Tolna Megyei Népújság, 1977. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-01 / 101. szám

( Íolna'n ,

A "nEPUJSÁG

1977. május I.

A mai lecke

.Szakácsok - konyhalányokból

Harminchárom asszony és lány, üzemi konyhák, bölcsődék, óvodák, vendéglők dol- gazói, konyhalányok, mosogatók — egy hónap múlva szakács szakmunkások lesznek.

Két éve kezdte a harminc- három asszony a szekszárdi kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkás-iskolában tanulni a szakácsmesterséget. Nem akarom bizonyítani: a legnehezebb fizikai munkák közé tartozik szakácsnak lenni, még nehezebb a konyhalányok, mosogatók munkája. A fizetésük nem nagy. A konyhalány, aki egész nap zöldséget tisztít, százmillió- szőr felmossa a konyha kövezetét, elmossa a tengernyi főző- és étkezőedényt — nincs túlfizetve. Jobb helyen 1500 forintot tesznek havonta a borítékjába, másutt ennél kevesebbet. A szakács valamivel többet kap — ha van

szakmunkás-bizonyítványa, akkor kereshet havonta 2200 —2500 forintot.

Ezért jelentkeznek az asz- szonyok a konyhák — szó szerint kell érteni — mosogató- zöldségtisztító-helyiségei- ből szakácstanulónak. Munka mellett! Az idevonatkozó rendeletek lehetővé teszik, hogy a dolgozó napi munkája mellett, két év alatt elvégezze a szakácsiskolát, és két év után — ha eredményes a vizsga, szakmunkás-oklevelet kaphasson, és ezzel együtt fizetésemelést.

A szekszárdi iskolában 33 konyhai dolgozó tanulja a szakácsmesterséget. Vannak közöttük bonyhádiak, paksiak, — és ki tudja felsorolni, mely községekből jönnek hetenként bizonyos napokon tanulni. Iskolapadban ülve előadásokat hallgatnak a vendéglátás művészetéről, a konyhai munkáról, higiéniáról, szabályokról, áruismeretből. És este, nagyon sokszor késő éjjel is otthon, fáradtan a napi munkától, a család gondjától, könyvek, jegyzetfüzetek fölé hajolnak... És hajnalban, mert a szakácsok korán kezdik a műszakot, odaállnak a konyhák ragyogó tiszta kövezetére, a simára súrolt edények közé — és főzik, és főzik az ételeket. ..

Hogy az étel mindig jobb, ízletesebb legyen, ezért is jár iskolába a harminchárom „konyhalány” — elnézést ezért a kifejezésért, de a beosztásuknak ez a hivatalos szakmai elnevezése...

Az elméletet természetesen itt is kiegészíti a gyakorlat. Az egyik asszony azt a feladatot kapta, hogy süssön pogácsát. A pogácsa „majd megszólalt”, ízletes volt. A tanár, Hídvégi János, megkérdezte: miért szelte keresztbe a pogácsát? „Az édesanyám is így szokta” — volt a válasz. Derék dolog az édesanyáktól eltanulni a mesterség fogásait, de itt az iskolában már azt is kell tudni, hogy a pogácsa megvag- dosása azért szükséges, hogy a keletkező gázok könnyebben eltávozzanak.

Minden hónapban a szakmát tanulóknak gyakorlati főzési napjaik vannak. Ez abból áll, hogy a tanároktól — Hídvégi János mellett még Ottófi Lászlóné is oktatja a tanulókat — megkapják, ki milyen ételt készítsen. Pénteken volt a most végző csoportnak az utolsó gyakorlati főzése. Én próbafőzésnek mondanám, hiszen egy hónap múlva lesz a vizsgafőzés.

A pénteki gyakorlati — próba — főzés receptje:

— Hideg meggyleves.

— Májpüréleves.

— Jércesaláta.

— Vajas pástétom csongrádi módra.

— Szekszárdi halászlé.

— Sertésborda Wesztfália- módra.

— Bélszínjava szekszárdi módra.

— Székely sertéscsülök.

— Stíriai metélt.

— Massánszky-rizs.

