Tolna Megyei Népújság, 1977. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-23 / 19. szám

1977. január 23. magazin magazin magazin Az AMO F—15-ös teherautó a ZIL Autógyár 50 éves fenn­állásának tiszteletére rende­zett ünnepségen 1924. november 7-én a Vö­rös téren tartott ünnepi dísz. szemlén 10 teherautóból álló oszlop is felvonult. Ezek vol­tak az első szovjet gépko­csik. Velük kezdődött a szov. jet autógyártás története. Az autókat az AMO, a jelenlegi Lihacsov Gyár munkásai sze­relték össze. (Ivan Lihacsov volt a gyár igazgatója 1926- tól 1950-ig.) Az üzem az elmúlt évtize­dekben hatalmas termelői egyesüléssé fejlődött. Üj épü­leteket emeltek, jelentősen bővítették a régieket. Tucat­nyi üzemrészt teljes mérték­ben gépesítettek. Több száz automata és gépesített sza­lagsort helyeztek üzembe. A ZIL márkájú tehergép­kocsikkal ma a Szovjetunió minden részében, a szovhozok és kolhozok szántóföldjein, valamennyi nagyobb építke­zésen találkozhatunk. A gépkocsik gyártása év­ről évre fokozódik. 1965-ben a gyár 102 ezer tehergépko­csit gyártott. 1970-ben ez a szám 157 ezerre, 1973-ban pedig több mint 180 ezerre emelkedett. A 10. ötéves terv első évében a gyár újabb je­lentős szakaszhoz érkezett. Az elmúlt év végén legördült a fő futószalagról az 1976-ban gyártott 200 ezredik teher­autó. A jubileumi gépkocsi összeszerelésében a munka­verseny legkiválóbb dolgo­zói vettek részt. ZIL tehergépkocsik A bambusz - fontos alapanyag Az első utazók, akik már a középkorban eljutottak a Távol-Kelet csodálatos vidé­keire, visszatérve megemlé­keztek egy különleges trópusi növényről, a bambuszról, amelynek egyes fajtái 20—30 méter magasra is megnőnek. Azóta már pontosan tudjuk, hogy a bambusz tulajdon­képpen üreges, fás, csomós szárú évelő fű, s körülbelül 700 faja ismeretes. A bam­buszszár az anyagyökér haj­tásából fejlődik, rendkívül gyorsan növekszik. Az érett bambuszszár nagyon kemény, rendkívül erős, rugalmas és könnyű. Az egyes szárak ki­tűnően megfelelnek építészeti célokra, falak és tetők építé­sére. A Távol-Kelet egyes vi­dékeinek bennszülöttei bam­buszházaikat egyetlen darab fém felhasználása nélkül épí­tik. A bambusz kitűnő hasít- hatósága és rugalmassága miatt a fonóiparban is jól felhasználható. A hasított bambuszvessző­ből számtalan használati és dísztárgyat, valamint népmű­vészeti cikkeket készítenek a távoli országokban, köztük Vietnamban is (ilyenek lát­hatók a képen). Lézer-akupunktúra Az akupunktúra, ez az ősi, de újra divatba jött orvosi kezelésmód eredetileg a megfelelő pontokra irányított tű. szúrásokkal történik. Űjabban felismerték, hogy a kívánt hatás elérhető a megfelelő pontokra vezetett apró áramim­pulzusokkal is (elektro-akupunktúra). Amióta éppen magyar orvos kutatók vizsgálatai alapján kiderült, hogy a lé­zersugarak kedvezően befolyásolják a sebek gyógyulási fo­lyamatát, felmerült a gondolat, hogy a lézersugarakat aku- punktúrás kezelésre is felhasználják. 