Tolna Megyei Népújság, 1976. április (26. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-09 / 85. szám
Elutazott Sztanko r Sztanko Todorov, a Bolgár Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, a Bolgár Népköztársaság miniszter- tanácsának elnöke és kísérete ■— Roska István külügymi. niszter-helyettes és dr. Heicz. mann János kohó. és gépipari miniszterhelyettes társaságában — csütörtökön ellátogatott az ÉVM Építés- Gazdasági és Szervezési Intézetébe, valamint a Magyar Optikai Művekbe. Az intézetben Simor János építésügyi miniszterhelyettes és Zahorzik Teréz, az MSZMP II. kerületi Bizottságának első titkára üdvözölte a vendégeket. Az intézet működését dr Gerő István igazgató ismer, tette. Sztanko Todorov megelége. eléssel nyilatkozott arról, hogy az a tipizált számítástechnikai géprendszer, amelyet KGST-együttműködés kere. tében Bulgária gyárt és szállít, Magyarországon hozzájá. rult ahhoz, hogy korszerű irányítási módszereket alkalmazzanak az építőiparban. A Magyar Optikai Művekben Nemeslaki Tivadar kohó. és gépipari miniszter, dr. Tóth János, a XII. kerületi pártbizottság első titkára. Mátrai Rezső, a XII. kerületi tanács elnöke, s a gyár veze. tői fogadták a vendégeket Dr. Horváth Róbert vezér, igazgató-helyettes tájékozta, tót adott a fennállásának 100. évfordulóját idén ünneplő vállalat tevékenységéről, fő termelési profiljairól. Sztanko Todorov kifejezte jókívánságait azokkal az eredményekkel kapcsolatban, amelyeket a gyár a termelés bővítésében, korszerűsítésében, a gyártmányszerkezet átalakításában, a dolgozókról való gondoskodásban elért. Elismeréssel nyilatkozott a gyárnak bolgár műszeripari vállalatokkal kialakított együttműködéséről. Bár a döntő szót az ország — különösképpen pedig a gazdaság általános fejlődéséről — Csehszlovákia Kommunista Pártjának áprilisi XV. kongresszusa mondja ki, az eddigi előkészítő munkából már meg lehet állapítani, hogy milyen fő célokat kell a csehszlovák gazdaságnak elérni az elkövetkező öt év alatt, azaz 1976—80-ig tartó hatodik ötéves tervben. Kiinduláshoz két tényt kell figyelembe venni, ,az első az, hogy Csehszlovákia sikeresen teljesítette az ötödik ötéves tervet minden területen. A nemzeti jövedelem az elmúlt öt év alatt mintegy 31 százalékkal emelkedett a tervezett 28 százalék helyett és a népgazdaság döntő ágazata — az ipari termelés — körülbelül 36,5 százalékkal nőtt. Ez is több, mint amit a terv előírt. À második tény, hogy Csehszlovákiának az ötéves terv összeállítása során reálisan figyelembe kell venni az új, lényegesen bonyolultabb és igényesebb körülményeket. Nemcsak a kapitalista országokban beállott negatív változásokat, de a KGST-országok fejlődésében bekövetkezett új helyzetet is, amely mindenekelőtt a termelőerők magas színvonalában és gyors fejlődésében tükröződik vissza. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság 8 jövőben sem enhazánkból T odorov Csütörtökön elutazott Bu- dapestről Sztanko Todorov, a Bolgár Kommunista Párt Po. litikaj Bizottságának tagja, a Bolgár Népköztársaság mi. nisztertanácsának elnöke, aki Lázár Györgynek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa elnökériek meghívására hivatalos, baráti látogatást tett Magyarországon. A bolgár kormányfővel együtt elutaztak kíséretének tagjai: Zsivko Zsivkov. a minisztertanács elnökhelyet, tese, a bolgár—magyar gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság bolgár tagozatának elnöke, Nikolaj Mincsev külügy. miniszter-helyettesi Penko Szomlev, az állami tervbi. zottság elnökhelyettese, a gazdasági együttműködési bizottság bolgár tagozatának elnökhelyettese, Konsztantin Kozmov külkereskedelmi miniszterhelyettes, Peter Kisz- jov elektronikai és elekiro. technikai miniszterhelyettes. A bolgár, magyar és vörös zászlókkal díszített Ferihegyi repülőtéren a vendégek búcsúztatására megjelent Lázár György, Havasi Ferenc, a Minisztertanács elnökhelyettese, a magyar—bolgár gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bízott, ság magyar tagozatának elnöke, Púja Frigyes külügyminiszter, Nemeslaki Tivadar kohó- és gépipari miniszter, dr. Polinszky Károly oktatási miniszter. Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke, s a politikai, a gazdasági, a kulturális élet több más ve. ziető személyisége. Jelen volt a búcsúztatásnál Vladimir Vi- denov, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete és dr. Szénási Géza, a Magyar Népköztársaság szófiai nagykövete. ged azokból az alapvető célkitűzéseiből, hogy biztosítsa a gazdaság és az egész társadalom harmonikus fejlődését. A hatodik ötéves tervben is meg akarja őrizni gazdaságának stabilitását és kiegyensúlyozott fejlődését Még nagyobb önellátást akar elérni a saját forrásokból származó élelmiszer-termelésben, meg akarja őrizni a munkatermelékenység növekedésének magas ütemét és arányosan tovább fejleszteni a cseh és a szlovák nemzeti köztársaságok gazdaságát A gazdaság fejlődésének dinamikáját egyes előzetes számok jellemzik. A hatodik ötéves tervben Csehszlovákiának el kell érnie a nemzeti jövedelem ötszázalékos növekedését, s ezt 94 százalékban a munkatermelékenység fokozásával akarják megvalósítani. A külkereskedelmi forgalom növekedésének meg kell előznie a nemzeti jövedelem növekedését A Csehszlovák gazdasági fejlődés támasza ugyanis a nemzetközi munka- megosztásban való részvétel, a szocialista gazdasági integráció. ,, • I ■ , Az Ipari termelési 1976— 1980 között mintegy 33—34 százalékkal kell fokozni, a gépiparban pedig mintegy 50 százalékkal, nagy súlyt fektetve a gépgyártás struktúrájának minőségi változásaira. Csr’:« 1 . V<ia — a többi szocialista országgal együtlműNEW YORK Az ENSZ tengerjogi konferencia plenáris üléseken tárgyalja a viták békés rendezésével kapcsolatos tervezetet. A vitában felszólalt Prandler Árpád, a magyar küldöttség vezetője. Hangsúlyozta, hogy bár a konferencia elnöke által előterjesztett tervezet jó alapul szolgál a későbbi megállapodáshoz, több kérdésben a szöveg további átdolgozására van szükség. Rámutatott, hogy a vitás kérdések megoldását az segíti elő a leghatékonyabban, ha a tengerjogi egyezmény anyagi-jogi fejezetei valamennyi államcsoport — köztük a tengerparttal nem rendelkező országok csoportjának — egyeztetett érdekeit tükrözi MOSZKVA Föld körüli pályára bocsátották szerdán a Szovjetunióban a „Meteor” jelzésű mesterséges holdat. A meteorológiai szputnyik feladata az, hogy adatokat szolgáltasson az időjárási előrejelzésekhez: A szputnyik berendezései zavartalanul működnek. <3AN SEBASTIAN A segoviai börtönből hétfőn megszökött politikai foglyok közül néhánynak, valameny- nyien az ETA baszk függetlenségi mozgalom tagjai, sikerült francia területre jutnia — közölte a-z Europa Press spanyol hírügynökség. A Franciaországba érkezett volt rabok Bayonneból telefonáltak Spanyolországban maradt családtagjaiknak. AMSZTERDAM Egy holland bíróság csütörtökön fejenként hatévi börtönbüntetésre ítélte azt a hét malukui terroristát, akik decemberben több mint két hé- tak 25 személyt az amszterdami indonéz konzulátuson. ködve — kifejleszti a magenergetikához szükséges berendezéseket. A kohászat 14,3 millió tonnáról több mint 16 millió tonnára fokozza termelését; 1980-ban az egy lakosra jutó acéltermelés körülbelül 1000 kilogramm lesz. Az energetikában 3800 megawatt összteljesítményű új gépsor üzembe helyezését tervezik. A mezőgazdaság körülbelül 15 százalékkal fokozza termelését. Csehszlovákia így a lehető legnagyobb mértékben megközelíti az önellátást a mérsékelt éghajlati élelmiszerekből. Mintegy . 640 000 lakást építenek. Ami az életszínvonalat Illeti, a személyi fogyasztás öt év alatt 25 százalékkal nő, az átlagbérek pedig évi 2,5—3 százalékkal. Ezzel összefüggésben G. Husák, a CSKP KB főtitkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke 1975 novemberében azt mondotta: Csehszlovákia továbbra is igyekszik megőrizni a kiskereskedelmi árszínvonal szilárdságát. A tervvel kapcsolatos valóban bonyolult problémákat részletesen megtárgyalja majd a CSKP pártkongresszusa, s az ott elfogadott irányelvek képezik majd Csehszlovákia fejlődésének társadalmi és gazdasági alapvonalait 1980- ig. (BUDAPRESS-rPRAGO- PRESS), ____; ___ K ertén Ferdinand Nándor, a „Szocialista Hazáért Érdemrend” kitüntetettje 75 éves korában elhunyt. Temetése április 11-én, vasárnap 14 órakor lesz a ka- posszekcsői temetőben. Az MSZMP Dombóvár városi Bizottsága. Pártküldöttség utazott a Belga KP kongresszusára Csütörtökön elutazott Budapestről a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, amely a Belga Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására részt vesz a belga testvérpárt pénteken Genf- ben kezdődő XXII. kongresz- szusán. a küldöttséget Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja vezeti. Elutazásakor a Ferihegyi repülőtéren Gyenes András, a Központi Bizottság titkára búcsúztatta. Előkészületek a magyar békehónapra Az Országos Béketanács állásfoglalásának