Tolna Megyei Népújság, 1977. március (26. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-12 / 60. szám

1977. március 12. /^tolnaN, , , Í&PUJSAG 3 Tolna megyei hét Gödöllőn Minden fiatal hazajön Gulyás Tamás kölesdi főagronómus szerint a legfontosabb munkát, amit ránk bíztak Hat éve alakult a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen a Tolna megyei diákok klub­ja. A gazdászkollégák, me­gyei vezetők látogatásai, ak­tuális témákról előadások — otthonossá teszik a klubot. Idén például negyvenhat Tolna megyei egyetemista fiú és leány találkozik rendsze­resen a kollégium negyven- egyes szobájában. Ezen túl is persze, de ez a szoba a kiin­duló, a kályha, innen sugár­zik a hazai, a tolnai föld sze- retete, az egymásra találás, eligazodás távol a családtól. A héten az egyetemen töb­bet beszéltek Tolnáról, mint korábban. A Tolna megyei diákklub és a MAE megyei szervezete rendezésében Tol­na megyei hét volt. Halmosi József ötödéves gazdász, a diákklub eddigi elnöke a szo­káshoz híven leköszönt tisz­téről, helyét Uhrin Zoltán másodéves foglalta el. Ök tá­jékoztattak bennünket a klub életéről, a hét eseményeiről. Évente hat-nyolc megyénk­ben fiatal végez Gödöllőn. Idén Guth István, Genye Il­lés, Dávid Márta, László Luj­za, Ozorai Sándor, Dárda Pé­ter és Halníosi József jön ha­za, Gödöllőn szerzett tudását hasznosítani a megye, a maj­dani gazdaság javára. Az is természetes, hogy egy-egy „vidéki” is jön a hazatérő gazdászokkal. Farkas Gábor Nagykállóról jön Tolna me­gyébe dolgozni. A Tolna megyei hét ponto­san egy hete kezdődött. A Sárközi Népi Iparművészeti Szövetkezet szőtteseket és bú­torokat állított ki, felállítot­tak egy szövőszéket: Bene­dek Andrásné egy héten át az egyetemen szőtte szép vásznait, igen gyakran fia asszisztálása mellett, aki harmadéves gépészhallgató az egyetemen. Kedden a megyei művelő­dési központ rendezésében megnyitották Gottvald Ká­roly fotóriporter „2000 mega­watt” című fotókiállítását az egyetem kollégiumában. Szerdán pedig találkozóra ke­rült sor a most végző, illető­leg az egyetemen tanuló fia­Fekete József talok és termelőszövetkezeti vezetők, valamint korábban végzett fiatal szakemberek között. Ezen a találkozón részt vett dr. Petróczi István egyetemi tanár, a növényvé­delmi tanszék vezetője, Sza­kái László, a MAE Tolna me­gyei elnöke, Werner Ádám, az őcsényi tsz elnöke, Dér András, az őcsényi szövetke­zet ágazatvezetője, Varga Sándor, a kölesdi tsz elnöke, Gulyás Tamás, a kölesdi szö­vetkezet főagronómusa, Gu­lyás Tamásné, a kölesdi tsz üzemgazdásza, dr. Vajdik Lajos és Magyar János, a megyei tanács dolgozói, Ba- rakonyi Imre, Sűrű János, Bodonyi János, Fekete Jó­zsef nemrég végzett agrár­mérnökök, valamint Majzik Tamás, a varsádi szövetkezet elnöke. Csak távirati stílusban tud­juk érzékeltetni, hogy miről is volt szó ezen a találkozón, milyen fontos kérdésekről mondtak véleményt a fiatal szakemberek az érdeklődő egyetemi hallgatóknak. Gulyás Tamás, a kölesdi tsz főagronómusa: Kőbányán, ahol születtem és nevelkedtem, a háztömbök közötti parkokban láttam csak füvet és fákat. Az első évben éppen csak átcsusz- szantam a vizsgákon. Má­sodévben kezdtem a tudo­mányos diákkörben dolgozni, s itt annyira megcsapott a szakma szele, hogy nappal ta­nultam, éjjel pedig a kísér­Uhrin Zoltán leti telepen etettem a mala­cokat. Az átállás nem volt könnyű, hisz az egyetem üvegbúrája alól kikerülve az ember képletesen szólva szag­gatná a láncot, ami végül is — nincs. Kezdetben nehéz meg­érteni, hogy nem adhatnak milliókat