1975-ben már több száz ilyen kezelést végeztek és az év elején egy nyugatnémet cég kifejezetten erre a célra alkalmas lézert hozott forgalomba. A készülék kis, 1 mW teljesítményű hélium-neon gáz lézer­ből áll, amely 632 nm hullámhosszúságú fényt bocsát ki fo­lyamatosan, vagy pulzáló üzemmódban. A fényt flexibilis üvegszáloptika vezeti a „tű”-ig, amellyel egyúttal mérni lehet a bőr elektromos ellenállását az adott ponton. Ez segítséget nyújt a diagnózishoz és a kezelés eredményességének ellen­őrzéséhez. A besugárzás időtartama a gépen előzetesen be. állítható. MEDVESORS A legtöbb jegesmedve az eddiginél magasabb életkort ér meg, mert a közelmúltban nemzetközi megállapodás lé­pett életbe védelmük érdeké, ben. Az 1973-ban Oslóban megkötött szerződés a pusz­tán tudományos célokat ki­véve megtiltja a jegesmedvék vadászatát, megölését és el­fogását. Csak az eszkimó la­kosság számára tartják fenn a vadászat jogát, akiknek a medvehús fontos táplálékul szolgál, de csak akkor, ha a vadászatot hagyományos módszerekkel űzik. A Ter­mészetvédelmi Világszövetség közlése szerint Dánia és az Egyesült Államok aláírta ugyan a megállapodást, de még nem ratifikálta. A Szov­jetunió, Norvégia és Kanada viszont már ratifikálta is a szerződést. Az állatkertben tartott medvék közül kétségtelenül a legtetszetősebb állat a je­gesmedve. A világ minden állatkertjében szívesen tart­ják, még a pálmák és euka­liptuszfák árnyékában is. 12. — Átfésülték érte az egész erdőt — mond­ta Anyicska. — No, de ez nagyon régen volt, mondom. Még a háború előtt... Azóta már előkerült volna... — Siessünk — kérte Lonci gyönge hangon. Gyorsabban kezdték szedni a lábukat. S míg szótlanul igyekeztek, a kavics ropogott csak visszhangosan a talpuk alatt. Anyicska hirtelen megállt, erősen meg­szorította Lonci karját. Akkor Lonci is meg- állott. Visszafogták a lélegzetüket. És hal­lották a kavics ropogását, jóllehet ők nem mozdultak. — Látod! — súgta Lonci sírásra álló száj­jal, szemrehányó rémülettel. Anyicska gyors pillantást vetett az árok bozótos partjaira, s már be is húzta Loncit a sűrű és szúrós indák közé, ahol egy ha- sadék várta őket. Itt erős kézzel lenyomta bénult barátnőjét. — Pszt — súgta, szájára tette ujját. Fod­ros selyeminge meg-megugrott szíve heves dobbanásaitól. Hangok hallatszottak, s ő tudta kié. Lonci csak az ing vad táncát nézte, s úgy ( érezte, a szalmaszál is kicsúszik kapaszko­dó ujjai közül. Lába elgémberedett a szűk helyen, kezét tüske szúrta és csalán csípte, de lélegzetet se mert venni, nemhogy meg­moccanjon. A hangok közelértek. Lonci behunyta a szemét és erősen a távoli fonodára gondolt, a valcokra, ahogyan a vállukon cipelik, lila vagy piros fonállal. Majd hogy ez a kép el­I illant, noha semmiképp sem akarta eleresz­teni, egy másikat erőltetett szemének le­eresztett redőnye mögött. Egyforma léptek­kel járt oda-vissza, a fonógép kocsijával. Ezt, úgy tetszett, végtelenségig lehet csinál­nia. Igaziból is végtelenségig járnak a gép kocsija mögött, kilométereket oda-vissza, lábujjhegyen, míg reszket a térd, és vasta­gon rátelepszik a lélekre az unalom. Most ez az unalom nagyon drága volt. Jótékonyan zsibbasztó. Bárcsak valóságos lenne! Mert a térd is reszketett csakugyan, de egészen más valóságtól. A valóság ez a hasadék volt, s a közelítő hangok. S a fonoda, a gyár, a biztonság vágyva vágyott földje — sose érezte még így — elérhetetlen messze ködlött, mint mesében az Operenciás-tenger. Ajka hangtalan, kék vacogással ismétel­gette a fogadkozást, hogy soha erdőnek kö­zelébe se megy, csak innen hazajusson. Aj­kának mozgása hasonlított a templomi asz- szonyokéhoz, kik olvasójuk fekete szemeit pergetik, s vele az üdvözlégyek szakadatlan sorát. Anyicska megszorította Lonci