Tolna Megyei Népújság, 1977. március (26. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-02 / 51. szám
2 Képújság 1977. március 2. OPEC-tanácskozás Bécsben Fuji Frigyes londoni programja A Rosenberg-dosszié (1.) Púja Frigyes külügyminiszter angliai látogatásának második napján délelőtt félórás megbeszélést folytatott Edmund Dell kereskedelmi miniszterrel. A tárgyilagos, jó légkörben lezajlott eszmecserén a két miniszter áttekintette gazdasági kapcsolataink helyzetét és a további fejlesztés • távlatait. Púja Frigyes hangoztatta, hogy a magyar fél még sok kiaknázható lehetőséget lát a kereskedelmi forgalom fejlesztésében és a most meglévő egyensúlyhiányt nem angliai importunk korlátozásával kívánja kiegyenlíteni, hanem PANORÁMA HANOI Az osztrák fővárosban háromnapos tanácskozást tartottak az olajexportáló országok szervezetének pénzügyminiszterei (Telefotó — AP—MTI—KS) Rychard Frelek látogatása Budapesten A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására február 28—március 1. között Budapesten tartózkodott Rychard Frelek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának titkára. Gyenes Andrással, az MSZMP Központi Bizottságának titkárával szíKedden reggel küldöttség utazott Bagdadba a magyar— iraki gazdasági együttműködési állandó vegyes bizottság III. ülésszakára. A küldöttséget dr. Szekér Gyula, vélyes, elvtársi légkörben és kölcsönös egyetértés széliemében lefolyt találkozón véleményt cseréltek az MSZMP és a LEMP kapcsolatainak fejlesztéséről a nemzetközi helyzet és a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. Rychard Frelek kedden elutazott Budapestről. a Minisztertanács elnökhelyettese, a vegyes bizottság társelnöke vezeti. Tagja a delegációnak Udvardi Sándor külkereskedelmi miniszterhelyettes is. Lisszabon Soares tv-beszéde Soares portugál miniszter- elnök egyórás tv-beszédben indokolta kormányának gazdasági intézkedéseit. Közölte, hogy kormányának fő politikai célja a közös piaci csatlakozás. Soares kijelentette, hogy Portugáliát azokhoz a nyugat-európai tőkés országokhoz kívánja sorolni, amelyeket ő „szocialistának” minősített. Ugyanakkor hevesen támadta a szocialista országok gazdasági rendszerét. Hanoiban tett látogatásának befejeztével a Borbándi János miniszterelnök-helyettes vezette magydr kormány- küldöttség kedden tárgyalásainak következő állomására, a laoszi fővárosba utazott. A küldöttség a magyar—vietnami gazdasági és műszakitudományos együttműködési bizottság VI. ülésszakán vett részt. amely hétfőn fejezte be munkáját. BEJRUT Faud Butrosz libanoni külügyminiszter kedden találkozott Alekszandr Szolda- tovval, a Szovjetunió bejrúti nagykövetével. Butrosz jegyzék formájában átnyújtotta Szoldatovnak a hivatalos kérést: Libanon kész részt venni a genfi közel-keleti békekonferencia munkájában. A külügyminiszter hétfőn hasonló tartalmú jegyzéket nyújtott át Richard Parker bejrúti amerikai nagykövetnek is. (Mint ismeretes, a Szovjetunió és az USA a genfi konferencia két társelnöke). Ketten a uíllamosszekben Idő: 1953. június 19. Helyszín: a hírhedt Sing-Sing börtön. A hóhér a villamosszékbe ültet egy szemüveges, magas homlokú, keskeny, fekete bajúszú férfit, csuklóira, homlokára pántolja a szigeteletlen huzalokat, majd az ügyész, a bíró és az orvos jelenlétében segédei elfordítják a nagyfeszültségű kapcsolótábla kerekét. Julius Rosenberg szíve megszűnt dobogni. Pár perccel később Ethel Rosenberg ült a székbe; a mozdulatok ugyanazok. Csak a villanyáramot kellett kétszer az elítélt testébe vezetni, mert az első