Mindez jó példája annak, hogy egy független palesztin állam nemcsak a palesztin probléma megoldásával jelentene előrelépést, de kedvező tényezőként szerepelhetne az arabközi kapcsolatokban is. 3. Hozott-e változást a kínai pártkongresszus? Vége a találgatásoknak: az utólagos bejelentések sze­rint megtartották a Kínai Kommunista Párt XI. kong­resszusát, közzétették a legfontosabb beszédeket és az új vezető testületek névsorát. A lényeget illetően a pekingi kongresszus nem ho­zott valódi változásokat, továbbra is a maoista eszme- rendszer jegyében vezetik a világ legnépesebb országát. Természetesen nem könnyű a zavartalan folyamatosság látszatát keltni, amikor magyarázatot kell adni a négyek bandájának működési lehetőségére, a kulturális forrada­lom viharzásaira, a belső összeütközésekre. Annál in­kább, mert e belharcok még nem zárultak le. A felszólí­tások, hogy három éven belül teremtsék meg a „nagy rendet”, a konszolidáció nehézségeire vallanak. (A mér­tékadó megfigyelők szerint a vezetés személyi összetétele is a különböző csoportok kompromisszumát tükrözi, s kérdés, hogy mennyire lesz időtálló, teherbíró. A legutób­bi pekingi kongresszusök ugyanis minden esetben a viták lezárásának igényével léptek fel, de az összecsapások utána hevesebben folytatódtak.) Ilyen körülmények között a pekingi kongresszus nem tudott, és nem is akart, újat mondani a világnak. Kül­politikai állásfoglalását változatlanul a szélsőséges szov- jetellenesség, a háború elkerülhetetlenségének hirdetése, a három világ elmélete (vagyis a cinkosság a NATO legagresszívebb köreitől a Pinochet-juntáig mindenkivel), s az antiimperialista front gyengítése jellemzi. Folytatódott az ünneplés a kínai fővárosban. A több mint százezres tömeg a tizenegyedik pártkongresszus győzel­mes megtartását ünnepelve vonult el a Mennyei Béke kapuja előtt, Mao Ce-tung már elkészült, de hivatalosan még fel nem avatott mauzóleumával szemben. (Képtávírónkon érkezett.) Kiemelkedő munkasikerek (Folytatás az 1. oldalról) új vonalon a jövő év köze­pétől már megkezdődik a próbaüzem. E cél elérésében most már nemcsak a szovjet tapasztala­tok és gépek segítenek, ha­nem a metróépítők munkájá­nak egy újabb nemzetközi vonása is: csatlakoztak a cse­peli kezdeményezés nyomán elindult nemzetközi jubileu­mi munkaversenyhez. Vállal­ták, hogy a „C” vonal két alagútrészének összelyukasz- tását szeptember végéig el­végzik annak ellenére, hogy ehhez a találkozóhoz geoló- giailag igen nehéz és kényes szakaszon, az Óváros tér és a nemzeti színház környéke alatt kell több mint 500 mé­ter hosszú alagútat építeniük. A vállalás teljesítése a leg­jobb úton halad. Az „A” vo­nal építésének tervét az év eddigi részében 105 százalék­ra teljesítették. Boriin Kocsis Tamás, az MTI tu­dósítója jelenti: Az NDK-beli Haldensle- bennek kiemelkedő szerepe van a magyar külgazdaság­ban, s egyben a magyar— NDK kapcsolatokban. Az El­ba közelében fekvő városban évi 8 ezer tonna kezdő kapa­citású egészségügyi kerámia­gyár épül Magyarország és az NDK közötti gazdasági együttműködés legjelentő­sebb beruházásaként, a KGST komplexprogramjá­nak keretében, magyar ter­vek alapján, jelenleg mint­egy 550 magyar szakember, szakmunkás részvételével. A munkáknak határidőre történő magas színvonalú el­végzésére tavaly szeptember­ben szocialista együttműkö­dési szerződést kötöttek az építkezést lebonyolító magyar vállalatok — a NIKEX, az EMEXPORT, a Finomkerá­mia Ipari Művek, a Szilikát­ipari Tervező Intézet, a MÉLYÉPTERV, az IPAR­TERV, az Ut- és Vasútépítő Vállalat, a 31-es Állami Épí­tőipari Vállalat — és az NDK porcelánipari beruházó vál­lalata, a WTK Meissen. Ehhez jött a csepeliek munkaverseny-felhívása a Nagy Október 60. évforduló­jának méltó megünneplésére. A csepeli felhívás nyomán Haldenslebenben nemzetközi méretekben új kezdeménye­zés született. A Kádár János vezette párt- és kormánykül­döttség március