Tolna Megyei Népújság, 1977. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-05 / 3. szám
A KÉPÚJSÁG 1977. január 5. ON KERDEZ Levélcímünk: 7101 Szekszárd, Postafiók: 71 Bonyhádi tévénézők gondja Fritschi Jánosné bonyhádi olvasónk írja, hogy délután 6 órától este fél 10-ig nem tudják a cikói út környékiek a tévét nézni, mert gyakori a feszültségingadozás. A pécsi zavarvizsgáló üzem megállapította, hogy az áram 220 volt helyett csak 180 voltos. Ennek ellenére intézkedés mégsem történt. A Dél-dunántúli Áram- szolgáltató Vállalat szekszárdi üzemigazgatósága leveléből idézzük a választ bonyhádi olvasónknak. „Fritschi Jánosné fogyasztónk már többször fordult panaszával hozzánk. Panaszára az ad okot, hogy a cikói úton és könyékén a fogyasztók vállalatunk engedélye nélkül üzemeltetnek nagyobb -teljesítményű villamos készülékeket és így az ■esti csúcsidőben nagyarányú feszültségesés lép fel. Az energiaellátás színvonalának javítása érdekében az 1977. évi beruházási programunkban szerepel egy transzformátorállomás építése a cikói úton 300 ezer fö- rint értékben. Addig is kérjük az érintett fogyasztóink szíves türelmét.” : Szórakozási Dunaszentgyörgyön Dunaszentgyörgyről Pakli Mátyás olvasónk kereste fel levelével szerkesztőségünket, Telefonszámunk: 129-01, 123-61. melyben azt panaszolja, hogy a hétfői estéken a községben nincs szórakozási lehetőség. Ugyan van egy filmszínház, de gyakran előfordul, hogy hétfőn a pénztáros kijelenti, hogy nem lesz vetítés, mert sokáig tart a film, vagy, hogy kevesen jöttek össze. Czank József, a Tolna megyei Moziüzemi Vállalat igazgatója válaszol: — A „Derszu Uzala” című filmet (melyről a panaszos konrétan ír) november 14- én, vasárnap vetítette a du- naszentgyörgyi filmszínház 52 látogatónak, de szerepelt hétfői műsorán is. November 15-én a szóban forgó film vetítése azonban elmaradt. Az üzemvezető elmondása szerint november 15-én csupán néhány látogató érdeklődött és ezért nem tartotta meg az előadást. Az üzemvezető hibát követett el, amikor nem vetítette le a filmet, ezért figyelmeztetésben részesítettük. A levélben írt „mindig holt részeg az üzemvezető” túlzás. Tény, hogy néha megfeledkezik magáról, emiatt már többször figyelmeztettük. Egyébként magatartása és egyéb más okok miatt is leváltjuk, ha megfelelő üzemvezetőt találunk. Ismét a gépjárműadóról Egy szedresi olvasónk (nevét kérésére nem közöljük) azt kérdezi, hogy ki köteles fizetni a gépjármű adóját akkor, ha a forgalmi engedélybe bejegyzett tulajdonos elhunyt. A választ dr. Deák Kon- rád osztályvezető ügyész adja meg. — A gépjárműadóról szóló jogszabály szerint: Az adófizetés kötelezettséget a gépjármű forgalmi engedélyében megjelölt személy halála önmagában nem szünteti meg. A gépjármű-tulajdonosnak . örökösei a forgalmi engedély és hatósági jelzések beszolgáltatásának elmulasztása esetében a gépjárműadó tartozásáért egyetemlegesen felelősek. A gépjármű tulajdonában beálló változást — a változásnak a forgalmi engedélybe történő bejegyzésétől számított 30 nap alatt — a korábbi tulajdonos is köteles bejelenteni az adócsoportnak a saját, valamint a vevő nevének és állandó lakóhelyének közlésével. Áprítfs óta rossz a hfitő Hajdú Ferenc tolnai olvasónk 1976. áprilisában vásárolt egy 4900 forintos Lehel G Modul 150 hűtőszekrényt. A vásárlást követő harmadik napon már csöpögött a hűtő, amit be is jelentett a tulajdonos a tolnai Gép- és Műszeripari Szövetkezetnél. Azóta már több alkalommal ugyanazzal a hibával javították a gépet, de nyolc hónap elteltével is rossz. „Lassan megszületik gyermekünk és