Tolna Megyei Népújság, 1976. szeptember (26. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-25 / 227. szám

Mai számunkból A TESZÖV FELHÍVÁSA A TERMELŐSZÖVETKE­ZETI TAGSÁGHOZ (3. old.) VITA A TÖRVÉNY. TERVEZETRŐL (3. old.) OLVASÓSZOLGÁLAT GYORSÍTOTT TANULÁS (4. old.) Pénteken a Magyar Szo­cialista Munkáspárt több vezetője meglátogatta az őszi budapesti nemzetközi vásárt. A vendégeket dr. Maróthy Lászlót, a KISZ KB első titkárát, Óvári Miklóst, az MSZMP KB titkárát, a Politikai Bizottság tagjait és Brutyó Jánost, a KNEB el­nökét Keserű Jánosné köny- nyűipari miniszter és Földes László, a HUNGEXPO ve­zérigazgatója fogadta a vá­sárközpontban, majd kalau­zolta őket a fogyasztási cik­kek szakosított, választékos bemutatóján. Pénteken reggel egyébként — hivatalosan már utoljára — ismét csak szakmai kö­zönséget tagadott az őszi BNV. A vásár ezen a napon elsősorban a kötöttárut gyártó üzemek, valamint a kis- és nagykereskedelmi vállalatok tárgyalófóruma volt. Illést tartott az Elnöki Tanács A Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Az Elnöki Tanács módosítot­ta az ügyvédi hivatás gyakorlásáról és az ügy­védek szervezeteiről szó­ló 1958. évi 12. sz. tör­vényerejű rendeletet. A módosító rendelkezés sze­rint az ügyvédi kamarák választott szerveit (tiszt­ségviselőit) a jövőben há­rom év helyett öt évre választják. Az Elnöki Tanács bí­rákat mentett fel és vá­lasztott meg, végül egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Gerhard Schürer Budapesten Huszár Istvánnak, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­sének, az Országos Tervhiva­tal elnökének meghívására pénteken Budapestre érkezett Gerhard Schürer, az NDK minisztertanácsának elnök- helyettese, az állami terv­bizottság elnöke. Ruhaexport Bíkacsrol Több mint négy év óta dolgozik Bikácson a buda­pesti „Csöpi” Ktsz üzeme, ahol a környékbeli varrni tudó asszonyok és lányok jó munkalehetőséget találtak. Hetvenen járnak a varrodá­ba Bikácsról, Nagydorogról, Györkönyből, Pálfáról és Pusztahencséről, illetve ez az üzemi létszám, de jelenleg 23 dolgozó szülési szabadsá­gon, gyermekgondozáson van. A nagy létszámkiesést a munkafeltételek javításá­val ellensúlyozza a szövet­kezet. Kicserélték a régi varrógépeket és már csak gyorsvarró gépekkel dolgoz­nak Bikácson. Az itt készülő összes ter­mék exportra megy. A kö­vetelmények nagyok, de jól megállja a helyét mindenki, fegyelmezett, ügyes kezű munkás lett a falusi lá­nyokból és asszonyokból. Csonka Béláné üzemvezető tájékoztatása szerint nagyon kicsi a munkahely-változta­tók száma, csak Vajtára mentek el az ottani üzem megalakulásakor azok, akik. nek így közelebbi a munka­hely. (Vajtán másik szövet­kezet üzeme dolgozik.) Kedveznek a bikácsi var­róüzemben a gyermekes anyáknak. Őket nem osztják be kettős műszakba, annak ellenére, hogy a 23 nemrég szült nő nagyon hiányzik a termelésből. Ugyancsak egy- műszakosak az utazási gond­dal küszködök. Év végére zuhanyozót és öltözőt alakítanak ki az üzemben, bár ez nem köny- nyű feladat, mert a ház nem üzemnek épült, hanem terjedelmes lakóépület, más. részt pedig a községben nincs vízvezeték. Jelenleg felnőtt- és gyer- mekbársonyruhát készíte­nek Bikácson, holland meg­rendelésre, jersey