Tolna Megyei Népújság, 1977. március (26. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-27 / 73. szám
✓ népújság i-V MÁRCIUS 27 {; VASABNAP Névnap: Hajnalka A Nap kél 5.34 — nyugszik 18.06 órakor A Hold kél 10.01 — nyugszik 0.35 órakor Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1852. március 27-én született a Somogy megyei Mosdós községben — és 77 éves korában halt meg Rákosligeten — Kürschner Jakab, a Magyarországi Általános Munkáspárt egyik vezetője, a munkásbiztosítás szervezője. + A BAKFART-CON- SORT, a régi magyar zene ismert művelője, holnap, hétfőn a simontornyai várban szerepel. A stílszerű környezetben fél négykor egy balettpár XVI—XVII. századi táncokat mutat be, amit az együttes korabeli hangszereken kísér. — TÜRAJÁRATOK. A megyei AGROKER Vállalat a kisgazdaságok jobb ellátása érdekében túrajáratokat szervez a megye különböző területeire. A „mozgó boltok” kis adagban csomagolt műtrágyát és növényvédő szereket árusítanak. ~ A BONYHÁDI járásban elvégezték a tavaszi fej- trágyázások kilencven százalékát. A búza mellett ezerötszáz hektár lucernatelepítés és jelentős területű legelő tavaszi tápanyagvisszapótlását is végzik. O BELVÍZ. Közel nyolcszáz hektárnyi mezőgazdasági területet borít még belvíz a Sió és a Sárvíz közötti részen a paksi járásban, melyből 270 hektár őszi kalászos. * DOLGOZZON egy napot falujáért. Az attalai közös tanács döntése értelmében évek óta minden lakos részt vesz egy nap társadalmi munkában. Az elmúlt évben 450 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek. # A DOMBÓVÁRI CSAVARGYÁR 160 dolgozója a legutóbbi kommunista műszak munkabérét, csaknem tizenötezer forintot, felajánlotta a tanácsnak a helyi szociális létesítmények fejlesztésére. A KERTÉSZETI TANÁCS alakult. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter a kertészeti feladatok jobb ellátása érdekében kertészeti tanácsot hozott létre. A tanács figyelemmel kíséri a szaporítóanyag-termelést, feltárja a kertészeti termelést akadályozó tényezőket, valamint ajánlásokat, javaslatokat dolgoz ki a kertészeti termelés különböző szakkérdéseiben. + MEGHIRDETTÉK a fiatal öntözőmunkások országos szakmai-politikai ver. senyét. A versenyre jelentkezhetnek mindazok a KISZ korosztályú betanított és szakmunkások akik olyan mezőgazdasági üzemben dolgoznak, ahol az öntözött terület eléri, vagy meghaladja a 300 hektárt, továbbá azok, akik a vízügyi ágazat területén a vízhasznosításban dolgoznak. A versenyre háromfős csapatok a megye KISZ- bizottságnál jelentkezhetnek. A május 31-ig megtartott megyei vetélkedőn legjobb eredményt elért két csapat vesz részt az országos versenyen. ~ A BALATONON —bár a hivatalos szezonnyitásra még csak májusban kerül sor — már vízre rakták az első vitorlás hajókat. A nagy hajók rendszeres járataikat azonban csak később kezdik meg. A SZOT 18 nagyméretű vitorlás hajóján 1957 óta már több mint egymil- lióan utaztak. LOTTÓTÁJÉKOZTATÓ A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 12. játékhéten két darab öttalálatos szelvény volt, nyereménye egyenként I 782 501 forint. Négytalála- tos szelvény 298 darab volt, nyereményük egyenként II 963 forint. Három találata 20 563 fogadónak volt, nyereményük egyenként 173 forint. A kéttalálatos szelvények száma 405 998 darab, ezekre egyenként 11 forintot fizetnek. A MERKUR kocsiátvételi sorszámai március 26-án Dacia 8 617 Moszkvics 283 Polski Fiat 1500-as 11 802 Polski Fiat 126-OS 2 491 Skoda 100-as 82 798 Skoda 100 L (Budapest) 8 953 Skoda 100 L (Győr) 3 468 Skoda 110 L (Budapest) 5 793 Skoda 110 L (Győr) 1 722 Trabant Limousine Speciál (Budapest) 12171 