hiába a szép, drága hűtő, amire igen nagy szükségünk lenne, nem tudunk neki örülni. Kérdésem: Kicserélhető-e a hűtő? Biber László, a szövetkezet elnökének válaszából idézünk: — Az első bejelentés 1976. április 26-án történt. A hűtőgépen ajtócserét végeztünk, mert az eredeti ajtó vetemedett volt, s nem tömített megfelelően. A következő bejelentéskor (május 21-én) a hűtőgépen rendellenességet nem észleltünk, üzemképesnek találtuk. Június 29-én ismét bejelentette a panaszos, hogy elromlott a gép. Tekintettel arra, hogy az előző kiszállásunk alkalmával a hűtőgépben rendellenességet nem észleltünk, így a bejelentésre a készüléket beállítottuk a műhelybe. Tüzetes vizsgálat alapján megállapítottuk, hogy a készülék elpárologtatójának ajtaja nem tömít tökéletesen. A javításhoz szükséges elpárologtató ajtót megrendeltük, s mivel e meghibásodást nem minősítettük működést gátló hibának, a készüléket visszaszállítottuk. Mindez júliusban történt. Az ajtót novemberben kaptuk meg és azt ki is cseréltük. E tények alapján a hűtőgép lecserélésére nincs lehetőség. Ml VÁLASZOLUNK A társadalombiztosításról szóló törvény végrehajtása tárgyában kiadott korábbi jogszabályt módosítja a Minisztertanács 42 1976. (XII. 18.) számú rendelete, amely — többek között — kimondja, hogy az alkalmi fizikai munkát végző személy táppénzét napi 65 forint alapulvételével kell megállapítani, a kórházi ápolás idejére a táppénz hetven százaléka, eltartott hozzátartozó esetén kilencven százaléka jár, stb. A rendelet 1977. január 1. napján lépett hatályba, a kórházi ápolás idejére járó táppénzt, baleseti táppénzt, terhességi, gyermekágyi segélyt 1977. január 1-től a felemelt mértékben, ill. ösz- szegben kell tovább folyósítani. A munkavállalói igazolási lapról szól a munkaügyi miniszter 18/1976. (XII. 18.) Mü. M. számú rendelete, amely szerint a munkaviszony megszűnése esetén a vállalat — miként eddig is — úgynevezett MIL-lapot köteles a dolgozó részére kiállítani, ennek azonban 1977. január 1-től kezdődően az eddigieknél jóval több ada. tot kell tartalmaznia, nevezetesen azon fel kell tüntetni a dolgozónak főfoglalkozása keretében az évben végzett munkáért járó kereset, valamint az éyben kifizetett prémium és jutalék együttes összegét, és az osztószómmal szolgáló napok számát, továbbá az évben kifizetett jutalom összegét, a kifizetett év végi részesedést, a mezőgazdasági szövetkezeteknél pedig a kiegészítő munkabért is. Az alkalmazó vállalat a dolgozót csak akkor állíthatja munkába, ha a MIL-lapot átadja. A fenti két jogszabály a Magyar Közlöny 1976. évi 97. számában jelent meg. A Muvelodesügyi Közlöny 1976. évi 24. számában jelent meg az oktatási miniszter 153 1976. OM. számú utasítása az ifjúságról szóló törvénynek az oktatási területen történő végrehajtásáról. Az utasítás hangsúlyozza, hogy a pályakezdő fiatalokra megkülönböztetett figyelmet kell fordítani. a munkáltatóknak biztosítaniok kell, hogy a fiatal az ügykörébe utalt feladatok ellátásához megfelelő irányítást, segítséget kapjon és munkáját rendszeresen értékeljék. „A fiatalok szocialista szellemben történő nevelése, általános és . szakmai műveltségük emelése, valamint ezek feltételeinek megteremtése valamennyi vezetőnek feladata” — mondja ki az utasítás, amely természetesen megjelöli az oktatás területén dolgozó fiatalok kötelességeit is, nevezetesen, hogy tevékenyen vegyenek részt munkahelyükön a szocialista társadalom építésében, példamutatóan és hivatástudattal lássák el feladataikat, stb. Az OKISZ Értesítő tavalyi 39. számában irány- e 1 v olvasható a gépjárműjavító