áramütéstől nem halt meg. NEM TITOK. AZ ATOMTJTOK! Julius Rosenberget és feleségét, Ethelt három évig húzódó perben kémkedés miatt ítélték halálra. Azzal vádolták őket, hogy kiszolgáltatták az atomtitkot a Szovjetuniónak. A hivatalos Amerikának bűnbakra volt szüksége, mert 1949 őszén kiderült: megszűnt az atombomba fölötti egyeduralom. Akkor szeptemberben ugyanis a Szovjetunióban sikerrel fölrobbantották az első kísérleti atombombát. Az USA többé már nem volt képes zsarolni és fenyegetni a világot az atombombával, amellyel 1945 augusztusában japánok tízezreit ölték meg, vagy tették életük végéig nyomorékká. Felállították a hírhedt Amerika-ellenes Tevékenységet Ethel és Julius — Picasso rajza a Rosenberg házaspárról Vizsgáló Bizottságot az USA-ban irtóhadjáratot kezdtek minden haladó eszme, gondolat és baloldali ember ellen. a gyűlölködő sógornő A szereplők: Julius es Ethel Rosenberg. „Soha meg nem ismerhettük a gazdagok könnyű életét, gondok nélküli kényelmét. Olykor nélkülöztünk is. Egyszerű körülmények között éltük a kisemberek életét...” (Részlet a házaspárnak a börtönből gyermekeiknek írt egyik leveléből.) Julius Rosenberg mérnök 1936-ban vette feleségül Ethel Greenglasst. Azokban a szűkös években — annyi más társával együtt — Rosenberg mérnök sem viseltetett rokonszenvvel a válság haszonélvezői iránt. Rögtön rásütötték: kommunistagyanús. Rosenberg mérnök felesége öccsével, David Greenglas- szal a háború után vállalkozásba kezdett, de csődbe jutottak. A sógornő, Ruth Greenglass Rosenberget okolja a sikertelenségért; gyűlölködése határtalan, célja lett eltiporni, lehetetlenné tenni Rosenbergéket. Greenglassné a későbbiekben kulcsszerepet játszik a házaspár meghurcolásában és a hamis vádban. Az ügyhöz tartozik, hogy David Greenglass műszaki katonaként a Los Alamos-i atomkutató telepen dolgozott. Laboratóriumi fölszereléseket lopott, s az ügy az FBI (Szövetségi Nyomozóiroda) tudomására jutott. Hogy Greenglass mentse magát, két ember életét áldozta föl. Szörnyű mesét tálalt az FBI-nak... E A SZÖRNYŰ ..MESE” Greenglass azt vallotta, hogy Rosenberg mérnök közvetítésével az atombomba műszaki leírását és rajzát szovjet ügynököknek kiszolgáltatta. A „hazafiútlan” cselekedetre Rosenberg és felesége vették rá. 1950. június 16-án Julius Rosenberget, majd egy hónappal később a feleségét is őrizetbe vette az FBI. A vád ellenük: az atom titok kiszolgáltatása, hazaárulás és kémkedés. Irwung Kaufman bíró szerint a házaspár a gyilkosságnál is súlyosabb bűnt követett el. Tettük következtében megváltozott a történelem menete, mégpedig hazájuk számára hátrányosan. A hírhedt Rosenberg-per akkor kezdődött, amikor a Szovjetunió már rég ismerte az atombomba-előállítás titkát, sőt sikeres kísérleti robbantást is végrehajtott! Hoover volt amerikai elnök akkoriban .jelentette ki: „Amíg a mi — és csakis a mi — kezünkben van az atombomba, addig politikánkat rákényszeríthetjük az egész világra.” A szovjet atomkísérlet hatására Amerikában valóságos politikai hisztéria támadt, öles újságcímek hirdették: Amerikát meglopták! Ki a tettes? A hivatalos Amerika nem sokat késlekedett a válasszal, produkálta a tolvajokat, a kémeket — a Rosenberg házaspár személyében. (Folytatjuk). KULCSÁR LÁSZLÓ oda irányuló kivitelünk fokozásával. Edmund Dell közölte, hogy mihelyt elfoglaltsága lehetővé teszi, igyekszik eleget tenni Bíró József külkereskedelmi miniszter korábbi meghívásának és ellátogat Budapestre. Később a délelőtt folyamán két kiemelkedő művészeti kiállítást látogatott meg a magyar