felnőtt- és gyermekruhát az NSZK ré­szére és munkaköpenyt Csehszlovákiába. Jövő márciusban fennállá­sának ötödik évfordulóját ünnepli az üzem, a tervek szerint divatbemutatóval egybekötve. G.J. Fotó: Gottvald impf Gyorsvarró gépekkel dolgoznak a lányok, asszonyok Magyar—laoszi barátsági nagygyűlés a Chinoinban A laoszi párt- és kormányküldöttség — élén Kaysone Phomvihane-nal, a Laoszi Forradalmi Néppárt főtitkárával, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnökével — péntek délután ellátogatott a Chinoin gyárba. A programban részt vett Lázár György, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, Bor- bándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese, dr. Simon Pál nehézipari miniszter, Katona Imre, a budapesti párt- bizottság első titkára, Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke, Rácz Pál külügyi államtitkár, Varga István, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője, Bényei Béla, a Magyar Népköztársaság laoszi nagykövete, Somogyi Imre, a IV. kerületi pártbizottság titkára, Kovács Ferenc, a IV. kerületi tanács mb. elnöke. Máté András, a Chinoin gyár pártbizottságának tit­kára köszöntötte a vendége­ket, majd Mezey Barna ve­zérigazgató tájékoztatta őket a magyar gyógyszeripar, ezen belül a Chinoin mun­kájáról, részarányáról az ipari termelésben, gyártmá­nyainak széles köréről. A tájékoztatót követően megtekintették az injekció- gyáró üzemet. A laoszi párt- és kormányküldöttség veze­tője elismeréssel szólt a lá­tottakról, és emléksorokat írt a Gagarin brigád napló­jába. Az üzemlátogatást köve­tően a laoszi párt- és kor­mányküldöttség barátsági nagygyűlésen találkozott a gyár dolgozóival. A nagy­gyűlés résztvevői meleg sze­retettel, nagy tapssal kö­szöntötték a küldöttség tag­jait és a magyar ,vezetőket, amikor a gyári vezetők és élenjáró dolgozók társaságá­ban elfoglalták helyüket az elnökségben. A laoszi és a magyar himnusz elhangzása után Katona Imre, a buda­pesti pártbizottság titkára nyitotta meg a gyűlést, majd Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Minisztertanács elnöke mondott beszédet. Lázár György beszéde Lázár György beszéde ele­jén üdvözölte a laoszi párt- és kormányküldöttség tag­jait, a Chinoin gyár dolgo­zóit, a budapesti munkások képviselőit, majd a követke­zőket mondotta: — Örömmel adhatok szá­mot arról, hogy laoszi ven­dégeinkkel gyümölcsöző esz­mecserét folytattunk a köl­csönös érdeklődésre számot tartó kérdésekről. Tájékoz­tattuk egymást az orszá­gainkban folyó építőmunká­ról, tennivalóinkról, meg­vitattuk együttműködésünk kérdéseit és a nemzetközi helyzet időszerű problémáit. Tárgyalásainkat a legtelje­sebb egyetértés jellemezte. Ez természetes, mivel né­peink törekvései, céljai azo­nosak. Országaink a társa­dalmi haladás útján járnak. Pártjainkat közös eszmék, a Lázár György marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus eszméi vezérlik. Azonos az álláspontunk az imperializ­mus ellen vívott harc min­den lényeges kérdésében. A laoszi nép történelmé­ben most először lett orszá­gának igazi gazdája. Felsza­badult hazájában saját ke­zébe vette a hatalmat, sor­sának irányítását. Tisztelet­tel és megbecsüléssel tekin­tünk arra a munkára, ame­lyet