Tolna Megyei Népújság, 1976. június (26. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-03 / 130. szám

Bejrút : Csökkent a harcok hevessége PHENJAN Hivatalos látogatásra kedden Phenjanba érkezett Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügy­miniszter. A csehszlovák kül­ügyminisztert a repülőtéren Ho Dam, a KNDK külügyminisz­tere fogadta. GENF Hat szocialista ország és Franciaország javaslatot ter­jesztett a Nemzetközi Munka­ügyi Szervezet szerdán kezdő­dő évi közgyűlése elé. Ebben felszólították a chilei kor­mányt, hogy bocsássa szaba­don a bebörtönzött szakszerve­zeti vezetőket és a többi poli­tikai foglyot Indítványozzák, hogy ellenkező esetben zárják ki Chilét a nemzetközi szerve­zetből. SAN JÓSÉ A Costa Rica-i legfelsőbb bí­róság úgy döntött, hogy nem adja ki a chilei kormánynak Pascal Allendét, a baloldali forradalmi mozgalom vezető­jét, aki egy hónappal ezelőtt kért menedékjogot a Costa Ri­ca-i kormánytól. 'ASUNCION A 22 éve hatalmon lévő Stro- essner tábornok, Paraguay diktátora elnöki közleményben kedden újból meghosszabbítot­ta a rendkívüli állapotot az országban. 1954 óta, ezúttal 90. alka­lommal betiltottak minden gyűlést. A hárommilliós, dél­amerikai ország népe több mint két évtizede él a rendkí­vüli állapot közepette. HAVANNA A XI. Világifjúsági Találko­zót előkészítő kubai nemzeti bizottság — amelynek elnöke Fidel Castro — ülést tartott. Ezen megválasztotta operatív munkabizottságait. Az 1978. nyarán Havannában megren­dezésre kerülő VIT politikai, szervezési, kulturális, tudomá­nyos és sportbizottságát közös titkárság fogja össze, amely­nek elnöke Bellarmino Cas­tilla miniszterelnök-helyettes, titkára pedig Nicolas Guillén, Lenin-békedíjas költő. A havannai fesztiválra mintegy húszezer fiatalt vár­nak. RIO DE JANEIRO A brazíliai halálbrigád foly­tatja bűnténysorozatát. A szél­sőjobboldali elemekből, nyug­díjas rendőr- és katonatisztek­ből álló terrorkülönítmény három nap alatt 18 baloldali beállítottságú személyt ölt meg. Kedd hajnalban két ál­dozat megcsonkított holttestét a Rio de Janeiro-i szeméttele­pen találták meg. A hatóságok mindössze sajnálkozásukat fe­jezték ki. Egy brazil lap statisztikája szerint a halálbrigád 1964 óta több mint kétezer személyt végzett ki. GENF Szerdán megérkezett Genf- be Alexis Johnson, a hadá­szati fegyverrendszerek kor­látozásáról folyó szovjet— amerikai tárgyaláson részt • vevő amerikai küldöttség ve­zetője. A SALT-tárgyalások négyhetes szünet után hama­rosan újra kezdődnek. QUITO RomesK Chandra, a Béke­világtanács főtitkára a BVT küldöttségének élén szerdán Quitóba érkezett. A szervezet küldöttei ecuadori állami és közéleti személyiségekkel folytatnak tárgyalásokat. Bejrútban és elővárosaiban egyheti ádáz csatározások után kedden csökkent a harcok he­vessége — jelentette a Reuter angol hírügynökség, amely jól értesült forrásokra hivatkozva közölte azt is, hogy a libanoni fővárosban és környékén a ked­di fegyveres összeütközésekben 45 személy vesztette életét és 70 megsebesült Eliasz Szárkisz, Libanon meg­választott elnöke szerdán fo­gadta Antony Abrahamot, a li­banoni kulturális világszövet­ség vasárnap óta Bejrútban tar­tózkodó alelnökét. Abraham a libanoni emigránsok szerveze­tének a válság rendezésére ki­dolgozott húszpontos tervét ter­jesztette elő. Kamal Dzsumblatt, a libano­ni Haladó Szocialista Párt elnö­ke, a baloldal vezéralakja ked­den este Hubert Argodval, Franciaország bejrúti nagykö­vetével folytatott eszmecseré­jén — korábbi állásfoglalásai­val ellentétben — Franciaor­szág diplomáciai és politikai se­gítségét kérte a libanoni válság megoldásához, „inváziónak” minősítve a stíriai csapatok be­hatolását. Dzsumblatt telefonon kapcso­latba lépett Nagy-Britannia bejrúti nagykövetével is, A Sana Szíriái hírügynökség kedden ismertette a „Libanoni Hadsereg Bekaai Élcsapatának” közleményét. Ez a szervezet kért segítségét Szíriától a liba­noni harcok megszüntetéséhez. Felfüggesztették a Anglia és a másik NATO- ország, Izland „tőkehalhábo­rúja” szerdán reggel 9 órakor lezárult. Ekkor lépett érvény­be az a megállapodás, amelyet előző nap Oslóban írt alá Közleményében megállapítja: „A biztonság és a nyugalom helyreállítása, a libanoni nem­zeti egység megvalósítása érde­kében kértük fel Szíriát, hogy nyúj tson nekünk segítséget... Szíria Libanon testvére.” Damaszkusz libanoni lépéseit azzal igazolja, hogy feltétlenül elejét kell venni az ország fel- darabolásénak, amelyre sor ke­rülne, ha a harcok folytatódnak. Damaszkusz álláspontja sze­rint a stíriai alakulatok liba­noni jelenlétének hozzá kell já­rulnia a libanoni helyzet meg­szilárdításához, lehetővé kell tennie, hogy Szolimán Frangié távozó elnök és Eliasz Szárkisz megválasztott elnök között rendben és nyugalomban men­jen végbe az őrségváltás. A Bagdadban tartott nagy­gyűlés ismételten az iraki nép támogatásáról biztosította a li­banoni nemzeti mozgalmat és a palesztin ellenállást a cioniz­mus és az imperializmus Liba­nonban végrehajtott összeeskü­vése ellen vívott harcában. A nagygyűlést az Újjászüle­tés Szocialista Pártjának véd­nöksége alatt tartották. A párt több vezetőségi tagja felszóla­lásában elítélte a Libanon ellen szőtt összeesküvést, kitartó erő­feszítéseket sürgetett egy össz- arab haladó front létrehozásá­ra, s rámutatott, hogy a Liba­non elleni összeesküvés az arab nemzet ellen szőtt összeeskü­vés. „tőkehalháborút“ Crosland angol és Augustsson izlandi külügyminiszter a ha­lászati vita rendezéséről. Az angol—izlandi egyez­mény a NATO nyomására jött létre. Magyar-szovjet gépipari egyezmény Négy évre szóló szerződést írt alá szerdán Mátyás István, a TECHNOIMPEX vezérigaz­gatója és Georgij Lebjazsev, a szovjet Sztankoimport külke­reskedelmi egyesülés elnöke. A hosszú lejáratú keretmeg­állapodás értelmében a két vállalat több mint 27 millió rubel értékben szállít egymás­nak különböző típusú szer­számgépeket 1977. és 1980. kö­zött. A magyar szerszámgépipar többek között precíziós esz­tergákat, radiálfúrókat, ellen- ütős kalapácsokat és élhajlító gépeket exportál szovjet part­nerének, míg tőlük főleg re­volveresztergákat, karusszel és automata esztergákat, menet­vágó gépeket, fúró- és élező­berendezéseket és fogaskerék­köszörűket vásárolunk. A két ország közötti szer­számgépszállítások összértéke 1976—80. között 67 százalékkal lesz több, mint az előző öt év­ben. Különösen dinamikusan bővül majd a szovjet szer­számgépek szállítása. Szó van arról is, hogy a nagy teljesít­ményű NC-vezérlésű eszterga- padok gyártására szakosítási egyezményt kötnek a közeljö­vőben, ennek realizálása to­vább növeli a magyar—szovjet szerszámgépipari együttműkö­dést. 1976. június 3. Hazai krónika Nemzetközi környezetvédelmi tanácskozás A KGST-országokban műkö­dő