Trabant Limousine Speciál (Győr) 5 366 Trabant Lim. (Budapest) 10 334 Trabant Lim. (Győr) 2 974 Trabant Combi (Budapest) 1727 Trabant Combi (Győr) 124 Trabant Hycomat 5 393 Wartburg Limousine 3 919 Wartburg de Luxe 4 603 Wartburg Tourist 1 532 Wartburg de Luxe tolótetős 1164 Wartburg Lim. tolótetős 1 170 Zaporozsec 24 78o Zsiguli (Budapest) 84 141 Zsiguli (Debrecen) 38 200 Zsiguli Combi 9 942 Zsiguli 2103-as 8 068 Zsiguli 21011-es (Budapest) 6 387 Zsiguli 21011-es (Debrecen) 3170 Ha fo Nem jött rosszkor senkinek ez a váratlanul nyárias fordulata az időjárásnak. De az biztos, hogy nagyon örült ennek háromszázötven dombóvári szakközépiskolás. Kihasználva a szép időt, egész napos munkával vették ki részüket abból a nagyarányú társadalmi munka- akcióból, amellyel a város meg akarja teremteni azt a parkerdőt, amely igazi zöldövezete lesz majd Dombóvárnak. A fiatalok szorgalmas munkáját dicséri a jó néhány ezer facsemete, amely földbe került a város szélén és a gunarasi fürdő környékén. A munkát irányító szakemberek maguk is meglepődtek a gyors és hasznos munka láttán — talán nem számítottak ilyen szép teljesítményre. Az is igaz viszont, hogy gondos szervezés előzte meg a munkát. Sok elkapkodott és szervezetlen társadalmi munka után, A szakmunkástanulók rengeteg versenyen mutathatják meg, hogy mit tudnak. Van iskolai, megyei és országos forduló a közismereti és szakmai elméleti tárgyaknak. Ezektől függetlenül létezik a Szakma kiváló tanulója című verseny. Ez utóbbi legjobbjai, rendszerint a nyolcadik, kilencedik helyezésekig, szakmunkás-bizonyítványt is szerezhetnek. A szekszárdi 505-ös Szakmunkásképző Intézetnek az idén is kijutott a versenyekből éppúgy, mint az eredményekből. Tizenkilenc megyei fordulót rendezték az iskolában. Már ezeken jó helyezéseket értek el az iskola tanulói. Az országos tanu'lmáamelyre bőven akadt példa, bebizonyították a gyerekek, hogy a megfelelő feltételek nyi versenyek is lezajlottak. A legtöbbről már vissza is érkeztek a hivatalos értesítések az iskolákhoz. Az 505- ösből tizenkétten értek el különböző helyezéseket, közülük hárman tettek szakmunkásvizsgát. Pesti János szerszámkészítő és Kozma György ács-állványozó hatodik, Hosszú György szobafestő pedig negyedik helyezést ért el. A szakmunkás- bizonyítvány kiállítására a Munkaügyi Minisztérium ad engedélyt. Ha ez megvan, akkor a fiúknak már csak az osztályvizsgát kell letenni a hátralévő tananyagból és a végbizonyítvánnyal együtt átvehetik — hónapokkal a többiek előtt — szakmunkásbizonyítványukat. megteremtésével lehet számítani szorgalmukra, munkájukra. Vasárnap délután 5 órakor a zeneiskolai hangverseny- sorozat keretében Kovács József, Lányi Péter és Szabó Gabriella koncertjére kerül kerül sor. Műsorukon Beethoven-, Corelli-, Debussy-, Muszorgszkij- és Schumann- művek szerepelnek. Műszaki konferencia A Tolna megyei Tanácsi Építő- és Szerelőipari Vállalatnál műszaki konferenciát tartottak. A szakembereket a műszaki igazgatóhelyettes tájékoztatta az 1976-os munka tapasztalatairól, s elemezte, miként hajtották végre 1977- ben az első negyedévi tervfeladatokat. Tizennyolc szakember mondta el véleményét az első negyedéves munkáról. Délután a vállalat szak- szervezeti tanácsa a kollektív szerződés módosításáról és a szakszervezet termelést segítő munkájáról tanácskozott — írja Gyurkovits Ferenc propagandista. Hétfőn este fél 8 órakor a megyei művelődési központban a filharmóniai sorozat 7. estjét rendezik meg. Az est szólistája Falvai Sándor Liszt-díjas zongoraművész. A műsorban Bach-, Haydn-, Beethoven- és Schumann- művek szólalnak meg. OL VAST AM Közérthetően