külügyminiszter. A Királyi Képzőművészeti Akadémián megtekintette London mai legnagyobb látványosságát, a pompei kiállítást. Az i. sz. 79-ben vulkánkitörés folytán elpusztult, de a láva alatt konzerválódott egykori római kisváros páratlan érdekességű kincseit most mutatják be először külföldön. Ezután Púja Frigyes és kísérete a Buckingham palotához hajtatott, amelynek egyik oldalszárnyában az angol uralkodó tulajdonában lévő műkincseket állították ki. A nagyszerű Rubens-, Van Dyck-, Rembrandt- és Tiepolo-képek között a vendégek felfedezhettek egy magyar műalkotást is: a kiváló XVIII. századi festő, Bog- dány Jakab egyik csendéletét. LAPZÁRTA Havasi Ferenc miniszterelnök-helyettest, aki Rómában folytat hivatalos tárgyalásokat, a Chigi-palotában fogadta Giulio Andreotti olasz miniszterelnök. (Telefoto) GENF A genfi leszerelési bizottság március 1-i ülésén felszólalt dr. Domokos Mátyás nagykövet, a magyar küldöttség vezetője. A többi közt megállapította: a nemzetközi politikai feltételek kedvezőek ahhoz, hogy az elmúlt évben elért eredmény, a környezeti hadviselést tiltó egyezmény tervezetének kidolgozása után az idén is sikeresen haladjon előre a bizottság a napirendjén lévő kérdések megoldásában. Emlékeztetett a szocialista országoknak az utóbbi időben tett egyéni és közös kezdeményezéseire — közöttük az elmúlt évben előterjesztett szovjet leszerelési memorandumra. BUDAPEST Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárának vezetésével kedden Genfbe utazott a Szak- szervezetek Országos Tanácsának küldöttsége, amely részt vesz az európai szak- szervezetek II. konferenciáján. HAVANNA A Kubai Köztársaság államtanácsa törvényt hozott, amelyben 200 tengeri mérföldben állapítja meg parti vizeinek gazdasági övezetét. Egy másik törvény 12 tengeri mérföldben állapítja meg a Kubai Köztársaság felségvizeinek szélességét. Ez ideig három tengeri mérföldre terjedtek ki Kuba felségvizei. Pozsgay Imre kulturális miniszterrel az élen magyar küldöttség tartózkodik Csehszlovákiában, a magyar kultúra napjainak rendezvénysorozatán. A minisztert és kíséretét fogadta Josef Haviin, a CSKP KB titkára (a kép bal oldalán). (Telefotó: CTK—MTI—KS) GYORSLISTA a gépkocsi-nyereménybetét- könyvek 1977. február 28-án és március 1-én megtartott sorsolásáról. Az Országos Takarékpénztár a gépkocsi-nyereménybe- tétkönyvek 63. sorsolását február 28-án és március 1-én Budapesten tartotta meg. A sorsoláson azok a 10 000 és 5000 forintos betétkönyvek vettek részt, amelyeket 1976. október 31-ig váltottak és 1977. január 31-én még érvényben voltak. A budapesti és vidéki betétkönyvekre összesen 800 gépkocsit sorsoltak. Az 5000 forintos betétkönyvekre 564 darab, a 10 000 forintosokra 136 gépkocsi jutott. Alább a 16. sorozat nyertes könyveinek számát közöljük. 10 000 forint összegű betétkönyvek: 16 013 665 Trabant Lim. 601, 16 016 989 Polski Fiat 126, 16 019 220 Polski Fiat 126, 16 021 182 Zsiguli 21011. 5000 Ft összegű betétkönyvek: 16 532 155 Polski Fiat 126, 16 534177 Skoda S 100, 16 536 850 Trabant Lim. 601, 16 544 439 Trabant Lim. 601, 16 551 891 Wartburg de Luxe, 16 557 075 Trabant Lim. 601, 16 561 714 Wartburg de Luxe, 16 563 388 Zsiguli Combi, 16 565 199 Polski Fiat 1500. A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, ezért az esetleges számhibákért nem vállalunk felelősséget. A nyertes betétkönyveket, vagy az azt helyettesítő „iga- zolás”-t a betétkönyvet kiállító takarékpénztári fióknál, takarékszövetkezetnél vagy postahivatalnál kell bemutatni. Dr. Szekér Gyula Bagdadba utazott