kezét. For­ró és erős volt Anyicska keze. Lelket öntő. Négy-öt lépésre, kissé alattuk, a meder­ben három alak bukkant fel. A sziklás búvóhely mögül, a málnalevelek résein át is jól láthatták őket. És jól hallották, ahogy jönnek. Különvált a kavics ropogása a nagy szemű láncok csör­gésétől, melyeken a keresztek lógtak, és amelyek láthatóan parasztgazdaságokból származtak. Az élen haladó keresztes lovag fényes sárgaréz láncot viselt. Ki tudja, hol tett rá szert, s a késre is, amivel játszott. — Itt kell nekik lenni — szólt hátra a lovag társainak. Sötét, falánk hírvágy lapult fürkésző te­kintetében. — A Zsabka... — rebbent meg leheletnyit a név Anyicska ajkán. Úgy maradt az ajka mozdulatlan, s a lélegzet megszorulva a mellében. Aztán lassan kiengedett, a blúz meg­lazult. A lovagok elhaladtak előttük, csak­nem karnyújtásnyira, a bozót függönye előtt. Hallani lehetett, hogy távolodtukban azt mondják: — Csakis erre mehettek. Aztán a kavicsropogás is elhalt, a két j lány összemosolygott. — Jó kis hely ez — mondta Anyicska az üregre, ahol megbújtak. — Sose találtak itt meg, amikor bújócskát játszottunk. — Mondom én, hogy a vadon lánya vagy — szabadult fel újra Lonci, megjött a ked­ve. — Az erdő a te pártodon van. Mindketten nevettek. De Anyicska szá­jára tett ujjal figyelmeztette Loncit, hogy azért óvatosan. Lonci csupa melegség, csupa elérzéke- nyült hangulat volt. — Szólj, ha butaságot mondok — érzel- gett. — De te Anyicska is vagy meg Annus is... Nálunk Annus vagy... És ha hazajössz, átöltözöl itthonra. És itthon Anyicska le­szel... És teneked az erdő az itthon, meg (Schubert Péter rajza.) ezek a hegyek, mint a halnak a víz... És az jutott eszembe, hogy mondjuk, elfelejtesz egyszer átöltözni és akkor az erdő nem is­mer meg, hogy te vagy az, az ő lánya, az Anyicska... Zagyvákat beszélek, mi? Anyicska mosolyogva bólintott. Anélkül, hogy tudta volna, mire. * Most aztán sietve elindultak haza. Futva szökdécseltek a köveken, a „nemjóbanjá- rás” útján, mint a falu tartotta. Szívük könnyű volt, csaknem könnyelmű. Ilyenek vagyunk elvonult veszedelmek után. Amikor azt hisszük, hogy elvonult. A lányok azt játszották, hogy csak na­gyobb kövekre léptek. így ugrándozva ha­ladtak, s kacagtak egymáson, mikor egyen­súlyukat vesztve lecsúsztak egyikről má­sikról. Aztán beat-számokat idéztek. Egyszer Loncinak, egyszer Anyicskának jutott eszé­be újabb. Fogták egymás kezét és ritmusra lengették. Megfeledkeztek az erdőről, s minden alat­tomosságairól. De miért is ne feledkeztek volna meg, mikor már egy-kettőre végén is voltak az ároknak? Az árok ugyan tovább vitt az erdő alatt, de ők felkapaszkodtak az útra. S nyomukban felkapaszkodtak Zsabkáék. Még nem vették észre a lányokat — el­tekereghettek az erdőn. De a lányok rögtön észrevették Zsabkát, s nem mertek többé hátranézni. Halántékuk kigyöngyözött a gondolatra, milyen nyugodtan jöttek az árokban, s közben meglephették volna őket. Most már csak a templomot nézték, mely ott állt előttük a dombon. Tornya barátsá­gosan intett elébük a kék égről. Szemükkel belekapaszkodtak és biztonságban érezték magukat. Lépteiket kellett csak szaporáz- niok. A temető a templomnál is közelebb volt, s ott már emberek is voltak, akik hoz­zátartozóik sírját ápolgatták — ez ünnep­napjukhoz tartozott. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom