Tolna Megyei Népújság, 1977. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-01 / 101. szám
1977. májas 1 /'TOLNÁN, , , ÜEPUJSAG 5 n cipó Török Gábor, talpbevizsgáló Inhof Péter, talpcsiszoló Cipő, bokáig érő lábbeli, mely leginkább bőrből készül de szövetből, nemezből, kallósukból, fahéjból, sőt fából is készítik. A C. talpa vagy apró faszegek, vagy varrás által erősíttetik a felső bőrhöz. A C. készítése a varrógép behozatala óta óriási lendületet nyert: azonkívül a C.-k gyári előállítása is lehetővé vált, 'azáltal, hogy egyes alkatrészek gépen állíttatnak elő, s így a munkamegosztás elve nyer alkalmazást, mi nagy időmegtakarítást eredményez. Ez által természetesen ez iparág kézműves jellege sokat veszített, mert a C. gyártása sok helyütt valóságos gyáriparrá fejlődött. (A Pallas Nagy Lexikona IV. kötet. 1893.) A cipőgyártásról készítettük riportunkat 1977. április 26-án. Munkásokat látunk, amint „gyártják” a cipőt, a munkamegosztás elve alapján, mint ahogy fentebb olvashattuk. A Bonyhádi Cipőgyár az ország legjobbjai közé tartozik. Termékei jó minőségűek, eladhatók minden piacon. A férfiak, a nők, akik nap mint nap a gépek fölé hajolnak, tavaly 1 701 500 pár cipőt készítettek. Idén úgy tervezik, hogy a szalagokról 1 640 000 pár cipő kerül le, jut el a hazai és külföldi fogyasztókhoz. Az idei terv párban számolva kevesebb, de értékben félmillió forinttal több. — P.j — Bj — Vanya Károlyné, bukkoló Polecsák Ferenc, fára- foglaló Munka Érdemrend - propagandistamunkáért A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Pollák Andort, a TOLNASZÖV igazgatóját, a marxizmus—leniniz- mus eszméinek terjesztésében végzett kiemelkedő tevékenységéért, Lenin születésének 107. évfordulója alkalmából, a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki. A kitüntetést a Központi Bizottság székházában megtartott ünnepségen Győri Imre, a Központi Bizottság titkára adta át. — Hogy mit éreztem azokban a percekben? Arra egyszerűen nem is találok kifejezést — mondja beszélgetésünk elején a kitüntetett propagandista. — Hogy én, akibe a múlt rendszerben bárki beletörülhette a sáros cipőjét, két okból is: mert egyszerű munkásember voltam és azért is, mert a Horthy-rend- szerben kormányszintre emelt politika volt a fajgyűlölet, most átvehetem az egyik legmagasabb kitüntetést.' Nincs szó erre. — Nem érdemtelenül kapta. — Talán nem. Hisz most már közel három és fél évti- * zede harcolok, küzdők, az első esztendőkben a munkáshatalom megteremtéséért, majd a szocializmus felépítéséért. És ahogy beszélgetünk, kirajzolódik Pollák Andor regénybe illő életútja. Az inasévek, amikor az autószerelő szakmát kitanulta, a munkaszolgálatos hónapok a keleti fronton — az első egységekkel, a gyorshadtesttel került ki 1941-ben, majd 42-ben átvette őket a második hadsereg, a voronyezsi katasztrófa után menekülés gyalog a magyar határig, utána a jugoszláviai Bor koncentrációs tábora, a rézbánya. Szökés, majd harc Tito partizánjai közt a fasiszták ellen. Sebesülés kétszer, a győzelem után hazaérkezés 1945. július 28-án és augusztus 10-én belépés a pártba... A partizánok közt kaptam az első politikai iskolát. A kiképzés alatt, a harcok szüneteiben a politikai komisz- szárok magyarázták, miért harcolunk, mi a fasizmus, mi a népfontpolitika. Nem volt tankönyv, meg hiába is lett volna, hiszen a partizánok jó része analfabéta volt. Egyszerű szavakkal, közérthetően magyarázta a komisszár, miért harcolunk, mit akarunk utána. Akkor még nem gondoltam, hogy valamikor én is a marxizmus—leninizmus eszméinek terjesztője leszek. De talán akkor tanultam meg, hogy a mi igazságunkat nem frázisokkal, minél több idegen szóval, kifejezéssel, hanem mindenki számára érthetően, nemcsak az értelemre, hanem az érzelmekre is hatva kell megmagyarázni az embereknek. Ezt vallottam és vallom, teszem ma is, mint propagandista. — Mióta? — 1949 őszén kerültem Bonyhádra pártiskolára. Kéthetes volt ez az iskola, de nekem sokat adott. Először ismerkedtem szervezett formában a marxizmus—leniniz- mussal. Utána, hazakerülve, azonnal megbíztak egy alapfokú szeminárium vezetésével. Utána jött a tartalékos tiszti tanfolyam, majd hivatásos tiszt lettem, a hadosz- tály-pártiskola elvégzés^ után ugyanezen az iskolán előadó, gazdaságföldrajzot tanítottam. ötvenháromban leszereltek, itthon, a szekszárdi pártoktatás háza aktivistája lettem, különböző fokú szemináriumokat, elméleti konferenciákat vezettem. Az elsők között végeztem el a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemet, majd a pártfőiskola öthónapos tanfolyama után—politikai gazdaságtant tanítottam a szekszárd—pa- lánki felsőfokú mezőgazdasági technikumban, hatvanháromtól pedig a Marxizmus— Leninizmus Esti Egyetemen. Tavaly ősz óta a szakosítón tanítok. — Most tehát az esti egyetem keretein belül végzi a propagandistamunkát... — Nemcsak ott. Segítem a MESZÖV-nél a politikai oktatást. Boros elvtárs a párttitkár megkért pár éve — amikor a politikai vitakörök indultak, ott szervezték meg először kísérletként — hogy vezessem az újvárosi alapszervezetben a vitakört. Örömmel vállaltam és nem csalódtam. Az itteni párttagok — főleg nyugdíjasok — nagyon érdeklődnek minden iránt, mindig szívesen megyek közéjük, nemcsak tanítani, hanem tanulni is. Mert sokat tanulok tőlük vita közben. .. — A propagandistának tehát állandóan tanulnia kell. — Igen. Nagyon fel kell készülnie, és minden foglalkozásra. Széles körű’ tárgyi ismeretekkel kell rendelkeznie és képesnek lenni, hogy az ismereteket egyszerű szavakkal átadja hallgatóinak. Aztán: nemcsak az értelemre. hanem az érzelmekre is hatni. Szeretni az embereket, bátorítani, hogy vitatkozzanak. a vita elől nem szabad kitérni. Végül, amit szintén elengedhetetlennek tartok: a propagandista nemcsak hallgatói között propagandista, hanem magánéletében, a családi körben, barátai között is. (J) Negyedszázad Szakszervezeti munkában Jó közösségből kiválni néhány hét után se könnyű, hát még milyen nehé? lehet huszonöt év után. Aki nem tapasztalta, elképzelni se tudja, Schmidt Ferencné most ismerkedik a gondolattal. A Hőgyészi Állami Gazdaság kontírozó könyvelője — immáron csak volt. Van-e, aki még nem mondta, vagy gondolta egyszer sem, bárcsak nyugdíjba mehetnék? Azok lesznek majd a boldog idők. És amikor valaki odaér? Akadnak, persze, közöttük boldog emberek, igazuk is van voltaképpen, de talán mégis rokonszenvesebbek azok, akik félnek a búcsú perceitől. Schmidt Ferencné ez utóbbiak közül való. — Az irodában, közvetlen kollégáimtól már elbúcsúztam, s pár perccel ezelőtt a szakszervezeti tanács tagjaitól is. Megfogadtam, nem sírok. Az újságíró elfordul, mert Schmidt Ferencné bizony könnyezik. — A felszabadulás óta vagyok hőgyészi lakos. Itthon éreztem magam mindig. Különben is ott vagyok otthon^ ahol dolgozom, ahol szükség van rám. Nagytormáson kezdtem az állami gazdaságnál, 1953-ban. Aztán hatvanban egyesültünk, s megalakult a Juhéi Állami Gazdaság, 1961-től pedig a nagy Hőgyészi Állami Gazdaság a munkahelyem. Bérelszámoló Schmidt Ferencné voltam először, most kontírozó könyvelő vagyok. (Ez utóbbi beszélgetés később történt Danka Vilmossal, a szakszervezeti tanács titkárával, de a mondandó ide illik, itt idézem: — Kiváló munkaerő volt, sem gazdasági dolgozónak, sem szakszervezeti aktivistának nem kívánhatnánk jobbat. Tagja volt egy ciklusban az SZMT- nek, egyszer a MEDOSZ megyei bizottságának, a nőmozgalomban kezdettől fogva részt vett, mint TT-elnök, fáradhatatlan volt, mindenki ismeri a gazdaságban, mert szeretettel, lelkiismeretesen végezte munkáját.) — Amikor ide kerültem, rögtön bekapcsolódtam a szakszervezeti munkába. Előbb gazdasági felelős voltam az szb-ben, 1960 óta a TT elnöke. Aki ismeri a TT- munkát, az tudja mennyi öröm, mennyi szépség rejlik benne. Állandóan az emberek között lenni és segíteni azoknak, akik rászorulnak. Kell ennél szebb, ennél több? — Legkedvesebb emléke az elmúlt negyedszázadról? — Egy és folyamatos. A munkatársaim jók voltak hozzám. Szinte családtag volt mindegyik és szinte mindült családtagjának" éreztem magamat. — A legkellemetlenebb emléke? — A két átszervezés. Mindegyik nehéz volt. — Most mivel búcsúzik? — Budapestre költözöm a lányomhoz. Ott is keresek magamnak társadalmi munkát. Szakszervezeti aktivistákra ott is szükség van. Schmidt Ferencnét illően búcsúztatták munkatársai, a szakszervezeti tanács és a vállalat. Sajnálják, hogy elmegy, s irigylik azokat, akik közé megy, mert gazdagabbak tesznek, ha közöttük dolgozik majd. LETENYEI GYÖRGY Fotó: KZ Treitz Mihályné, höriil- ttíző Kovács Anna, talpelőké- szítő Miszler Mátyás, szabász Farkas Éva, tűzőnő
