Tolna Megyei Népújság, 1976. szeptember (26. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-24 / 226. szám

Névnap: Gellért A Nap kél 5.33 — nyugszik 17.38 órakor A Hold kél 6.14 — nyugszik 17.46 órakor Százhúsz évvel ezelőtt, 1856. szeptember 24-én szü­letett és fiatalon, 33 éves korában halt meg Ludwik Warinsky lengyel szocialista, az első lengyel forradalmi párt, a Proletariat I. megalapítója, vezetője. + NAPKÖZIS ÖREGEK­KEL BUDAPESTEN. A bá­taszéki öregek napközijének több patronálója is van. Enr nek eredménye, hogy szer­dán a napközis öregek közül harminchatan budapesti ki­ránduláson vettek részt. Az utazás költségét a Tolna me­gyei Szolgáltatóipari Szö­vetkezet vállalta, a bátaszéki ÁFÉSZ ezer forinttal járult a kiadásokhoz, míg az ÁFÉSZ József Attila bri­gádjának hét tagja reggeltől estig kalauzolta az öregeket. Ennek során megtekintették a várat, a Mátyás-templo­mot, a Halász-bástyát, a Vá­rosligetet, ellátogattak az ál­latkertbe, de a legnagyobb sikere a Szépművészeti Mú­zeumban tett látogatásnak volt. — SZOVJET gyárt­mányú feldolgozó gép­sort állított üzembe a paksi pincészet. A gé­pek óránként 200 má­zsa szőlőt dolgoznak fel. O SEGÍTSÉGNYÚJTÁS takarmányból. A sárszent- lőrinci Petőfi Tsz több siló- kukoricát tudott betakaríta­ni, mint amennyire szükség van a jelenlegi jószágállo­mány ellátásához. 100 vagon szilázst felajánlott a szövet­kezet a környékbeli téeszek- nek. # ÜLÉST TARTOTT az Ifjú Gárda megyei parancs­noksága. Tegnap délelőtt a KISZ Tolna megyei Bizott­ságán tartotta ülését az IG megyei parancsnok­sága, ahol megtárgyal­ták és elfogadták az őszi képzési feladattervet. Az ülés második napirend­jén köszöntötték a fegyve­res testületek megjelent képviselőit és Hepp József­nek, a munkásőrség megyei parancsnoksága csoportve. zetőjének az Ifjú Gárda tá­mogatásában végzett ered­ményes munkájáért arany­koszorús KISZ-jelvényt ad­tak át. * ABC-ÁRUHÁZ lesz a Pátria Nyomda egykori ideiglenes épületében, Dom­bóváron. A munkálatok je­lenleg is folynak. A MÁR CSAK KIVITE­LEZŐ KELL. Tamásiban minden előkészület megtör­tént a szövetkezeti lakótelep új tömbjének építéséhez, melyben 32 lakás lesz. A tervdokumentációk készen vannak, de a 12 milliós munkára eddig még nincs kivitelező. A községi tanács a terület közművesítését a jövő év első hónapjaiban megkezdi. ~ FOLYÓBA ZUHANT egy utasokkal zsúfolt autó­busz az indiai Himachal Pradesh körzetében szerdán este. A szerencsétlenség kö­vetkeztében 25 ember életét vesztette. + ISMÉT FÖLDLÖKÉSE­KET ÉSZLELTEK szerdán este Friuli térségében. Erős­ségük 5 fok volt a Mercalli- skálán. A május 6-i nagy földrengés óta a térségben 302 földmozgást regisztrál­tak. O ISKOLAORVOSOK. A Volksstimme tudósítása sze­rint az osztrák iskolákban nincs elegendő orvos. A mintegy másfél millió isko­lás gyermekkel alig több mint 4600 orvos foglalkozik, s azok sem főállásban. A Volks­stimme szerint az egészség­ügy állami irányítása megja­vítaná az iskolás gyermekek orvosi ellátását. A VfZTÁROLÓ. Két, egyenként száz köbméteres víztároló építését kezdték meg a Hőgyészi Állami Gaz­daság szárítóüzemében. A föld alatti betontárolók biz­tosítják majd, hogy a megnö­vekedő telephelyen mindig legyen elegendő tűzoltó víz. + ONKOLÓGIAI KÖZ­PONT. önkéntes adomá­nyokból Varsóban 1983-ra felépítik az onkológiai köz­pontot. A rákkutatáshoz szük­séges legmodernebb eszkö­zökkel felszerelt központnak 600 ágyas kórháza, a kevésbé súlyos betegek számára 100 ágyas lábadozója, operációs és diagnosztikai intézete lesz. — Mondja el a bíróság­nak, miért lopta el azt az autót! — A temető mellett állt, üres volt, azt hittem, hogy a tulajdonosa elhunyt. * KAZÁNJAVITÁS. A XIV. sz. AFIT Keselyűsi úti szervizében remélhetően az utolsó idényre készítik elő a kazánokat. A BHG bővü­lése miatt ugyanis hamaro­san az itt dolgozóknak a Tolnai úti szerviz ezután fel­építendő részébe kell költöz­niük. Enyhe idő Várható időjárás ma estig: válto­zóan felhős idő. Napközben megélén­külő déli szél. Reggel többfelé köd. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet: 17—22 fok között. Távo­labbi kilátások kedd reggelig: csökkenő felhőzet, álta­lában száraz idő várható. A nappali felmelegedés foko­zódik. A reggeli órákban párásság, sokfelé köd. Megszigorították az ellenőrzést A Tolna megyei Tanács V. B. kereskedelmi osztálya kereskedelmi felügyelősége — a megyei tanács vb határo­zatának megfelelően — to­vább szigorította a kereske­delmi ellenőrzéseket az év eddig eltelt időszakában. CSAPLÁROS LAJOS, a felügyelőség vezetője elmon­dotta, hogy 1975 első félévé­hez képest az ellenőrzések száma jelentősen nem válto­zott, de növekedett a felelős­ségre vonásoké, azaz az el­lenőrök több kifogásolniva­lót találtak most, mint ta­valy, az első félévben. A szá­mok is ezt tanúsítják. Amíg a tavalyi ellenőrzéseknek csupán 13,1 százalékát kö­vették különféle felelősségre vonások, addig az idén ez 17,8 százalékra növekedett. A pénzbírságok összegének emelkedése is az ellenőrzé­sek szigorítását tanúsítja. Most több mint 50 ezer fo­rint büntetést szabtak ki a szabályszegőkre, ami a tava­lyinak több mint kétszerese. AZ ELLENŐRZÉSEK egyik igen hathatós módja a pró­bavásárlás, amelyet nemcsak a felügyelőség dolgozói, de a széles körű társadalmi ellen­őrhálózat tagjai is rendsze­resen végeztek. A kifogásolt tételek száma a tavalyihoz viszonyítva emelkedett, iá­ról 28-ra. A felügyelőség nagy gon­dot fordít a kereskedelem­ben kívánatos egészségügyi szabályok, rendelkezések be­tartására. Ellenőrzéseik so­rán 22 esetben észleltek hiá­nyosságokat, s intézkedtek azok megszüntetésére. A LAKOSSÁGNAK, a vá­sárlóknak jogukban áll észre­vételeiket, kifogásaikat írás­ban vagy szóban bejelenteni a felügyelőségen, örvendetes, hogy egyre többen keresik meg az ellenőröket, s ezzel a felügyelőség munkáját is se­gítik. A kereskedelmi felügyelő­ség — a fogyasztók érdekvé­delmi szerve — részt vesz központi irányítású ellenőr­zések elvégzésében is. Ilyen ellenőrzés keretében vizsgál­ták az idén január 5-én élet­be lépett árintézkedések vég­rehajtását. Az ellenőrzések nem tártak fel olyan mulasz­tásokat, hiányosságokat, me­lyek miatt figyelmeztetni vagy bírságolni kellett vol­na. Az ellenőrzések általános tapasztalata, hogy az önki- szolgáló élelmiszerboltokban károsítják leggyakrabban a. vásárlókat. Mindezt bizo­nyítja az az ellenőrzés, ame­lyet a felügyelőség a megye önkiszolgáló élelmiszerbolt­jaiban végzett. Hét esetben kellett árdrágítás, súlyhiány miatt pénzbüntetést kiszab­ni és négy üzlet vezetője ka­pott írásbeli figyelmeztetést. AZ ÉV ELSŐ FELÉBEN ellenőrizték a méterárukat ér­tékesítő állami és szövetkeze­ti boltokat. Megállapították, hogy sok üzletben nem ad­ták meg a különféle méter­árukon feltüntetett hibaje­lek után járó árengedményt, s így árdrágítást követtek el. A felügyelőség szigorúan fele­lősségre vonta a mulasztókat, amit az is bizonyít, hogy ese­tenként 1400 forint pénzbír­ságot szabtak ki. — vj — Sikeres műtét Pierre Bouvrande negyvenhárom éves francia faipari munkást baleset érte, lefűrészelte jobb karját. Bouv- rande-ot a baleset után azonnal kórházba szállították, ahol a súlyos esetekre szakosított különleges csoport hatórás műtéttel visszaoperálta a karját. UGASSUNK? Barátommal és lakótársammal együtt megyünk felfelé a lift dobozában. Most valóban doboznak tűnik, egyikünk sem lévén karcsú, ezenkívül pedig velünk utazik barátom fia és egy jó állatpotban lévő 3/4-es fiúkerékpár is. — Hová viszed? — kérdem és a szokatlan utitárs nyer­gére könyökölök. — A spejzba! OLVASTAM Csendes természetátalakítás Értény közelében a vízrendezési gondok megoldá­sára