— Farsangi fánk, barackízzel.

A főzést a tíz asszony tizenhárom órakor kezdte. A vacsora hat órakor volt — megették saját főztjüket. Bírálatot a munkáról, majdnem azt mondom az utolsó vacsoráról, Hídvégi János és Ottófi Lászlóné mondott.

PÄLKOVÄCS JENŐ Fotó: Bakó Jenő

Az utolsó főzés a megyei kórház kis konyháján volt. A képen az osztály egy része látható, jobbról balra: Hídvégi János tanár, Józsa Gyuláné, Szőcs Lajosné, Keresztes Istvánná, Huger Fülöpné, Nemes Imréné, Rácz Piroska, Bamumann Mihályné, Török Ta- másné, Agócs József né, Nagy Lászlóné.

A TIT meghívására, ismét találkozott Tolna megyei olvasóival Molnár Gábor, a brazíliai vadonok és újabban Mongólia ősi tájainak kiváló írója. Őserdei utazó, vadonkutató, ismeretterjesztő és ifjúsági író — többször így is jellemzik őt, bár ennél sokkal szélesebb, mindenkihez szóló skálájú alkotó. A technikai túlterheltségtől és ártalmaktól menekülő ember megnyugtatója, korunk élő hazai nagy mesélője az utolsó paradicsomról, aki elbűvölő tudását lenyűgöző stílusával váltja közkinccsé.

Az alkotói termékenységére jellemző, hogy huszonegy könyve jelent meg eddig, több mint egymillió példányban. Legolvasottabb könyvei felől érdeklődtem újbóli találkozásunk alkalmával. Elmondotta, hogy a „Jaguárországban” három kiadásban, 103 ezer; a „Holdárnyékban az őserdő” 54 ezer; az „Én kedves Amazóniám” 52 ezer példányban jelent meg hazánkban. Külföldön oroszul, szlovákul, bolgárul, németül, japánul adták ki művét. A „Kalandok a brazíliai őserdőben” című könyve portugálul is megjelent 1972-ben, amikor éppen Brazíliában járt ismét. Egyébként 1948- ban magyar—portugál szótárt is összeállított, de abból már csak egyetlen példányt őriz otthonában.

— Mit várhatunk újabban?

— Most jön ki augusztus végén, vagy szeptember elején a Szépirodalmi Kiadó gondozásában: A csendes halál démona című, a kétszáz évvel ezelőtti Amazónia indiántörzseinek életét, hiedelemvilágát tükröző regényem. Ebben szó lesz a kunáréról, a fúvócső halálos mérgétől kezdve a ma már nem létező fejzsugorításig. Most fejezem be: A Bakonytól Amazóniáig című új kötetemet, ebben gyerekidőmtől kezdve idézem fel élményeimet a Tapajos folyó menti őserdőben. Készül az Évezredek vadonéban című könyvem is, amely több ezer esztendő távolába ér vissza.

— További tervek?

— Az NDK-ban négy íróolvasó találkozó: az ottani magyar munkásoknak három, a német dolgozóknak egy előadás, színes vetítéssel, Amazóniáról. Az idei augusztusban harmadjára készülök Mongóliába, harmadik, Mongóliáról szóló, kötetem élményanyagának gyűjtésére. Szeretnék eljutni az ősi ur- janháj rénszarvastenyésztő néphez, több vadászszövetkezetbe, s ha engedik lehetőségeim, a sárga Góbi magyar kutatóktól alig, vagy egyáltalán nem érintett részébe.

Molnár Gábor rengeteg levelet kapott a tv-ben róla megismételt kétrészes film közvetítése után. Több lap kért tőle újabb cikkeket, s amellett TIT-előadásokra is szorít idejéből. Ez, hatvanki- lenc életévének-küszöbén, bámulatos. Életereje jóval meghazudtolja korát.

Könyveiből ismert, hogyan vesztette el huszonnégy évesen szemevilágát az amazo- nasi vadonban. Mint mondotta, egyáltalán nem zavarja, hogy nem látja a külső világot. Abból, amit kíván, nem enged, s meghívói mindig teljesítik az író kívánságát. Ez végső eredményében a meghívó országa ismertetését szolgálja.

