Tolna Megyei Népújság, 1976. november (26. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-05 / 262. szám

2 ^PÜJSÁG 1976. november 5. Szófia Gromiko-Zsivkov megbeszélés Ingatag a tűzszünet Libanonban Eliasz Szárkisz libanoni el­nök folytatja konzultációit az arabközi biztonsági erők kontingenseinek libanoni el­helyezéséről. Az elnök erről a kérdésről tartott megbe­szélést Hasszán el-Kholival az Arab Liga különmegbí- zottjával, valamint Szíria és . Szaúd-Arábia képviselőivel. Várható, hogy a szaúd-ará- biai és szudáni kontingensek első egységei Szírián keresz­tül az elkövetkező 1—2 na­pon belül megérkeznek Liba­nonba. A rendezés érdekében tett erőfeszítések ellenére a liba­noni frontokon továbbra is feszült a helyzet. A tűzszü­netről szóló megállapodás megsértéséről érkezett hír Bejrútból, valamint Tripoli és Aley városának körzeté­ből. A jobboldali keresztény erők aknavetőkkel lőtték Bej rút nyugati szektorának a nemzeti hazafias erők, vala­mint a palesztin ellenállási mozgalom által ellenőrzött térségeit. Mint a VAWa palesztin hírügynökség közölte, pa­lesztin egységek megsemmi­sítettek egy izraeli csapat- szállító páncélost, amely a déli részen hatolt be liba­noni területre. Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, a Bolgár allamtanacs elnöke fogadta Andrej Gromikót, az SZKP Politikai Bizottsága tagját, szovjet külügyminisztert és megbeszélést folytatott vele a kétoldalú párt- és állami kapcsolatok fejlődéséről, valamint időszerű nemzetközi kérdésekről. (Képtávírónkon érkezett.) lámád a portugál jobboldal Alig egy nappal a portugál alkotmánybizottságnak és elnökének, Antunes őrnagy­nak a beiktatása után a jobboldal kampányt indított az alkotmányos szerv ellen. Morais da Silva tábornok, a légierő főparancsnoka, a Legfelsőbb Forradalmi Ta­nács tagja szerdán újság­íróknak adott nyilatkozatá­ban élesen bírálta Antunes- nek a beiktatási ünnepségen mondott beszédét. Azzal vádolta meg az al- kötmánybizottságot, hogy az alapokmányban meghatáro­zottnál szélesebb jogkörrel akarja felruházni magát és kétségbe vonja a köztársa­sági elnök presztízsét. Eanes -elnök da Silva véleményét „egyéni véleménynek” ne­vezte. A légierő főparancsnoka már többször támadta nyíl­tan forradalmi tanácsbeli kollégáját, Antunest haladó állásfoglalásai miatt. Annak idején elutasította Angola szuverén kormányának elis­merését is. Soares portugál miniszter- elnök — mint már jelentet­tük — elfogadta Cardoso me­zőgazdaságügyi miniszter le­mondását. A szocialista párt balszárnyához sorolt politi­kus elhatározásával egyet­értve szerdán ugyancsak le­mondott tisztségéről a me­zőgazdaságügyi minisztéri­um két államtitkára. Az agrárreform végrehaj­tásáért harcoló Cardoso le­mondására igen kedvezően reagáltak azok a jobboldali pártok, amelyek már régóta követelték a földreform fel­függesztését és a miniszter leváltását. (MTI). PÁRIZS Magyar vonatkozású kultu­rális események szinte pél­dátlan sorozatára kerül sor ezen az őszön Franciaország­ban: egyszerre két vidéki nagyvárosban folynak ma­gyar kulturális hetek, a hónap végén a századforduló ma­gyar művészetét bemutató kiállítás nyílik a legrango­sabb párizsi kiállítási csar­nokok egyikében a Petit Pa- Iais-'ban és még ebben a hó­napban magyar közreműkö­déssel nagyobb bemutatót rendeznek Moholy Nagy László alkotásaiból. MAPUTO A mozambiki népi felsza­badító erők egységei negye­dik napja harcolnak az or­szágra támadó rhodesiai fe­hértelepesekkel. A Mozambik elleni fegyveres agresszió, mint emlékezetes, november 1-én kezdődött. Tete tarto­mányban a rhodesiai kato­náknak a határtól 80 kilomé­terre sikerült előrenyomulni — elfoglaltak számos helysé­get. Motorizált rhodesiai csa­patok a Cabora Bassa duz­zasztómű irányában törnek előre. Ez a gát a népi köztár­saság egyik legfontosabb gaz­dasági létesítménye. BUKAREST Csütörtökön délelőtt meg­nyílt a román nagy nemzet­gyűlés IV. ülésszaka. Az ülés­szak 14 pontból álló napi­rendjén egyebek között az 1977. évi népgazdaság-fejlesz­tési terv és a jövő évi állami költségvetés, valamint a munkaerő toborzásáról és a munkaképes lakosság hasz­nos munkába való elhelyezé­séről szóló törvénytervezet szerepel. KAIRO Kairóban csütörtökön tar­tották a nemzetgyűlési vá­lasztások második fordulóját. Az október 28-án tartott el­ső fordulóban a 346 parla­menti hely közül 119 talált gazdára. Mint várható volt, a legtöbb újonnan megválasz­tott képviselő a kormány ál­tal támogatott centrista plat­formhoz tartozik. MOSZKVA Hét háborús bűnöst ítélt golyó általi halálra a moszk­vai katonai körzet katonai bírósága. Az elítéltek a II. világhábo­rú alatt a megszállt Orjol, Szimolénszk, Brjanszk és Mo- giljov körzetében követték el bűntetteiket. Fogságba esésük után csatlakoztak a német hadsereg tábori rendőrségé­nek büntető alakulataihoz. Provokátorokként számos partizánt juttattak a hitleris­ták kezére, és megtorló ak­ciókban vettek részt. Vala­mennyiük „tevékenységét” kitüntetésekkel jutalmazták. Az elítéltek a tárgyalás során beismerték, hogy bűnösek 1100 szovjet állampolgár meg­gyilkolásában. Washington Őrségit ä I täs Belgrádban Joszip Broz Tito elnökletével ülést tartott a Jugo­szláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának el­nöksége. Dr. Alekszander Grlicskovnak (baloldalt), a végre­hajtó bizottság titkárának beszámolója alapján a nemzetközi helyzet és a nemzetközi munkásmozgalom kérdéseivel, vala­mint a JKSZ nemzetközi tevékenységével foglalkozott. Az ülé­sen Tito pártelnök (középütt) beszédet mondott. (Képtávírón­kon érkezett.) Vége a választási kampánynak, a nagy csata eldőlt, Gerald Ford és családja néhány hét múlva átadja a Fe­hér Házat az USA 39. elnökének, Carternek és családjá­nak. (Telefotó — AP—MTI—KS) V James Carter, az Egyesült Államok új elnöke 77 nap múlva veszi át hivatalát, de az őrségváltás előkészítése már órákkal a választási győ­zelem után megkezdődött. Carter szerdán szülővárosá­ban, Plainsben tanácskozott munkatársaival, akik már június óta dolgoznak a Car- ter-kormány programján. Az új elnök hírek szerint több ezer nevet tartalmazó listákat is állított össze: ezek tartalmazzák a lehetséges je­lölteket a kormány- és a fe­hér házi apparátus vezető posztjaira. Különös érdeklődés előzi meg a Henry Kissingert vál­tó külügyminiszter szemé­lyét. A legtöbbet emlegetett nevek: Cyrus Vance, Paul Warnke és George Ball. Mindhárom demokrata párti politikus vezető tisztségeket töltött be a Kennedy- és a Johnson-kormányban, az előbbi kettő a hadügy-, az utóbbi a külügyminisztéri­umban. A szerda esti amerikai kommentárok gyors kezde­ményezéseket és esetleges meglepő személyi döntéseket is várnak Cartertől. Kormá­nyában és a Fehér Ház törzskarában jelentős szere­pet kíván adni fiataloknak, nőknek és színesbőrűeknek — hírlik. Az esti lapok, a rádió- és tv-hálózatok kommentárjai megegyeznek abban, hogy Carter elsőként a belső kér­déseket: a munkanélküliség csökkentését, az adó- és a közigazgatási reformokat tű­zi majd napirendre és világ- politikai kérdésekkel csak szükség esetén foglalkozik behatóan, legalábbis egye­lőre. Az új elnök minden­esetre máris tanulmányozza a SALT-tárgyalások kérdé­seit, s a külföldi amerikai csapatok ügyét — mutat rá Washington Star. Tambovi vendégek A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom ötvenkilen- cedik évfordulójának Tolna megyei ünnepségein kedves vendégeket köszönthetünk. Tegnap délután a megyébe érkezett Zolituhin Nyikoláj Mihájlovics, a Tambov me­gyei pártbizottság propagan­daosztályának vezetője és Popov Borisz Konsztantyi- novics főszerkesztő. A Ferihegyi repülőtéren Szabó Géza, a megyei párt- bizottság osztályvezetője fo­gadta a vendégeket. Délután K. Papp József, a megyei pártbizottság első tit­kára és dr. Király Ernő, a megyei pártbizottság titkára adott fogadást tiszteletükre. A fogadáson részt vett Szlozsenyikin Vlagyimir Alexandrovics, a morsanszi járási pártbizottság másodtit­kára, Pivnyenko Vaszilij Ar- szentüvics, a Szovjetunió kétszeres hőse, szovhoz- igazgató és Szopelkin Pjotr Pavlovics üzemvezető, ök a Hőgyészi Állami Gazdaság vendégeként tartózkodnak a megyében. A morsanszi szov- hoz és a Hőgyészi Állami Gazdaság testvérkapcsolat­ban van egymással. Zolituhin Nyikoláj Mihaj- lovics és Popov Borisz Konsztantyinovics tegnap délután részt vettek a me­gyei pártbizottságon, a NOSZF évfordulója alkalmából ren­dezett megemlékezésen, majd a megyei tanács MSZBT-tag- csoportjának vendégei vol­tak. Szovjet filmek fesztiválja Magyar-szovjet barátsági est Négy Tolna megyei MSZBT-tagcsoport közösen rendezett tegnap délután ba­ráti találkozókat Szekszár- don. A találkozókon részt vettek a tagcsoportok és szovjet alakulatok képviselői. A szovjet vendégek meglá­togatták a bőrdíszművet és a IV. számú általános iskolát. A moziüzemi vállalatnál az MSZBT-tagcsoportok akti­vistáival beszélgettek a ven­dégek. Délután fél hatkor a Pa­noráma filmszínházban ren­dezte meg a bőrdíszmű, a Szolgáltató Ipari Szövetke­zet, a szekszárdi IV. számú általános iskola és a mozi­üzemi vállalat MSZBT-tag- csoportja a magyar—szovjet barátsági estet. Ünnepi be­szédet Czank József, az - MSZBT Országos Elnökségé­nek tagja mondott. Ezt kö­vetően a IV. számú általá­nos iskola Zoja Kozmogyem- janszkaja úttörőcsapatának műsora következett. Végezetül a szovjet filmek fesztiválja Tolna megyei megnyitó díszelőadásaként levetítették Vlagyimir Sza- veljev A fehér csuklya című filmjét. LAPZÁRTA GYENESANDRÁS FOGADTA AZ NDK KÜLÜGYI ÁLLAMTITKÁRÁT Gyenes András, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának titkára csütörtökön fogadta dr. Herbert Kroliikowskit, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bi­zottságának tagját, külügyi államtitkárt, aki a Magyar Nép- köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság kulturális és tudományos együttműködési kormánybizottságának ülése alkalmából tartózkodik hazánkban. A szívélyes, baráti légkör­ben lezajlott találkozón részt vett Roska István külügyminisz­ter-helyettes. Jelen volt Gerhard Reinert, az NDK budapesti nagykövete. (MTI) SZÓFIA Andrej Gromiko szovjet és az ugyancsak Szófiában tar­tózkodó Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminiszter tárgyalásokat folytat a kö­zel-keleti kérdés békés ren­dezéséről. Egyetértettek ab­ban, hogy mielőbb fel kell újítani a genfi konferencia munkáját a kérdés végleges rendezése érdekében. Tár­gyalásaikat ma folytatják. GENF Sajtó jelentések szerint Anglia, a Rhodesia jövőjéről folyó konferencia elnöke olyan áthidaló javaslatot terjesztett elő, hogy 1978. márciusában nyerje el füg­getlenségét az afrikai or­szág. Mint ismeretes. Smith, a fehértelepes kormány elnö­ke csak két év múlva, az ellenzéki erők pedig a füg­getlenség azonnali biztosítá­sát javasolták. NEW YORK Szerdán este befejeződött az ENSZ-közgyűlés általános vitája az apartheidről. 90 or­szág ENSZ-képviselője szó­lalt fel, elítélve a dél-afrikai fajüldöző rezsim apartheid politikáját és bírálva a tőkés államokat, különösen a NATO-'tagországokat, ame­lyek a világközvélemény til­takozása ellenére, továbbra is támogatják a fajüldöző rend­szereket. Az ENSZ-közgyűlés való­színűleg pénteken szavaz ar­ról a határozattervezetről, amely az apartheid-ellenes vi­ta alapjául szolgált. Csütörtökön a Külkereskedelmi Minisztériumban Ud- vardi Sándor külkereskedelmi miniszterhelyettes és Ta­deusz Zylkowski külkereskedelmi és tengergazdálkodási miniszterhelyettes aláírták az 1976—1990 közötti időszak­ra szóló magyar—lengyel szállítmányozási egyezményt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom