Tolna Megyei Népújság, 1976. december (26. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-25 / 305. szám

a “Képújság 1976. december 25, A BVK 1977-es programjából A Borsodi Vegyi Kombinát szekszárdi gyárában azzal készüllek fel leginkább az 1977-es gazdasági évre, hogy tel­jesítették az 1976-os tervet. SzázharminomMió forintot ért az a sok százezer folyóméter műanyag léc, amelyet gyártot­tak, s nagy részéből ajtót készítettek. Baranyai Kálmán gyárigazgató elmondta, hogy a rész­letes program még nem készült el. az új év azonban min­den nehézség nélkül, a hagyományos termékek gyártásával indulhat. Nyugodt évnek nem lehetett mondani az 1976-ost, de a következő is próbára teszi a vezetőket, a munkásokat. Ugyanis a termelékenység növelésével harmincmillió forint értékű áruval termelnek többet, mint idén. Az évi terv 160 millió forint, s ezt azonos létszámmal valósítják meg. Nem­csak a meglévő termelőkapacitást használják ki jobban, ha­nem néhány új termék gyártását is elkezdik, amelyek min­den bizonnyal kedveltek lesznek a felhasználók között. Az első félév végére, úgy számítják, befejezik a MOVIFON ne­vű álmennyezeti elemeik gyártási kísérletét, s a második fél­évben üzemszerűen tudják nagy szériában e fontos építő­ipari szerelvényt készíteni. A mezőgazdaságnak lesz nagy hasznára a műanyag dréncső. Eddig kerámia csöveket használtak, most megkez­dik a műanyag sorozatgyártásának előkészítését. Egy har­madik terméket — csibeönetetönek használják — az anya­vállalattól vesznek át, s ezeket a szögletes profilú műanyag léceket a mosonmagyaróvári mezőgazdasági gépgyárnak ké­szítik, ez a cég csinálja ugyanis a csibenevelőket. A hagyományos termékek teszik ki azonban a jövő évi program nagy részét. így például a műanyag ajtókat korsze­rűsítik, azaz házgyári beépítésre teszik alkalmassá. Megkez­dik még nagyobb tételben a különleges válaszfalak gyártá­sát. Körülbelül ötmillió folyóméter redőnylécet gyártanak az idén, jövőre nyolcmilliót terveznek. A falburkoló műanyag lécekből 2,5 millió folyóméter hagyhatja el a gyár készáru­raktárát. A BVK szekszárdi gyárában felkészültek az 1977-es gaz­dasági évre, az átmenet nyugodt körülmények között tör­ténhet: van nyersanyag, jó gépek, és jó a piacuk a ikiváló ter­mékeknek.-Pj— Anyaság miatt tavai övidesen jubilál a gyermekgondozási . segély, vagy aho­gyan gyakran emlegetjük: a „GYES”. Tizedik évfor­dulójához közeledik az in­tézmény, amelyet méltán tartunk a magyar szociál­politika újításának. Sike­res újításának, mert az el­ső tíz évben csaknem más­fél millióan éltek azzal a lehetőséggel, hogy terme­lőmunkájukat, foglalkozá­sukat 3—3 évre az anyai hivatással cseréljék fel. Hogy főfoglalkozásban gyermeket gondozzanak, neveljenek és erre az idő­re háttérbe szorítsák kere­ső foglalkozásukat. Nagy gond volt életre hívni ezt a háromévi fé- ligmeddig fizetéses szabad­ságot. Akkor is, ha anya­gilag nem biztosítja a gondtalan megélhetést, de garantálja a jogfolytonos­ságot; nemcsak a munka­hely fenntartásával, a szol­gálati idő beszámítással, hanem a távoliét idejére is biztosított béremeléssel. Ma már magától értető­dő, hogy az anyag, aki évekre otthon maradt egy — vagy három — gyerme­kével, visszatérve ugyanazt a bért kapja, mint társai, akik a munkahelyen töl­tötték ugyanezt az időt. Magától értetődő. Vajon igazságos is? Feltétlenül. Hiszen az anya a legfonto­sabb társadalmi funkciót tölti be, amikor minden idejét, energiáját a gyer­mek egészségének óvására, szellemének kibontakozta­tására fordítja. És ne feledjük, ezért anyagi áldozatot is hoz. A szociális kedvezmény fejé­ben — foglalkozásától függően — egy-két ezer fo­rintról mond le havonta. És lemond a részére is fon­tos közösségi életről, oly­kor kissé saját szakmai szellemi fejlődéséről is. Ez utóbbi veszély akkor fenyeget, ha a munkahely megszakítja a kapcsolatot az évekre szabadságolt munkatárssal. Ám ez- mind ritkábban fordul elő. Sok­kal inkább jellemző, hogy meghívják a rendezvények­re, hogy meglátogatják, hogy felkínálják neki a m továbbtanulás lehetőségét, és a nem túlságosan bő­séges segélykeretből is jut a GYES-en lévőnek, A találékonyságnak nemcsak szociális érzés a mozgatója, hanem az a jó­zan megfontolás is, hogy a távollévő munkatárs — amint lehet —, az anya szerepe mellett vállalja eredeti foglalkozását is. Se­gítenek neki a két hivatás egyeztetésében, gyermeke elhelyezésében, hogy a kín­zó létszámhiányt ezáltal is enyhíthessék. Mert erre igen nagy szükség van. Különösen az úgynevezett női pályákon — ápolónők, bölcsődei gon­dozónők, kereskedelmi dol­gozók körében —, ahol a 8—10 százalékot is meg­haladja a gyermekgondo­zási szabadságon lévők szá­ma. ondoljuk csak meg: 10 év alatt másfél millióan vették igénybe, de egyetlen esz­tendő viszonylatában is több mint negyedmillió asszony munkáját nélkü­lözzük a népgazdaság kü­lönböző területein. Nem mindegy tehát, hogyan biztosítják részükre a visz- szatérés feltételeit, miként csökkentik az átálláshoz szükséges időt. L. M. Középiskolás korom egyik divatos játékát utá­nozva próbát tettem tíz — nem megyénkbeli — is­merősömmel. Váratlanul megkértem őket, hogy habozás nélkül válaszoljanak, mi jut eszükbe Paksról? AZ TÖRTÉNT, amit vár­tam. Azonnal rávágták: Paks — atom. De mit mond­tak volna húsz éve? A meg­kérdezettek többsége egy vállvonással kísért mosollyal fejezte ki, hogy a semminél alig valamivel többet. Erősen gyanakszom azon­ban, hogy ugyanők ma alig valamivel tudnak többet az egész megyénkről, mint húsz éve. Általánosságban isme­rik azokat a jegyeket, ame­lyek az ország fejlődését jellemzik és amelyeket ha­zánk bármely területéről egyformán el lehet monda­ni. Ám a megyénkben jogo­san gyökeresnek nevezhető társadalmi átrétegződésről alig-alig tudnak. Amíg Paks neve mellé robbanásszerűen társult az' alom, atomváros fogalma, a Tolna megyében bekövetke­zett — a robbanáshoz ha­sonló gyorsaságú — társa­dalmi szerkezetváltozás sokkal nehezebben fészke- lődik be az agyunkba. ROBBANÁST ÍRTAM és hiszem: helyénvaló ez a szó. Helyénvaló, hiszen alig tíz év alatt új életet kez­dett nagyon sok család. A fél évszázadnál is na­gyobb késéssel érkezett ipar mintha az elveszett időt kí­vánná pótolni, viharos gyor­sasággal eresztett gyökeret, miközben sietve átrendezte azt az életet, amit itt talált. Az elmúlt tíz év hatvan százalékkal növelte me­gyénkben az iparban foglal­koztatottak számát, hetven százalékkal a munkásokét. Mi ez, ha nem robbanás? Uj életritmust kellett megszok­ni, új fogalmakat megtanul­ni, új körülményekhez al­kalmazkodni. Szakítani kel­lett sok régivel, azokkal, amelyek apáról fiúra száll­va az évszázadok alatt be- idegződtek, azzal ami ko­rábban megszokott volt. Is­merjük az emberi természe­tet, tudjuk, milyen nehezen válunk meg a szokásoktól. Itt, most rövid idő — a ma átlagosnak mondott emberi életkor egyhetede — alatt kezdett újat több ezer em­ber. EGY KICSINY magra há­rult a Madat, hogy saját pél­dáján is tanítsa az újakat — a munkás, az ipari munkás életére, a jogokra és a kö­telességekre. Az eddig el­telt idő azt bizonyítja, hogy jó mesterek a régiek. Pedig nem volt, és ma sem könnyű a helyzetük. Például azért, mert a mun­kások nyolcvan százaléka falun él. Van olyan üzem, ahol a bejárók és helyben- lakók száma közel azonos. Az ipar, amilyen gyorsan érkezett a megyébe, szinte ugyanúgy szét is szóródott. Sokfelé telepedett, követ­kezésképpen sok a kisüzem. Alig találni olyan gyárai, üzemet, amelyiknek a köz­pontja meg a telephelye egy helyen van. Ritka kivétel az is, amelyiknek a megyében van a vállalatvezetése. Apropó: vállalat. Az ipar jelentős hányada nem álla­mi, hanem szövetkezeti tu­lajdonban van. És még va­lami : az uralkodó részarány a könnyűiparé. Ez megmu­tatkozik a foglalkoztatott­ságnál úgy is, hogy a mun­kások több mint fele (pon­tosan 53 százaléka) nő, akik között huszonkilenc száza­lékot kitevő létszámban vannak a szakmunkások. Tehát: kevesen tanultak szakmát. Abban az összeha­sonlításban is kicsi ez a szám, ha tudjuk, hogy a me­gye munkásainak 40 száza­lékos szakmunkásaránya sem éri el az országos átla­got. E számok mögött azon­ban az is ott van, hogy a kisebb képzettségűek keve­sebb értékű munkára képe­sek, ezért viszont alacso­nyabb a bér is. Ez a pont átvezet ahhoz a gondolathoz, amely figyel-, meztet; ügyelni kell, nehogy tovább éljen az a múltban gyökerező előítélet, misze­rint a férfi és a nő munká­jának értéke között „ter­mészetszerűen” különbséget tesznek. Lám: ismét egy változás a nem is oly távoli múlthoz képest. Változás, amelyet meg kell szokni, csakúgy, mint azt, hogy az üzem, a munkahely életébe bele le­het, sőt, bele kell szólni. És az sem egyszerű. Könnyű azt mondani, hogy üzemi derhokrácia, meg „szóljanak hozzá!” De ahhoz először is­merni kell, nagyon alaposan, a saját munkát, valamin! annak a helyét az egész egység mechanizmusában. TANULNI KELL a de­mokráciának azt a részét is, hogy a jog és a köteles­ség egysége itt miként je­lentkezik. Nem egyszerű, de­hogy egyszerű! Az első fel­szólalásig, az első vélemé­nyig de sok tapasztalatot kell összegyűjteni. Meg bá­torságot! Mert ne tagadjuk: anélkül nem megy. Különö­sen azoknál nem, akik tud­ják: nem csupán azt kell forszíronzi, hogy mennyi lesz a fizetési borítékban, hanem azt is, hogy miből lesz a forint. A PÉLDÁK hosszú sora kínálkozna még az újságíró tollára, de valahol meg kell állni. És amilyen önkényes válogatással kerültek papír­ra a fentiek, éppoly önké­nyesen szakad meg a fel­sorolás, hiszen napestig sem érnénk a végére, ha mindent számba szeretnénk venni abból, ami azt igazolja, hogy új szokásokat, örömö­ket és gondokat hozó élet részesei, tanúi vagyunk. Jóslás lenne arra vállal­kozni, hogy ma megmond­juk, miként jellemzik majd a mi korunkat, pontosabban ezt a imásfél-két évtizedet utódaink. Egy azonban biz­tos: aligha sorolják a látvá­nyos, gyorsan pergő, nagy fordulatokat, eseményeket hozó évek közé, hiszen már jóval előbb eldőltek a bel­politika alapvető kérdései, népünk kiválasztotta az út­ját, kitűzte a célt. Azt à célt, amelyért érdemes dol­gozni, érdemes a fáradtsá­got, a nehézségeket vállalni, hiszen minden lépés, amely- lyel megközelítjük, újabb és újabb örömök forrása, anya­gi és szellemi gyarapodá­sunk bizonyítéka. VÁLTOZÁSAINK is e gyarapodás jelei. Uj örö­meink, kiszámítható és vá­ratlan gondjaink is mind­mind erre emlékeztetnek. A természet, a társadalom rendje a haladás, a fejlődés. Ez a tény pontosan úgy el- vitathataitláin, miiként az. hogy az egyén sorsa elvá­laszthatatlan a társadalo­métól, tehát alakítják, for­málják egymást. A mi tár­sadalmunk emberközpontú. Természetéből fakadóan egyre teljesebbé, egyre ér­telmesebbé teszi tagjai, az egyének életét. Nálunk, Tolna megyében úgy is, hogy alapvetően át­formálja a társadalmi szer­kezetet, új sínekre helyez egyéni sorsokat, olyanra, amelyen gyorsabban lehet célba érni. Hiszem, ha néhány év múlva ismét próbát te­szek, távoli ismerőseim arra a kérdésre, hogy mit tudnak Tolna megyéről, éppoly természetesen mondják majd válaszukban a korszerű ipart, a fejlett mezőgazdaságot, mint ahogyan mára össze­forrott az atomerőmű és Paks neve. Fejes István

Next

/
Oldalképek
Tartalom