és karbantartó szolgáltatások minőségvédelmé. re. A gazdálkodó szervezetek az idevonatkozó szolgáltatások feltételeit vállalási szabályzatban kötelesek rögzíteni, mely szabályzat- nak tartalmaznia kell a szol. gáltató tevékenység elvállalásának módját, a számlázás és minőségtanúsítás rendjét. „A szabályzat félreérthetetlenül rögzítse a felhasznált anyag és alkatrész rendeltetésszerű használhatóságának tanúsítási szabályait” — mondja ki az irányelv. Dr. Deák Konrád a TIT szekszárdi szervezetének elnöke E gymás felé rohantak és hevesen összeölelkeztek a kölni pályaudvar 3—A peronján. Te vagy az?! Forró júliusi reggel volt és Renate az aacheni vonathoz sietett. Erich ezzel a vonattal érkezett Hamburgból. Az emberek a kocsikból a peronra, a peronról pedig a kocsikba törtettek, ők ketten pedig az útjukban álltak, és nem érezték, hogy minden oldalról lökdösik őket. Némán álltak, mindegyikük a másik arcát fürkészte. Végül a férfi karon fogta a nőt, kivezette a lépcsőn a pályaudvarról és a téren, a székesegyház melletti kis kávéházban teát rendeltek. — No mesélj, Renate. Hogy élsz? Istenem, amint váratlanul megláttalak... Te... Egyszerűen megijedtem. Annyi idő telt el, és amikor felén rohantál a peronon... — Nem — nevette el magát a nő —, te rohantál felém. És nekem úgy tűnt, hogy csak tegnap láttalak utoljára, olyan közelinek tetszett minden. Pedig tizenöt év telt el azóta. — Milyen pontosan tudod: tizenöt év — egész örökkévalóság. Mesélj, mit csinálsz. Férjhez mentél, gyerekeid vannak, hova utazol, hol laksz most?... — Várj, Erich, várj. Olyan türelmetlen vagy... Nem, nem mentem férjhez, még mindig nem — a munkám... Tudod, ha el akarsz érni valamit, akkor nem marad időd a családra. — Miféle munka az, ahol nincs idő a családra? — A férfi elnevette magát. — Én... én... most egy kereskedelmi céget vezetek itt Kölnben. Képzelheted, reggeltől estig csak a munka. — Vigye el az ördög! — kiáltott fel a férfi és néhányszor az asztalra ütött a tenyerével. — Az ördög vigye el! Gratulálok! — Ah, mit beszélsz! — mondta a nő és elpirult. — Sokra vitted, gratulálok. Igen, derék ember vagy. És most szabadságra mész? — Igen... igen... Négy hétre Hollandiába. Szükségem van rá, egészen tönkredolgoztam magam... Hát te, Erich?... Mit csinálsz?... Mesélj. Kár, gondolta a férfi. Ha nem vergődött volna olyan magas polcra, megkérdeztem volna ’tőle, akar-e velem maradni. No de így... — Én, — kérdezett vissza. És új cigarettára gyújtott. — Nekem... tudod, szerencsém volt. Egy hamburgi hajógyár pénzügyi igazgatója vagyok. Most is hivatalos ügyben vagyok itt Kölnben. — Ó — mondta a nő és valahogy furcsán nézett rá. Aztán a nagy kezére. Nincs rajta gyűrű. Tizenöt éve élt az emlékezeMax non der Grün: ÁLARCOK tében, hogy váltak el. Egy buta kis vita után. Elváltak, hogy többé ne találkozzanak. Mind a mai napig. Akkor keveselte, amit a férfi — egy kis fizetésű, örökké olajos lakatos — ajánlani tudott neki. „Előbb érj el valamit — kiáltotta utána. — Akkor talán majd újra beszélgetünk.” Ilyen esztelenül fiatalok voltak. Persze, ezek a szavak a vita hevében fakadtak, és a nő egyáltalán nem ezt akarta mondani... De aztán már nem találták meg az egymáshoz vezető hidat... Most pedig a férfi elért valamit, és — nőtlen. A nő csendesen megszólalt: „Mind a ketten elértünk valamit, mindkettőnknek szerencséje volt.” És nem mondta a férfinak, hogy még mindig jól néz ki. Persze idősebb lett, de jól áll neki. Ha nincs ez a magas pozíciója, én a legcsekélyebb szégyenérzet nélkül, kereken megkérdeztem volna. Igen, kertelés nélkül