Tolna Megyei Népújság, 1976. április (26. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-04 / 81. szám
Äz őtvenegyesek két csarnoka nek az alapja a jő előkészítés. Tehát elkezdtük a csarnokok alapozását. Ezzel egy időben elkészítettem a rajzot, s ezen feltüntettem, hogy a majdani alapot miként használjuk fel tartóelem-előregyártásra. Mert itt az volt a lényeg, hogy helyszínen gyártottuk le az összes tartóelemet, a különleges vasalással együtt. Mikor a rajz elkészült, a brigádokkal kellett szót értenem: a zsaluzatot úgy készítsék, hogy Nagy Gyula folyamatos lehessen a vasszerelők dolga és őket menetrend szerint követhessék a betonozok és a kőművesek. Mondhatom, sok álmatlan éjszakámba került az egész téma. Mert képzelje el; itt nem lehet abbahagyni a munkát, ha egy oszlop félig kész és lejár a munkaidő. Ezek az oszlopok nagy terhet viselnek, tehát nemcsak a vasalásnak kell pontosaan a rajz szerint lenni, hanem a betonnak is olyan összetételt írt elő a terv, hogy szinte óránként ellenőriztük. Ezért aztán Seregi István kitűző kapta a megbízást, ő felelt a helyszíni munkáért. ■— Ezzel egy időben gondoskodtam arról, hogy a panelokat menetrend szerint szállítsák. Ugyanis Szolnokról hozták ide, naponta ötöt, úgy, ahogy a szerelési ütem megkívánta, olyan választékban is. Szóval; amikor elkészülNickl József így az embernek is jobb a kedve. — A helyszínen gyártott oszlopok a felállítás után semmiféle burkolást nem kapnak. A mi feladatunk vpítl hogy a tartók ne csak jók, hanem szépek is legyenek. — Nicki József, a huszonnégy taHarcos Ignác A huszonhatos állami építők ötös főépítésvezetőségének ötvenegye® építésvezetősége felépített két nagycsarnokot, úgy, hogy a helyszínre szállított panelokat nem kellett depózni. Rekordidő alatt állították fel az atomerőmű raktárát és a tmk-csarnokot. A két létesítmény alapterülete valamivel több mint tizennyolcezer négyzetméter. * .— A paksi építkezésre 1973. október 3-án érkeztem ötöd- magammal, azzal a céllal, hogy a csámpai vízmüvet elkészítsük. Itt toboroztam embereket, akkor ezen a tájon senki nem dolgozott. Százhalombattáról jöttem, tisztában voltam azzal, hogy itt osztályon. felülj munkát kell majd végezni. Azóta elkészítettünk legalább harminc kilométer utat és 26 kilométer földbe fektetett csatornarendszert. Mostanában a két csarnokkal vagyunk elfoglalva, X974. november 10-e óta. Harcos Ignác, az ötvenegyes építésvezető mondta ezeket, s szerénykedve utasít a munkásokhoz: a munkasiker, amelyről az egész építkezésen beszélnek, kollektív munka eredménye, annak folyománya, hogy a huszonhatos államiaknál eddig is a szervezett munka volt a jellemző. Ez a munka azonban kivitelezői szempontból, és tervezési vonatkozásban is rendkívüli — azonkívül itt bizonyí- tódott, hogy jól előkészített létesítményt lehet gazdaságosan, gyorsan felépíteni. Amikor a nagycsarnok építésére a megbízást kapták, Harcos Ignác azt mondta Farkas János főépítésvezetőnek, hogy „nagy a feladat, nagyobb segítséget kérek, és szabad kezet”. A főépítésvezető nem a szavak embere, sok rázós munkát tud már maga mögött, ennek következményeként néhány olyan embert is, akik szívesen dolgoznak vele, s olyanokat is, akik kerülik a vele való együttműködést, szókimondásáért, a rend-fegyelem megköveteléséért. Farkas és Harcos tehát megállapodott: határidőre el kell készülni a létesítménynek, akkor is, ha más területen esetleg kisebb csúszás lesz, mert a tmk- csarnok és a nagyraktár igen fontos objektuma az atomerőműnek. — Amikor a feladatot megkaptam, leültem és két napig csak gondolkodtam, fontolgattam azokat a tényezőket, metűnk az első néhány oszloppal, elindíttattam Szolnokról a szállítókat, itt már várta őket a daru. Amíg a daru nem rakodott, azaz amíg nem kellett a homlokzati és tetőpanelokat emelni, addig a helyszíni betonozókat szolgálta ki. _— Igen. A legfontosabb: első osztályú embereim vannak. Nélkülük nem tudtunk volna ilyen szép csarnokot ilyen jól megépíteni. Ezért volt az, hogy a két óriás csarnok elemei közül csak azok kerültek a földre, amelyeket mi itt előre gyártottunk, a többi a kocsiról azonnal a helyére került Harcos Ignác elvtárs jogosan büszke embereire. Ök sem szeretik a nagydobot, azt, ha nyilvánosan dicsérik őket — Tisztességes munka volt, tisztességesen megfizettek bennünket — mondja Nagy Gyula, az ácsok brigádvezetője. — A sablonok elkészítése igen nagy pontosságot kívánt Az volt a legnagyobb segítőnk, hogy mindig, folyton, folyamatosan dolgozhattunk, Bognár Ferenc lyeket Farkas elvtárssal, a főnökömmel megvizsgáltunk. Úgy gondoltam, hogy mindenBór István gú kőművesbrigád, vezetője ma így emlékezik a nagy munkára. Bognár Ferenc művezető: — A két csarnokhoz legalább ötvenféle panelt használtunk. No, ezeket úgy kellett rendelni, a szállítást, felállítást szervezni, hogy ne legyen fennakadás. Nem volt Bőr István művezető: — Fél éve helyeztek a csarnokokba, miután Bognár szaktársamat előléptették főművezetőnek. Mondhatom, jó érzés egy jó munkát folytatni. ' Az ötvenegyes építkezése az ősszel ér véget e két csarnokban. Addig belső szerelőmunkák, gépalapok, darupályák, burkolás és más tennivalók sokasága vár még rájuk. A szép munkát végzett ötvenegyes építésvezetőséget ősszel átirányítják. az atomerőműépítkezés más területére. Maguk mögött hagyják a negyvenötmillió forintot érő két csarnokot — az utak, a csatornák után — s újabb feladatokra vállalkoznak. PÄLKOVÄCS JENŐ Fotó: Gottvald Károly Szőlőn át az atomerőműhöz... EGYÜTT tapossuk kollégámmal a paksi Duna-part homokját. Az épülő atomerőműről akar képet csinálni —■ látképet, amiben úgy „az egész benne van”. Az egyik homokdombot a másik után mász- szuk, amikor szépen telepített szőlőtőkék közé keveredünk. Kollégám csinál néhány felvételt — én is belepislogok a fényképezőgép tükrébe. És az atomerőmű az objektív tréfájaként szinte beszökik a szőlőtőkék közé... A szőlő szélében egy kis íiádkunyhó előtt lányok, asz- szonyok tartanak ebédidőt a fűben. Az ölbe bontott kendő étvágygerjesztő tartalma elárulja, hogy tart még az új évre vágott disznóból, ami nem csoda, hisz a tél épp csak elköszönt. Az illendő bemutatkozás után megtudjuk, hogy a Paksi • • 1976. április 4. Állami Gazdaság Petőfi brigádjának kívántunk jó étvágyat. — Igazság szerint mi növénytermesztők vagyunk — mondja két falat közt Bottyán Jánosné, a brigádvezető —, csak éppen besegítünk most „nyitáskor” a szőlészetbe. Jókora szőlője van itt az erőmű tövében is a gazdaságnak. Mókás dolog egy atomerőmű tövében kapálgatni... Idevalók vagyunk, s az erőmű itt nő fel a szemünk láttára. Sokat ugyan nem tudok róla. Kolléganője, Bölcskei József né tétován hozzáteszi: — Annyi villamosságot ad, amennyi az egész országnak kell, vagy ez túlzás? — bizonytalanodik el egy kicsit — De hogy hasznos lesz, az biztos. Bár őszintén szólva, hogy miként csinálnak az atomból villanyt — azt meg nem tudnám mondani. Egyet tudok. Amióta elkezdődött itt az erőműnél a munka, Paksra és főként az emberekre alig lehet ráismerni — néz el az út túloldalán, a távolban lév|> „atomváros” emeletes házai felé. — Valahogy mások lettek az emberek, olyan — keresi a szavakat — rátartibbak, városiasabbak. Aki építkezik, már nem tervez a házára sátortetőt, mert hát az is inkább csak faluba illik. — Sok az új ház, új utakat építenek, meg neonvilágítást, aztán egyre kevesebb helyen kell az embernek a sarat is taposni — veszi át a szót újra a brigádvezetőnő. — Ahogy ez a szőlő megkötötte a homokot, úgy köti ide az embereket ez a hatalmas munka — néz el az építkezés felé a szőlőkön túlra Bottyánná. Onnét a kunyhó elől úgy tűnik, mintha szőlősorok között forgolódna az építkezés óriás daruja.— Két napja dolgozunk itt kinn. Műszakváltáskor — tegnap 28 buszt számoltunk meg. Annyi jött ki az erőműhöz az itt dolgozó emberekért, egyszerre. Néhány éve mit tudtak az országban Paksról? Jó esetben talán hallottak a halászcsárdáról, a halászléről. — Részt vettem, mint küldött a szakszervezeti kongresszuson. Aki meghallotta, hogy h onnét jöttem, rögtön az atomerőműről faggatott. Sokat ugyan nem mondhattam nekik, csak annyit, ami innét a tőkék közül is látszik. Senki nem jelzi az ebédidő végét, de mégis egyszerre kászálódnak föl a fűből. A félig ürült csomagok, kendők a kunyhó oltalmába kerülnek. Kapával a kézben indulnak el a sorok közé, ott folytatva a munkát, ahol evés előtt abbamaradt. PENGVE csisszannak a kapák a kemény homokon. így meghajolva már nem látszik az épülő erőmű... GYŐRI VARGA GYÖRGY FOTO: Gk.
