Tolna Megyei Népújság, 1976. július (26. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-04 / 157. szám

Mai számunkból KINCSÜNK: AZ ALUMÍNIUM (3. old.) GABOR ARONËK A TOLNAI GÉM-BÖL (3. old.) SZEKSZÁRDI ZENÉLŐ NYÄR (4. old.) AZ OROSZLANBËBI ÉLETE (5. old.) Dróton kúszik, a sör fűszere Komlóprogram Fornádon Négyezer-ötszáz szövetkezet, 3,8 millió tag A szövetkezeti mozgalom ünnepe 1950-ben ültettek először komlót a tamási környéki földekre. A több méter ma­gasra megnövő kúszónövény akkoriban nemcsak Tolna megyében számított különle­gességnek. Azóta jó néhány év eltelt, és ma már a Tamási Állami Gazdaság rangos helyet ví­vott ki a komlótermesztés­ben, s ez a növény nemcsak a söriparnak, de a gyógy­szeriparnak is fontos alap­anyaga. Kevés olyan növényi kultúrát találni nálunk, amely olyan munkaigényes lenne, mint a komló. A Tamási Állami Gazda­ság komlótermesztési prog­ramjában 160 hektár betele­pítése és korszerű, igényes művelése szerepel. Jelenleg már 100 hektáron zöldell a komló — tavasztól 40 hek­tárral bővült az előzőhöz képest — és a tervek szerint tovább folytatják a telepí­tést. Az ültetvények legna­gyobb részét gazdaságos, in­tenzív fajtákkal telepítették be. A megművelésben alkal­mazott korszerű technológia, a magas szintű gépesítés a­biztosíték arra, hogy a kom­lótermesztés a gazdaság ré­szére nyereséges lesz. A ma már kétembernyi magas nö­vényeket olyan széles sortá­volságra ültették, hogy a gépi művelése és a gyakori (évi tíz-tizenöt) növényvé­dő vegyszerezés megoldható legyen. A termés betakarítása augusztus második felében kezdődhet. Valamikor, a ter­mesztés „őskorában” rendkí­vül nehéz és kizárólag kéz­zel elvégezhető munka volt ez. Ma azonban már betonágy­ban állnak azok a korszerű belga és nyugatnémet szedő- és szárítógépek, amelyek nemcsak megkönnyítik a be­takarítás munkáját, hanem a magas műszaki színvonal ré­vén jelentős mértékben hoz­zájárulnak a gazdaságos ter­melés feltételeinek meg­teremtéséhez. Ha befejező­dik a több mint 60 millió forintot érő fejlesztés, akkor a Tamási Állami Gazdaság a sör „fűszerének” egyik leg­nagyobb hazai termesztője lesz. Megemlékezést tartottak szombaton Pakson az 54. nemzetközi szövetkezeti nap alkalmából. Az ünnepségen részt vettek a megyei tsz- szövetség, a MÉSZÖV és az ipari szövetkezetek megyei szövetségének vezetői, to­vábbá szövetkezeti tagok és más vezetők. Beszédet mon­dott Franst Antal, a Tolna megyei Ruhaipari Szövetke­zet elnöke. Történelmi visz- szapillantás után idézte az 54. nemzetközi szövetkezeti nap alkalmával az Országos Szövetkezeti Tanács elnöksé­gének felhívását, ami kieme­li, hogy a mozgalom to­vábbfejlődésének alapját a Magyar Szocialista Munkás­párt XI. kongresszusa bizto­sította, a párt által folyta­tott szövetkezetpolitika be­vált és jól szolgálta hazánk szocialista fejlődésének cél­kitűzéseit. Magyarországon 4500 szö­vetkezetben 3,8 millió tag tevékenykedik. A tsz-ek a mezőgazdasági termelés két­harmadát állítják eiő. Az ál­talános fogyasztási szövetke­zetek a kiskereskedelmi for­Az egységes Vietnam nem­zetgyűlése pénteki ülésén egyhangú szavazással a Viet­nami Szocialista Köztársaság elnökévé választotta Ton Duc Thang-ot. Ton Duc Thang elnök javaslata alapján Pham Van Dong-ot választották a minisztertanács elnökévé. A kormány összetételéről a szombati plenáris ülésen döntött a nemzetgyűlés. A,Vietnam . új korszakát megnyitó nemzetgyűlés szom­baton délután tartotta ün­nepélyes záróülését. Az ülé­A szudáni főváros több körzetében szombaton