végi NDK- beli látogatását követő na­pokban a gyár építésén dol­gozó magyar és NDK műsza­ki szakemberek megalapítot­ták nemzetközi műszaki szo­cialista brigádjukat, kimond­va, hogy az alapítóokmány szerzői az internacionalizmus szellemében, a kölcsönös se­gítés jegyében kívánnak dol­gozni. November 7-én „munka­ünnep” is lesz Haldensleben­ben. Az NDK vállalatok elha­tározták, hogy a Nagy Októ­ber 60. születésnapján gyújt­ják be az új gyár 1. számú alagútkemencéjét. A magyar vállalatok ehhez maradékta­lanul elvégzik a kemence üzemelését biztosító vezeték- rendszer szerelését, ha próba­üzem jelleggel is — a hal- denslebeni gyár egy része már 1978 legelső hónapjától ténylegesen működni fog. Varsó Barabás János, az MTI tu­dósítója jelenti: A csepeli kezdeményezés nyomán nemzetközivé váló jubileumi munkaversenybe egymás után kapcsolódnak be- a lengyel gyárak, üzemek. A magasfeszültségű beren­dezéseket és kapcsolókat gyártó vállalat levelet inté­zett a külkereskedelmüket bonyolító ELEKTRIM válla­lathoz, amelyben a jubileumi versenyvállalásban felaján­lották, hogy a forradalom kö­zelgő 60. évfordulója alkal­mából a tervelőirányzatnál több árut szállítanak a Szov jetuniónak, és meggyorsítják a szovjet féllel kötött három szerződésük végrehajtását. A jubileumi verseny kere­tében tett felajánlásuk tár­gya egy olyan termék, amely­nek legfőbb importőre a Szovjetunió, és a KGST-tag- országokban egyetlen gyártó­ja a WAR. Ez az ST—7-es tí­pusú transzformátorállomás, amely a moszkvai Elektro ’77 kiállításon aranyérmet nyeri. E transzformátorállomás kü­lönlegessége, hogy elemeiket szántalphoz hasonló aljzatu­kon vontatni lehet, így képe­sek követni a tajgában vagy a sivatagban előrehaladó ku­tatókat. A legzordabb időjá­rási és terepviszonyok mel­lett is biztosítva az ipar elő­retörésének lételemét a — villanyáramot. A Csepel Vas- és Fémmű­vekben, ahonnan az országos, majd nemzetközi méretűvé bontakozott jubileumi mun­kaverseny elindult, a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 60. évfordulóját köszöntő mozgalom középpontjában a minőség és a hatékonyság javítása, szovjet exportszállí­tások pontos teljesítése áll. A versenyt kezdeményező „Béke” szocialista brigád a szerszámgépgyár éves szovjet exporttervében szereplő 40 fúrógép összeszerelésén kívül az időközben felmerült újabb igények kielégítésére további 15 berendezés szerelését és átadását vállalta november 7-ig. A fúrógépek nagy részét a brigád már összeszerelte. A brigádnak része van ab­ban is. hogy az egész csepeli szerszámgépgyárban számot­tevően javult a minőség. Ezt jelzi, hogy garanciális javí­tásokra 60 százalékkal kellett kevesebbet fordítani, mint a múlt év hasonló időszakában. De nemcsak a végszerelés után kikerült szerszámgépen minősége, hanem alkatrészei­ké is lényegesen javult. Azr ezeket készítő forgácsolóüze­mek 30 százalékos selejtcsök- kentéssel 700 ezer forintot takarítottak meg. A tröszt valamennyi gyárá­ban az egyik legfontosabb feladat a tervezett 2 százalé­kos önköltségcsökkentés, amely 300 millió forint meg­takarítást jelent. Eddig több mint 160 millió forint értékű anyag- és energiamegtakarí­tást könyvelhetnek el a szo­cialista és munkabrigádok. Az idén eddig benyújtott mintegy 2000 újítás 55 száza­lékát megvalósították, ami máris 70 millió forintnyi eredménnyel járt. A hatékonyság fokozása ér­dekében a brigádvállalások kiterjednek a nagy értékű, nagy termelékenységű beren­dezések mind jobb kihaszná­lására is. A jobb munka- és üzemszervezés, s a műszak- pótlékok ösztönző hatása eredményeként a Csepel Mű­vek 144 ilyen nagy berende­zésén az átlagos műszakszám a tavalyi év végi 2,4-ről augusztusig 2,55-re nőtt. A legtöbb nagy értékű gép, szám szerint 24, a szerszám­gépgyárban üzemel, jobb ki­használásuk 6 millió forint­nyi többletterméket, s ez egy­millió forintnyi nyereséget eredményezett. Csapéi

Next

/
Oldalképek
Tartalom