Tolna Megyei Népújság, 1976. október (26. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-02 / 233. szám

OKTÓBER 2 SZOMBAT Névnap: Petra A Nap kél 5.44 — nyugszik 17.22 órakor. A Hold kél 14.27 — nyugszik —,— órakor. Százhúsz évvel ezelőtt, 1856. október 2-án született — és 89 éves korában, 1945. áprilisában halt meg — Csengeri János akadémikus, ismert klasszika-filológus és műfordító, a Magyar Pedagógia című tudományos fo­lyóirat alapítója. jf: ALAPÍTÓ szövetkezeti tagok és nyugdíjasok talál­kozóját rendezi meg a duna- földvári ÁFÉSZ ma, szomba­ton délután 3 órakor a mű­velődési házban. # AZ MHSZ MEGYEI VEZETŐSÉGE házi ünnepsé­gen emlékezett meg a fegy­veres erők napjáról. Takács — András titkárhelyettes kö­szöntője után Vörös István, tartalékos utóképzési főelő­adó ismertette a honvédelmi miniszter ünnepi parancsát, az MHSZ főtitkára, főtitkár- helyettese intézkedéseit. Ezek arról szóltak, hogy Balogh József gépjárművezető-képzé­si főelőadó és Vörös István el­ismerő oklevelet, jutalmat kapott, Szabó Tibor gazdasá­gi főelőadó az MHSZ kiváló munkáért jelvény arany foko­zatát, György Béla és Fónai Zsolt gépjárműoktatók bronz­fokozatot kaptak. Köszöntöt­ték a nyugdíjba vonuló Mó- zsik Ferencet, a paksi gép­jármű-kirendeltség vezetőjét. Takács András, megyei tit­kárhelyettes köszönte meg az MHSZ-ben tizenöt éven át végzett oktatómunkáját, és átadta a megyei titkár aján­dékát, egy vésett dísztálat. O SIKERREL MUTAT­KOZOTT BE Brüsszelben az Állami Bábszínház társulata, amely a Théatr de l’Esprit Frappeur színház meghívá­sára érkezett a belga fővá­rosba. A magyar művészek Petőfi János vitézének báb­színpadi változatát mutatták be. A AZ ÓVODAI tanévkez­dés tapasztalatait beszélték meg tegnap a megyei tanács művelődési osztályán az óvo­dai felügyelők. + NAGY SIKERREL ren­dezték meg Baján a műve­lődési központ kiállító helyi­ségében M. Szabó István szekszárdi festőművész kiál­lítását a képzőművészeti vi­lághét alkalmából. ~ PINCEBOROZÓT léte­sítenek Paks központjában a cukrászda alatt. A régi, tágas pince átalakítása félig már megtörtént. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a Móron megtartott 40. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 32,34,37,72,86 * TIZENNÉGY szakkör működik Hőgyészen, a műve­lődési házban. A gyermek­néptánc, fotó-, színjátszó, helytörténeti szakkörbe és a lányok—asszonyok klubjába még lehet jelentkezni. # GIMNÁZIUMI és szak­középiskolai KlSZ-propagan- disták tanácskozását tartották tegnap Budapesten. Megyén­ket gimnáziumonként, szak- középiskolánként egy-egy fia­tal propagandista képviselte. O KLUBSZOBA — fiata­loknak. Szedresen a községi tanács, a termelőszövetkezet és az ÁFÉSZ a községi mű­velődési házban klubhelyisé­get rendez be a fiataloknak. A VEZETŐSÉGI ÜLÉST tartottak pénteken a kajdacsi Aranykalász Termelőszövet­kezetben : többek között szó esett a jövő évi vetéstervről és a háztáji bizottság ez év­ben végzett munkájáról. + A TENGELICI napkö­zis öregek kirándultak. Ez al­kalommal érintették Har­kányt, Siklóst, Márigyűdöt, Pécset. A gépkocsit az Alsó- tengelici Állami Gazdaság biztosította, melyet ezúton is megköszönünk, remélve, hogy a jövőben is gondoskodni fog­nak az öregek kirándulásáról. A tengelici öreg napközisek — Sújtólégrobbanás történt csü­törtök este Franciaországban, a lotaringiai Merlebach szénbá­nyájában. Tizenhat bányász meg­halt. A megyeszékhely zöldségellá­tását 11 egység biztosítja. Eb­ből 10 egy-két személyes üz­let, pavilon. A kistermelők áruinak beszerzésével ezek forgalma jelentősen megnőtt. A Kadarka úti 8. számú pa­vilon forgalma például csak­nem megháromszorozódott másfél év alatt. Szél, pára Várható időjárás ma estig: időn­ként felszakadozó felhőzet, eső nem valószínű. Mérsékelt keleti, délkeleti szél, párásság, egy-két helyen köd. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet szombaton 12—17 fok között. Gépíróverseny Az ifjúmunkásnapok kere­tében Szekszárdon a városi KISZ-bizottság és a Gép- és Gyorsíró Iskola szervezésé­ben gépíróversenyt rendez­tek. A feladat: tízperces máso­lás és politikai totó kitöltése volt. Az értékelés alapján első helyezett Durgonics Mária lett, a Szekszárdi Szabó Szö­vetkezet dolgozója, második helyre Dózsái Tiborné (TO- TÉV) került, a harmadik he­lyezést Báta Erzsébet, az ál­lami építőipari vállalat gép­írónője érte el. Pénzjutalmuk: 500, 300 és 200 forint. Az első hat helyezett okle­velet kapott, köztük a 4. he­lyezett Fekete Ilona is, aki szintén a TOTÉV-nél dolgo­zik. Nem véletlen, hogy ket­ten is helyezést értek el a TOTÉV-től, hiszen tavasszal 30 órás szakmai továbbképzé­sen vettek részt a vállalat gépírónői. Fagy, jégverés, rothadás, sok minden puszította az idén a paksi szőlőket, de ma­radt is a tőkéken. A szüret gyors ütemben megy Pakson és környékén: péntekig már tízezer mázsa szőlőt eladtak a termelők — főként tsz-ek — a pincészetnek, összesen 30 ezer mázsára számít a Mecsekvidéki Pincegazdaság paksi pincészete. Legtöbb sző­lőt Paksról és Dunaföldvár- ról hoznak ide, ezenkívül még a györkönyi, a puszta- hencsei, a németkéri, sőt a felsőnyéki termelőszövetke­zet is Paksra viszi az eladó borszőlőjét. Szépen rendbe tették a ha­talmas pincét: diópáccal fes­tették be a hordókat, rozsda­gátló pirossal az abroncsokat. Nehéz volt a munkaerő meg­szerzése a feldolgozáshoz, mert a tsz-ekben fogyott a létszám tavaly óta, de azért „adtak” néhány embert a pincészetnek mindegyik kö­zös gazdaságból. Az átlagosnál nagyobb gon­dot, több munkát okoz a must kezelése, a rothadás miatt szigorúan veszik a technológiai utasítások be­tartását. Ács József pinceve­zető azt mondja, a fogyasz­tásra alkalmas borok előállí­tásához nagyban hozzájárul a megfelelő kénezés és en­zimadagolás. Alacsony a cu­korfok, mégis jó lesz a paksi siller, vélik, mert a szőlő színe sokkal jobb a tavalyi­nál. OLVASTAM Fotoszakkör alakul Különös körülmények között ismerkedtem és ba­rátkoztam meg a fényképezéssel, majdnem négy évti­zeddel ezelőtt. A patikában várakoztam, míg elkészül az orvosság, és a kis asztalon lévő képes újságok között fel­fedeztem a fővárosi Chmura fotószaküzlet árjegyzékét. Ebben nemcsak a gépek, filmek, papírok fotólámpák tu­lajdonságait és árait ismertették, hanem fototechnikai és -esztétikai tanácsokat is adtak. Azután évekig csak a vágyaim között szerepelt a fényképezőgép, mire — már saját keresetemből — hozzájutottam egy használt masinához. Ma már tömegek passziója a fényképezés. És igen sokan — egyre többen — vannak, akik nemcsak emlék­képeket készítenek, hanem valóságos művészeivé váltak a fényképezésnek. Még a hivatásos fotóriporterek több­sége is egyszerű amatőrként kezdte, és vált önképzéssel, a fotókörök, -klubok segítségével mesterévé a szakmá­nak. A tegnapi hír juttatta eszembe mindezt és azt is, hogy az új technológiával készülő lapunkban egyre több képet tudunk közölni a megyében élő fotóamatőröktől is. Fotószakkör alakul a tolnai művelődési házban — olvasom a hírek közt. Hogy hányadik a megyében? — Talán senki sem tudná megmondani. A sokadik. Hiszen számos iskolában, üzemben, intézményben már mű­ködnek ezek a kis közösségek, nemcsak a technikai fel­tételeket biztosítva tagjaiknak, hanem tanfolyamokkal, szakmai tanácsadással, képbírálattal is segítik őket, egy­mást. Bizonyos, hogy sokan közülük részt vesznek „Tolnai tájak, tolnai emberek” pályázatunkon és örülnénk, ha a most alakulóban lévő tolnai szakkör kezdeti lépései­ről, munkájáról legközelebb már néhány pályaművel, fényképpel illusztrálva adhatnánk hírt. (J) tíj gyógyszertár Szekszárdon rngm-m Rövid ünnepség keretében tegnap délelőtt átadták Szek­szárdon a város negyedik gyógyszertárát. Az ünnepségen megjelent dr. Papp Ferenc, megyei főgyógyszerész, vala­mint a vállalat igazgatója, dr. László Viktor. Az új „gyógyszerszoba” kizárólag gyári csomagolású gyógyszere, két forgalmaz, mely azonban rendkívüli mértékben csök­kenti a többi gyógyszertár zsúfoltságát, és emellett a beteg ott kapja meg azokat, ahol szükség van rá. A helyiség a rendelőintézet és a kórházi porta között van, a régi száj­sebészet helyén. Naponta reggel nyolctól fél ötig áll a kö­zönség rendelkezésére és szombaton is kéthetenként nyit­va tart reggel nyolctól fél egyig. Ismeri Ön az NDK«t ? (3.) A Tolna megyei Népúj­ság, az NDK kultúrcentrum és az NDK utazási iroda pá­lyázatot hirdet az NDK hat legszebb turisztikai központ­ja megismerésére, amellyel olvasóink egyben értékes úti­kalauzhoz is jutnak. A cik­kek végén feltett kérdésre adandó hat helyes választ [pl. 1. cikk a), 2. cikk b), 3. cikk c) stb.] egyszerre kér­jük beküldeni 1976. október 11-ig a Megyei Művelődési Központ 7101 Szekszárd, Pf. 15. címre „Ismeri ön az NDK-t?” feltüntetésével. A megfejtést helyesen beküldők között az alábbi 10 tárgynye­remény kerül kisorsolásra: 1 db konyhagép, 1 db kempingtáska, 2 db aktatás­ka, 1 db gázgyújtókészlet, 1 db irattáska, 1 db kozmeti­kai készlet, 3 db NDK-al- bum. A díjátadás 1976. október 16-án (szombaton), 10 órakor lesz Szekszárdon, a Hazafias Népfront irodahelyiségében (Dózsa Gy. u. 11). A szeren­csés nyertesek a díjak szemé­lyes átvételére október 12-én, táviratban értesülnek. A Keleti-tenger partja és a mecklenburgi tóvidék. A part mentén számos fürdő­hely, halász- és tengeri kikötő, hajógyár, halászfalu található. A Keleti-tenger klímája, tiszta por. mentes levegője gyógyító hatású. Rostock az NDK legnagyobb kikötővárosa. Jelentős a halfel­dolgozó üzeme, a hajógyára és a Diesel-motorgyár. Látnivalói : a Hajózási Múzeum, a Béke mú­zeumhajó, a tanáesháza, a Herk- hoff-ház, az ún. téglagótikában épült patríciusházak és a Marien, kirche hatalmas gótikus épülete, melynek tornyából szép kilátás nyílik a városra és a kikötőre. A volt városkapu maradványa a Steintor (Kőkapu) és a szép Krö. pelini kapu. Varnemünde tengerparti üdülő. Itt van az NDK legnagyobb hajó. gyára. Állandó a kompjárat Dá­niába. Wismar tengeri kikötő, hajó­gyárral. A Wassertor az egyetlen megmaradt városkapu. A város régi árkádsora és pinceboltozata a XIV. századból való. Stralsund régi tengeri kereske. dőváros, amely a XIV. század vé. gén élte virágkorát. Ma modern ipari város. Hajógyára számos halász- és kikötőhajó építésével nemzetközi elismerést vivott ki. Megmaradt a tanácsháza a régi piactéren, a Nikolaikirche — a város legrégibb temploma — ér­tékes műkincsekkel, a városfal és sok gótikus polgárház. Sok a látnivaló és a ritkaság a Kultúr, történeti és Tengerészeti Múze­umban. Innen hosszú töltésen ve­zet az út Rügen szigetére, ahol több ismert fürdőhely található. A mecklenburgi tóvidék — a Keleti-tenger-part mögöttes része — halban igen gazdag. Legna­gyobb tava a Müritz, környéke részben természetvédelmi és üdülőterület. Mecklenburg hajdani szellemi és kulturális központja Schwerin. XVIII. és XIX. századi barokk és klasszicista stílusú épületei ma is állnak. Megfejtendő kérdés: Mi a „Teepott” (lásd képün­kön) Warnemündében? a) múzeum, b) étterem, c) hajóállomás. Információs szolgálat születőben Az IBUSZ Tolna megyei irodái közösen határozták el, hogy a szakszervezetek köz­reműködésével információs szolgálatot hoznak létre. A szolgálat rendeltetése a bel­földi idegenforgalom szerve­zettebbé tétele, a munkás országjárók számának növe­lése lesz, s oly módon, hogy valahány üzem, vállalat, in­tézmény szakszervezetének lesz egy megbízottja az ide­genforgalmi szervezői és in­formációs szervezetben. Az erre a tevékenységre felkért szakszervezeti aktíváknak a dolga lesz, hogy munkahe­lyük szocialista brigádjainak igényeit közvetítsék az IBUSZ Tolna megyei irodáinak. Mint ismeretes, az irodák eddig maguk dolgozták ki az útvo­nalaikat, programokat és ha­tározták meg az utazási na­pok számát. A szervezési és információs szolgálat létrejöt­te változtat ezen a ma már korszerűtlennek látszó gya­korlaton. A kollektíváknak módjuk lesz szabadon meg­választani, hogy hova kíván­nak eljutni országjáró kirán­dulásaikon, milyen progra­mot igényelnek és milyen időtartamút. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Sportrovat: 128-15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10. Te­lex: 14251, postafiók 71 — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi utca 46. Posta­cím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21 — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám: 25 069

Next

/
Oldalképek
Tartalom