Tolna Megyei Népújság, 1976. november (26. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-04 / 261. szám
2 KÉPÚJSÁG 1976. november 4. Janes Garter az USA új elnöke Walter Mondale, az Egyes ült Államok új alelnöke. Felavatták a Dunamenti Hőerőművet Lázár György ünnepi beszéde A Nagy Októberi Szocialista Forradalom közelgő évfordulója alkalmából szerdán Százhalombattán felavatták a Dunamenti Hőerőművet és a Dunai Kőolajipari Vállalat IX. beruházási szakaszában épült létesítményeket. A két beruházás ünnepélyes átadására Százhalombattára látogatott Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke. Ott volt dr. Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese. Az erőmű tmk-csarnoká- ban nagygyűlést tartottak. Lázár György mondott ünnepi beszédet. Tolmácsolta a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, s a Minisztertanács szívélyes üdvözletét és jókívánságait, köszöntötte a hőerőmű és a kőolajfinomító vezetőit, munkáskollektíváját, szocialista brigádjait, Százhalombatta lakosságát. Lázár György a társadalmi és gazdasági építőmunka előttünk álló feladatairól szólva kiemelte: a közvetlen tennivaló most az, hogy ez évi népgazdasági tervünk végrehajtásával minél jobb feltételeket teremtsünk az V. ötéves tervben kitűzött célok eléréséhez. Az évközbeni és a nem várt nehézségek ellenére biztatóak az eredmények a népgazdaság 1976. évi tervének teljesítésében. Gazdaságpolitikánk középpontjában a hatékonyság növelése, a minőség javítása, a munkatermelékenység emelése áll. A Minisztertanács elnöke végül a szénbányászat jelentőségéről beszélt. Az ünnepi beszéd után Lázár György kitüntetéseket nyújtott át. Kuba Választások A nemzetgyűlés képviselőinek választását a köztársaság mind a 169 tartományi gyűlésében november 2-án tartották meg. A nemzetgyűlésbe mintegy ötszáz képviselőt választottak be. A képviselők java része a kommunista és a munkásmozgalom veteránja, a forradalom résztvevője. Köztük van Fidel Castro, a Kubai KP Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi kormány miniszter- elnöke, az ország több más vezetője, valamint a munkás- osztály, a parasztság és az értelmiség számos képviselője. Az újonnan megválasztott kubai nemzetgyűlés december 2-án tartja első ülésszakát. Az ülésszakon megválasztják a nemzetgyűlés két ülésszaka között tevékenykedő legfőbb hatalmi szervet — az államtanácsot. (Folytatás az 1. oldalról) helyi idő szerint hajnali négy órakor, amikor véglegessé vált győzelme Forddal szemben. Carter gratulált „kiváló ellenfelének” Fordnak, aki sajtótitkára szerint már korábban pihenni tért, anélkül, hogy nyilatkozott volna a választás kimeneteléről, amelyben győzelemre számított. Carter, aki január húszadikán veszi át az elnöki hivatalt, a munkanélküliség csökkentését is elsőrendű feladatai között említette rögtönzött beszédében, amelyben „a ha- zafiság és a testvériség” nevében egységre szólította fel az Egyesült Államok népét. * Carter 1924. október 1-én született a Georgia állambeli Plains nevű faluban, egy 700 hektár földet birtokló, négygyermekes család legidősebb fiaként. Családjában elsőként középiskolai tanulmányokat végez, majd 1943-ban felveszik az annapolisi tengerészeti iskolába. Rövid haditengerészeti pályafutása alatt Hyman Rickovernek, az amerikai atommeghajtású tengeralattjárók atyjának keze alatt komoly atommémöki képzésben részesül. 1953-ban otthagyja a haditengerészetet, hogy elhunyt apja helyére lépjen, s átvegye a családi birtok irányítását. Ekkortájt kezdik foglalkoztatni a helyi ügyek politikai és vallási vonatkozásai. A déli baptista egyház segédlelkésze, Pennsylvániában és Massachusettsben híveket toboroz. 1962-ben jelölteti magát Georgia állam szenátusába és meg is választják. 1966-ban a kormányzói posztot veszi célba, de az előzetes választásokon megveri őt a faji megkülönböztetés szélsőséges képviselője, Lester Maddox. 1970-ben azonban már kormányzóvá választják, mely posztot 1974-ig töltötte be. Ez idő alatt több jelentős reformot hajtott végre, több fontos állást négerekkel töltetett be. Carter már 1972-ben George McGovern demokrata párti elnökjelölt vereségét követően kidolgozta stratégiáját az elnökjelöltség megszerzésére. 1974-ben elnyerte a demokrata párt választási kampánybizottságának elnöki tisztét. Ezt a pozícióját felhasználta pártbeli hadállásainak kiépítésére és a minden részletében kidolgozott 1976- os előválasztási taktikájának sikeres végrehajtására. Felesége Rosalyn Smith, négy gyermeke van. Bejrút Katonai akcióterv Az AFP jól értesült bejrúti forrásra hivatkozva jelentette: a napokban az „arabközi elrettentő erő” négy dandárja fog felfejlődni Libanonban. Feladatuk az lesz, hogy elsősorban Bejrúttól keletre és nyugatra elterülő övezetekben biztosítsák a libanoni és más arab katonai szakértők által kidolgozott akcióterv végrehajtását, amelyet Eliasz Szárkisz államfő kedden hagyott jóvá. E körök szerint az „arabközi elrettentő erő” egységeinek elsőrendű feladata az lesz, hogy a nagy közutakon, így Bejrút és Damaszkusz, Bejrút és Tripoli, Bejrút és Tyr között újból megnyissák a forgalmat. Az első közút, amelyen arabközi biztonsági alakulatok elhelyezkednek, a fővárostól 18 kilométerrel keletre fekvő Aley városa és a bejrúti nemzetközi repülőtér közötti út lesz. Ezzel szabadabbá válik majd a forgalom a Bejrút nemzeti haladó erők ellenőrizte nyugati szektorát a konzervatív keresztények ellenőrizte keleti szektorral — ahol Szárkisz elnök rezidenciája, a Baabda-palota is van — összekötő utakon is. A nyugatnémet légierők -egyik egységében „a hagyományok ápolása” érdekében találkozóra került sor a hitleri légi haderő volt pilótáival. A résztvevők között volt Rudel, a Luftwaffe egykori ezredese, Hitler és Göring kedvence is — írja Vlagyimir Mihajtov, a Pravda bonni tudósítója a lap szerdai számában. Ez a demonstráció élénk til- -takozást keltett az ország demokratikus közvéleményében. Wálter Krupinski, a légierők harcirepülő-egységének vezénylő tábornoka azonban kijeléntette: nem tartja elítélendőnek a Rudel-féle hitleristákkal szervezett találkozókat, sőt „a Bundeswehr- nek folytatnia kell az előző hadsereg hagyományait”. Hozzáfűzte — s ehhez később helyettese, Franké tábornok is csatlakozott —, hogy továbbra is szorgalmazni fogja a Bundeswehr és az újfasiszták együttműködését mindaddig, amíg a Bundestag szociáldemokrata frakciójában megmaradnak „egyes baloldali szélsőségesék és kommunisták”. így tehát a nyugatnémet tábornokok már nemcsak hogy síkraszállnak a Wehrmacht militarista hagyományainak folytatása mellett, hanem „joguknak” tekintik „kommunizmussal fertőzöttnek” nyilvánítani az NSZK bármely politikai pártját és meghatározni, hogy ki álljon ezeknek a pártoknak az élén — mutat rá a Pravda tudósítója, majd befejezésül hozzáfűzi: Bár a történtekre Leber hadügyminiszter kénytelen volt a két tábornok tisztségükből való felmentésével és rendelkezési állományba való helyezésével válaszolni, a Rudel ezredes részvételével megtartott találkozót mégsem tekinthetjük elszigetelt jelenségnek. A hasonló „programokat” az NSZK haladó közvéleménye különösen aggasztó bizonyítéknak tekinti arra, hogy bizonyos körök szeretnék kivonni a Bundeswehrt a politikai ellenőrzés alól. A szélsőséges reakció újabb kirohanása azon erők kampányának része, amelyek az ország életének számos területén vissza akarják hozni a múltat. Georg Leber nyugatnémet hadügyminiszter fölfüggesztette beosztásából a légierő két vezető tábornokát Walter Kru- pinskit (jobboldalt) és Karl-Henz Frankét, akik részt vettek a nyugatnémet légierők egyik laktanyájában rendezett „bajtársi találkozón”, amelyre meghívták Hans-Ulrich Rudel (baloldalt) volt ezredest is, aki annak idején Hitlertől a legmagasabb katonai kitüntetést kapta. (Képtávírónkon érkezett.) Rhodesia A tárgyalások helyett fegyveres harc Egyre inkább holtpontra jut a rhodesiai többségi kormányzás bevezetéséről tárgyaló genfi nemzetközi konferencia. Szerdán nem tudták megtartani a jogi szakértők tervezett találkozóját sem, amelyet korábban Ivor Richard, a konferencia elnöke kényszerből hívott össze, mivel a plenáris üléseket sorra el kellett halasztani. A Tanzániában megjelenő félhivatalos kormánylap, a Daily News az angolokat hibáztatja, mert nem tanúsítanak kellő felelősséget volt gyarmatukkal kapcsolatban. Vezércikkében a tanzániai kormány orgánuma javaslatot tett arra, hogy az afrikai független államok kontingenseiből alakult békefenntartó erők lássák el Zimbabwéban (Rhodesiában) a biztonsági erők szerepét, a többségi kormányzás bevezetéséig, vagy a brit közigazgatás újraszervezéséig. A Daily News szerint Nagy-Britanndának ismét helyre kellene állítani korábbi kapcsolatait Rhodesiával. Ennek útja az lenne — írja a lap —, ha London a többségi uralom bevezetéséig főkormányzót és katonai főparancsnokot nevezne ki Rhodesiában. Továbbra is heves harcok dúlnak két fronton is — a mozambiki egységek és az országra támadó rhodesiai erők között — közölte szerdán a mozambiki hírügynökség. Tete tartományból kemény összecsapás után az ellenséges csapatokat visszaszorították Rhodesiába. A hírügynökség utal arra, hogy egyelőre \ nem ismeretesek, milyen veszteségeket szenvedtek az invá- ziós rhodesiai csapatok. A hírügynökség közleménye szerint Gaza és Tete tartományban szerdára virradó éjjel a rhodesiai csapatok tüzérséggel, repülőgépekkel és páncélosokkal támadtak és kilencven kilométerre a határtól, a déli fronton felszedték a síneket, megrohantak egy vasútállomást és egy személyszállító vonatot. Az akció következtében tíz polgári személy életét vesztette, harmincán megsebesültek — köztük asszonybk és gyer- _ mekek. A rhodesiai fehértelepes rezsim katonái vasárnap támadtak Mozambikra, azzal az ürüggyel, hogy felszámolják a rhodesiai gerillák mozambiki kiképzőtáborait. LAPZÁRTA PANORÁMA ADDISZ ABEBA Etiópiában kivégeztek 23 „anarchista és rekaciós” személyt — jelentette be kedd esti közleményében az etióp ideiglenes katonai kormány. Az Addisz Abeba-i rádió által nyilvánosságra hozott közlemény szerint az elítélteket „gyilkosság és ellen- forradalmi bűncselekmények” elkövetésével vádolták. LUANDA Fontos határozatok születtek az Angolai Népi Felsza- badítási Mozgalom (MPLA) Központi Bizottságának nemrég befejeződött plénumán. A tanácskozáson döntést hoztak arról, hogy az országban be kell vezetni a tervgazdálkodást és nagy figyelmet kell szentelni a néptömegek élet- színvonala emelésének. A plénumon elfogadott határozat célul tűzi ki a honvédelem megszilárdítását, elsősorban a fegyveres testületek megerősítését, tervbe vették, hogy a hadseregben megalakítják az MPLa alapszervezeteit, a politikai nevelőmunka érdekében. LISSZABON Lopes Cardoso lemondott mezőgazdaságügyi miniszteri tisztségéről és mint az ANOP hírügynökség jelentette, a baloldali nézeteiről és a földreform iránti elkötelezettségéről ismert politikus szerdán délelőtt már nem vett részt a portugál miniszter- tanács ülésén. Cardosónak a kormányból történő kiválását megfigyelők úgy értékelik, hogy meggyengült a leghaladóbb szárny politikai befolyása és megerősödött azoknak a pozíciója, akik nem akarják folytatni a földreformot Portugáliában. BUDAPEST A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Ijjas József kalocsai érseknek a magyar állam és a katolikus egyház közötti jó viszony fejlesztése érdekében végzett kimagasló tevékenysége elismeréséül, 75. születésnapja alkalmából a Béke és Barátság Érdemrend kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. A katolikus egyház képviseletében dr. Lékai László bíboros, esztergomi érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke vett részt a kitüntetésen. A MEGBUKTATOTT ELNÖK Michel Micombero, volt burundi köztársasági elnök, akit a november 2-i államcsíny alkalmával megfosztottak elnöki tisztségétől. (Telefoto) CARACAS Caracasban bíróság elé állították azokat a személyeket, akik október 6-án merényletet követtek el egy kubai utasszállító repülőgép ellen. Mint ismeretes, a gép Barbados fölött a levegőben felrobbant, s a fedélzeten tartózkodó 73 személy életét vesztette. A merényletet — mint bebizonyosodott — két kubai ellenforradalmár és két venezuelai állampolgár készítette elő. JELENTÉS SZOLNOKRÓL Mint közöltük, kedden Szolnokon a Tóth Ferenc utca 1—3. szám alatt gázrobbanás következtében a lakóépület harmadik és negyedik lépcsőháza összeomlott. 24 lakás megsemmisült, 16 lakás veszélyessé vált, amelyet szerdán a délutáni órákban lerobbantottak. A mentési és kárelhárítási munkálatok szerda délutánig folytak. A szerencsétlenség következtében Petőházi Imréné .37 éves házfelügyelő, Barhács Sán- dorné 34 éves kereskedelmi alkalmazott, Dobos Lászlón é 21 éves ktsz-dolgozó, Dobos Judit öthónapos csecsemő, Petőházi Imre 14 éves tanuló, Petőházi Sarolta 13 éves iskolai tanuló, Kocsis Gyuláné 70 éves nyugdíjas, Rigó Annamária 10 éves iskolai tanuló, özvegy Horváth Józsefné 91 éves nyugdíjas, Rimóczi János 65 éves nyugdíjas, Tal- mács Alajos 66 éves nyugdíjas és Csák Dezső 62 éves nyugdíjas meghaltak. A szerencsétlenség körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával tovább vizsgálja, a mentési, romeltakarítási munkálatok folynak, amelynek eredményéről a lakosság tájékoztatást fog kapni. (MTI)