műszaki és természettudo­mányi egyesületek szövetségei­nek négynapos környezetvédel­mi tanácskozása kezdődött szer­dán Budapesten, a Technika Házában. A közös környezetvé­delem kialakításának legége­tőbb kérdéseit vitatják meg. A hatékony környezetvédelem a több országot is érintő folyók, a széljárás és más természeti adottságok miatt kollektív, együttes munkát igényel, ezért határozták el a KGST-országok MTESZ-ei, hogy együttműköd­nek a környezetvédelemmel kapcsolatos témák kidolgozá­sában. A tanácskozáson azok a kérdések kerülnek napirendre, amelyek elősegíthetik a külön­féle környezeti ártalmak to­vábbterjedésének megakadá­lyozását, így megvitatják töb­bek között a hőerőművek és a vizeket szennyező nagyobb gyá­rak környezetvédelmi kérdéseit, s előadások hangzanak el a leg­újabb technológiákról. A ta­nácskozáson elhangzó ajánláso­kat a MTESZ a műszaki értel­miség körében propagálja majd. A MÉM közleménye A háztáji és kisegítő gazda­ságok fejlesztéséről szóló kor­mányhatározat a kihasználatlan gyepterület hasznosítása érde­kében intézkedési jogosultság­gal ruházza fel a helyi tanácsok végrehajtó bizottságait. A ha­tározat végrehajtására kiadott intézkedések értelmében az út menti árokpartok, utak, vasúti és árvízvédelmi töltések, csator­nák, fűtermést adó erdőterüle­tek és a mezőgazdasági nagy­üzemek rétterületei olyan fűter­mését, amelyek a kezelők üzemi szükségleteit meghaladják, vagy amelyek idei hasznosításáról a kezelő előreláthatóan nem tud gondoskodni, a községi és a vá­rosi szakigazgatási szervek a legrövidebb időn belül kötele­sek számba venni és azt betaka­rításra haladéktalanul ingyene­sen kiosztani az azt igénylő szarvasmarhatartók között. Vasarely Pécs díszpolgára Pécs díszpolgárává fogadta világhírű szülöttét, a Párizsban élő Victor Vasarelyt, eredeti nevén Vásárhelyi Győzőt. A művész abból az alkalomból lá­togatott el most a szülővárosá­ba, hogy jelen legyen az alkotá­sainak otthont adó múzeum megnyitásán. A mecsekaljai vá­ros tanácsa szerdán ünnepi ülést tartott, amelyen részt vett Victor Vasarely és felesége, az ugyancsak képzőművész Claire Vasarely. A pécsi Vasarely-gyűjtemény mintegy másfél száz alkotást — festményt, grafikát, szőnyeget, plasztikát — tartalmaz. Ezeknek nagyobb része látható lesz a múzeum boltíves termeiben. Vasarely a saját művein kívül felesége és több más híres kor­társ művész válogatott alkotá­sát is a múzeumnak adomá­nyozta gyűjteményéből. Kiállít­ják továbbá a Vasarelyről meg­jelent könyveket és tanulmá­nyokat is. Furkósbot Santiagóban Amerikai flottatüntetés Panama partjainál, annak a csa­tornának a környékén, amelyről Ronald Reagan köztársaság­párti politikus és elnökjelölt-aspiráns kijelentette: „Amerikai dollárért örök időre vásároltuk.” S ugyancsak a Karib-tenger térségében: furcsa és nagy kiterjedésű csapatösszevonások a Guyana! Köztársaság — a volt brit gyarmat — határai mentén. Bizonyos nyilatkozók szerint a szomszéd (vagy szomszédok) készültségének oka: az alig 700 ezer lakosú kis ország „agresz- szív”... A provokációk hátterében nehéz nem mást találni, mint amerikai elképzeléseket, amelyek ezáltal is egy bizonyos tételt szeretnének igazolni Június 4-én minden bízcmy- nyal díszőrséget állnak majd Santiago de Chile repülőterén az ilyesmitől elszokott roham­brigádok, akik az utóbbi két és fél esztendőben inkább a fegy­veres és erőszakos akciókban je­leskedtek: a Pinochet-rezsim ezúttal vendéglátóként szerepel, az Amerikai Államok Szerveze­tének külügyminiszteri értekez­letét fogadja. Kérdéses azonban az utolsó pillanatig, hogy a díszszázadnak hányszor kell ellépnie a santi­agói repülőtéren? Néhány tag­állam ugyanis még mindig ha­bozik, vajon ildomos-e elkülde­nie képviselőjét a kétes szimbó­lummá változott chilei főváros­ba. Márpedig Washington nyo­mására éppen azért lett Santi­ago de Chile az AÁSZ-ülés szín­helye, hogy 1973 szeptember 11. óta első ízben sikerüljön elérni a rezsim nemzetközi felértéke­lődésének látszatát. Nem tudni, hogy ezt az alig rejtett szándé­kot hány kormány ismeri fel a változó Latin-Amerikában. Amikor Latin-Amerika jóré­szének képviselői Santiagóba érkeznek, a hírszolgálati irodák egy friss statisztikára emlékez­tetnek; a spanyol és portugál nyelvű Dél-Amerikában e pil­lanatban már csupán két polgá­ri kormány működik, a vene­zuelai és a kolumbiai. A haladó perui katonai kabineten és a nemzeti érdekek megvalósítá­sán fáradozó ecuadori tiszteken kívül a latin-amerikai csoport­képen csupán jobboldali tábor­nokok szerepelnek. A megállapítás a forradalmi Kubán, a haladó panamai kor­mányzaton, s a független kül­politikát folytató Mexikón kívül kiterjeszthető az egész szubkon- tinensre. A térségben végbeme­nő jobbratolódás okait hiába­való lenne helyben keresni: az ordító társadalmi igazságtalan­ságok és feszültségek éppenség­gel a robbanást sugallnák. A mélyebb okokat az amerikai szenátus vizsgálati jegyzőköny­veiben lehet felfedni, ahol a CIA törvénytelen akcióiról esik szó. Nem véletlen, hogy Panama part menti vizein az AÁSZ-ér- tekezlet előtt jelentek meg ame­rikai hadihajók, mint ahogy az sem, hogy Guyanát fenyegetően ugrásra készen álltak a hadosz­tályok. Az Egyesült Államok­ban elnökválasztási küzdelem folyik, s ebben a kampányban a Ford elnököt jobbról lekörözni kívánó Reagan egyik fő válasz­tási fogása az ijesztgetés az úgynevezett „kubai veszéllyel”. Az amerikai vezetés nyilván­valóan arra szeretné felhasz­nálni a santiagói AÁSZ-értekez- letet, hogy a tagállamokkal va­lamilyen formában elítéltesse Kubát, mint olyan országot, amely „veszélyes” a félteke biz­tonságára. Carlos Rafael Rodri­guez kubai miniszterelnök-he­lyettes nemrég Tokióban alá­húzta: a szigetország nem fe­nyeget senkit, s nem küld seho­vá sem csapatokat. Kivételt ké­pezett Angola szuverén kormá­nya, amely a segítséget kérte, ám Kuba véleménye szerint minden felszabadítási mozga­lomnak magának kell megvív­nia harcát. A Kuba elleni amerikai dip­lomáciai mesterkedés célja ket­tős: az amerikai közvélemény figyelmének elterelése a belső problémákról, valamint a latin­amerikai haladók éberségének elaltatása. Elfeledtetni velük azt a gyászos szerepet, amelyet az USA játszott a katonai rezsimek elburjánzásában; a még mindig érvényes, a földrészt sújtó igaz­ságtalan amerikai kereskedelmi törvényt, s nem utolsósorban azt, hogy Washingtonnak soha­sem volt érlelt és kidolgozott Latin-Amerika-politikája, Ha­csak a századforduló körül hír­hedtté vált Theodor Roosevelt- féle „furkósbot”-politika időn­kénti feléledését nem számítjuk annak. Ügy. ahogyan napjaink­ban történik. A „big stick” — azaz, a furkósbot — meglenge- téséhez napjaink Santiago de Chiléjén kívül ideálisabb helyet találni sem lehetett volna ...

Next

/
Oldalképek
Tartalom