BALLABAS LÄSZLÖ

Mórágyi gimnazisták

rtés és félreértés, érvek 1>S ellenérvek kísérték a ■ti mórágyi kísérletet. A dolgozók gimnáziumának létrehozói, lelkes hívei valódi gimnáziummá szeretnék fejleszteni, mondván, hogy „ha eddig sikere volt, nem szabad abbahagyni”. Aki így vélekedik, az elfelejti, hogy a második, már harmadikos osztály létszáma induláskor is fele volt az elsőnek. Az alkalmat mindenki megragadta, aki akarta. Több jelentkező nincs.

A kezdettől ellenzők ma is azt állítják: színvonala mélyen alatta marad a kívánatosnak. Erre meg azt lehet válaszolni, hogy minden forma, ami nem nappali — szükségképpen kevesebbet ad, mint a „fő foglalkozású” tanulás.

„Most értem meg az érettségire” — indokolta valaki. Mindegyikük véleménye, hogy ha csak a bizonyítványért tanulnak, ki sem lehetett volna bírni.

A környékbeli községekből járnak be. Az autóbusz igazodik a konzultációk kezdési időpontjához, a tanárok pedig ahhoz, mikor ér rá a többség. Hogy tanulni mikor érnek rá, az már nehezebb kérdés. Ha a gyerekek lefeküdtek, ha nincs már munka a ház körül és az épülő házon se lehet dolgozni, akkor jut idő a tananyagra. Viccesen mondták, hogy olvasás, tévé, mozi és templomba járás helyett is a könyveket bújják. Ha nem Mórágyon van a konzultáció, senki közülük nem jött volna középiskolába. Talán csak az a fiatalember, aki Bátaszéken lakik. p

I

izenöt ember érettségizni fog — ha mindenkinek sikerül az osztályvizsgája. Tizenöt ember többet tud, gazdagabb lett nemcsak a megtanult anyaggal, de az együtt- lét, a közös izgulások, a kirándulások, az író-olvasó találkozók örömével is. Már kezdik sajnálni, hogy mindennek vége és sokan fontolgatják: tovább kellene tanulni! Nem volt hát felesleges a mórágyi kísérlet és ez a forma mindenütt megszervezhető, ahol szükség van rá.

ihArosi ibolya

legfontosabb. Keresni kell mielőbb. így járt a körzet ápolónője is. Az egészségügyi szakiskolát is munka mellett végezte el. Izületi gyulladáson esett át. Elképzelhető, hogy később már tudja vállalni a sok gyaloglást. Az érettségitől lehetőséget remél arra, hogy szükség esetén irodai munkát végezhessen.

Másoknak beosztásukhoz kell az érettségi, vagy mert kötelező, vagy mert a belső biztonságukhoz szükséges. Van, aki azért tanul, mert azt a kor követelményének érzi, és „társaságban is jobban feltalálja magát az ember”, ha többet tud.

A házaspár hölgytagja kijelenti, „én voltam a csábító, mint mindig”. Építész családból származik, betegség miatt hagyta abba a középiskolát, s nem nyugszik a diplomáig.

Az osztály legidősebb tagja a hetedik-nyolcadik osztályt is felnőtt fejjel végezte el. ő még akkor járt általánosba, amikor a vele egyívásúak számára az hat elemit jelentett. Kíváncsiságból beiratkozott a gimnáziumba. Azzal indult, ha nem megy, szív- fájdalom nélkül abbahagyja. Szereti a munkáját, a termelőszövetkezet anyagbeszerzője. Most úgy fogalmaz: „semmi okom nem volt rá, hogy abbahagyjam. Nem szakmai szempontból, hanem emberileg volt hasznos a rendszeres tanulás”.