ahhoz, hogy bebi­zonyítsam : képes vagyok megváltani a magyar mező- gazdaságot. Az egyetemen az alap szaktudást megkapjuk, s aztán rajtunk a sor: tanulni, kérdezni, szakkönyveket bo­garászni, eltüntetni a sötét foltokat. Csak így lehetséges, hogy az elméleti tudásunkat a gyakorlatra lefordítsuk. Az első munkahely szakmai, em­beri problémáin már túlva­gyunk; átvészeltük mint a kanyarót. Ma már a világon a legtermészetesebb, hogy Tolna megyében dolgozunk; megkapott bennünket a sze­líd Tolnai táj, idekötnek azok a szorgalmas emberek, akik­kel együtt élünk. Dér András, az őcsényi tsz ágazatvezetője: Az egyetemen kapott elmé­leti tudást a termelésben úgy kell kamatoztatni, hogy az országos elvárásoknak is ele­get tegyen az üzem, ahol a kenyerünket keressük. Az őcsényi tsz-t háromszor sza­nálták, az adósságunk 30 mil­lió forint volt. Az 1976-os gazdasági évet 4 millió fo­rint tiszta nyereséggel zár­tuk. Ügy érzem; a mi szövet­kezetünkben dolgozó fiata­loknak alkalmuk van bebizo­Dér András lelkiismeretesen elvégezni a nyítani, hogy mire képesek. Ehhez szorgalom, szerénység, s nem utolsó sorban állan­dóan frissen tartott szaktudás szükséges. A munkánk ered­ményét pedig csak akkor lát­hatjuk, ha huzamosabb ideig dolgozunk ugyanazon a mun­kahelyen, mert egy-két esz­tendő alatt csak arra jön rá az ember, hogy hol és mit rontott el. Sűrű János, a bölcskei tsz növénytermesztési ágazatve­zetője: Első munkahelyemen, a Tolna megyei Szakszolgálati Állomáson úgy éreztem, ké­pességeimnek nem megfelelő „irodai” munkát végzek. A bölcskei tsz-be kerülve már az első hetekben nagyon jól tudtam hasznosítani, amit az egyetemen a szervezésről, a vezetéselméletről tanultunk. A végzősöknek, s az itt ta­nuló diákoknak tanácsolom: azt a közösségi, szervezeti életet, amit itt az egyetemen megszoktak és életük részé­vé vált, munkahelyükön is igyekezzenek támogatni. Fekete József, a varsádi tsz főagronómusa: Főleg az idősebbek féltet­ték eleinte a szövetkezetét: „fiatal az elnök, fiatal a fő­agronómus, vajon rájuk bíz­hatjuk-e nyugodt szívvel a szövetkezet sorsát?” Nem volt könnyű a dolgunk: be kellett bizonyítani, hogy nem aka­runk forró fejjel gyökeresen felforgatni mindent. A fel­adatom teljesen új volt, de sohasem röstelltem megkér­dezni a szövetkezeti tagoktól, ha nem tudtam, nem értettem valamit, s gyakran fellapoz­tam a szakkönyveket is. El­kerülhetetlen, hogy friss dip­lomával a zsebében az ember ne kövessen el hibát, de ha a döntéseit nagyon alaposan előkészíti, csökken és egyre kevesebb lesz a hibalehető­ség. Elfogadtatni, megszeret­tetni magát minden kezdő szakember természetes igé­nye. Véleményem szerint ezt elérni nem nagyképű kinyi­latkoztatásokkal, hanem em­beri szóval, egyszerű, a tsz- közösség életéhez igazodó magatartásformával lehet. Ösztöndíjasok Utiipótlás aI01EV-Kl Tolna megyei Tanácsi Építő- és Szerelőipa­ri Vállalat 1970-ben 107, az elmúlt évben pedig 355 millió forintot „termelt”. Az V. ötéves terv végére 450 millió forintos termelési értéket kell elér­niük. Az eddigi és a jövendő sikereknek is sok összetevő­je van. A lényeg: a vállala­tot képessé tenni műszaki­lag feladatainak ellátására. Kobra József igazgató az 1970-es állapotokat úgy jel­lemezte, hogy az egyik ki­lincs mindig mozgott a vál­lalatnál. Vagy mentek, vagy jöttek a dolgozók. Műszaki­lag képessé tenni: gépeket, technológiát és elsősorban olyan gárdát kíván, ami ezeket magas színvonalon képes használni és kihasz­nálni. Először stabilizálni kellett a kollektívát, ami körülbelül három év