a fiatal forradalmi ha­talom megszilárdításáért, a nemzetgazdaság átalakítá­sáért, a szocializmus építé­séhez szükséges társadalmi, anyagi, gazdasági bázis meg. teremtéséért folytat. — Mély meggyőződésünk, hogy a soknemzetiségű lao­szi nép, pártja vezetésével sikerrel oldja meg az új tár­sadalom építésének nehéz (Folytatás a 2. oldalon.) Az ENSZ-közgyűlés ülésszakának napirendje Az ENSZ-közgyűlés általá­nos ügyrendi bizottsága pén­teken jóváhagyás végett a közgyűlés plenáris ülése elé terjesztette a világszervezet XXXI. ülésszakára kidolgo­zott munkaprogramot, az ösz- szesen 122 kérdést tartalma­zó napirendi javaslatot. A közgyűlésnek december 21-ig kell megbirkóznia ezzel a programmal. Az általános ügyrendi bi­zottság csütörtöki ülésén jó­váhagyta Waldheim főtitkár ajánlását is, hogy hosszabbít­sák meg egy nappal, október 14-ig a hétfőn kezdődő álta­lános — politikai — vitát, mert a világszervezet 145 tagállama küldötteinek túl­nyomó többsége máris beje­lentette szándékát, hogy fel akar szólalni az általános vi­tában. ■Az általános ügyrendi bi­zottság javasolta munka- programban a nemzetközi biztonság megszilárdításáról szóló deklaráción kívül olyan fontos kérdések szerepelnek, mint például a Szovjetunió kezdeményezte leszerelési vi­lágkonferencia, valamint a nukleáris fegyverekkel való összes kísérleteknek, az új típusú tömegpusztító fegyve­rek gyártásának és a környe­zettel való katonai vissza­élésnek a betiltására előter­jesztett javaslatok. Napiren­den szerepel a közel-keleti probléma, a Palesztinái nép elidegeníthetetlen nemzeti jogainak megvalósítása, a ciprusi, a namíbiai és a dél- rhodesiai helyzet, valamint a fajüldözés és a faji elkülöní­tés elleni harc is. Mapr-mM szolidaritás Tegnap magyar—vietnami szolidaritási napot szervezett Pakson a Hazafias Népfront nagyközségi bizottsága. A délelőtti órákban a népfront­bizottság székházában fo­gadta Süth Miklós nagyköz­ségi titkár To Tuong-ot, a Vietnami Szocialista Köztár­saság magyarországi nagy. követségének II. titkárát. A fogadáson részt vett Hanoi József, a megyei népfront­bizottság munkatársa, Oláh Mihály nagyközségi tanács­elnök és Török László, a he­lyi népfrontbizottság tagja, a Bezerédj általános iskola igazgatója. Vietnami vendégünket Oláh Mihály tájékoztatta Paks életéről, hangsúlyozva, hogy ez a Duna menti nagyköz­ség 1980-ban lesz 600 éves, abban az évben, amikor be­indul hazánk első atomerő­művének első reaktora. A kora délutáni órákban To Tuong ellátogatott az atomerőmű építkezésére, ahol Lakosa József, az atom. építkezés igazgatóhelyettese kalauzolta. Délután öt órakor a paksi ifjúsági házban nagygyűlést tartottak. Ünnepi beszédet Süth Miklós népfronttitkár mondott és felszólalt To Tuong is. A nagygyűlésen ismertették a Hazafias Nép­front VI. kongresszusán elfő. gadott nyilatkozatot, levelet intéztek a Hazafias Népfront Országos Tanácsához, fel­szólítva azt, hogy adott eset­ben hangsúlyozza hazánk el­ső atomtelepülése lakóinak békeakaratát. A szolidaritási nap befe­jező aktusaként az 1970-ben létesített magyar—vietnami barátság parkba látogattak a. résztvevők. Pártvezetők látogatása a BNV-n A szovjet kiállítók termékei: háztartási gépek

Next

/
Oldalképek
Tartalom