reggel ismét fellángoltak a harcok — jelentették nyugati távira­ti irodák, az INA iraki hír- ügynökség khartoumi tudósí­tójára hivatkozva. Diplomáciai források is megerősítették, hogy a vá­rosban géppisztolyropogás és aknák robbanása hallatszik. Reggel nagyobb harckocsizó­egység érkezett a városba. A legerősebb harci zaj az elnöki palota és a katonai főparancsnokság környékéről, valamint Khartoum Omdur- man nevű külvárosából hal­latszik. A harcokban eddig legalább százan vesztették életüket — közölték ' szem­tanúk. galom egyharmadát terve­zik. Együttesen segítik a háztáji, a kisegítő és egyéb kis gazdaságok lehetőségeinek minél jobb kiaknázását. Az ipari szövetkezetek részará­nya az ipar termeléséből több mint hét százalék. Egyes belső ellátási, szolgál­tatási, valamint export munkaterületeken a súlyuk különösen kiemelkedő. A szövetkezeti mozgalom jelen­tős eseménye lesz az idén a 3 szövetkezeti ágazat kong­resszusa. Tolna megye sajátosan szövetkezeti jellegű. Az el­múlt három évtizedben min­den vonatkozású fejlődésé­nek alakulásában fontos sze­repet töltöttek be a szövet­kezetek. Nem túlzás azt mon­dani, hogy a megye összes lakója szinte mindennap kapcsolatba kerül a szövet­kezetekkel. A megművelhető szántóterület 70 százalékán a tsz-ek gazdálkodnak me­gyénkben, tagjaik száma meg­haladja a 40 ezret Tizen­nyolc fogyasztási szövetke­zet működik, ezek taglétszá­sen Ton Duc Thang állam­elnök köszönte meg a válasz­tók bizalmát, s a képviselők felelős részvételét a nemzet- gyűlés munkájában. Képvi­selőtársai nevében is ígéretet tett, hogy a néppel szoros együttműködésben munkál­kodnak a virágzó szocialista Vietnam felépítésén. A történelmi jelentőségű ülés befejező aktusán jelen voltak a Hanoiban akkredi­tált diplomáciai képviseletek vezetői, köztük Karsai Lajos, a Magyar Népköztársaság hanoi nagykövete is. Értesülések szerint a re­pülőtéren az államcsínykísér­let egyes résztvevői még tart­ják magukat, mivel a kor­mányhű egységek az ott tar­tózkodó három polgári repü­lőgép, valamint a szaúd- arábiai katonai szállítógépek miatt nem vetettek be nehéz­tüzérséget. A szaúd-arábiai repülők a libanoni arab béke- fenntartó erőkhöz szállítot­tak volna további szudáni katonai egységeket. Mindeddig semmi nem is­meretes az államcsínykísérlet szervezőinek kilétéről. Szu­dán kairói nagykövete közöl­te: úgy tudja, hogy az elnök biztonságban van. ma 100 ezer. Évi forgalmuk több mint 2 milliárd forint. Megyénkből indult el a ta­karékszövetkezeti mozgalom, amely ma 30 ezer tagot szám­lál. A fogyasztási szövetkezeti mozgalom új ága a lakás- és garázsépítő szövetkezet. Az egyik legnépszerűbb építke­zési forma lett megyénkben, 25 ilyen szövetkezet műkö­dik. Az ipari termelésből a szö­vetkezetek aránya Tolna megyében meghaladja a 25 százalékot. A 27 ipari szö­vetkezetben 12 ezer főnél többet foglalkoztatnak, a termelés értéke ebben az év­ben mintegy másfél milliárd forint. Minden negyedik ipari munkás szövetkezetben dol­gozik. Az ünnepségen „Kiváló szövetkezeti munkáért” ki­tüntetést adtak át Ferencz Imrének, a Bonyhádi ÁFÉSZ igazgatósági elnökének, aki 1946-tól megszakítás nélkül dolgozik munkahelyén, 27 év óta mint elnök. Az AUSZP küldöttsége hazánkban Az MSZMP Központi Bi­zottságának meghívására jú­lius 2—3-án látogatást tett Budapesten az Arab Újjászü­letés Szocialista Pártjának (AUSZP) küldöttsége dr. Zaid Haidernek, a nemzeti vezető­ség tagjának, a külügyi iro­da elnökének vezetésével. Az iraki küldöttséggel ta­lálkozott és megbeszélést foly­tatott Gyenes András, a Köz­ponti Bizottság titkára, vala­mint dr. Berecz János, a KB külügyi osztályának vezetője. A barátság és az imperia­listaellenes harcban vállalt kölcsönös szolidaritás szelle­mében megtartott találkozón a két párt képviselői megvi­tatták a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit, különös tekintettel a közel-keleti helyzet, a libanoni válság alakulására. Szolidaritásukról és támogatásukról biztosítot­ták a Palesztinái Felszabadí- tási Mozgalmat és a libanoni haladó, nemzeti demokrati­kus erőket. Síkraszálltak amellett, hogy a libanoni nép maga rendezhesse problé­máit, és leszögezték, hogy el­leneznek mindenfajta külső beavatkozást a közel-keleti népek, Libanon ügyeibe. Hangsúlyozták a haladó, anti- imperialista erők összefogá­sának, együttműködésük megerősítésének szükségessé­gét. Az Arab Újjászületés Szo­cialista Pártjának küldöttsé­ge szombaton elutazott ha­zánkból. Nemcsak a mázsa E gy pillanatig sem vo­nom kétségbe, hogy a magyar termelő- szövetkezetek és állami gaz­daságok sokat termelnek. A grafikonokon a hektáron­kénti termés métermázsáit ábrázoló oszlopok eszten­dőről esztendőre feljebb törnek. Mégis, egy ismerősöm szerint, az eredmények két- ségbevonhatók. Állítja: a magyar mezőgazdaság szemfényvesztő, pénzpa­zarló. Hosszasan elgondolkoz­tam vádjain és sikerült megértenem álláspontját. Talán a szakemberek is egyetértenek velem abban, hogy aki 10—15 éven át ki­zárólag messziről látta a határt, az a mai termésho­zamokat szemmel nem tudja felmérni. Az ala­csony, kemény szárú, tehát alig moccanó, kefeszerű, in­tenzív búzatáblát, vagy az inkább a tövek számával győzedelmeskedő kukori­catáblát csak az tudja fel­becsülni, aki évről évre be­lülről ismerkedik a fejlő­déssel. Ehhez jön a már sokak által ismert jelenség, az, hogy napjainkban általában a határban évszámra nem látni embert. P ersze sok minden van, ami valóban fölháborítja az em­bert. Ott hever a sok száz szalmabála, esetleg csak a rendre leszórt szalma és nem történik vele semmi. Esetleg egy szombaton füst­kígyók szállnak az ég felé: felgyújtották a szalmát. Aztán az öntözés. A pa­rasztember jól tudja, hogy bármely öntözésre szánt táblába rengeteg pénzt be­leölnek. Aztán műtrágyát, nemes magot, vegyszert, gépi munkát. De ha elma­rad az öntözés, akkor el­marad a várt termés is. Ezernyi ok késztet arra vezetőt és beosztottat, hogy ne maradjanak csúfoskodó, az időjárás által reményte­lenül megviselt, pusztuló táblák a betakarítás végére. Vagyis ne annyi gépet tart­sunk, amennyivel éppen „visítva” be lehet takaríta­ni a határt, hanem valami­vel többet. Tudjuk, hogy a betakarí­tás nem fejeződik be, ami­kor magtárba kerül az ár­pa, a búza, a kukorica. A szalmát, a szárat össze kell gyűjteni és felhasználni. A szalma népgazdasági érték, ami nemcsak a papírgyá­rakban, de az istállókban is gyakran hiánycikk. Alapvető feladatunk a tarló megmunkálása is. T ermészetes, hogy mindenki arra tö­rekszik : teremjen több a földjeinken. De az sem közömbös, hogy mi­lyen áron termelünk? A választ nem a véletlensze­rűen a határba tévedt ven­dégektől várjuk, hanem az agrárszakemberektől, lelki- ismeretesen és felelősség- teljesen dolgozó parasztsá­gunktól. Földeáki Béla A fiatal komló művelése még ma is munkaigényes, sok asszony állandó kenyere a gazdaságban. Az utolsó simításokat végzik a modern betakarító és feldolgozó gépsorokon. Fotó: Gottvald Károly A vietnami nemzetgyűlés záróülése Harcok a szudáni fővárosban

Next

/
Oldalképek
Tartalom