Tolna Megyei Népújság, 1977. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-11 / 35. szám
A ^PÚJSÁG 1977. február 11. A portugál apáca levelei Színházi csemegében lesz része a Babits Mihály Művelődési Központ közönségének február 14-én, este 7 órakor. Mariana Alcoforado: A portugál apáca levelei című egyórás, zenés monodrámáját mutatja be Cseh Mária, a Pécsi Nemzeti Színház művésznője. öt szerelmes levél ennek a zenés monodrámának az irodalmi alapja, amely 1665- ben íródott, szerzője valóságban élt nő; Mariana Alcoforado, akit édesapja a portugál szabadságharc viszontagságai elől kolostorba rejtett. Nem igazi apáca volt tehát. Beleszeretett a Portugáliában állomásozó párizsi lovasezred egyik hadnagyába és viszonyuk szövődött. De amikor a párizsi ezredet visszarendelték Franciaországba, Chamilly hadnagy nem törődött többé Maria- nával. — Hogyan született iro- dalmi, majd színpadi alkotás ebből a három évszázaddal ezelőtti szerelemből? — kérdeztük Cseh Máriától. — Mariana öt forró, könyörgő szerelmes levelet írt a hadnagy Után, aki hencegve olvasta fel azokat a párizsi kávéházakban. De ott irodalmi szerkesztők is ültek, akik a levelek hallatán, érzékeny füllel érezték meg, hogy küldőjük nemcsak szerelmes lány, hanem kivételes tehetségű író is. Két év múlva már kinyomtatták a leveleket, és ez a mű Szabó Magda 1959-es magyar fordításáig másfél száz alkalommal jelent meg, a világ tizennyolc nyelvén. Párizs, ban aztán 1972 őszén zene nélküli színházi előadást rendeztek belőle..Zenés magyar színpadi műre Földessy Dénes dolgozta át, egy ma élő merész párizsi muzsikus, Jaques Loussier műveiből. Az ebből szerkesztett zene kíséri az előadást — play back módszerrel —, erre éneklem Földessy Dénes dalszövegeit. — L J — Husek Rezső zongoraestje Az Országos Filharmónia bérleti estjén ezúttal is telt ház fogadta Husek Rezső zongoraestjét, s az érdeklődés mindenképp indokolt volt, mert zeneéletünk emlékezetes eseményét jelentik koncertjei. A gazdag műsor ezúttal is Husek Rezső kivételes képességét és zenei érzékenységét bizonyította, elsősorban a zeneirodalom egyik legtöbbet idézett remekművével, Beethoven cisz-moll szonátájával, ami az idők során a „Holdfény” melléknevet kapta. Az elnevezés nem egészen önkényes: az első tétel csodálatos nok- turno-zene, melynek villódzása éjszakai hangulatot kelt, tulajdonképpen már a romantikát előlegezve. Hu. sek Rezső ihletett előadásában állandóan emlekedett a zene, mely csúcspontját a harmadik tétel presto agita- tójában érte el, ebben a száguldó viharzenében, mely egyformán idézi az első szonáta prestissimóját és az Appassionata zárótételét. Művészi kvalitás szempontjából közvetlenül a Beetho- ven-mű tolmácsolása mellé kívánkozik Chopin csodálatos Fisz-dúr nucturne-je, mely Husek Rezső előadóművészetének legszebb erényeit bizonyította. De ugyanilyen elismeréssel kell szólni a tökéletesen előadott Mozart-szonátáról, a két Ravel-műről (elsősorban a Vizek játéka, Jeu d’au) és Kodály bravúros Marosszéki táncairól. A művelődési központ márványtermét zsúfolásig megtöltő közönség meleg ünneplését két ráadással köszönte meg a művész. Ezek közül ki kell emelnünk a közismert Beethoven-művet, a Für Elisét, mely ismét bebizonyította, hogy ihletett előadásban igazi koncertdarab. Az egyes műsorszámokat Kovács József ismertette. Cs. L. TflMEOBCKan nPHBaa Az elmúlt évben is széles körű munkaverseny-mozga- lom bontakozott ki a Szovjetunióban, így Tambov megyében is. A Tambovszkaja Pravda rendszeresen beszámolt az eredményekről. A legutóbbi számaiban az elért eredmények elismeréséről ad hírt. Tambov megyében a munkaversenynek, a jobb szervezésnek, az agrotechnika jobb alkalmazásának köszönhetően az elmúlt évben kiváló eredményeket értek el a mezőgazdaságban. Jelentősen túlteljesítették az előírt értékesítési tervüket. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa az össz-szövetségi munkaversenyben, a termelésben és értékesítésben elért eredményeikért a megye számos dolgozóját kitüntette. Kiváló eredményükért ötvenhat mezőgazdasági dolgozó kapott Lenin-rendet. Dunántúli napló Zárszámadási összeállítást közöl a lap. Ebből emeltük ki a Baranyatermék zárszámadásáról szóló részt. A szövetkezeti közös vállalat az elmúlt évben több mint 410 milliós forgalmat bonyolított le és közben 65 millió forint értékű árualapot készletezett. Az elmúlt esztendőben a szövetkezeti közös vállalat zöldnövény-lisztekből és más tápokból 340 millió forintértékben exportált a szocialista országokba és Nyugat- Európába. Ezzel nyolcmillió dollár bevételt biztosított az országnak. A tagszövetkezetek hárommillió forint visz- szatérítést kaptak. Az elmúlt évi munkájuk alapján reménnyel pályáznak a „Kiváló szövetkezeti társulás” címre. Idei tervükből csak egy adatot idézünk: 10 millió dollár értékű árut kívánnak exportálni. PETŐFI NÉPE A Helvéciái Állami Gazdaságban új olasz gyártmányú gépekkel metszik a szőlőt, készítik elő a telepítéseket. Idén 200—200 hektáron telepítenek szőlőt és gyümölcsöst. Szépen haladnak az erdősítéssel is. Eddig ezer hektáron ültettek fát. Az idén még 450, a későbbiek során pedig 800 hektáron telepítenek nyár-, akác-, fűz- és fenyőerdőket. Most épül egy korszerű borpalackozó is 30 millió forint értékben, saját kivitelezésben. Erre azért volt szükség, mert a régit kinőtték már. A régi üzemben óránként 1200 üveget töltöttek meg, az új üzem teljesítménye 4000 palack lesz óránként. A most készülő üzemrészben minden műveletet, a csomagolást is gép végzi majd. Az új palackozót a nyáron avatják. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP A Videoton 643 szocialista brigádja is csatlakozott a csepeliek felhívásához. Árbevételüket 9 százalékkal kívánják növelni — olvasható a vállalásukban. Ezt a termékszerkezet további javításával érik el. Ennek részeként a színes televízió termelését több mint a háromszorosára növelik. A termelés hatékonyságának növelése érdekében a munkáslétszámon belül a produktív munkások arányát az 1976. évi 55,7 százalékról 56,9 százalékra növelik. Vállalati eredményszintjüket további egy százalékkal növelik. Ennek érdekében gyártmányés gyártásfejlesztéssel, az újítómozgalom eszközeivel, műszaki és szervezési intézkedésekkel 75 millió forint költség-megtakarítást érnek el. Somoqiji Néplap Nagyon becses, a vállalat fejlődését sokban meghatározó jegyzőkönyv készült nemrég az NDK-beli Wei- marban, a Kaposvári MEZŐGÉP Vállalat és a VEB Weimar Werk Kombinát vezetőinek tárgyalásán. Az itt született megállapodás szerint a két vállalat közötti jelenlegi kooperációs kapcsolat 1985-ig fokozatosan széles körű együttműködéssé alakul át. Az együttműködés az önjáró rakodógépek kutatásának, gyártásának és szállításának területére terjed ki. la Renaissance du Val d'Oise E~ A Francia Kommunista Párt hagyományai szerint a közelgő községtanácsi ' választások előtt nyilvános taggyűléseket tartanak az FKP alapszervezeteinél, melyeken számot adnak az utolsó időszak eredményeiről és nehézségeiről. Ezeken a gyűléseken rendszeresen részt vesznek, hozzászólnak és a vitákat elevenebbé teszik a párt politikájával rokonszen- vezők is. „Az első taggyűléseket a Maurice Wagner és Marcel Cachin nevét viselő alapszervezetekben tartották. A. Bettancourt polgármester adott számot a jelenlegi ciklus igen pozitív eredményeiről. A gazdasági nehézségek, a várost sújtó terhek és a városi tanácsokat általában gondok elé állító állami akadékoskodások ellenére, minden tervet sikerült valóra váltani. A polgármester a város lakosságának további segítségét kérte és felhívott az FKP-ba történő minél nagyobb számú jelentkezésre, melynek politikája a jobb jövő záloga.” 