megkérdezném, akar-e velem élni... De most... — Egy fél napot elloptam a szabadságodból — mondta Erich. Nem mert a nőre nézni. — Ugyan, Erich, nem lényeges... Én azonban nyilván feltartalak. — Ne nyugtalankodj, értem jönnek a hotelba. Tudod, mindig otthon hagyom a kocsit, ha messzire kell utaznom. Annyira zsúfoltak a sztrádák... — Igen, én is mindig így teszek — mondta a nő. — ...Nőtlen vagy? Vagy otthon hagyod a feleségedet és a gyűrűdet?... Te is olyan vagy? — Elnevette magát. — Nem... Nőtlen vagyok... Tüdőd, nincs időm. Most meg kellene neki mondanom, hogy még mindig szeretem, hogy rajta kívül egyetlen nő sem létezett a számomra, hogy ezek alatt az évek alatt sosem tudtam elfelejteni, és csak rá gondoltam... Tizenöt év, istenem, egész örökkévalóság. De most? Semmit sem kérdezhetek tőle. Olyan magasra éviekéit, ugyanúgy kinevetne, mint akkor. Emlékszem a nevetésére, mind a mai napig a fülembe cseng, tizenöt éve. A nő mosolygott valamin. Most meg kellene neki mondanom, hogy ő az egyetlen férfi, akivel bárhová elmennék. De most... Most olyan jó pozíciója van, csak kinevetne. Olyan értelmetlen, ostoba az egész. Megebédeltek a kávéházban, és megittak egy-egy pohárka konyakot. A munkáról beszélgettek, s mindketten tisztelettel vették tudomásul, milyen nehezen érte el a másik a sikert. Kis híján három óra volt, amikor a férfi visszakísérte a nőt a pályaudvarra. Újból a peronon álltak, s mind a ketten oldalra néztek. Jelentéktelen szavakat mondtak, és megpróbálták elkapni egymás tekintetét. Ám amikor találkozott a pillantásuk, megijedtek valamitől, és ismét a pályaudvar tetejét kezdték tanulmányozni. Ha legalább egy szót szólna, gondolta a férfi. Ha... „Mennem kell — mondta a nő. — Örülök, hogy újra láttalak, nagyon örülök... Olyan váratlan volt az egész.” „Igen — mondta a férfi —, pontosan így van.” — És felsegítette a kocsiba. ' Ha legalább egy szót szólna, gondolta a nő. Azonnal visszatérnék hozzá, azonnal...' Kezét nyújtotta neki az első osztályú. fülke ablakából. „Viszontlátásra, Erich... És a jövőben... Sok szerencsét!” Amikor elmaradt a pályaudvar, Renate átment egy másod- osztályú fülkébe, és leült az ablakhoz. Arcát egy folyóirat mögé rejtve sírt. Milyen ostoba dolog, el kellett volna neki mondanom, hogy ugyanolyan szürke kis eladó vagyok, mint tizenöt évvel ezelőtt. Igen, egy másik boltocskában, kétszáz márkával többért, ám még mindig ugyanazokat a férfiingeket, zoknikat, alsónadrágokat adom el. El kellett volna mondanom. De kinevetett volna, ahogyan én kinevettem akkor. El kellett volna mondanom. Azonban izgultam, mint egy kislány. Milyen ostobán alakult az egész. Erich a pályaudvarról villamossal Ostheimbe ment, egy nagy építkezésre. Jelentkezett az építésvezetőnél. — Én vagyok az új darus. — Csakhogy megjött végre. Tudja, hogy már tegnapra vártuk? No sebaj. Majd megmutatják a fészkét a barakkban. Nem mondom, hogy komfortos, de meleg víz azért van. Tehát holnap reggel pontban hétkor. Meg kellett volna mondanom neki, hogy darus vagyok. Még mit nem, egyszerűen kinevetett volna, olyan bántón tud nevetni. Nem, semmiképpen sem tehettem meg, amikor ő olyan magasra éviekéit, és olyan nagyvilági dáma lett. (Zahemszky László fordítása) Nyugatnémet prózaíró. 1926-bon született. Volt építőmunkás, bányász és bányamozdony-vezető. 1963 óta íréi tevék egységből él. Kezdeményezője és vezető alakja a dort mond! Gruppe 61-nek. Nemrég jelent meg az Európa Kiadónál a „Csúszás utak" c. regénye. Munkásíró volta témáiban, szemléletében és irodalmi szervező tevékenységében egyaránt megmutatkozik. J fóí ^ II