a közeli jövőben egymillió forintot lehet fordítani. Ez bizonyára nagy öröm az értényieknek, csak az a furcsa, hogy a nem értényi olvasó a cseppet sem cse­kély összegre.hovatovább oda se figyel. Szekszárd kör­nyékén például hektárszám növekednek az erózió pusz­tításait meggátolni hivatott facsemeték és az ugyan­ilyen célú munka évi több tízmilliós nagyságrendű. A Sötétvölgy bejáratánál tó születik, máshol — a Csörge esetében — már készek a tervek (végre!) annak érde­kében, hogy egy tó el ne tűnjön. Emitt vízlevezető ár­kokat húzunk, amott gátakat magasítunk. Nem is olyan régen markológépek sétáltak végig a megyeszék­helyen átvágó Séd partján és most már özönvíz kell ahhoz, hogy kiönthessen. Egy 146 évvel ezelőtti jegyző­könyvben olvastam, hogy Bálint János szekszárdi gázda kiesett a ladikból és megfulladt, mert nem tudott úszni. Hozzávetőlegesen a mai Kinizsi utca táján történt. Számlálhatatlan milliókért évtizedek óta itt zajlik a természet csendes átalakítása előttünk. Az értényiek most ebből jussolják a rájuk jutó részt. O. I. Napirenden : Sör, Pepsi Tegnap délelőtt Szekszár- don, a Pannónia Sörgyár szekszárdi kirendeltségénél megbeszélést tartottak a pé­csi vállalat vezetői a sörellá­tásban részt vevő kereskedők, kel. A megbeszélésen jelen voltak a megye fogyasztási szövetkezeteinek képviselői, a Tolna megyei Népbolt Vál­lalat, az Utasellátó Vállalat vezető munkatársai. Braun József kirendeltség­vezető elmondotta, hogy az értekezleten a negyedik ne­Cola, Jaffa gyedév sör-, Pepsi Cola-, na­rancsital- és Jaffa-ellátásáról tárgyaltak. A kirendeltség az említett kereskedelmi part­nereknek összesen 32 ezer 750 hektoliter sört értékesít­het az év utolsó három hó­napjában, amely elegendő a jó ellátáshoz. Ugyanez álla­pítható meg a Jaffáról, Pepsi Coláról, narancsitalról is. A szakemberek úgy vélekednek, hogy e hűsítő italokból min­den igényt ki tudnak elégí­teni. — Ott nálunk konzervek vannak és befőttek... — Nálunk is! Meg kerékpár. Szűkén, de elfér! A kerékpár azért fér el szűkén, mert a spejz is szűk. És azért van a spejzban (éléskamra), mert itt nem lopnak. El­lentétben a nagy bérház kerékpármegőrző termével, ahol ba­rátom fiának masinájáról gyakorlatilag már minden elmoz­dítható alkatrész eltűnt, az én fiam tavaly vett gépéről úgy­szintén. — A motorkerékpárok, robogók se járnak jobban! — vigasztal, tudva, hogy ilyesmivel nem rendelkezem. A ház­ban 73 lakás van és mondjuk 400 lakó. A városban még va­lamivel több mint 7000 lakás és további 30 600 lakó. Elmélet­ben tehát mindenki gyanús, aki él. A kerékpármegőrző termet csak az nem keresi fel, aki nem akarja. Házon be­lülről és kívülről egyaránt. Kulcs van ugyan, de valaki úgyis mindig nyitva felejti az ajtót. Egyetlen szekszárdi bérház­ban már ezrekre rúg a leszerelt alkatrészek értéke. A ház- felügyelőnek nem lehet hivatali kötelességévé tenni, hogy állandóan kinn üljön a folyosón és ezt a helyiséget lesse. — Mi a teendő? — töprengünk, amíg a lift meg nem áll. — Vegyünk közköltségen egy kuvasz kutyát? — Vagy ugassunk magunk? O. I. Tolna megye több nagyüzemében, intézményében jól látható helyen gépjárművezetőknek hasznos útmu­tatást adó plakátokat helyeztek el. Képünkön azt a plakátot mutatjuk be, amelyik arra figyelmeztet, hogy tíz órán belül milyen gyógyszerek szedése esetén tilos a járművezetés. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon 129-01, 123-61. Sportrovat: 128-15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10. Te­lex: 14251, postafiók 71 — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen, a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi utca 46. Posta­cím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21 — Felelős vezető SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám: 25 069

Next

/
Oldalképek
Tartalom