Tolna Megyei Népújság, 1976. november (26. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-04 / 261. szám
népújság 4 CSŰRTÖK Névnap: Károly A Nap kél 6.32 — nyugszik 16.23 órakor A Hold kél 15.13 — nyugszik 3.55 órakor Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1891. november 4-én született — és 51 éves korában, 1942-ben halt meg — Karikás Frigyes író, a munkásmozgalom kiváló harcosa. OLVASTAM Látogatjuk egymást A tegnapi Népújságban fél tucat különböző hírt olvastam, melyek arról adtak számot, hogy buzgón látogatjuk egymást. A csillagász a dombóváriakat, az író a paksiakat, a faddi nyugdíjasok a simontornyai várat, egy tudományos egyesület tagjai a BHG szekszárdi gyáregységét. Az ember többnyire akkor fogad szívesen látogatókat, ha valamennyire felkészült erre a megtiszteltetésre és nincs miért szégyenkeznie. Az okos látogatás (és látogató) előbb-utóbb valamilyen formájú tapasztalatcserévé, illetve annak részesévé változik. Akkor is, ha két család összejövetele során túljutnak a szokásos pletykaszinten és erről-arról, akár egymás munkahelyi problémáiról is, tájékoztatják egymást. A fentebb jelzett látogatások tapasztalatcsere-jellege természetesen már súlyosabb. A csillagász nyilvánvalóan olyan ismereteket ad át, melyről a dombóváriak egy részének sejtelme sincs. De igénylik tudásuk gyarapítását. Éppúgy, mint a faddi nyugdíjasok és mindazok, akik az író—olvasó találkozókra eljönnek. Ez az igény a kölcsönös látogatások legértékesebb tartalma.-s. -n. Felvételünk nem egy vállfa- (ruhaakasztó-) üzemben készült, hanem a bonyhádi ABC-áruház raktárában. Egy kisközség valamennyi ruhásszekrényében ki lehetne cserélni a vállfákat ebből a készletből, ami természetesen nem eladásra vár, hanem a ruházati osztály tartalék anyaga. (Foto: Bakó Jenő) O A MEZŐGÉP Vállalat várdombi gyáregységének Rákóczi szocialista brigádja új tele vízióan tenna-rendszert készített a deosi járási művelődési központnak. így a művelődési ház látogatói rendszeresen és kifogástalan vételben nézhetik a magyar és a jugoszláv tv színes adásait. A A MINDENKI iskolája nyilvános konzultációjára Szekszárdon és Tamásiban november ha- todikán és húszadikán, Pakson november tizenharmadikán és húszadikán kerül legközelebb sor, a művelődési központokban. Mindenkit szívesen várnak. * AZ ELEKTROMODUL és a szovjet Maspriborintorg külkereskedelmi egyesülés képviselői Budapesten szerződést írtak alá, amelynek értelmében a szovjet partner 1977-ben 298 600 fekete-fehér tv-képcsövet szállít hazánkba. SZOLGÁLTATÁS a Napsugár Áruházban. Még az idén bevezetik a dombóvári szövetkezeti áruházban az esküvői ruhák kölcsönzését. + AZOKNAK a GYES-ről visszajövő kismamáknak, akiknek nincs módjukban két műszakban járni, a Bonyhádi Cipőgyárban egyműszakos szalagot hoztak létre, egyelőre még csak 30 fő részére. # A KÖZÉPÜ LETÉPITÖ Vállalat megkezdte a budai Várhegyen épülő Hilton szálló épületrészeinek műszaki átadását. A 323 lakóegység egy részét a szálló északi szárnyában már átadták, de a folyamatos műszaki átvétellel egy időben a többi épületrészben még dolgoznak a befejező szak- és szerelőipari munkákon. A szállóban végzett utolsó simítások és a műszaki átadás előreláthatóan november végére fejeződik be. A ÚJ CSILLAG. Az amerikai Smithsonian asztrofizikai megfigyelő állomás kedden hivatalbsan is megerősítette egy japán amatőr csillagász korábbi felfedezését, és az újonnan észlelt csillagot „Nova Ophiuchus 1976”-nak keresztelte. A japán csillagász, aki könyvtári alkalmazottként dolgozik, 1971 óta a negyedik új csillagot fedezte fel. * CSAKNEM KÉTMILLIÓ köbméter víz befogadására alkalmas víztározót adtak át szerdán a Nógrád megyei Maconkán. A víztározó része a Zagyva—Tárná vízgyűjtő tározórendszerének. Mátra- verebélynél már megkezdték és a jövő év közepére befejezik egy kétmillió-kétszázezer köbméteres mesterséges tó kialakítását. A harmadik tavat Kisterenye fölött létesítik. — MADARSZAMLALAS kezdődött Fejér megye Duna-parti területein. A Magyar Madártani Egyesület Fejér megyei szervezetének tagjai számba veszik a folyó kiöntésein, az úgynevezett morotvákon tanyázó szárnyas vendégeket. A nagy őszi madárgyülekezés már megkezdődött a megye vizein: százával tanyáznak a vetési ludak, a nagy lilikek a vizeken. A különböző kacsafélék ezrével érkeztek a vadvizekre, tömegesen tanyáznak a tőkés récék, csapatokban érkeznek a fütyülő, nyílfarkú, kanalasrécék is. Magánlevél - közügyben Ne tagadjuk, a címzett az utóbbi időben elkényelmese- dett. így sejthetőleg szíven ütötte a ritka írások egyike, melyet személyesen neki címezve hozott a postás. A címzett levélforgalma még gyér, lévén összesen tízéves. Magánlevélről van szó, annak közérdekű tartalmát természetesen hozzájárulásával közlöm. így hangzik: „Kedves Pajtás! Mi történt veled, hogy hosszú ideje nem jártál könyvtárunkban? Tudjuk, hogy szeretsz olvasni, mégis régen kölcsönöztél könyvet. Szeretnénk Téged ismét rendszeres olvasóink között látni. Egyúttal értesítünk, hogy az utóbbi időben sok szép új könyvet vásároltunk.” Még következett néhány sor, aztán a befejező: „Szeretettel várnak a könyvtáros nénik”. A címzett kérdő tekintetét látván, magamba foly- tottam abbéli véleményemet, hogy hasonló stílusú írásműveket más hivatal, iroda, szervezet, hatóság jóvoltából is szívesen olvasnék. Csak ezt kérdeztem: — Mit szólsz hozzá? — Szombaton elmegyek a könyvtárba, — volt a tömör válasz, mely ismét megszilárdította -ázt a véleményemet, hogy érdemes barátságosaknak, netán kedveseknek lennünk egymással. Olcsó beruházás, hasznos és többnyire megtérül. O. I. Növényvédelmi előrejelzés A kistermelők között fokozódó érdeklődés tapasztalható a vegyszeres gyomirtás iránt. Ez. úttal az ősszel is alkalmazható kezelésekről tájékoztatjuk olvasóinkat. Őszi vegyszeres gyomirtás 4 évesnél idősebb almásban, kör- tésben és szőlőben végezhető, ha az elkövetkező 2 évben köztes termesztés nem lesz a területen. Ezenkívül azokon a szántóföldeken alkalmazható az eljárás, ahol az elkövetkező 2 évben kizárólag kukoricát termesztenek. A felhasználható készítmények (Hungazin DT, Hungazin PK) közül bármelyiket is választjuk, 100 négyzet- méterre kukoricában 5—7 dkg, gyümölcsösben és szőlőben pedig 5—8 dkg közötti adagot juttatunk ki. Laza talajon az alacsonyabb szám, kötött talajon a magasabb szám, középkötött talajon pedig a két szám átlaga Jelenti a kipermetezendő gyomirtó szer adagját. A per- metlé mennyiségét 3—6 liter között javasoljuk megválasztani. A permetlét simára munkált talajra egyenletesen juttassuk ki! Növényvédő Állomás Szakszervezeti tájékoztató A napokban készült el a pedagógus-szakszervezet megyei tájékoztatója. Megkapja minden szakszervezeti aktivista. Megküldik az iskola- igazgatóknak is. Az évente kétszer, háromszor megjelenő kiadvány egyik célja, hogy a választott tisztségviselők jobban megismerjék a szakszervezeti hatás- és jogköröket. Tájékoztatják ezenkívül a tagságot a megyei bizottság üléseinek határozatairól és tevékenységéről. A legutóbbi számban a Tolna megyei pedagógusok bérezéséről található részletes elemzés és táblázat. A megyei művelődésügyi osztállyal egyetértésben — a rendelkezéseknek megfelelően még ez év folyamán elkészíti a pedagógus-szakszervezet a bérszabályozót. Tájékoztató olvasható ezenkívül az anyagban az étkeztetés új szabályairól, az üdülési lehetőségekről, többgyerekesek és egyedülállók támogatásáról. Szekszárdi járás Sportpályák, Az ifjúság sportolásra, mindennapi testedzésre nevelése mindannyiunk ügye. Az erre az ügyre vonatkozó határozatok, törvényerejű rendeletek végrehajtása a különböző szervek mindennapos feladatává vált. A szekszárdi járásban, a járási tanácsi hivatal művelődési osztályának irányításával például nagyszabású program végrehajtásába kezdtek. A jelenlegi tervidőszak végére akarják megvalósítani azt, hogy a járás minden községében legyen az iskolában sportpálya és játékudvar. Ezek kivitelezése átlagosan 300 ezertől félmillió forintos beruházást igényel. Tanácsi keretből erre nincs lehetőség. A községek valamennyi lakójának, intézményeinek, üzemeinek és termelőszövetkezeteinek ösz- szefogása szükséges a terv megvalósításához. A járási hivatal vezetői úgy tervezik, hogy a létesítmények beruházási költségeit 50 százalékban a tanács, 50 százalékban pedig az ott lakók vállalnák. A munkák egy részét a község lakói — az iskolás korú gyerekek szülei — el tudják végezni társadalmi munkában. Ahol elkészült már a játékjátékudvarok udvar, ott majd mindenütt, a helyi termelőszövetkezet biztosította a gépeket a földmunkákhoz, a talajegyenge- téshez. Több községben a szülők társadalmi munkában végezték el a sportpálya betonozását, Őcsényben a sport, pálya szélén lévő labdafogó hálót társadalmi munkában a szülők szerelték fel. A terület rendezésénél az iskola úttörőcsapatának tagjai is aktívan be tudtak és tudnak segíteni. Az alap-építőanyagok megvásárlásához a helyi községi tanács és a megyei ifjúságpolitikai alap biztosítja az anyagi fedezetet. A járási hivatal szakemberei felmérik minden községben a lehetőségeket, és a felajánlások mértéke alapján döntenek a kivitelezések sorrendjéről. Ahol tehát a község lakói szervezetten előre is „többet tudnak az asztalra tenni” ott előbb lesz az iskolában sport- és játékudvar. A kezdeményezés ma már a megvalósulás útjára lépett. Van már sport- és játékudvar Őcsényben, Kölesden, közvetlen a befejezés előtt állnak a munkák Mözsön és Bátán is. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat dorogi gyárát tegnap ünnepélyesen felavatták. A gyár már az idén mintegy hárommillió-kétszázezer nagylemezt présel. Jövőre mintegy 4—500 ezerrel növeli termelését. Dorogon kezdődött meg a hamarosan forgalomba kerülő műsoros magnókazetták gyártása is. (MTI-foto, Hadas János felvétele — Telefoto KS) Borult idő Várható időjárás ma estig: borult idő, sokfelé eső. Mérsékelt délnyugati, déli, többfelé megélénkülő, a Dunántúlon megerősödő és nyugatira, északnyugatira forduló szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 8—13 fok között. A múzeumi hónap eseményeként adták át rendeltetésének a felújított kisterenyei várkastélyt. A hagymakupolás, keresztfolyosós és körbástyás kastély az egyetlen ilyen típusú épület Magyarországon. A megnyitás alkalmából műemléki vándorkiállítást rendeztek a kastély termeiben. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Sportrovat: 128-15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10. Telex: 14251, postafiók 71 — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi utca 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21 — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám: 25 069