Megvallom, magam is azon a véleményen voltam, fölösleges a mórágyi osztály. Aki tanulni akar, enélkül is megteheti. Van gimnázium Bátaszéken, Szekszárdon. Létezik esti és levelező gimnázium és szakközépiskola, négy- és hároméves. Keresse meg mindenki a lehetőséget, hiszen adott. Beszélgetve a mórágyi „tizenötökkel”, akik érettségire jelentkeztek, úgy gondolom: érdemes volt, pedig az induló csoportnak a fele sem maradt meg. A lemorzsolódók közül néhányan újra tanulnak a második csoportban.

A „mórágyi gimnázium” osztályozó vizsgára előkészítő tanfolyam. Akik hetenként kétszer eljártak a konzultációkra, nemcsak abból vizsgáztak, amit ez alatt a kevés idő alatt meg lehet tanulni, hanem a teljes anyagból. Minden azon múíbtt, ki, mennyit tanult otthon. A tanfolyam csak módszertani útmutató, hogyan kell tanulni, és lehetőség arra, hogy amit nem értenek, azt megkérdezhessék a szaktanártól.

A tizenöt ember egyéni sikere, hogy érettségizhet, de a bátaszéki gimnázium tanárainak lelkesedése nélkül talán csak öten-hatan lennének.

A csoport többsége fiatal, fele nő. Miért nem tanultak időben tovább? A válaszok igen változatosak. Ahol hat testvért kell egyedül eltartani az édesanyának — az apa halála miatt — abban a családban nem az érettségi r a

Az utolsó konzultáción matematikából

Fotó: Tamási

Feri hozza a hírt. Ismét Medinára hívnak. Ha az öreg üzen, akkor menni kell. Az útra készülni kötelesség. Legjobb, ha aznap nem ebédelek, mert az öreg ilyenkor a házban található összes élelmet elém rakja, szakadásig enni kell.

Tíz évig dolgoztam együtt Újvári Ferenccel. Betanított munkás volt a műszergyárban. Ahogy rendeződött a család helyzete, az öt gyerek már dolgozott, állásba került, ő fogta magát, visszament a faluba tsz-tagnak. Azóta üzenget.

A ház és a környéke, a kert példás rendben. A konyhaajtó előtt vár. Lekezelünk. Első szava:

— Mi van a gyárban?

— Minden rendben —mondom.

— A Lődi és a Fehér?

— Dolgoznak. Lődinek vett az apja egy Opelt. Kocsitulajdonos lett az angyalföldi— szekszárdi munkás. Rászokott a pecázásra. Fehér Feri nem változott.

— A Bandi Józsi?

— Nem a marósrészlegen van. Kevesebb a munka. Csak asszonyok maradtak.

— Foglalkozik még csirkékkel ?

— Igen.

— A Benedeczkyné és a Manci?

— ök is ott vannak. Háromezer körül keresnek.

Az egyik gyerek közbeszól:

— Minek mindig arról a gyárról beszélni? Nincs jó helye itthon, a faluban?

Ilyenkor mérges az öreg.

— Tudod is te, hogy ott milyen jó társaság van!- A munkatársakkal végeztünk. Ezután ki kell ballagni a szőlőbe, megnézni az ólban a süldőket, meg az anyadisznót. Büszkén mutatja a gazdaságát. Fél óra múlva ismét leülünk, fröccsöt töltünk

a poharakba, hadd olajozza a szót. A téma ismét az üzem.

— Tavaly május elsején az építőknél voltam munkásparaszt találkozón — mondja. — Ott is vannak jó embereim. Pedig már 15 éve eljöttem onnét. A régiek még emlékeznek rám.

— Munkás, vagy paraszt minőségben volt ott? — kérdezem kissé ironikusan.

— A tsz-ből mentünk vagy harmincán, parasztok. Azelőtt munkás voltam.

— Itthon mi a helyzet?

— Gyalogmunkás vagyok, a kertészetben.

— Az előbb azt mondta, hogy paraszt?

— így mondják. Nem mindegy? Lényeg az, hogy a munkámmal elégedett légyen a vezetőség, meg én is.

— Maga elégedett a tszszel?

— Igen. Csak hát sokat vagyok táppénzen, magas a vérnyomásom. A műhelyben nem tudnék dolgozni.

Május elseje van. Az öreg biztos bejön Szekszárdra.

HAZAFI JÓZSEF