Tolna Megyei Népújság, 1976. március (26. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-03 / 53. szám

# Az SZKP T ^Folytatás a X oldalról.;) A kongresszus elnöksége ja­vaslatot tett a szerkesztő bi­zottság megalakítására, amelynek az a feladata, hogy egyrészt megvizsgálja az 1976 —80-as szovjet népgazdaság­fejlesztés fő irányai terveze­tével kapcsolatos módosításo­kat és kiegészítéseket, más­részt pedig előkészítse az e kérdéssel kapcsolatos _ kong­resszusi határozat tervezetét. A küldöttek egyhangúlag megválasztották a bizottság tagjait. A testület vezetője panorama t BRÜSSZEL f A Közös Piac miniszteri ta­nácsa kedden foglalkozott a szocialista országok gazdasági szervezetének javaslatával, amelyet Gerhard Weiss, a KGST Végrehajtó Bizottságá­nak elnöke, az NDK minisz­tertanácsának elnökhelyettese két héttel ezelőtt nyújtott át Gaston Thorn luxemburgi mi­niszterelnöknek, az EGK mi­niszteri tanácsa soros elnöké­nek. A tanács határozata ér­telmében Thom levélben vá­laszol Gerhard Weiss-nek. Az EGK válasza köszönetét mond a kezdeményezésért és emlékeztet arra. hogy a Kö­zös Piac különböző szervei korábban maguk is állást fog­laltak a két gazdasági szerve­zet kapcsolatainak rendezése ügyében. A KGST részletes tárgyalási javaslatait az EGK apparátusa tanulmányozza majd — közli a válasz. GENF A stratégiai támadó fegy­verzetek korlátozásáról Genf- ben folyó szovjet—amerikai tárgyalásokon részt vevő dele­gációk kedden megtartották soron következő találkozóju­kat. HAVANNA 1 Havannában hétfőn befeje­ződtek az öt évre szóló ma­gyar—kubai tervegyeztető tár­gyalások, amelyek hosszú tá­von meghatározzák a két or­szág gazdasági kapcsolatának irányát. A magyar küldöttsé­get Huszár István, az MSZMP KÊ Politikai Bizottságának tagja. miniszterelnök-helyet­tes, a Tervhivatal elnöke, a vendéglátók delegációját Os- valdo Dorticos államelnök, a KKP KB Politikai Bizottságá­nak tagja, a tervbizottság el­nöke vezette. „ T .............. D ACCA A bangladesi kormány hiva­talosan bejelentette, hogy 18 termelési központ kivételével visszaadja tulajdonosainak a Mudzsibur Rahman által álla­mosított valamennyi üzemet és vállalatot. A Rahman-kormány annak idején mintegy 350 vál­lalatot vett állami tulajdon- Ö®* ■' i . ! PÁRIZS Georges Marchais, az FKP főtitkára a párizsi sportpalotá­ban hétfőn este rendezett nagygyűlésen hangsúlyozta a március 7-én és 14-én tartandó járási választások politikai je­lentőségét. * Az FKP főtitkára rámutatott: a franciák csak akkor javíthatnak sorsukon, az ország csak akkor juthat ki a gazdasági válságból, ha sikerül megtörni a nagytőke uralmát. A francia dolgozók és demok­raták a most tartandó járási választásokon leadandó szava­zataikkal is hozzájárulhatnak a nagytőke érdekeit kiszolgáló kormány elleni harcnak előbb­re viteléhei. XXV, kongresszusa Alekszej miniszter­elnök lett. Ezzel a kedd délutáni ülés véget ért. A kongresszus szerdán folytatja munkáját a Kremlben. • Gunnar Matissen, a békéért, az együttműködésért, és a fegyverzetek csökkentéséért küzdő nyugatnémet bizottság felelős titkára, a TASZSZ tu­dósítójának adott nyilatkozatá­ban az SZKP XXV. kongresz- szusának jelentőségét méltat­va kijelentette: az NSZK-ban a legkülönbözőbb politikai meggyőződésű emberek hatal­mas érdeklődéssel fogadják «X SZKP és a szovjet kormány kezdeményezéseit, felismerve nagy jelentőségüket a béke to­vábbi megszilárdítása szem­pontjából. Maga az élet bizo­nyította be az SZKP XXIV. kongresszusán meghirdetett békeprogram realista voltát és hatékonyságát. T. H. Sziddhanta, az indiai szakszervezeti kongresszus titkára, a TASZSZ új-delhi tu­dósítójával beszélgetve nagy jelentőségűnek nevezte az SZKP XXV. kongresszusát. Hagyar—osztrák tárgyalások Púja Frigyes kedden délelőtt a kétnapos magyar—osztrák külügyminiszteri találkozó színhelyére, az ausztriai Graz. ba érkezett. Külügyminiszte­rünket, akit dr. Nagy Lajos bé­csi magyar nagykövet kísért el útjára, Stájerország. tartományi, székhelyén