Tolna Megyei Népújság, 1977. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-15 / 113. szám
1977. május 15. ífirPÚJSÁG 3 A paksi járási párt-vb megtárgyalta A közegészségügy helyzete A paksi járási párt végrehajtó bizottság fő napirendi pontként tárgyalta legutóbbi ülésén a közegészségügyi és járványügyi követelmények betartását, a további feladatokat. Az ülésen részt vett dr Szentgáli Gyula, a megyei párt végrehajtó bizottság tagja, a megyei kórház főigazgató főorvosa. Dr. Ságh János járási Kö- JÁL-főorvos tartott tájékoztatót, ennek alapján élénk vita alakult ki. Sokat javult a helyzet a paksi járásban, de nagy gondok, feladatok is adódnak. A növényvédő szerek árusítását megtiltotta a KÖJÁL néhány boltban, mert nem biztosították a mérgezés megakadályozásának feltételeit, még kézmosási lehetőség sem volt az egyik helyen. Ideiglenesen felfüggesztették több kisüzem mőködését tavaly, munkaegészségügyi hiányosságok miatt. Az általános iskolák 90 százalékában nem korszerű, nem elég jó a világítás. A fertőző betegek száma felére csökkent 1975-höz képest, és senki nem halt meg közülük. Jóval kevesebb szabálysértési büntetést rótt ki a KÖJÁL tavaly, mint azelőtt. A járási főorvos ezt azzal magyarázza, hogy a korábbi büntetések nevelő hatást váltottak ki. Az atomerőmű építésénél semmiféle egészségügyi mulasztást nem találtak, és példamutató az is, hogy a büfékben szeszesital-árusítás nincs. Kitűnő hatású a duna- szentgyörgyi cigánykollégium és a paksi III. számú iskolában a szakosított cigányosztály létrehozása. A feladatok sorába tartozik a növényvédő szerek fegyelmezett felhasználásának népszerűsítése és ellenőrzése, az iskolák Világításának javítása, a szemétlerakás hatósági szabályozása, a felelősségre vonás, és az egészséges lakás- kultúrára való nevelés, stb. Dr. Szentgáli Gyula sok kérdésben nyilvánított véleményt. elismerte a töretlen fejlődést, de elmondta: az 1945 előtti elképesztő helyzethez viszonyítva jó csak az egészségügyi helyzet. Jobb is lehetne, hiszen „az intézmények kezdenek világszínvonalán állni” és csak 2400 ember jut egy-egy körzeti orvosra. El kell érni, hogy azonnal kezelésbe vegyenek minden beteget, vagy helyben, vagy a késedelem nélküli kórházba szállítással. Az oltásból kimaradt gyerekeket újra és újra behívni, listázva biztosítani a hiánytalan védőoltást. Nem bírságolni kell elsősorban, hanem nevelni, meggyőzni. Ehhez a pártszervek és szervezetek közreműködése nélkülözhetetlen. Dunaföldvár GELKA-szervizt avattak Dunaföldvár központjában, szemben a Gumiipari Szövetkezettel, szép és tekintélyes méretű GELKA-szervizt avattak. Az elnevezés pontosabban: fiókszerviz, mert a paksi műszerészek közül egy tartózkodik állandóan Duna- földváron, ketten pedig meghatározott időközökben mennek ki, és a házaknál is elvégzik a különböző javításokat, televízión, háztartási gépeken. Dunaföldvár sokat gyarapodott a létesíménnyel, hiszen azelőtt csak felvevőhely volt. A 140 négyzetméter alapterületű fiókszerviz egymilliószázezer forintba került. Régi házat kellett kisajátítani, a helyet a dunaföldvári tanács biztosította, és a költségvetési üzem építői készítették el az épületet. A költségeket a megyei tanács fedezte, a GELnochet-rezsim. Bíróság elé állítani nem merte, nem tudta, mert hazugok, nevetségesek voltak a vádak, amelyeket a rendszer katona-jogászai ellene összehoztak. Nem merték és nem tudták bíróság elé állítani, mert szerte a világon három év múltán sem csitult a Luis Corva- lánért és a többi chilei hazafiért kimondott tiltakozó szavak ereje, amellyel szemben végül a Pinochet-rezsim Tneghátrálni kényszerült. De közben mindent megtett, hogy Luis Corvalánt megtörje, megsemmisítse. Pinocheték Luis Corvalánt el akarták rejteni a világ elől. Koncentrációs táborról koncentrációs táborra, börtönből börtönbe hurcolták, hogy elvesszenek a hozzá vezető szálak, hogy a kegyetlen börtönviszonyok megtörjék, legyengítsék, s végül elpusztítsák az elveihez, a népéhez, a legnagyobb megpróbáltatások közepette is hű kommunista politikust. A Chilei nép Companero Corvalánját a junta nem tudta megtörni, elpusztítani és elzárni sem tudta a világtól, mert a szolidaritás, a tisztelet és az együttérzés ereje áttörte a Trés Alamos-i koncentrációs tábor falait, eljutott Luis Corvalánlhoz, s a többi bebörtönzött chilei hazafihoz. Ez adott számára erőt, biztatást, ez az egész chilei népnek szóló, de Luis KA-nak csak a berendezésről kellett gondoskodnia. Az ünnepélyes átadáson megjelentek a helyi nagyobb intézmények, vállalatok vezetői. köztük Széles István, a nagyközségi pártbizottság titkára. Tóth József, a GELKA megyei kirendeltségének vezetője mutatta be a modern munkahelyet, és a kulturált szolgáltatás lehetőségeiről beszélt. A paksi szervizben amelynek vezetője Steigerwald György, szocialista brigád dolgozik, és első lett a megyében lévő GELKA-brigá- dok versenyében. A nyolc paksi műszerész mellett hét tanuló sajátítja el a készülékek javítását, így biztosíték van arra, hogy Dunaföldvá- ron a jelenleginél nagyobb feladatokat is el tudják majd látni. — G. J. — Corvalánért külön is megnyilvánuló együttérzés. Némává sem tudta tenni a börtön. Mélységes hittel átfűtött szavai kijutottak a börtönből, s erőt, bátorítást adtak a fegyverek szavával elnémított chilei népnek. Spanyolul a munkás: el obrero, az elvtárs: el companero. A Chilei katonai cenzúra utasítást adott ki a lapoknak: „A munkás szó minden közleményben kézműves alkalmazottal helyettesítendő! Az elvtárs szó a szókincsből törlendő!” Az ember nyelvét szuronynyal, szegekkel át lehet döfni, késsel ki lőhet vágni, elektródákkal meg lehet bénítani, de egy nép nyelvével mit kezdhet a terror? Azon a nagygyűlésen, amikor Santiagóban utoljára láttam 1973-ban Luis Corvalánt, a következőket mondotta: „Chile, Latin-Amerika, a kizsákmányoltak és elnyomottak, megindultak egy jobb élet felé. Közömbös, hogy milyen megpróbáltatá- sak és átmeneti vereségek érik; ez a menet halad, mert itt a történelem menetel.” Chile népét, kommunista pártjának vezetőjét sok megpróbáltatás érte 1973. óta. Szolidaritásunk ereje segít enyhíteni ezeket a megpróbáltatásokat. DIÓSDI LÁSZLÓ Molnár Ferenc nák a pécsi központban. Meg saját magáitól is az ember, de hát így — jelentőségteljesen körülnéz, mintha az összes sérelme ott topogna a sötét kis üzemben — nem lehet. — Elmegyek, el bizony... — hajtogatja, mintha még magát is meg kéne erről győznie. Odakinn lassan telnek a kulik a nyens téglával. Nem csoda, hisz egyetlen asszony maradt már csak a régi dolgozók közül. Az üzem szélén éppen szusszan a bagger, áll az anyagot szállító szalag. — Nézze, ilyen anyaggal kell dolgozni, fele homok, fele agyag — mutatja a bánya oldalát az üzem vezetője. No, és három ember helyett egy dolgozik a baggernál — teszi hozzá. Felhangzik a jelzőcsöngetés, lassan, fáradtan forogva harapnak bele a szikkadt homokfalba a bagger kanalai... Rekedten csörömpöl a kanyarban a nyers téglát szállító kuliszerelvény. Apró, dühös-elkeseredett ember kászálódik ie a