28. Az elnök nevetett, s nevetett a másik kettő is. — A korszerű babona! — harsogott az öreg. — Az — mondta a tanácselnök. A fiatal nyomozó belekapaszkodott egy szóba: — Azt mondta: jó televénye van. — Mármint a babonás hiedelmeknek. — Hát nem jó? — nevetett az öreg. — Tápsóval locsolják. Direkttermő levével. Ezen megint mulattak, meglocsolták a torkukat, majd az elnök elgondolkodott. — Az erdő... — mondta, s kereste, hogyan is tovább — az erdő jócskán ludas. * — Azt lehetne mondani: minden tőle indul ki. Az életüket keresztül-kasul járja. Köréjük fonódik, a nyakuk köré, mint a hurok, fojtogatja őket. Elveszi a földjeiket, benyomakodik bozótjaival és sűrű fiatalosaival, sőt vadjaival a házak közé... és sokáig a világot se engedte be. De még most is, hogy a busz már áttör rajta, nyomban összezárul, s bennrekeszti, megpossasztja, ami bejutott. Mint az esővizet a fák sötét odvai- ban, ahová soha nem ér el a fény. Ám az embert, akivel nap mint nap együtt él, táplálni is tudja, néha bőségesen kárpótolja... És megérinti őt leikével. Az erdőt a mieink szeretik és félik... Természetéhez idomulnak. Vadságához, a hallgatagságához... és a rejtelmességéhez is... Jól ismerik, hiszen mindennap járják. Még ma is, mikor, mondjuk a közlekedés szempontjából már nem számos, hiszen ritka, hogy gyalog vágjanak neki a városba vagy az erdészet valamelyik távoli telepére. De adományaiért ma is bejárják; összeszedik a csipkebogyót, a málnát, a rozsét, a gombát, sőt még a mohát is összegyűjtik, abból is pénzt csinálnak: pesti virágüzletek szívesen veszik. Aztán a kereseti lehetőségek az erdészetnél éppúgy megvannak. Egyesek állandóra vannak ott, mások, különösen asszonyok, napszámba járnak oda; hol gallyazni, hol a csemetéket kapálni, mindig van valami. Éppen csak az nincs, amit mondtam. Vagy hát nemigen van. Az, hogy hajnali sötétben neki az erdőnek, amerre legrövidebb, s itt is, ott is pislog a szentjánosbogár. A férfi a bányába, az asszony a városba, tejet visz a hátiban, igyekszik, hogy ötkor már lerakja a fűszeresnél. Télvíz idején, mikor csúszik a jeges haraszt, köves meredekeken kell felkapaszkodni, jeges, latyakos árkokon átkelni, csupa síkosság minden, úgy segít magán, hogy rongyot köt a bocskorára, s a tejet így is csak leviszi, télen és nyáron... Hát tessék ebbe belegondolni! Tizenöt kilométerek, húsz kilométerek hegyre föl, völgybe le, s hallgatag fák, s neszező bozótok köröskörül. Jó, hogy ismer minden fát, minden ösvényt... De magam is fiatalkoromban a fűrésztelepre jártam, s át kellett menni mindennap az erdőn, oda meg vissza; egy szekérnyom vezetett a fűrésztelepre; hiába ismertem minden fát, bokrot, még nevet is adtam nemegynek, tudtam, mikor melyik következik, éjjel is tudtam, mert napnyugtával indultam mindig haza, meg még később is, mert udvarolni is oda udvaroltam. Tudtam, no, itt jön most az-a fa, amelyiknek szép kerek odúja van, s az odú alatt olyan forradás, hogy valóságos kis tornác; és hogy az odúban egy búbosbanka- család fészkel, szóval még ilyeneket is tudtam, meg hogy melyik fán lakik a mátyásszajkó, s melyik bokor alján a barátka, s melyik ágvillában az őszapó. Tudtam, hol következnek nagyobb kövek az úton, amelyeket ki kell kerülnöm, s hol van az a kidőlt fa, amelyiknek egy erős ága keresztben áll, épp a szemem magasságában. Olyan pontosan tudtam, hogy még éjjel is így szóltam magamban: no, most jön — és a következő pillanatban nekiütöttem a homlokom. Minden éjjel nekiütöttem. S ez az éppen. — Jól ismeri az ember, és mégis... Megy éjszaka az erdőn, és a fejében mindenféle hemzseg. Sehol egy lélek, csak a hallgatag fák, és