Tolna Megyei Népújság, 1976. március (26. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-03 / 53. szám
Az SZKPXXV. kongresszusa r (ÍFolyíatás az I.' oldalról) pünk demokratikus, szociális és nemzeti érdekeinek megiorisz Bratcsenko: valósításáért ft>Í7« küzdelemhez” — állapította meg Herbert Mies. Új távlatok nyílnak a szénbányászat előtt Borisz Bratcsenko, szovjet szénbányászati miniszter felszólalásában megállapította, hogy a kapitalista világot megrázó fűtőanyagválság nem érinti a Szovjetuniót. — A harmincas években még arról álmodoztunk, hogy évente 250—300 millió tonna szenet termeljünk. 1975-ben a Szovjetunióban 701 millió tonna szenet, 491 millió tonna kőolajat és gázkondenzátumot és 289 milliárd köbméter gázt hoztak a felszínre. Ez a sok ezer szovjet bányász önfeláldozó munkájának, a fűtőanyag- és energetikai kapacitások fejlesztésére vonatkozó program megvalósításának eredménye *— mondotta Bratcsenko. — A párt és a kormány állandóan gondoskodik a bányászokról. Ennek egyik megnyilvánulása a szén- és palaipar dolgozói számára nyújtandó további kedvezményekre vonatkozó határozat. Ez a többi között előirányozza az ágazat dolgozói számára a világon a legrövidebb, 30 órás, munkahét bevezetését Abdullah Áhmar: Abdullah Ahmar, a szíriai Baath-párt (Arab Újjászületés Szocialista Pártja) főtitkár- helyettese felolvasta a kongresszus ülésén azt az üzenetet, amelyet Hafez Asszad, a Szíriai Arab Köztársaság elnöke, a Baath-párt főtitkára intézett Leonvid Brezsnyevhez. — Küldöttségünk részvétele a XXV. kongresszus munkájában pártjaink és országaink baráti viszonyának és együttműködésének megnyilvánulása. Ezek a sokrétű kapcsolatok országaink népeinek közös érdekeit szolgálják és előnyösek mindkét félre nézve —, írja Asszad. — Az gZKP XXIV. kongresszusa pozitív befolyást gyakorolt a nemzetközi életre. Örömmel látfuk azokat a nagy eredményeket, amelyeket a Szovjetunió az SZKP vezetésé, vei elért. A mostani XXV. kongresszus kiemelkedő esemény és megveti a nagy eredmények és sikerek új szakaszának alapját. Üzenetében Asszad hangsú. lyozza: Szíria nagyra értékeli a Szovjetunió elvi magatartáMohammed Sziad Banes ' ÁZ SZKP XXV. kongresszu. Sának delegátusai meleg fogadtatásban részesítették Mohammed Sziad Barrenak, a Szomáli Demokratikus Köztársaság Legfelsőbb Forradalmi Tanácsa elnökének felszólalását. Mohammed Sziad Barre tolmácsolta Szomália népének, leg. felsőbb forradalmi tanácsának és kormányának testvéri és elvtársi üdvözletét. Szomália dolgozói — mondotta — csak— A szénbányászat sikerésen teljesítette a IX. ötéves terv (1971—1975) feladatait — hangsúlyozta a miniszter. A szénkitermelés leggazdaságosabb módszerére, a külszíni fejtésnek az átlagosnál gyorsabb fejlesztésére vonatkozó tervet túlteljesítettük. Jelentősen emelkedett a munka termelékenysége, ami lehetővé tette, hogy az ötéves terv időszakában 120 000 bányászt mentsünk fel a nehéz munka alól. Nagy munkát végeztünk az irányítási rendszer tökéletesítése, a vállalatok korszerűsítése és felújítása érdekében. A X. ötéves tervben új távlatok nyílnak a szénbányászat előtt, amelynek évi termelése eléri a 790—810 millió tonnát. Több mint 120 millió tonna összkapacitású űj bánvát és vágatot nyitna^ meg. Üjabb intézkedéseket foganatosítunk a munkavédelem és a bányászok életkörülményei javítására — fejezte be felszólalását B. Brat, csenko. sát, azt a támogatást, amelyet az arab nemzetnek nyújt a megszállt arab területek felszabadításáért, a palesztinaj arab nép jogainak elismeréséért vívott harcában. Abdullah Ahmar, miután felolvasta az üzenetet, kijelen, tette: „Az önök kongresszusa a jelenlegi viszonyok között nemcsak a Szovjetunió népei számára, hanem a szabadság, a haladás és a szocializmus ösz- szes erői számára is fontos esemény. A Leonyid Brezsnyev által előterjesztett beszámolónak mély értelme és jelentősége van. mert tükrözi az SZKP alkotó erejét, azt a képességét, hogy mind újabb sikereket ér. jen el országuk népei és az egész világ érdekében. Kifejezésre jutott a