osztrák kollégája, dr. Erich Bielka fogadta és üd. vözölte. A tartományi kormány épü­letében a két minisztert dr. Friedrich Hiederl tartományi főnök üdvözölte, majd meg­kezdődtek a tárgyalások. A kül­ügyminiszterek áttekintették a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit, s a megvitatott té­mák zömében az álláspontok azonosak vagy közelállóak vol­tak. Főként az európai bizton, sági és együttműködési érte­kezlet záróokmányának végre­hajtásáról, az enyhülési politi­ka folytatásáról, a leszerelés kérdéseiről, így elsősorban a közép-európaj fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csők. kentéséről folyó tárgyalások­ról, továbbá a közel-keleti problémákról, az Egyesült Nemzetek Szervezetének mun­kájáról és más kérdésekről folytattak eszmecserét. A meg­beszélés légköre barátságos és őszinte volt. Délben a Hotel Steierhof- ban Erich Bielka ebédet adott külügyminiszterünk tiszteleté­re: itt pohárköszöntők hangzót, tak el a hagyományosan jól fejlődő magyar—osztrák kap­csolatok szellemében. Délután Púja Frigyes sajtótájékoztatón vett részt és válaszolt az oszt­rák újságírók kérdéseire, han. goztatva, hogv kedvező benyo­másokat szerzett az első napi megbeszélésen. Közölte, hogy a grazi eszmecserét követően, a találkozó második napján, szer­dán osztrák kollégájával a két országot érintő kérdésekről folytat majd megbeszélést. Napirenden: a közrend és a közbiztonság Szerkesztőségünk telexgépe napról napra a hazai és külföl­di érdekességek tömegét önti a szerkesztők asztalára. Ezek kö­zül gyakran nehéz választani. Az SZKP XXV. kongresszusa mindenesetre jó alkalom arra, hogy a hírek közül egy olyat is kiválasszunk, mely többeket érint, semmint az első pillanat­ban „ridegnek” tűnő számok olvastán gondolnánk. A kül­földi egyetemi ösztöndíjaknak hazánkban több, mint két és fél évtizedes hagyományai van­nak. Az elsők — 25 személy — 1948-ban kezdték meg tanul­mányaikat. Az Idén a négyezredik magyar öszttfndfias végez a Szovjetunió egyeteme­in, főiskoláin. Az MTI híradá. sát idézzük: „Kevés olyan kö. zépiskola van az országban, amelynek volt növendékei ne tanulnának szovjet egyetemen, vagy ne szereztek volna ott diplomát. A Szovjetunióban végzett szakemberek társadal­mi és kulturális életünk jelesei, nagyüzemeink. tudományos, kutató- és tervezőintézeteink legjobbjai között vannak. Mint­egy negyedrészük magas veze­tői beosztásban gyümölcsözted tudását. A7, Oktatásügyi Ml. nisztérium felmérése szerint ma mintegy 25 százalékuk a doktori cím, vagy más tudo­mányos fokozat birtokosa. Je­lenleg a Szovjetunió 14 váro­sában, 58 felsőoktatási intéz­ményben, 131 szakon, több mint 1100 magyar ösztöndíjas tanul.” Közülük mintegy fél. ezren a 27 moszkvai egyetem hallgatói és több százan tanul­nak , Kijevben, Leningrádban. * „Számos olyan szakmát sajátí­tanak el fiataljaink a Szovjet­unióban, amelyekben; a vi.-- szonylag mérsékelt hazai szak. emberszükséglet miatt egyete­meinken nem folyik képzés.” Az ilyen lehetőségek hasznát élvezik „az épülő paksi atom­erőmű ..., valamint az egyes iparágak komplex gépesítési, automatizálási szakemberei” is. öt évvel ezelőtt a Szovjetunió, ban szerzett diplomát az első magyar íotokémikus. Az idén végez a négyezredik magyar ösztöndíjas, de az 1976/77-es tanévre már további 250 szov­jetunióbeli ösztöndíjat hirde. tett meg az Oktatásügyi Mi. nisztérium. Magánbeszélgetések során, egyre többször és egyre örven- detesebb módon, sűrűn szó esik gyerekeinkről. Több születik belőlük, mint évekkel ezelőtt. Előfordul ^on lka esetén a bölcsőde, óvoda igazo. lást köteles adni, és a szülőket az igazolás alapján utólag, visz- szamenőleg is táppénzbe vehe­tik.” A fiatalokkal, ebben az eset­ben nem a legfiatalabbakkal, más híradás is foglalkozik. Azzal például, hogy nőttek a lányok pályaválasztási lehetőségei és ötvennyolcezer fiatalt vesz­nek fel az idén a különböző szakmunkásképző intézetekbe. Közülük 5000 olyan lesz, aki már elvégezte a