Amiként voltunk „lovas nemzet”, úgy voltunk „jogásznemzet” is egykoron. Őseink perlekedtek éppen eleget, munkát adva bíróságnak, biztos kereseti lehetőséget ügyvédeknek, akik — mai utódaik ne vegyék zokon — éltek is a lehetőségekkel. Régi periratokban lapozgatva, azt kellett megállapítani: kutya, aki érti. Mármint a jogi nyelvet, a jogszabályok bonyolultságát, a körmönfont módon megfogalmazott tényállást. Az volt a lényeg: az ügyfél minél kevesebbet értsen belőle. Mai jogalkotásunknak éppen az a jellemzője, hogy egyszerű megfogalmazásra, közérthetőségre törekszik. Mégis, előfordul, hogy valaki előtt nem világos egy-egy jogszabály valamelyik paragrafusa, főleg az idősebbek bizonytalanok a rendeletek értelmezésében. Ezen segít a bátaszéki nagyközségi tanács szak- igazgatási szerve által bevezetett jogsegélyszolgálat, a rendeletek közérthető magyarázata. Túl azon, hogy ez a szakigazgatási szervnek kötelessége is, érdemes figyelni a kezdeményezés lényegére; a közérthetőségre. Hány és hány termelési tanácskozást unatkoznak végig a résztvevők, mert a bázisszámok, tényszámok tömkelegében elvész a tényleges mondanivaló a vállalat, az üzem munkájáról. A közérthetőséget a bátaszékiektöl jó néhány munkahelyen is át kéne venni. B. I. A szekszárdi TIT közgyűlése Beköszöntött a jó idő, mellyel szorosan összefügg főleg a falusi iskolák helyzete, melyek nemigen rendelkeznek tornateremmel és ahol az egyetlen lehetőség a sportolásra, az iskola udvara. Felvételünkön vidáman játszanak a gyerekek a györkönyi iskola udvarán. Bakó Jenő felvétele Három szakmunkás-bizonyítvány Országos tanulmányi versenyek Hangversenyek Csökken a hőmérséklet Várható időjárás ma estig: főleg az északi országrészben időnként megnövekvő felhőzet, csak egynkét helyen valószínű kisebb zápor. Elsősorban a Dunántúlon megélénkülő, helyedként megerősödő északnyugati, északi szél. Reggel többfelé párásság, néhán helyen köd. Az évszakhoz képest szokatlan meleg mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 17—22 fok között. Két hét helyett - három nap „Tudománnyal a népért” — hirdette tegnap délelőtt a Babits Mihály Művelődési Központ színházi előcsarnokában a felirat a TIT szekszárdi járási-városi szervezetének közgyűlésén. K. Balog János, a megyei levéltár igazgatója üdvözölte a megjelent TIT- tagokat és az elnökségben helyet foglalókat, közöttük Szakái Lászlót, a szekszárdi járási pártbizottság titkárát. A járási-városi elnökség beszámolóját a szervezet elmúlt ötévi munkájáról Éppel Jánosné, a szervezet titkára terjesztette elő. A beszámoló határozati javaslatot is tartalmazott a következő időszak legfontosabb tennivalóiról. A szóbeli kiegészítés után a jelenlevők megvitatták, hozzászólásaikkal kiegészítették a beszámolót és meghatározták a soron következő feladatokat. A vita után a jelen lévő TIT-tagok megválasztották a küldötteket és a szervezet új elnökségét. A Tambov lakótelep most épülő házainak hőellátását és csatornázását készítette elő az a munka, amit a TÁÉV dolgozói a Wesselényi és az Arany János utca sarkán végeztek. A forgalmas útszakaszt le is kellett zárni a munkálatok idejére, amint erről hirt adtunk. A tervek szerint április 8-ig kellett volna más útszakaszt használniuk az erre közlekedő járműveknek. A TÁÉV munkásai azonban a tervezett két hét helyett három nap alatt elvégezték feladatukat, így a hét végén már a szokott útvonalon lehet közlekedni. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10. Telex: 14251, postafiók 71 — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám: 52 069 — ISSN 0133-0551 „Nagytizperc" a negyedikeseknél... Fotó: Gottvald