Tolna Megyei Népújság, 1977. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-01 / 101. szám

/ tolna'N 8 1*EPUJSÁG 1977. május I. Az új világgazdasági rend napjainkban gyakran emle­getett fogalom. Viták is foly­nak arról, hogy kialakításá­ban milyen módon vegyenek részt a fejlett gazdaságú or­szágok, és mi váré munká­ban a fejlődő világra. Á Föld nagyobbik részének szegény­sége, a túlnépesedés gondja, az emberiség élelmiszer-kész­leteinek várható alakulása, továbbá az egész földnek mint az emberiség közvetlen környezetének védelme, vagyis az emberiség közös gondjainak megoldása szük­ségessé teszi az egyes orszá­gok és országcsoportok kö­zötti jelentős gazdaságú fej­lettségbeli különbségek erő­teljes mérséklését, vagyis-egy új világgazdasági rend kiala­kítását. Felkerestük dr. Szentes Ta­mást, a Marx Károly Közgaz­dasági Tudományi Egyetem Világgazdasági Tanszékének tanárát, hogy tájékoztasson benünket e folyamatról. a nemzetközi programokról és ezek alkalmazhatóságáról. — Az új világgazdasági rend kibontakoztatásának nemzetközi akcióprogramját 1974-ben az ENSZ VI. és VII. rendkívüli közgyűlése dol­gozta ki. Ezt követte a nem­I zeti államok gazdasági jogai­nak és kötelességeinek kartá­ja, amelyet az ENSZ 1974 decemberi rendes közgyűlé­sén szavaztak meg. Ezek a fejlődés sok részletét, célsze­rű irányait tisztázzák. E do­kumentumok, s az ezekre épülő magatartásnormák a világgazdaságban tevékeny­kedők számára kétségkívül törétnelmi mérföldkövet je­lentenek. Hiszen első ízben került átfogó kritika alá most már nemcsak a marxis­ták részéről, a fennálló vi­lággazdasági rendszer, a ma­ga teljességében. — Anélkül, hogy elvesznénk a részletekben, felvázolható-e a je­lenlegi és a korábbi időszakok fejlesztési törekvései közti fő kü­lönbség? — Nos, a fejlesztés első év- tizede, a 60-as évek elejétől számítva átütő sikert nem hozott. A fejlpdő országok gazdasági szintje nem köze­ledett a fejlett országok cso­portjának színvonalához. Eb­ben az időszakban a fejlődő országok megsegítésének leg­főbb eszközét szinte kizáró­lag a tőke „áttelepítésében” és a pénzügyi segélyekben, támogatásáokban látták. A fejlődő országokba települő tőke, túlnyomórészt az úgy­nevezett működő tőke, tehát az olyan pénz, amely az el­maradott gazdasági országok­ban telepített gyár, vasút, bá­nya, vagy üzletház „képében” jelenik meg, — a dolog ter­mészetéből következően to­vábbra is jelentős mérték­ben e tőke tulajdonosait gya­rapítja. A segély nem ér önmagá­ban sokat. Hiszen itt az is a kérdési hogy az adott ország mennyire „fogadóképes”, a nemzeti kormány mire hasz­nálja fel a segélyt, pontosab­ban, mibe fektetheti, milyen technikát, technológiát vásá­rolhat érte. A legújabban megfogalma­zott és deklarált elvek között azonban, most már, így vagy úgy, kisebb vagy nagyobb mértékben, ott szerepelnek az olyan lényeges követel­mények is, mint például az az elv, amelynek értelmé­ben az egyes nemzeti álla­mok szuverén rendelkezési joggal bírnak saját természe­ti kincseik felett, és élhetnek az államosítás jogával is. Hasonlóan rendkívül lénye­ges, hogy a multinacionális vállalatokat a nemzeti álla- __ mok ellenőrizhetik, működé­süket szabályozhatják. Ezek mellett az új világ- gazdasági rend eszméjének sarkalatosán fontos új tétele, a fejlődő országok iparosítá­sával együtt, a technikai, technológiai együttműködés szabályainak kidolgozása és érvényesítése. Lényegében tehát a technológiai monopó­liumok és a technikai függés felszámolásának gondolata. — Egy sor iparágat és techno­lógiát áttelepíthetnek a fejlett vi­lágból a fejlődőbe, például külön­féle össieszerelő iparágakat, vagy a textilipart, vagy az élelmiszer­ipart, de ezektől a gazdasági kü­lönbségek nem csökkennek feltét­lenül. Hiszen ezek nem alapvető ágazatok. Reális ez a veszély? — Természetesen. Az UNCTAD (a fejlődő államok nemzetközi szervezete) kon­cepcióban is megfogalmazó­dott. E szerint a technológiai monopólium, a technológiai függőség megszüntetése fel­tételezi, hogy a fejlődő or­szágokban is kialakuljanak az olyan iparágak, amelyek nemcsak átveszik, hanem ter­melni é6 fejleszteni is képe­sek a korszerű és a helyi adottságokhoz illeszkedő technológiát. Ehhez, kézen­fekvőén, ki kell alakítani a korszerű fejlesztési, kutatási bázisokat is. Az adott ország szellemi, anyagi és műszaki potenciálja, amellyel a továb­biakban, a mai legfejletteb­bekkel is egyenrangúan ké­pes lesz együtt dolgozni a műszaki tudományok és az ipar fejlesztésén. — Az európai szocialista orszá­gok, hazánkkal együtt, évtizedek óta ezt a megoldást helyezik elő­térbe: tehát a tudományos, mű­szaki, gazdasági együttműködés bő­vítését és elmélyítését a fejlődő országokkal, főként — ezen belül is — a szakemberképzésben nyújt­va segítséget és általában a mű­szaki tudományok átvételében. Ho­gyan tehető ez még eredménye­sebbé? — Ahhoz, hogy a kívánt eredmények megszülessenek, nem elég a szocialista orszá­gok, vagy az egész fejlett gaz­daságú világ igyekezte, jóin­dulata, — a fejlődő országok belső erőfeszítése is nélkü­lözhetetlen, a belső gazdaság és társadalmi haladás. A fejlődő országok cso­portját persze nem szabad úgy tekinteni, mintha ezen belül nem léteznének kü­lönbségek. Valójában a har­madik világ országai között nagy eltéréséket találunk a társadalmi és gazdasági fej­lettségi szintben, reformokra való hajlandóságban, és a technikai fejlődéshez rendel­kezésre álló nemzeti adottsá­gokban is. — Vagyis az új világgazdasági rend csupán világkereskedelmi re­formokkal és garanciákkal aligho alakítható ki. A különbségek egyéb­ként sem a kereskedelemben, ha­nem az anyagi javak termelésében fennálló eltérésekből születtek, s a jelenlegi munkamegosztás mel­lett fenn is maradnának. — Pontosan így van, ezért az európai szocialista orszá­gok szakemberei, hazánk képviselői, a különféle nem­zetközi fórumokon síkra is dekében, — a nemzetközi szállva ezen álláspontjuk ér­munkamegosztás szerkezeté­nek és a fejlődő országok bel­ső gazdasági-társadalmi struktúrájának gyökeres át­alakítását tartják az egyetlen olyan megoldásnak, amely valóban elősegítheti egy új világgazdasági rend létrejöt­tét. — Mindez lökét alapon elér­hető? — Ma már a világgazdaság­ban nemcsak a tőkés orszá­gok „játékszabályai” érvé­nyesülnek, s bár ma még a világban a tőkés viszonyok vannak túlsúlyban, a világ- gazdasági kapcsolatok átala­kításának folyamata — nem­zetközibbé válása, korszerű­södése, az érdekek közeledése