közzétételével egy időben nyilatkozott Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács főtitkára, az MTI tudósítójának. Elmondotta, hogy a béke és, barátsági hónap eseménysorozatát május 6-án a Parlamentben megtartandó ünnepi tanácskozás vezeti be. A békehónap legfontosabb politikai célkitűzései közé tartozik a megemlékezés a hitleri fasizmus felett aratott győzelemről,-a -Szovjetunió történelmi jelentőségű szerepéről. A béke és barátság hónapján számos formában ismertetik majd azokat a jelentős erőfeszítéseket, amelyeket a szocialista tábor, a béke- világmozgalom fejt ki a leszerelés előmozdításáért. Májusban esedékes az európai biztonsági és leszerelési hét is, amely; segíti-a magyar bélce- mozgaimafc Az Országos Béketanács főtitkára bejelentette, hogy a Béke-világtartács Helsinkibe' augusztus 26-tól 29-ig olyan világkonferenciát hív Ö6sze, amelynek témája és célja a fegyverkezési verseny Peking. Aczél Endre, az MTI tudósítója jelenti: A Kínában lezárult hatalmi harc győztesei csütörtökön délelőtt százezreket megmozgató tömegfelvonulást rendeztek Pekingben. Reggel nyolc órától, az icipici gyerekektől az egyetemistákig bezárólag óriási csoportok indultak a város minden szögletéből a Tienanmen. tér felé, hogy transzparenseikkel és jelszavaikkal Mao Ce-tun- got, a párt elnökét dicsőítsék és az alig egy nappal ezelőtt tisztségéből leváltott Teng Hsziao-ping volt pártalelnö- köt, miniszterelnök-helyettest és vezérkari főnököt szidalmazzák. Az egész menetelés, amelyben később, kisebb számban dolgozó emberek csoportjai is csatlakoztak — részben gyalogosan, részben teherautókon, de rendre dobok pergése közepette — rendkívül szervemegszüntetése, az enyhülés elősegítése lesz. A világtalálkozón, természetesen, ott lesznek a magyar békemozgalom küldöttei is. Sebestyén Nándorné kijelentette még, hogy a békehónap idején is kifejezésre juttatja népünk szolidaritását az angolai hazafiakkal, a chilei néppel, a portugál békeerőkkel, g mindenkivel, aki kész küzdeni a haladásért, a nemzeti felemelkedésért Egészségügyi etika Hazánk egészségügye — amint azt az idősebbek tapasztalatból is, a sajtóból is, a fiatalabbak főként az utóbbiból tudják,— hatalmasat fejlődött a felszabadulás óta. Fejlődött az egészségügy dolgozóinak szemlélete, politikai érettsége is; olyannyira, hogy joggal beszélünk szocialista egészségügyről. A szakminisztérium az Egészségügyi Közlönyben publikált tájékoztatót arról, hogy nagy fontosságot tulajdonít a szocialista egészségügy kiteljesítésének. Közelebbről: annak, hogy feltárják és megszüntessék azokat a problémákat, amelyek ma még gátjai a gyorsabb haladásnak. Érdemes idéznünk a tájékoztatóból! „A dolgozók ingyenes, egyenlően magas színvonalú egészségügyi ellátásának biztosítása érdekében felelősségre vonó eljárást kell lefolytatni minden hatósági, igazgatási jogkörrel való visszaélés esetén.” A felelősségre vonás elmulasztását is meg kell torolni. A megtorlás lehetőségének kilátásba helyezése — természetesen"—' csak egyike azoknak az eszközöknek, amelyekkel a minisztérium célt óhajt elérni. Amint a tájékoztatóból kitűnik, az egészségügyi kormányzat bízik a vezetők példaadásában. Az etikus egészség- ügyi magatartás biztosítása érdekében hozzák létre a közeljövőben a betegek ellátásával közvetlenül foglalkozó országos intézetekben és klinikákon az intézeti etikai tanácsokat. Az ezekben helyet foglaló személyeket négyévi időre delegálja az állami vezetés, továbbá az intézmény párt-, KISZ- és szakszervezete. zetten folyt, a vörös zászlók erdeje alatt vonuló csoportok a Pekinget kelet—nyugati irányban átszelő főútvonalon a Mennyei béke kapuja előtt elhaladva tovább mentek a parlament felé, majd — többségükben — ott megfordulva, ismét elhaladtak a híres kapu előtt, s zárt rendben tértek vissza iskoláikba, munkahelyeikre, stb. Valamennyien magasztalták a politikai bizottságnak a KKP KB nevében előző nap hozott „bátor” döntését, amellyel Teng Hsziao-pinget Valamennyi funkciójából eltávolították és Hua Kuo-fenget nevezték ki a párt első alel- nökének, valamint miniszter- elnöknek. a felvonulók hitet tettek amellett, hogy „végigviszik Teng Hsziao-ping revizionista vonalának bírálatát”. Egyébként hasonló tartalmú tacepaók (nagybetűs feliratok) jelentek meg csütörtökön reggel mintegy varázsütésre városszerte. Csehszlovákia új otéves terve: Stabilitás és kiegyensúlyozottság Tömegfelvonulás Pekingben Harcot hirdettek Teng Hsziao-ping „revizionista” irányvonala ellen