közbej} körös-körül hangok és neszek. Meg-megropog a száraz ág, a disznó motoz, a madár fészkében mocorog, álmában pity- tyeg. A harasztot a gyík, a bogárság mozgatja. S a fa pattog a szú foga alatt. És úgy tetszik, harsog minden, s az ember rettenetesen maga van, s azt mondja: jó, hogy mozognak, mert a csend még rosszabb... Például lámpával nem jó menni, az ember még vak- sibb, még ügyefogyottabb tőle. Mégis lámpával szeretnek menni, mert ha egy kis fény van velük, mindjárt barátságosabb, és úgy érzik, nincsenek annyira egyedül. A sötétet pedig megszokja a szem, és inkább eligazodik... A hold a legrosszabb, nem tudja az ember, hol van a fa, és hol az árnyék... No, csak azért mondom el, mert sok mindent gondol ilyenkor az ember, és képzel mindenféléket. Akár maga van, akár társakkal — akkor még egymást is ijesztgetik. Ilyenkor mesélik a történeteket. No és persze nemcsak ilyenkor, a kocsmában is, a gyér világú villanykörte alatt. Mindenki tud valamit, hiszen ki nem járt éjjel az erdőn? Mindenki járt, akárhányszor. Magában is, társakkal is. Versengenek aztán, ki tud hátborzongatóbbat... S nem nehéz, mert jó fantáziájú nép. Az erdő a képzelőerejét kifejlesztette, túl is a mértéken, akár a földmély a vakondok némely szerveit, míg másokat elsorvasztott, tán épp a megbízható látást, a reális ítéletet... Elhallgatott kicsit az elnök, a nyomozók is elgondolkoztak. Azt mondták: — Erre így nem gondoltunk. — Ezt csak az tudja így, aki köztük él — mondta az öreg. — Pedig logikus. Az elnök mosolygott a szelíd kék szemével. Elkönyvelte az elismerést. Míg kínált, fejében járt a gondolat, mely úgy van: ha elindult, ki akarja magát járni. — De meg aztán — fűzte a szót az imén- tiekhez — történik is mindenféle az erdőben. Másutt is történik, de az erdő, az megint más... Hát persze nem minden napra esnek véres történetek, húsz év is eltelik, meg több is. A mi környékünkön legalábbis nemigen emlékszem mostanában. Az öreg bólogatott, beletekintett ő is az emlékeibe. — Magam se tudok róla — mondta. — Egyre emlékszem, egy nagyon csúnyára, annak is húsz éve, még a háború után volt... — Az elnök foga közt őrölte a szavakat, s egyformán potyogtak az asztal fölé. Mint a vízcseppek. A tűnődés meg-megnyúj- tott egyet-egyet. — Ma is megvan az a tanyaépület... Nem lakik benne senki, meg nem is használják semmire. Benn van az erdőben, még a Vaskapu-sziklától is odább. Van ott egy nagy rét. Úgy hívják, hogy Kakukk-rét. Ott szántók is voltak, valamikor. Most már az kopáros meg bozót. A tanyát benőtte a fű, meg a gaz, nincs annak már ablaka, ajtaja, a fedelét is elhordta a szél. Na, azt a tanyát ma is úgy hívják, hogy Lengyel-tanya, meg azt az erdőt, ami ott van, Lengyel-erdőnek. Noha korábban a Zichy grófoké volt, de ezek olcsón elvesztegették, s egy lengyel földbirtokon vette meg. Ez akkor jött, amikor a németek elől menekülniük kellett. Állítólag valami magas rangot viselt a háborúban és ahogy beszélt, lóháton harcolt a tankok ellen. És hogy azért is keresett ilyen helyet magának, ahol elbújhat, mert a németek pályáztak rá. A családját is kihozta Pestről, a bombázások elől. Magyar asszony volt a felesége. Három gyermekük volt. A legkisebb még pólyás, mikor az a borzalom történt. Volt egy negyedik gyerek is, az lengyel asszonytól való volt, iskolás korú már, ezt onnan hozta magával, Lengyelből. Elég az, hogy elmúlt fölülük is a háború, karácsony estéjén szabadultak fel, s a lengyel orosz katonákkal jött, szántalpakon karácsonyfát hozott, hogy a Fő téren állítsuk fel... Haza is ment a Kakukk-rétre és még sokáig nem volt semmi. Majd csak tavasz fele. Valami bújkáló SS-ek, akik beszorultak ide a hegyekbe, bezörgettek hozzá. (Folytatjuk) (Schubert Péter rajza.) talwáls kaflaodosiikép Fa a halastónál
