Tolna Megyei Népújság, 1976. július (26. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-03 / 156. szám

TOLNA .MEGYEI EPUJSAG Névnap: Kornél » JCUL-S- A Nap kél 3.51 — «•r nyugszik 19.45 órakor SZOMBAT A Hold kél 10.35 — nyugszik 22.40 órakor Tizenöt évvel ezelőtt, 1961. július 3-án halt meg — 82 éves korában — dr. Hébelt Ede kiváló jogtudós, ügyvéd, a munkásmozgalom harcosa, a politikai üldö­zöttek jogaiért folytatott harc kimagasló alakja. + Vízkorlátozás Szekszár- don. Ma déli 12 órától Szek- szárdon elrendelték a víz­korlátozást. Tilos a vezeték- hálózatról, illetve közkútról a házikertek és a közterüle­tek öntözése, illetve locsolá­sa, valamint a gépkocsik mo­sása. A tarlórépamagot a hé­ten takarította be a duna- kömlödi Szabadság Tsz. A javarészt exportra kerülő aprómag 10 mázsás átlagter­méssel fizetett hektáronként és 50 ezer forint bevételt je­lent egy-egy hektár termése. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság közlése szerint a Buda­pesten megtartott 27. heti lottó­sorsoláson a következő számokat húzták ki : 3, 45, 66, 31, 87 ~ A korszerű háztáji gaz­dálkodásról előadássorozatot tartottak Sárszentlőrincen a termelőszövetkezeti szakem­berek. Gyakorlati tanácsok­kal hozzásegítették a tsz- tagokat ahhoz, hogy minél jobban kihasználják az ott­honi, hagyományos férőhe­lyeket és a kerteket. + Jó hír a horgászoknak. Közép-Tengelicen Stier Ist­ván és Benizs József irányí­tása melett a termelőszövet­kezet komoly segítségével a helybeli horgászok kitisztí­tották a régi tavat. A mun­kán 300 napot dolgoztak és a terv szerint az ősz elején 50 mázsa ivadékhalat tesznek a tóba, melyet a horgászegye­sület tagjai látogathatnak majd. >(c 330 kocasüldőt ad az idén saját dolgozóinak a Paksi Állami Gazdaság. A szaporulatból eladásra jutó sertéseket a gazdaságon ke­resztül értékesítik. Eddig 200-nál több kocasüldőt vit­tek a dolgozók portájára, né­melyik helyre hármat-négyet is. A gazdaság speciális, „háztáji tápot" juttat az álla­tok ellátásához és lucerna­parcellákat osztott ki. O Kocaszállás saját erő­ből. A pincehelyi Vörösmarty Termelőszövetkezet a jelen­legi 400 kocája helyett 600— 650-et kíván tartani. Ennek érdekében 240 férőhelyes ko­caszállást épít a termelőszö­vetkezet házi brigádja. Az építkezés — mely javított .szerfás — 800 ezer forintba kerül. # Halivadéknak való tápot is készítenek a tamási VE- PEX üzemben. A kísérleti eredmények igen jók, ezért ugrásszerűen megnőtt a ke­reslet a táp iránt az ország különböző vidékein levő hal­gazdaságokból és szövetkeze­tekből. + Üj klubhelyiség a mo­ziüzemi vállalat szekszárdi központjában. A napokban kezdődött meg a nyári fes­tés a moziüzemi vállalatnál. Ennek keretében bővítésre is sor kerül. A központban egy 60 négyzetméteres klub- és könyvtárhelyiséget alakíta­nak ki. A tél folyamán itt vigyáznak a moziban tartóz­kodó szülők kisgyerekeire is. A tatarozás és a bővítés egy hónap alatt elkészül és 100— 150 ezer forintToa kerül. A Duna Tolna megye menti szakaszán lassan apad. A víz­állás pénteken délután Duna. földvárnál 114. Paksnál 154. Fadd-Domborinál 148, Bátánál 204 centiméter volt. A Sió vízállása Simontornyá- nál 116. Palánknál 110 centimé­ter volt. Mínusz öt fok... Nemcsak Borsod, hanem valószínűleg az országnak is egyik leghidegebb pontja a júliusi kánikulában a telkibányai jegesbarlang. A zempléni hegyvidéken lévő mintegy 5 méter széles, 20 méter hosszú természetes sziklaüreg arról nevezetes, hogy a legforróbb nyári napokban sem haladja meg benne a hőmérséklet a mínusz öt fokot. A telkibányai jegesbarlangot a Borsodi Erdő- és Fafeldol­gozó Gazdaság, mint „természetes jégszekrényt" használja, tárolásra. > Meleg idő Várható időjárás ma estig: kevés happali felhőképződés, eső nélkül. Mérsékelt, időnként megélénkülő északi, északkeleti szél. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet 27— 31 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete teken 11 órakor, Siófokon 27 fok volt. pen­Meggyszüret Különös baleset A nagydorogi üj Barázda Tsz gyümölcsösében javában tart a meggyszüret. Az itt dolgozó asszonyok a munka jobb meg­szervezése érdekében a kora délelőtti órákban még a lucernát csirkézték. iiiimiiiiiiiiiiiiimiimimiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Egészen szokatlan módon, permetezővel, okozott közle­kedési balesetet Dávid József. Döbrököz, Külső u. 58. sz. alatti lakos. Vontató után kapcsolt, kö­zépnyomású, szántóföldi per­metezővel közlekedett Döb­rököz belterületén. Az út megkezdése előtt a permete­zőgép szórókarjait, az előírá­soktól eltérően csak egy drót­darabbal rögzítette. A szóró­karok — a helytelen rögzítés következtében —, a Hőgyész és Dombóvár közötti útvona­lon, szétnyíltak, s egyik le­sodorta kerékpárjáról a sza­bályosan közlekedő Horváth Józsefné döbröközi lakost, aki nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A Szekszárdi Járásbíróság dr. Szigeth Ferenc tanácsa súlyos testi sértést okozó, gondatlanul elkövetett közle­kedési vétség miatt 4000 fo­rint pénzbüntetésre ítélte Dávid Józsefet. iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Napközis Felbuzdulva az elmúlt két nyár sikeres táborozásának emlékein, az idén jóval több diák jelentkezett a Dombo­dban létesített napközis tá­borba. Július 21-től négy turnusban négyszáz szek­szárdi általános iskolás tölt­het majd el itt két hetet. Programjukat a napközis munkaközösség állította ösz- sze, a megyei könyvtár „pedig kis „könyvtárat" helyezett ki az olvasni vágyóknak. A Szekszárdi Nyomdától, a Bőrdíszműtől hulladékanya­gok kerültek a táborba. Ezekből az anyagokból a gyerekek manuális készségük fejlesztésére különböző fi­gurákat, tárgyakat készíthet­nek. Nem lesz hiány csopor­táborban tos játékokban, vetélkedők megrendezésében sem, és ter­mészetesen ott a Duna adta lehetőség; a fürdés is. Az idén azokat a napkö­ziseket is gazdag program várja, akik nem juthatnak el Domboriba. Szekszárd mind a négy általános isko­lájában megszervezték a gye­rekek nyári foglalkoztatását. Programjukban szerepel mú­zeum- és üzemlátogatás, film­vetítés, könyvtári foglalko­zás, egyéni és csoportos já­ték. Adott a strandolási lehe­tőség is, amivel elsősorban a négyes számú iskola napkö­zisei élhetnek, de egy-egy alkalommal a többi iskola tanulói is. Pop-jazz fesztivál A Babits Mihály művelő­dési központ kamaratermé­ben'rendezték meg'a megyei amatőr pop-jazz fesztivált. A zenekarok megyei verse­nyén 3 tánczenekar, két poi- beat duó és egy városi nép­zenét játszó együttes lépett fel. A zsűri elnöke, Gyimesi Ernő, az Országos Szórakoz­tató Zenei Központ főmun­katársa volt. A versenyen első helye­zett a szekszárdi Kísérleti Színpad városi népzenei együttese lett. Második, a teveli Signal együttes lett. Ök ketten kép­viselik Tolna megyét a du­nántúli amatőr pop-jazz- fesztiválon, Tamásiban. ni ....... un h iiiiiiiiiiii ni nui ti mi mi iiiiinii]i ti inni T eljesítmény­repülés Az MHSZ Borsod megyei re­pülőklubjának vitorlázói tel­jesítmény repülést végeztek az elmúlt napokban. Ezen, természetesen, csak azok ve­hetnek részt, akiknek már van engedélyük az önálló re­püléshez. A tét ilyenkor: mi­nél hosszabb távot megtenni, kényszerleszállás nélkül. A klub kapott egy új, lengyel Kobra—15 típusú vitorlást, amelyet az oktatók most „re­pülnek be”. Illlllllllllllllllllllllllllllllllllllll Meteorológiai állomás Kelet-Szibéria nehezen járható vidékén a meteorológusok befe­jezték a negyedik automatikus meteorológiai adatközlő állomás összeállítását. A berendezések naponta nyolcszor közlik azokat a szükséges adatokat, amelyek segítségével a szakemberek pon­tos időjárási előrejelzést készít­hetnek. 0 L VA S TA M Biztatásul A KÖZÉLETBEN tevékenykedők szüntelenül növek­vő hadrendjében mind több a fiatal és mind több a nő. Számuk gyarapodása az ifjúság- és nőpolitika végre­hajtásának eredményességét jelzi, bár kétségtelen, hogy ez a végrehajtás döntően közgondolkodásbeli gátak miatt nem halad sima úton. A közért tenni akarók és tudók körének gazdagodása hatalmas erőforrásunk a szocializmus építésének minden rendű és rangú mun­kájában. Tiszteletet parancsoló, egyben követésre sarkalló azoknak a nőknek a példája, akik a családban betöl­tött, hivatásként gyakorolt szerepük mellett a nagyobb család, a szűkebb és tágabb haza boldogulásán sem restek fáradozni. El kell ugyanakkor gondolkodnunk azon, hogy míg a társadalmi, politikai élet porondján növekvő a különböző társadalmi, politikai megbízatá­sokat vállaló fiatalok, nők száma, kevesen vannak a gazdasági, állami életben vezető szerepet vivő nők és fiatalok. OLVASOM az SZMT üléséről szóló tudósításban, hogy míg sikerrel járt a szakszervezeteknek azon fára­dozása, mely a tisztségviselők fiatalítására irányult, nem volt olyan eredményes „a fiatalok bevonása a gazdasági vezetésbe. Különösen a fiatal nők vezetővé nevelése és kinevezése területén van lemaradás”. A megállapítás igazát ki-ki ellenőrizheti, csak körül kell néznie például a döntően nőket foglalkoztató üze­mek, intézmények háza táján. A szembeszökő arányok több mint figyelmeztetőek. Bőséggel vannak munka­helyeink, ahol a dolgozók nyolcvan, kilencven százalé­ka nő. Ugyanakkor nulla vagy elenyészően kevés kö­rükből a vezetésre érdemesített asszonyok, lányok száma. ENNEK OKA — tegyük már félre ezt az érvelést! — nem a nők kettős hivatásában rejlik, sokkal inkább közgondolkodásbeli avíttságokban! A nők az elmúlt 31 év alatt életünk minden szférájában bebizonyították, hogy a főzőkanál-forgatáson kívül általánosabb, a nemzet egészére érvényes hasznú tevékenységre is ké­pesek. Merjünk hát végre bátrabban és több nőt ki­választani és felkészíteni a vezetésre! — li — Kánikula A szekszárdi strandon Sok mázsa szenet tüzel el na­ponta a sörpalackozó kazán­jában Balogh István fűtő Naponta 100 000 üveg sört palackoznak az üzemben. Készül még 14 000 üveg jaf- fa. ezenkívül Pécsről kap még a megye kólát. Márkát, meg még egyebet, vagy 150 hektó hordós sört, de mind­ez, mint tudjuk, kevés. Bakó Jenő felvételei TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÄNOS — Szerkesztőség: Szekszárd. Beloiannisz u. 2. Telefon 129-01, 123-61. Sportrovat: 128-15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10. Te­lex: 14251, postafiók 71 — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen, a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi utca 46. Posta­cím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21 — Felelős vezető SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám: 25 069

Next

/
Oldalképek
Tartalom