beszámolóban az a szilárd eltökéltség is, hogy tovább haladnak a kitűzött cé. lók felé, erősítik a harcot az imperializmus és a reakció ellen, a népek szabadságáért és függetlenségéért, a haladásért és világszerte az igazságos bé. kéért. úgy, mint más népek, mély elismeréssel és tisztelettel adóznak a szovjet népnek és nagy pártjának. A szomáli államfő hangsúlyozta. hogy országa a világfor. radalmi mozgalom elidegeníthetetlen része. A szomáli nép, amely elszenvedte a gyarmati uralom és a neokolonialista kizsákmányolás terheit, az 1969. októberi forradalom után szilárdan eltökélte, hogy folytatja a harcot a nemzeti és a társadalmi felszabadulásért, a vég. ső cél eléréséig — a szocializmus győzelméig. — A Szovjetunió, amely következetesen megvalósítja a szocialista internacionalizmus lenini elveit, létének első napjaitól önzetlen támogatást nyújtott világszerte minden szocialista mozgalomnak, anyagi és erkölcsi segítségben részesíti az afrikai, ázsiai és latin-amerikai felszabadító mozgalmakat. Enélkül a szilárd támogatás nélkül nem lett volna Heir Vilner: Meir Vilner, az Izraeli Kommunista Párt Központi, Bizottságának főtitkára felszólalásában hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió hatalmának erősödése, nagy gazdaságfejlesztési, sikerei, a szovjet emberek jólétének emelése, a tudomány és a technika területén elért vívmányai döntő tényezővé váltak az erőviszonyoknak a szocializmus javára történő megváltozásában, a békéért, a demokráciáért, a nemzeti és társadalmi felszabadulásért, a szocializmusért vtvott sikeres harcban. — Egyfelől a szocializmus nagy eredményei, másfelől pedig a kapitalista világra kiterjedő általános és mélyreható válság fényében még szánalmasabbaknak és sajnálatra- méltóbbaknak tűnnek azok a reakciós erők, amelyek megkísérlik befeketíteni a Szovjetunió vívmányait. Ebben tevékenyen. részt vesznek a maoista vezetők, akik ólyan elvtelen politikát folytatnak, amely ellentétben áll nemcsak az egész haladó emberiség, hanem a kínai nép érdekeivel is — állapította meg Meir Vilner. jf — A Szovjetunióhoz való viszony elsőrendű fontosságú elvi kérdés — mutatott rá. A kommunisták, minden iz- - raeli hazafi — zsidó és arab — nevében az Izraeli Kommunista Párt Központi BizottságáÁbdul Fattah Iszmail: Abdul Fattah Iszmail, k Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság Nemzeti Frontja Központi Bizottságának főtitkára felszólalásában hangsúlyozta, hogy a demokratikus Jemen népe ezekben a napokban ünnepélyes párt- és hivatalos rendezvényeket tart az SZKP XXV. kongresszusának tiszteletére. Nagyra értékelte Leonyid Brezsnyev kongresz- szusi beszámolóját „Úgy véljük, hogy ez a beszámoló fontos történelmi dokumentum és nemcsak az SZKP és a szovjet nép számára. Ugyanilyen jelentősége van az egész világforradalmi mozgalom szempontjából” — mondotta. A JNDK Nemzeti Frontja tevékenységéről szólva elmondotta, hogy az országban sikeresen folyik az ötéves népgazdaság-fejlesztési terv harmadik évi feladatainak teljesítése. lehetséges « imperializmus fölött aratott számos győzelem ki- vívása. A szomáli nép sohasem felejti el, hogy a közelmúltban a Szovjetunió gyorsan segítségére sietett a pusztító aszály következményeinek leküzdésé, ben. — A szovjet néphez fűződő kapcsolataink napról napra erősödnek, mert közösek a feladataink a szocializmusért és a békéért vívott harcban — mu. tatott rá végezetül Mohammed Sziad Barre. nak főtitkára határozottan elítélte az izraeli kormány és a cionista vezetők szovjetellenes kampányát. „Felháborodással töltött el bennünket a nemrég Brüsszelben szervezett szégyenteljes szovjetejlenes színjáték, amelyet „a Szovjetunióban élő zsidókról való gondoskodás” hamis ürügyével tartottak. Minden előítélet nélküli ember számára ismert, hogy nem a Szovjetunióban van nemzeti megkülönböztetés, hanem éppen Izraelben és az úgynevezett szabad világ más országaiban — mondotta Meir Vilner. — Mi, izraeli kommunisták, a többi békeszerető erővel együtt, küzdünk Izrael hivatalos politikájának