vontató nyergéből. — Én is elmegyek. Bolond, aki ennyi pénzért, ilyen körülmények között dolgozik. — Ilyen a hangulat — mondja Kis Ferenc, a művezető, miközben a nyerskészítő felé ballagunk. — Nem csoda hát, ha három felmondás van az asztalon odabenn — mondja Wagner Márton. — Hát ne is csodálkozzon, hogy alig húszán maradtak meg a törzsgárdából. Pedig hosszú évek és a telepi lakások kötötték ide az embereinket... A karbantartó üzemben nehezen fújtat egy vasizzító. A sarokban öreg eszterga. Innét adta be a felmondást két dolgozó. Kis István betanított munkás, lakatos. Fél gépet lehetne lekenni a kezére tapadó olajjal'. Tizenhárom évet nyomott le itt az üzemben. És most megindult. Munkahelye még nincs — de maradása se. — Tudja, ha az embert nap nap után orrba vágják, akkor előbb-utóbb könnybe lábad a szeme. Ez a kóceráj a karbantartó üzem. Se rendes gép, se rendes szerszám, se alkatrész, se anyag. Hát dolgozzon így az, aki tud. Nekem ebből elegem van. Ha vért izzad az ember, akkor sem tudna rendes munkát produkálni ilyen körülmények között. Pedig azt elvár— Tizennyolc éve egy igazolatlan órám sem volt, nem vagyok vándormadár. Tolnáról járok be — mondja Molnár Ferenc, a kuli vezetője. — De hát egyszer csak elszakad a lánc ... Azt hiszi, törődnek velünk a vállalatnál? Még a termelési tanácskozásunkra sem jött le senki... Mintha mindegy lenne, hogy van ez a gyár vagy nincs... — Tíz éve még a Dunántúl egyik legjobb téglagyára voltunk. Ma az akkori termelésünknek épphogy a felét gyártjuk — szól közbe Kis Ferenc. — Kellene a tégla, kellene — teszi hozzá, hangjában védekezés, mintha indokolná a „gyára” létét. * Térdig érő gazban porosz- kálunk visszafelé. Füstölögve, szuszogva még dolgozik az üzem. Kell a tégla az új otthonoknak ... A gyárak soha nem halnak meg gyorsan. A palánki téglagyár már agonizál. De ha minden így megy tovább — nem sok van neki hátra. A síneket elrágja a gaz, a bagger megtelik békanyálas esővízzel, és kihűlt kemence felett meredezik a gyár hideg kéménye. Pedig — valahol talán még kellene a tégla... Győri Varga György Fotó: Bakó Jenő hulló vakolatú kopott kis ház ajtaja fölött áll a felirat útbaigazítás céljából: Iroda. Nem hivalkodó zománctábla, a betűk kicsit elmosódottak. Az ajtóból idelátszik a BVK kerítése, és a porta fölötti BVK-s címer. Gyár ez is, az is. De a különbség nem a pár száz méter, mert az bizony nem mérhető, csak évtizedekkel. A Baranya—Tolna megyei Téglaipari Vállalat palánki gyárának irodájába kopogtatunk be. Nem nehéz szóra bírni az üzem vezetőjét Wágner Mártont és a művezetőt, Kis Ferencet. — Újságcikk rólunk? Hát abba bizony nem sok dicse- kednivalót lehet bevenni — legyint keserű arccal Wágner Márton. Vékony, szikár, csupa ín ember. Talán az arcára kiülő örök idegesség rágta le róla a korának már kijáró „tekintélyt”. — Elmondjuk, amire kíváncsi, aztán azt ír meg belőle, amit akar, de ha kimegyünk az üzembe, akkor látni fogja — ez a gyár, lassan már nem gyár. Elindulunk. Az égetők mellett sehol egy kész téglarakás. Pedig ha tétován, öreges tempóval is — de pipál a gyár kéménye. Az áruhordó kulik arasznyi sínpárját itt-ott már felverte a gaz. Három ember támasztja a kemencék külső falát. Fújják a füstöt. — Írni akar? Rólunk aztán érdemes ... — morogja egyikük. Hangjában a gúny önmagát sebzi. A megrakott targoncához szokott kéz fáradtan ejti a csikket a vöröslő téglaporba, aztán a bakancsával fullaszt ja el a parazsat. Még él a gyár... Homokot harap a bagger Wágner Márton Kis Ferenc Kis István
