Tolna Megyei Népújság, 1976. augusztus (26. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-27 / 202. szám
Képújság 5 •>1976. augusztus 27. Attalán posta, Dombóváron út Sokfelé tevékenykednek a dombóvári tanács költségvetési üzemének dolgozói. Hasznos tevékenységüket most két helyszínen örökítettük meg. Attalán a régi, bérelt, kicsi helyiség helyett hamarosan új, erre a célra készüli” épületbe költözhet a posta. Dombóváron pedig a nagy útépítéssel egy időben új úttestet építenek a Petőfi utcában, a Napsugár Áruháztól az Erzsébet utcáig. — sz 1 — Az új attalai postahivatal A Petőfi utcában a kövesút helyén betonburkolat lesz Nem cserélne senkivel A Bársony utcától az Alkotmány utcáig Télen volt a legjobb Mióta az új utat átadták a forgalomnak, reggelente jókedvűen ballag vásárolni. Még csodálkozik. Utánafordul egy-egy lovas kocsinak és az nem kavar fel nagy port maga után. Esős időben sem fröcsköl sár az autók alól. Az utcát: Bársony utcának hívták. Hosszú út vezetett addig, míg Alkotmány utca lett a neve, széles, szilárd burkolatú, öröm rajta végignézni, végigmenni. * — Nem tudom, miért hívták a falu legsárosabb utcáját Bársony utcának. Nyáron a portól nem láttunk semmit, ősszel beleragadtunk a sárba. Télen volt a legjobb, mikor fagyott és leesett a hó — ered meg a szó Balogh Ferenc zombai tsz-nyugdíjasból. Mostanában szívesen dicsekedik az új utcával. Hogyne tenné, amikor sokak munkája, köztük az övé is benne van. Nem számít a faluban őslakosnak, Zombára 1926- ban költözött. Akkor cselédházban lakott a község távolabb eső részében. Feleséget a Bársony utcából vitt haza. Ezért nem volt soha közömbös neki az utca sorsa, különösen nem 1966 óta, amikor maguk is odaköltöztek. Az új út reményét többen is megcsillantották előttük. — Először Klein Antal biritói uraság ígért nekünk utat, ha őt választjuk meg képviselőnek. Utódai híddal kecsegtettek bennünket, pedig vizünk sincs. Kugler János bíró az 1920-as évek végén kidoboltatta: lovas szekér nem hajthat gyorsan a Bársony utcában. A demokráciában nem ígért senki utat, hanem megcsinálták. Utcagyűlést hívtak össze, azt mondták: cementet, sódert ad a tanács, gépeket a tsz. Az utat 1976 júniusában kezdték el építeni. Az utcában lakóknak csak a vízelvezetést kellett megoldaniuk és a földmunkákat elvégezni. Az idősebbek szétterítették, igazították a földet, hogy tiszta, rendes terepet hagyjanak a KPM munkásainak. Először maguk előtt végezték el a szükséges tennivalókat, aztán közösen dolgoztak, kiásták az árkokat, a vizesaknákat. A munkában más utcák lakói is részt vettek. — Kivágtuk az eperfákat, öregek voltak, a hernyók is belepték. Az ősszel gömbakácokat ültetünk a helyükre. Ez lesz a falu legszebb utcája! Az elmúlt évek alatt járda is épült. A régi házakat is lebontották, helyettük újakat emeltek. A Bársony utcát Alkotmány utcának hívják. Nem költöznék el ebből az utcából semmi pénzért. Lebontjuk a házunk tetejét és palatetőre cseréljük — mesél tervéről Feri bácsi, a hajdani cseléd, aki hat gyereket nevelt fel és mosolyog. Látom: a kék suszterkötényes, ősz hajú ember hazafelé tekintetével végigsimogatja az utat, amire már legénykorában is várt, hogy ha udvarolni megy, ne legyen sáros a ruhája. Mióta az új utat átadták: nem cserélne senkivel. veress Razzia utánra rendőrségen Fakó csillagok villanyfényben A rendőrtiszt fáradtan hajtotta be a jegyzet- füzetét. — Mit