alatt sikerült is. Ma a 340 alkalmazott tíz százaléka mérnök, de még ezt is kevesellik. Nem elé­gedettek az építőmérnökök és közgazdászok arányával — szükség lenne gépész- mérnökre és jogászra is. A marxista középiskolá­ban tömegessé tették a kép­zést, a marxista egyetemre évente körülbelül tízen je­lentkeznek. A jelentkezők több mint felét felvették. Egy ember elvégezte, a má­sik készül az ágazat legma­gasabb szintű iskolájára — az ÉVM vezetőképzőjére. Ezt megelőzően még három hónapos intenzív nyelvtan- folyamon vesz részt. Az el­múlt évi tervet nemhogy változatlan, de csökkenő létszámmal teljesítették túl. Csurkovics János sze­mélyzeti osztályvezető alig valamivel több dossziét vett át, mint amennyi most a vezetőképzőre küldöttek ká­deranyaga. Azóta elkészült a káderfejlesztési terv, amit minden évben felülvizsgál­nak és kiegészítenek. Ké­peznek vezetőket és nem­csak maguknak, de a ki­sebb szövetkezeteknek és tanácsi vállalatoknak is. Az atomerőmű építkezése sok embert „elvitt”. A tá­vozókra nem lehet haragud­ni ezért. Két fiatal jár pil­lanatnyilag a szakmunkáso­kat egyetemre előkészítő tanfolyamra. Villanyszere­lők. Egyikük az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem­re készül, a vállalat pénzén tanul, bár dolgozni bizto­san nem itt fog. Mégis szí­vesen biztosítják számára az útiköltséget és a szabad időt. Középiskolai tanár lesz a másik fiú. Helyette új ösztöndíjast kap majd a TOTÉV. Tanácsi vállalatról lévén szó, jó a kapcsolatuk a megyei tanáccsal. Az idén is hárman készülnek egye­temre — a szakmunkások közül, ök jelenlegi "szakmá­juk területén szeretnének továbbtanulni. A továbbtanulókat nem­csak úgy kísérik figyelem­mel, hogy elvárják tőlük a képességeik szerinti telje­sítményt az iskolában is, de úgy is, hogy a levelezőre já­rók számára olyan munka­kört biztosítanak, amely­nek ellátása mellett ez a teljesítmény el is várható. A fentieken kívül tizenhat ösztöndíjasuk van. Tizen­egyen nappali tagozaton járnak szakközépiskolába, egyetemre és főiskolára, ha­tan pedig munka mellett tanulnak. A szakképzés és tovább­képzés a bázisa a vezető­utánpótlásnak. A közvetlen munkahelyi főnök szava in­dítja el azt a folyamatot, hogy valakire, mint későbbi vezetőre számíthassanak. Ugyanennyire fontos á szakszervezeti bizalmik vé­leménye, hiszen a jelölt emberi tulajdonságait ők is­merik a legjobban. A személyzeti osztályve­zető nem a jó hangzás ked­véért idézi a XI. kongresz- szus határozatát, hanem mert valóban az a munká­juk célja, hogy a személy­zeti munka színvonalát a politikai munka színvonalá­ra emeljék. És ebben a munkában már beszámol­hatnak eredményekről. — Ihárosi — Falusi kisvendéglők Szeretünk enni — eb­----------------------- ben nincs semmi újság, hiszen . ami gasztronómiai hajlandósá­gunkat illeti, szinte túlságo­san is „haladó” hagyományai vannak. Noha a táplálkozási szokások csak módjával, de a helyszínek már változóban vannak. Korcsma valamikor még a kis falvakban is volt, egyáltalán nem biztos, hogy csak egy. A helybeli azonban otthon evett („Az én anyju- kom főztjénél nincs kü­lönb!”), az idegent pedig vagy meghívták, vagy sem. Nem a múlton óhajtottunk meren­geni, ezért a KSH megyei igazgatósága szíves segítségé­vel végignéztük a megye községeire vonatkozó hozzá­férhető legfrissebb adatokat. Ezek az 1976-os év III. ne­gyedére vonatkoznak. Csak községekkel foglalkoztunk és üzemi konyhákkal nem (!). Meleg ételt lehetett kapni ebben az időszakban