egymáshoz — elindulhat, elő­re is haladhat, de persze egy­általában nem ellentmondá­sok, sőt: nem vargabetűk nél­kül. GERENCSÉR FERENC A szolidaritás ereje ......................................................... ..Vk......................... .....V.V.V. E gymáshoz igazított léptekkel MÁJUS ELSEJÉN az öt vi­lágrész szinte minden orszá­gában együtt lengenek az ün­neplő, felvonuló, demonstráló tömegek felett a sok színű nemzeti zászlók a nemzetkö­ziség vörös zászlajával. Azt jelképezi ez, hogy a soknem- zetű világot összefogja vala­mi, ami kölcsönösen fontos a népnek, a haladó emberek számára: a közös harc a ha­ladásért a legnemesebb em­beri eszmény, a szocializmus jegyében. Nemzeti és nemzetközi so­hasem állt szemben egymás­sal, bármennyire is igyekez­tek és igyekszenek ma is szembeállítani a haladás el­lenségei. A tudományos szo­cializmus nem feltalálta, csu­pán a kor követelményei sze­rinti reális programmá fo­galmazta azt, ami Beethoven­nek a IX. szimfónia monu­mentális „Öröm ódájában” úgy szólal meg emberi han­gon, hogy „milliók, ha egye­sülnek. ..” Igen, a millióknak az országhatárokon átnyúló egyesülése, testvéri összefo­gása az erő, amely a győze­lem bizonyosságával képes szembeszegülni zsarnokok ha­talmával; a maradiság bék­lyóit letörve kaput nyitni új világra, az öröm, az emberi beteljesülés közelgő világára. A fehérbőrű európai mun­kásnak mindig több köze lesz a dél-afrikai bánya mélyén robotoló fekete társához, mint ahhoz'a fehér emberhez, aki a bányász verejtékéből profi­tot sajtol, palotát emeltet magának és onnan hirdeti a „fehér faj felsőbbrendűségét”. A skót hajógyárakat elfog­laló, a munkanélküliség el­len küzdő dolgozók önsegé­lyező alapjára még abból az Indiából is érkeztek pénzado­mányok, ahol tízmilliók van­nak, akik aligha gondolnak vissza szívesen a brit gyar­mati hadsereg kockás szok­nyás skót ezredeire. A san­tiagói arénába zárt chilei ha­zafiak sorsa megrendítette a budapesti fiatalokat, akik pe­dig már egészen más társa­dalomban élnek, más gon­dokkal és távlatokkal, de tün­tetni mentek, hogy kifejez­zék szolidaritásukat a chilei­ekkel. A szolidaritás a hafa- dó gondolkodás olyan eleme, amely nélkül összeomlana, ér­tékét vesztené egész filozófi­ánk. Mindenféle faji, vallási, nemzeti elzárkózás, befelé fordulás „hátra néz”; előre a nemzetköziség vezet, egészen a leghaladóbb eszmények, a szocializmus, a kommuniz­mus megvalósításáig. A világ rohamléptekkel ha­lad, de vannak még, különö­sen Afrikában, Ázsiában, La- tin-Amerikában olyan orszá­gok, ahol az elemi munkás­jogért, a nyolcórás munka­napért is küzdeni kell. A föld nagyobb részén azonban a mozgalom már messze előre tart és a szolidaritás ereje világtörténelmi változások té­nyezője lett. Kell-e nagyobb, magasztosabb példára hivat­kozni, mint az Októberi For­radalom 60 esztendővel ez­előtti győzelmére a cári Oroszországban, a forradalom vívmányainak megvédésére az intervencióval szemben; arra, hogy Lenin milyen óriá­si szerepet és jelentőséget tu­lajdonított a nemzetközi pro­letár összefogásnak, amely nélkül az imperialista kormá­nyoknak szabad kezük lett volna, hogy minden erőfor­rásukat a szovjethatalom vér- befojtására mozgósíthassák? EGY TERJEDELMES könyv is kevés lenne a munkásszo­lidaritás nagy történelmi fegyvertényeinek méltatására. Hogy csak a legutóbbi ese­ményeknél maradjunk, emlé­kezzünk annak a világszerte, és magában az Egyesült Ál­lamokban is kibontakozott tiltakozó mozgalomnak a sze­repére, amely komolyan kor­látozta az amerikai agresz- szor cselekvőképességét Viet­namban és hozzájárult en­nek a forradalmi jellegű, nagy szabadságkü /leiemnek a győzelméhez. Emlékezzünk arra a nagy segítségre, ame­lyet a szocialista országok közössége, benne a mi hazánk is nyújtott a harcoló Viet­namnak, s nyújtunk vietna­mi osztálytestvéreinknek az építés mai nagy munkájához. A legközelebbi múltból pe­dig hadd emeljük itt ki Luis Corvalannak, a chilei fasisz­ták börtönéből való kiszaba­dítását, vagy pedig azt a nagy szerepet, amit a nem­zetközi (és a belső haladó té­nyezők) szolidaritása töltött be abban, hogy 38 esztendő üldöztetései, véres megtorlá­sai után a Spanyol Kommu­nista Párt mégis visszanyer­te legalitását. Azért is fon­tos éppen ezt a két példát említeni, mert mindkettőben helyet kapott a börtönökben sínylődök, az üldöztetést szen­vedők iránti cselekvő együtt­érzés. De vajon a szolidaritás csupán erre a humánus ér­zésre épülne? Nem, sokkal több, sokkal mélyebb annál. Nem elsősorban részvét, vagy sajnálat, hanem a harci kö­zösség tudatos vállalása ez. Olyan tényező, amellyel a ha­ladás minden rendű és rangú ellensége számolni kénysze­rül. Mert része, mégpedig fontos alkotó része lett ideo­lógiánknak, politikánknak! Miben is fejeződhetne ki hí­vebben, mint a kommunista és munkáspártok nemzetközi kapcsolataiban. Legyen az kis párt, vagy nagy létszámú, har­cában maga mögött érezheti az egész mozgalom erejét, tá­mogatását. A szolidaritás a nemzetközi munkásmozgalom egyik nagy összetartó ténye­zője, amely visszahat cselek­vési egységére, erejére, min­den egyes osztaga küzdelmé­nek sikerére. Ebből következik, hogy be­épült a megvalósult szocia­lizmus országainak kapcso­latrendszerébe is, egyeztetett külpolitikájába, kifejeződik a Varsói Szerződésben, a Köl­csönös Gazdasági Segítség Ta­nácsában, nagy szerepet tölt be a szocializmus, a kommu­nizmus eredményes építésé­ben. Éppen a legnagyobb és legerősebb szocialista ország, a Szovjetunió mutat törté­nelmileg messzevilágító pél­dát arra, hogyan kell a közös ügy érdekében, ha kell, ál­dozatot vállalni, összefogni és együtt haladni előre. A MÁJUS elsejei vörös zászlók alatt menetelő milliók egymáséhoz igazítják léptei­ket annak az egész emberiség érdekeit kifejező harci fel­adatnak a jegyében is, hogy le kell fogni a háborús gyúj­togatok kezét, meg kell óvni a világot egy nukleáris hábo­rú borzalmaitól. Harcos me­net ez a békéért, a bizton­ságért, egy olyan világért, mely jobb, szebb holnapot ígér minden dolgozó ember­nek. SZABÓ L. ISTVÁN Munkásmozgalmunk történetének Lassan már megszokottá és természetessé válik, hogy legnagyobb és legjelentősebb kulturális centrumunkban, a budavári palota múzeumok- kal-közgyűjteményekkel fo­lyamatosan benépesülő épü­letkomplexumában mindig történik valami említésre ér­demes, vagy akár világraszóló esemény. Sorrendben a Buda­pesti Történeti Múzeum, a Részlet a kiállításból.

Next

/
Oldalképek
Tartalom