csináljak most ezzel a kislánnyal? Már minden rendőr ismeri. Talán negyedszer, vagy ötöd- « szőr állították elő. Még fiatalkorú, így közveszélyes munkakerülés miatt sem lehet eljárni ellene. Ha pedig hagyjuk, hogy ezt folytassa, előbb-utóbb elzüllik. Jegyzetblokkomból idézem az elhangzott beszélgetést. — Ibolya, maga hány éves? — kérdezte a rendőrtiszt. — Tizenöt múlottam — hangzott az inkább hetyke, mint megszeppent válasz. — A szülei Földesen tudják, hogy Szekszárdra jött szórakozni ? — Nem. A nővéremhez jöttem Tolnára. — Hogy került akkor mégis ide? — Hát a srác hívott, hogy jöjjek, én meg átjöttem. — Pénze mennyi van? — Nincs semmi. A srác hívott (a nevét nem tudja, vagy nem mondja) és én jöttem. Természetes, hogy ő fizet. — Hogy jut vissza Tolnára...? Itt hol aludt volna? A kérdésekre nincs válasz. Hallgatás vagy vállvonogatás követi őket. B. Ibolya, amikor a vasúti vendéglőben, a „gödörben” igazoltatták, két, nála közel tíz évvel idősebb fiatalember társaságában volt. Söröztek. Mint elmondották, azért jöttek át Tolnáról, hogy kicsit szórakozzanak. Az egyik fiatalember szekszárdi volt. — Most kivisszük a gyermek- és ifjúságvédő intézetbe, aztán holnap majd meglátjuk mit teszünk — mondja a rendőrtiszt. A belépő Lászlóczky Ilona szintén a Gödörből került a rendőrségre. — Hiába is kérdezik, hogy hol dolgozom, nekem nem kell sehol dolgozni. Ott vannak a papírjaim, hogy nem vagyok munkaképes — mondja szinte egyszuszra belépte- kor. Az irataiból tudom, huszonhét éves. Ránézésre harmincnál is jóval több. Dunaszek- csőről jött át Szekszárdra, szintén szórakozni. — Magának van egy fia is, ugye? — Igen. De nevelőszülőknél van. — Mit gondol, felnőtt korára milyen ember lesz? Olyan, mint az anyja? — Nem. Dehogy. Annak olyan esze van! Most is kitűnő lett a bizonyítványa. Megnézhetik. — Nem tudta volna maga eltartani a gyerekét? — Nem. Állandó ápolásra szorulok. Mondtam már, ott vannak a papírjaim, nézzék meg. Munkaképtelen vagyok. — Pénze van? — Az apám még hétfőn adott egy százast. Abból van még harminc forintom. — Abból akart szórakozni és visszautazni Dunaszekcső- re? — Tudja jól, mindig van, aki fizet egy-egy üveg sört. — Miért szereti maga any- nyira Szekszárdot, hogy Baranya megyéből átjár ide szórakozni? — Szeretem én Pécset is, de onnét kitiltottak — vágja rá. — És ha most kitiltjuk Szekszárdról is? — Az nem baj! Addigra Pécsen lejár a kitiltásom. (!) — Hányadszor van maga itt nálunk? — Mit tudom én? De maguk is tudhatnák, hogy nem kezdhetnek velem semmit. Én beteg vagyok. Ott vannak a papírjaim. — Ha most elengedem, hova megy? — Hazamegyek Szekcsőre. — Nem indul már ilyenkor autóbusz. — Nem baj, majd stopolok. — Itt vannak a papírjai. Elmehet. — Előbb írják rá, hogy elengedtek. Nehogy aztán fél óra múlva mások megint behozzanak. Ahogy szakadt harisnyás, lógó szoknyás lompos alakja eltűnik az ajtó mögött, döbbent csönd marad utána. * I lyet itt mindennap láthat — töri meg a csendet a rendőrtiszt hangja. — És mindig ugyanazok az arcok. Néha feltűnnek újak, aztán némelyik elmarad, de a „törzsgárda- tagokat” már név szerint ismerjük. Egy-egy razzia előtt el tudnám mondani, hogy melyik kocsmában kit találunk. Kilépünk az éjszakába. Éjjel két óra van. A hűvös levegőn összehúzom a kabátomat. Az égen itt-ott pislákol csak néhány fakó csillag. Nemsokára hajnalodik. TAMÁSI JÁNOS Felelőtlenség A Gemenc-kupa