Bony- hádon, öcsényben, Dunaföld- várott, Nagymányokon, Si- montornyán, Tolnán, Pakson, Bátaszéken, Kakasdon, Hő- gyészen, Zombán, Kisvejkén, Lengyelben, Nagydorogon, Pálfán, Tevelen, Aftalán, Kurdon, Szakcson, Duna- kömlődön, Dunaszentgyör- gyön, Gerjenben, Madocsán, Faddon, Kölesden, Decsen, Keszőhidegkúton, Iregszem- csén, Ozorán, Pincehelyen, Gyünkön, Nagykónyiban, Regölyben, Szakályban és Tamásiban. El is fogyott három hónap alatt nem kevesebb, mint 16 millió 628 ezer forint értékű étel. A lista — mely megyénk községeinek több, mint har­madát foglalja magában — és a szám egyaránt igényjel­ző. Annak, hogy a legnagyobb forgalmat Pakson, a legkiseb. bet Szakcson bonyolították le, esetünkben nincs jelentő­sége, hiszen természetes. A földrajzi helyzet, egy főbb út­vonal, nagy beruházás, ide­genforgalmi vonzóerő (Simon- tornya: 744 ezer forint) tér. mészetesen befolyásol. Befo­lyásolnak azonban az árak, a környezet, a kiszolgálás udva­riassága és az, amit elsőként kellett volna említeni, az ízek is. Szakmánk velejárója, hogy fejenként és évente sok ezer kilométert teszünk meg a megye útjain. így, bár ven­déglátóipari képzettsége egyi. künknek sincs, összehasonlí­tási alapunk annál nagyobb. Az etika tiltja, hogy egy cikk keretében bármelyik vendég­lőnek reklámot igyekezzünk csinálni. így itt erről csak annyit, hogy (természetesen a többi rendszeres útonjáró- val együtt) nagyon pontos összehasonlítási alappal ren­delkezünk olyan vonatkozás, ban, hogy néhány kilométer­re egymástól hol különb a halászlé, ehetőbb a túrós csu­sza, sűrűbb a babgulyás, vagy valóban specialitást rejt-e egy étel fantázianeve és nem hajszálra ugyanazt az ízetlenséget megyénk A„ B. vagy Z. községében, mint Zalahalápon, Felsőmocsolá. dón és Cégénydányádon. Kísérleti jelleggel magunk elé tettük három II. osztályú étterem március 9-i étlapját és kihúztuk mindazt, amelyik ételféle valamennyin találha­tó. volt. A végeredmény nem túlságosan biztató és mivel ezt a „játékot” már korábban is megkíséreltük, némi biz­tonsággal megállapítható, hogy a képzeletbeli „típus­étlapon” majdnem minden­hol ott van a brassói apró­pecsenye, a natúrszelet, a flekken, a csontleves és a kü­lönböző keresztnevű tálak valamelyike, többé-kevésbé ugyanazokkal az alapanya. gokkal. Szinte csodálatunkat vívja ki a paksi járás egyik ÁFÉSZ-ének kisvendéglője, ahol a konyhafőnöknőnek a sertéshúst eszébe jutott sül­ten, pörkölt formájában, kö­ményesen, fokhagymásán, tejfölösen és lecsósan elkészí­teni. És itt úgy tűnik, hogy bi­zonyos mértékig helyben is vagyunk. A szakács abból az alapanyagból főz, amit sze­rezni lehet. Ha az üzemeltető történetesen egy halászati termelőszövetkezet, akkor ez már a fogási eredmények függvénye is. De arra, hogy ugyanahhoz az alapanyaghoz (lásd sertéshús) más és más ízeket, fűszereket kombinál­janak, úgylehet keveseknek jut ideje, energiája, fantáziá. ja. Az árkalkuláció részletei már túlságosan ingoványos területnek tűnnek. Mégis ba­jos elképzelni, hogy két azo­nos osztályú étterem azonos fajtájú ételei között akkora adagbéli eltérés lenne, amit érdemes mondjuk — a szám pontos — 8,60 forint különb­ségben kifejezni. Meeyeiáró. étlapkutató------Í-------------- utunknak k étféle tanulsága volt. Az egyik az, hogy a kisvendég­lőkre, üzletekre valóban jel­lemző specialitás (például: „csángó-pecsenye”), ritkább a fehér hollónál. A másik, hogy a leggazdagabb választékú ét­lapokat, legízlésesebb étele­ket egyáltalán nem mindig a legforgalmasabb helyeken találtuk meg. Mindennek bizonyára oka van. ORDAS IVÁN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom