Tolna Megyei Népújság, 1977. június (26. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-01 / 127. szám
JflpíHUS Névnap: Tünde A Nap kél 3.51 — nyugszik 19.33 órakor. A Hold kél 19.04 — nyugszik 3.40 órakor. Tíz évvel ezelőtt, 1967. június 1-én halt meg — 57 éves korában — Benkhard Ágost, a hasonló nevű festőművésznek a fia. Az ő tervei alapján építették újjá a budai Alagút összerombolt nyugati kapuzatát, 1949-ben. O FELÚJÍTOTTAK és eredeti szépségükben pompáznak a kőszegi „fűrészfogas” házak. A Jurisics-vár tövé. ben, a történelmi műemlék- belvárosban állnak ezek. Valamikor az 1600—1700-as években haditechnikai megfontolásokból épültek lépcsősen, sarkosan, innen a nevük. Kiálló, „fűrészfogas” részükön lőrések voltak, ahonnan jól célozhattak a közeledő ellenségre. A tervszerűen haladó kőszegi műemlékhelyreállítás tovább folytatódik. BEFEJEZŐ szakaszába lépett a 450 ágyas SZOT- szálló építése Bükfürdőn. Az évente több mint 600 000 vendéget fogadó fürdő új rendelőintézetet is kap, amelyet a gyógyszálló és a fedett fürdő között alakítanak ki. Valamennyi létesítményt üvegfolyosó köt majd össze. A A SZEKSZÁRDI Állami Gazdaság zöldkoszorús Dobó l^atalin szocialista brigádja tegnap délelőtt ülést tartott, melyen az eddig elért eredményeiket összegezték. Délután együtt nézték meg a Béri Balogh Ádám Múzeumot, majd mozilátogatáson vettek részt. ~ ELNÖKVALASZTÓ tanácsülést tartott a báta- széki Nagyközségi Közös Tanács. A népfrontbizottság javaslatára Erdei János tanácstagot választották meg tanácselnöknek. Erdei János eddig megbízott elnökként látta el ezt a feladatot. + A NÉPI gyermekjátékokat bemutató nagy sikerű kiállítás anyagát — amely először a szekszárdi úttörőházban volt látható — mától a múzeum Wosinsky termében tekinthetik meg az érdeklődők. # EGY PANCSOLÓMEDENCÉT és kerti padokat készített a kisvejkei mezőgazdasági termelőszövetkezet ács szocialista brigádja és a községi KISZ-alapszervezet a kisvejkei óvodásoknak. Addig is, míg megérkezik a kánikula, a huszonöt apróság „horgász”. és „vitorlás”-versenyt rendez a medencében. * MŰSZAKI ÄTADÄS a tanév végén. A rossz gyakorlattól eltérően a tanévet közvetlenül megelőző napok helyett tegnap tartották a gimnázium műszaki átadását Tamásiban. Az igen tetszetős külsejű épületet a TOTÉV építette. ~ ÉLÜZEM a Dombóvári Láng. A Láng Gépgyárban folyó, gyáregységek közötti szocialista munkaversenyben a dombóvári gyáregység első helyezést ért el és elnyerte az élüzem címet. Ezzel együtt megkapta a törzsgyári pártbizottság által felajánlott serleget, melyet Szabó István, a Láng Gépgyár párttitkára adott át Szendrey Lajos gyáregységvezetőnek. (O. J.) Fotó: Borza István, ~ KÖVESÜT épül Alsóná- nán. Alsónána a kisközségek kategóriájában megrendezett „Tiszta, virágos Tolna megye” versenyben elért jó helyezéseiért 1973-ban százezer, 1974-ben 150 ezer, 1975-ben szintén 150 ezer forintot, valamint a megyei település- fejlesztési versenyben 1976- ban 300 ezer forintot nyert. Ezekből az összegekből idén 800 méteres szakaszon köves- utat építenek a községben. (Orcskai Imréné) O CSUKÁS István és Kormos István dedikálja műveit szerdán délben, tizenkét órától egy óráig Szekszárdon, a Móra sátornál. A A MALÉV új légijárat indításával bővítette a magyar—jugoszláv légihálózatot, újabb közvetlen összeköttetést teremtve Magyarország és az Adria között. Kedden reggel indult a Ferihegyi repülőtérről a MALÉV Budapest—Rijeka közötti nyitójáratának TU—134-es gépe, amely két turistacsoportot vitt az Adriai-tenger partjára. A járat szeptember 30-ig hetenként kétszer, vasárnap és kedden közlekedik, Budapestről 12.25 órakor, Rijeká- ból még aznap 14.35 órakor indul a gép, amely 1 óra 10 perc alatt teszi meg az utat. + teljes szélességben átadták a forgalomnak kedden a sárvári Rába-hidat. A nyugati országhatárt a Balatonnal összekötő nagy forgalmú 84-es számú főúton lévő műtárgyat egyes tartópilléreinek meghibásodása miatt tavaly novemberben zárták le. Felhős idő Várható időjárás ma estig: eleinte túlnyomóan felhős, majd változóan felhős idő. Sokfelé élénk, több helyen erős északi, északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 16—21 fok között, zének hőmérséklete Siófoknál kedden, fok volt. A Balaton vili órakor 19 Nyári karbantartás Szekszárdon Ellenőrzik, faultjaik a meleguiz-kálözatot A megyeszékhelyen 1800 lakásban előkerülték, vagy nemsokára előkerülnek a vízmelegítő fazekak. A Szekszárdi Városgazdálkodási Vállalat a sók héttel korábban szétküldött értesítésének megfelelően néhány napra megszüntette a melegvízszolgáltatást. A szünet oka: ezekben a napokban végzik el a fűtőművekben a várost behálózó tíz kilométer hosszúságú hőtávvezetéken az éves karbantartási munkát. A város nagyobbik részén az elmúlt szombaton reggel folyt először hideg víz a piros karikával jelzett csapokból. Ekkor kezdődött meg a legnagyobb munka a déli fűtőműben. A kazánokban eloltották a tüzet, áramtalaní- tották a villamos hálózatot, s átvizsgálták valamennyi berendezést és a gőzvezetéket. Vasárnap délután ismét fellobbant a láng a kazánokban, s ha az újraindulással volt is minimális zökkenő, hétfőn már kaptak gőzt az ipari fogyasztók. A lakásokban azonban néhány napig még nem lesz meleg víz, mert a forró vizet szállító vízvezetékeket is kiürítették, mégpedig úgy, hogy a nagy sebességgel áramló folyadék sodorja magával a csövekben lerakodott iszapot, szennyeződést. Ezt követően, a már korábban pontosan elkészített program szerint elvégzik a csőhálózat ellenőrzését, s a szükséges javításokat, a tolózárak, elzáróberendezések karbantartását, esetleges cseréjét. A fűtő- és melegvizet szolgáltató hálózat nyári karbantartása komoly átszervezéseket igényelt. Van ugyanis a vállalatnak karbantartórészlege, de ennek létszámát a nagy muríka idejére többszörösére kellett felduzzasztani, A kivitelező építésvezetőség, s a felújítóműhely dolgozói is a karbantartásnál foglalatoskodnak, ugyanúgy, mint a kazánházban dolgozó fűtők, segédfűtők. Ennek ellenére sok túlórára van szükség, mert a munka gyors elvégzése érdekében szabad szombaton és vasárnap is mindenki dolgozik. Azokban a lakásokban, ahol most nincs meleg víz, hétfőtől újra a régi lesz minden. A tervek szerint szombaton elkezdik a csőhálózat, a kazánok, s a hőcserélők feltöltését speciálisan szűrt és lágyított vízzel, s hétfőn ismét feleslegessé válnak a vízmelegítő-fazekak. A Beloiannisz utcai fűtőmű körzetéhez tartozó lakásokban, intézményekben június 6-tól 13-ig, s a Kadarka utcai kazánokból hővel ellátott lakásokban augusztus 17-től 27- ig szünetel a melegvíz-szolgáltatás. — szepesi — Decsiek hanglemezen A budapesti Torockó téri református templom hétköznap stúdiónak használt helyiségeiben — nagy izgalmak közepette — készült hanglemezfelvétel a decsi Általános Iskola kórusának műsoráról. Két kórusművet vettek fel. A nagy feszültséggel járó szereplés izgalmai elültek. Az igazi feloldódás mégiscsak akkor következik, ha kinek- kinek a lemezjátszóján forog már az ismerős hangokkal barázdált fekete lemez. Czakó Sándor Felvétel indul ÉRTÉNY—BARNAHÁT OL VAST AM Megint kevés a sör A sörellátás — mint már évek óta tapasztaljuk — önmagába visszatérő görbe. Megszoktuk már: tavasz- szal nyilatkozik az illetékes, hogy a sör kevesebb lesz. mint amennyi elég lenne. Az elmúlt években felépült Borsodban egy új sörgyár — mégis, hiányzik másfél- millió hektó. Egyik ismerősöm a hét végén autóval járta be sör után az egész várost — hasztalan. Ha valamelyik üzletben Szalon sör van, végigfut a „drót” az egész városon. Mondani sem kell, hogy pillanatok alatt széthordják. A sörellátásról tulajdonképpen nem olvastam újat, a kazánok tavaly is gyengélkedtek, gond az elosztás, elsősorban a üdülőterületeket kell ellátni. A megyei tanács kereskedelmi osztályvezetőjének tájékoztatójában csak egy mondaton kaptam fel a fejem. Azon, hogy a fogyasztók érdekvédelme miatt kockázatos az italboltokban a hordós sör arányának növelése. A kereskedelem illetékesei már előre félnek, hogy a fogyasztóknak sör helyett habot kell megfizetniök. Hát, ami azt illeti, a vendéglátóipar számára nem túl hízelgő ez az előlegezett bizonyítvány. Emlékszem, huszonöt-harminc évvel ezelőtt, vasárnap délután a kocsmáros csapra ütött egy huszonöt literes söröshordót. A másodikat csapra ütni már számára volt kockázatos, tartani kellett attól, hogy a félben lévő hordó a nyakán marad. Változnak az idők, változnak a kockázatok. Mostanában a sörmizéria nem változik. Kénytelenek vagyunk beérni a nyilatkozattal, hogy változatlanul kevesebb a sör, mint kellene. Nyári kánikulában oldhatjuk szomjunkat a nem éppen olcsó szörpökkel, üdítő italokkal, avagy a nem mindig kristálytiszta csapvízzel. B. I. Jó szolgálatot tesz a közié- kedésrendészet, amikor szerte a megyében — a Közlekedésbiztonsági Tanáccsal közösen — szervezi az úttörő közlekedési őrsöket. A városokban és falvakban egyre több úttörő tanul meg helyesen közlekedni, neveli társait, hogy fegyelmezetten menjenek iskolába, kerékpárral szabályosan közlekedjenek. Hírt adtunk már arról, hogy I regszemcsén a közlekedési őrs minden reggel biztosítja a kisdiákok áthaladását a nagy forgalmú úton. Most arról adhatunk számot, hogy Szekszárdon, az igen nagy balesetveszélyt magában rejtő újvárosi átjáróban is szolgálatot adnak az úttörők. S nemcsak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is a helyes közlekedésre nevelik. Például: megszűnt az Újvárosban az egyik, a város felé eső zebra. Most minden reggel odaáll két úttörő és figyelmezteti a gyalogosokat, hogy a biztonságos áthaladás a sárga villogó lámpával megjelölt zebrán van. Sokan megfogadják a gyerekek tanácsát. de mondani sem kell, van olyan felnőtt is aki a figyelmeztetés ellenére nem a kijelölt helyen megy át az úttesten. Persze az úttörő közlekedési járőr nem bírságol, csak nevel, figyelmeztet. * Cikón fényképeztük le ezt a közlekedési táblát, úgy látszik rejtvénynek szánja a tanács, nem pedig a járművezetők eligazítására ezt a táblát. * Segítség - vihar után Az értény-barnaháti szociális otthon lakói tehetetlenül nézték május 20-án a vihar pusztítását. A vihar, amely jégesőt is hozott, mintegy 40 száz-százhúsz éves fát tett főnkre, odalett a hét hold kukorica és az épületek is kárt szenvedtek. Még jóformán fel sem mérték a károkat, amikor az értény-barnaháti szociális otthonban megjelent a segítség. Szovjet katonák érkeztek segíteni eltakarítani a romokat. A Tamási Állami Gazdaság dolgozói társadalmi munkában újraművelték a földet és elvetették ismét a kukoricát. A Tamási Erdő- gazdaság pári üzemegységében dolgozók négy nap alatt felmunkálták a kidőlt 100— 120 éves fákat... Mindenki tette a dolgát, önzetlenül, társadalmi munkában. A fizetség minden pénznél többet ért: az idős emberek remegő hangú köszöneté. Új utcasor épült fel Madocsán a Bölcskei úton, a régivel párhuzamosan. A házak legtöbbje szokványos formát mutat, de az udvarokban jó néhány megoldás található, a háztáji gazdálkodás megkönnyítéséhez. Képünkön egy melléképület látszik az udvar hátsó részében. A padlásteret ablakokkal látták el: baromfinevelésre alkalmas. A takarmánykamra és a „fészer” egyaránt tágas, az utóbbiból garázs is lehet, de most tyúkok eszegetnek bene. Madocsai udvar Több olvasónk keresett meg bennünket, hogy a szekszárdi Kadarka utca közepén állandóan víz folyik, s miután nincs gyalogjárda, így a járművek lefröcskölik a gyalogosokat. Ez még a kisebb hiba, az úttest azonban télen felfagyott és most balesetveszélyes, mert a vízfolyás eltakarja a rejtett hibákat, sa mély törések nemcsak a személygépkocsit, hanem még a súlyos teherautót is megfa- roltatják. Külön felhívjuk a motorkerékpárosok figyelmét, hogy előzéskor nagyon vigyázzanak, nehogy az úttest közepén lévő árok kidobja gépüket. * Jó ütemben épül a duna- földvári új közúti csomópont. Mint ismeretes olvasóink előtt a hatos út és az előszál- lási — dombóvári út — kereszteződése körforgalom jellegű volt. Az átépítés során biztonságosabb lesz a közlekedés. Az őszre készülnek el az útépítők a munkával. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10. Te- lex:14251, postafiók: 71 — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám: 52 069 — ISSN 0133-0551