versenyzői izgatottan készülődtek a háztömb körüli villanyfényes vágtára. Próbálgatták a kerékpárt, lábuk erejét, komoly arccal körbe-körbe jártak a pályán, felgyorsítottak, majd „kigurultak”, rövid sprintek után hirtelen fékeztek, majd lomhán elindultak újra. Láthatóan koncentráltak. Ekkor érkezett meg a mentő. Kék lámpáját forgatva, szirénázva kért életmentő utat. Szinte csönd lett körülötte, a biciklisták gyorsan félrehúzódtak, a startot váró nézőgyülekezet összezsugorodott. A mentő már túl is jutott a pártbizottság és a park közötti zebrán, s gyorsan kanyarodva indult az Arany János utca felé, amikor ön, uram, kedves feleségével és 3 év körüli gyermekükkel lelépett a járdáról, éppen a mentő elé. A gimnázium felől igyekezett az Állami Biztosító irányába, de úgy tűnik, nem lehetett valami sürgős a dolga. Sőt! Ráért mosolyogni ! A mentő csikorogva fékezett, szinte hal. lőttük a sofőr káromkodását, a beteg felszisszenését. ön nem hallotta. Boldogan és szelíden folytatta sétáját a zebrán, az egyhelyben szirénázó mentő előtt, és mosolygott. Végre — nekünk egy napnak tűnt — átért, a mentő kirúgta magát. Káromkodásokat és szitkokat hallottam magam körül, és biztos meglepődik, de Önre vonatkoztak ezek a szitkok. „Legalább a családja életét féltené, ha a másé nem érdekli!” — mondta valaki. „Megérdemelte volna, hogy elüsse!” Ezt én nem kívántam, főleg a kisfiának nem, aki nem tehet szülei viselkedéséről. De azt már csakugyan megérdemelné, hogy szégyenszemre ideírjuk a nevét. Sajnos, nem tudom. De meg- saccolni igen. önt valószínűleg így hívják, uram: Közöny, Felelőtlenség, Butaság. Vígh Sándor Száztizenhárom alapvető tanszer Csökkent az iskolák egyenlőtlensége Az elmúlt három és fél évben az általános iskolák mintegy 425 millió forint értékű alapvető taneszközzel gazdagodtak, minimálisra csökkent — az 1972-es oktatáspolitikai párthatározatnak megfelelően — az iskolák felszerelésbeli egyenlőtlensége. Az oktatásügy történetében példa nélküli fejlődésben döntő része volt a központi keretből erre a célra évenként adott 60 millió forintnak. Hasonló nagyságú összeggel járultak hozzá az iskolák felszereléséhez a megyei tanácsok és sok tízezer forintot fordítottak erre a célra saját költségvetésükből maguk az intézmények is. Az eredmény: az idén először, a szeptemberi tanévkezdéskor minden általános iskola rendelkezik az oktatási miniszter által kiadott I. számú alapvető tanszerjegyzék 113 eszközével. Az úgynevezett Il-es számú jegyzék 147-féle eszközének is több mint a fele az iskolákban van, 48 és fél millió forint értékűt pedig az év végéig folyamatosan szállít a TANÉRT. A vállalat az idei évre a tavalyinál 27 millióval több, összesen 117 millió forint értékű taneszköz gyártását és a tavalyinál 50 millióval több, 690 millió forint értékű taneszköz és bútor forgalmazását tervezte. Bőséges készlet állt rendelkezésre sportszerből és test- nevelési felszerelésből. Az intézmények zökkenő- mentes ellátását segíti a vállalat I-es számú debreceni gyáregysége, amely az idei első félévben termelt először folyamatosan és zökkenő- mentesen, s termelési értéke megközelítette a 30 millió forintot. A tavasszal Pécsett megnyitott taneszközbolttal hétre emelkedett a TANÉRT saját boltjainak száma. S ezáltal a vállalat közelebb került — földrajzilag is — az iskolákhoz. Változó Szekszárd Bontják a régit, épül az új Látkép az Előhegyről