megváltoztatásáért, országunk és a Szovjetunió népei közötti béke és barátság politikájának megvalósításáért Vilner kifejezte elégedettségét, hogy az Izraeli KP álláspontja a közel-keleti kérdésben teljesen azonos a Szovjetunió álláspontjával, amit Leonyid Brezsnyev beszámolójában ismételten kifejtett Vilner végül síkraszállt a Palesztinái arab nép törvényes jogainak elismeréséért, valamint a közel-keleti genfi békekonferencia mielőbbi felújításáért minden érdekelt fél — köztük a PFSZ — részvételével. Ez az egység példaként szolgálhat hasonló problémák megoldásához más országok forradalmi erőin belül is. Forradalmi irányvonala miatt a JNDK többször vált imperialista és reakciós összeesküvések célpontjává. A reakció továbbra is agresszív politikát folytat a jemeni forradalom és nép ellen. Bár nehézségeink különösen a gazdasági életben a súlyos gyarmati örökség miatt, továbbá az agressziós összeesküvések következtében számottevőek, egyre határozottabban haladunk majd a forradalmi úton és új, boldog életet teremtünk a dolgozók számára — állapította meg Abdul Fattah Iszmail. Ezt azért jelenthetjük ki — hangsúlyozta —, mert meggyőződésünk, hogy megbízható támaszunk van, olyan szövetségesekkel rendelkezünk, ame- részesítették és részesítik igazságos küzdelmünket. A Szovjetunió és a többi szocialista ország internacionalista támogatása lehetővé teszi népünk számára, hogy erősítse nemzeti függetlenségét és a társadalmi haladás ügyét A főtitkár befejezésül testvéri szolidaritását fejezte ki az arab népeknek az Izrael által megszállt területek felszabadításáért a cionizmus és az imperializmus ellen folytatott harcával. Vera Lebegyeva, az Omszki Petrolkémiai Kombinát művezetője a kombinát fejlődéséről, a város és az omszki terület dolgozóinak életéről tájékoztatta a kongresszust Gavriil Csirjajev, az SZKP Jakutiai Területi Bizottságának első titkára rámutatott, hogy intenzíven fejlődik a Ja- kut Autonom Köztársaság, a Szovjetunió legészakibb területe. óriási kincseit mindinkább a népgazdaság szolgálatába állítják. Gyorsan fejlődik a gyémánt-, arany- és más színesfémbányászat, a köszönés földgáztermelés. Aarne Saarinen, a Finn Kommunista Párt elnöke Finnország kommunistái nevében meleg szavakkal üdvözölte az SZKP XXV. kongresszusát Kongresszusuk új szakasz a kommunista társadalom felépítésével kapcsolatos legidőszerűbb problémák megoldásában __ — mondotta Saarinen. Mamady Keita miniszter, a Guineái Demokrata Párt. Országos Politikai Bizottságának titkára felszólalásában rámutatott, hogy Lenin pártjának kongresszusai mindenkor olyan nemzetközi jelentőségű események, amelyek hatása messze túllépi a Szovjetunió határait és kiterjed minden kontinensbe. , . 4. ;. Mamady Keita megjegyezte, hogy az SZKP XXV. kongresszusára olyan időpontban került sor, amikor Afrika történelmének viharos szakaszát éli. Az egyik ilyen kritikus mozzanat összefügg az angolai eseményekkel. A reakció, a nemzetközi imperializmus, fasizmus, fajgyűlölet és az apartheid sötét erői halálos csapást akarnak mérni Afrika haladó erőire, el akarják nyomni az afrikai népek szabadságtörekvését, gyöngíteni igyekeznek harci szellemüket. Ezek az erők megrágalmazzák az afrikai népek igazi barátait „Afrika azonban éretté, öntudatossá vált Ma jobban tudja, mint tegnap, hogy kik az igazi barátai és kik az igazi ellenségei” — fűzte hozzá a szónok, majd aláhúzta, hogy a szocialista országok, különösen a Szovjetunió segítsége az afrikai népeknek — önzetlen segítség, ami teljes mértékben megfelel a forradalmi szocialista internacionalizmus elveinek. (Folytatás a 3. oldalon.) j 1976, március &> Létrejött a haladó forradalmi erők egysége, amely biztosítja *'>lvek segítségben a belső front konszolidálását ■ kongresszus a szabadság, a haladás ás a szocializmus Ssszes erűi számára fontos esemény Feladataink kSzBsek a szocializmusért, a békéért vívott harcban A Szovjetunióhoz való viszony elsőrendű fontosságú elvi kérdés Olyan szövetségesekkel rendelkezünk, amelyek segítik igazságos küzdelmünket