középiskolát. A szakmunkásképzés' 1976. évi tervében a mezőgazdasági szakmák közül mintegy 1400 növénytermesztő-gépész és 600 állattenyésztő szakmunkás- tanuló szerepel. Az első éves lánytanulók száma a lehetsé­ges helyek harmadrészét köze­líti meg, de — ' idézzük az MTI-t — „ennél lényegesen, több leánytanuló felvételére is volna lehetőség számukra al­kalmas szakmákban, ha a leányok és szüleik jobban ér­deklődnének a szakmai kép­zés iránt". A hírek között ismét szó van a már korábban ismert béremelésekről is. A lassan három hónapja megjelent rendelet értelmében most folyósítják a bölcsődei ésf óvodai dolgozók többségé­nek megszabott felemelt bére­ket. Ez a tanácsi kezelésben lévő bölcsődékben, és csecse­mőotthonokban 13 ezer gon­dozónőt és 10 ezer kisegítőt érint differenciált alapon ha­vi 150—300 forintos összeg ere­jéig. A felemelt bérek, törzski­fizetések összege sok esetben meghaladja a munkaköri bér­tételek felső határát. Ilyen esetekben a felső határt meg­haladó összeget személyi pót­lékként folyósítják. À bér­emelés természetesen a szülé­si szabadságon és gyermekgon- dazási segélyen lévőkre is vo­natkozik. Nem ez az egyetlen bérezési vonatkozású hír a legfrisseb­bek között. A kedvezőtlen Vb-ülés Dombóváron Tudósítónktól. * Kedden délelőtt Vidóczy László tanácselnök vezetésével a dombóvári Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága ülést tartott. A lejárt határidejű határo­zatok jóváhagyása után, Be­nedek Ferenc rendőr őrnagy, kapitányságvezető tájékoztat­ta a jelenlévőket Dombóvár város és a városkörnyéki köz­ségek közrendjének és közbiz­tonságának helyzetéről. A tá­jékoztató megállapította, hogy az 1974. évihez viszonyítva ezen a területen általában ja­vulás tapasztalható. A bűncse­lekményi kategóriákon belül azonban növekedett a társa­dalmi tulajdon elleni vétség. Ennek egyik oka, hogy a ke­reskedelmi egységek, üzletek, gazdasági objektumok vagyon­biztonsága jelenleg nem kielé­gítő. A közlekedési bűncselek­mények növekedését az egyre gyakoribb ittas vezetés Nagy­mértékben befolyásolja. Elsza­porodtak a „száguldó” gépko­csivezetők. Sajnos a garázdaság­gal elkövetett bűntettek szá­ma sem csökkent, inkább emelkedett. Ezek elkövetésé­ben is nagy szerepet játszik a túlzott italozás. A vb tudomá­sul vette a tájékoztatót és el­ismerte a rendőrség követke­zetes tevékenységét, melynek eredményeként összességében csökkentek a bűncselekmé­nyek. Ezután Fehérvári Lajosné könyvtárigazgató számolt be a városi könyvtár tevékenységé­ről. A végrehajtó bizottság meg­állapította, hogy az objektív nehézségek ’ miatt a város könyvtári ellátása nem fejlő­dött megfelelően. Ezért úgy határozott, hogy fejleszteni kell a könyvállományt meny- nyiségben és minőségben is. Gondoskodni kell a jelenleg fennálló raktározási nehézsé­gek megoldásáról, hogy a fo­lyamatosan beszerzésre kerülő könyvanyag megfelelően rak­tározható lehessen az új mű­velődési központ megépítésé­ig. M. E. a megbetegedett gyermekekkel az is, hogy hazaküldik őket a bölcsődéből, óvodából. „Eddig a szülőknek, akik munkahelyü­ket otthagyva hazavitték gyer­meküket, még aznap táppénzbe kellett vétetniük magukat. Ha ez idő hiányában nem sikerült és a szülő aznap nem dolgozott legalább négy órát, munkanap, ját igazolatlannak tekintették. Ezzel kapcsolatban sok panasz hangzott el az utóbbi időben, hiszen a szülő megbetegedett gyermekét minden esetben kö­teles hazavinni a közösségből. Nem biztos azonban, hogy táp. pénzbe vételét is el tudja aznap intézni, visszamenőleg pedig erre nem volt mód. A felmerült panaszok alapján a SZOT Tár­sadalombiztosítási Főigazgató­sága és az Egészségügyi Minisz­térium közös állásfoglalást adott ki. Az állásfoglalás elő- irja, hogy a gyermek betegsége adottságú termelőszövetkeze­tek szakemberellátásáról a Magyar Közlöny 14. számá­ban jelent meg rendelet, mely támogatást biztosít az ebbe a kategóriába tartozó gazdaságok közül azoknak, melyek a vi­szonyok változtatásához üzem- fejlesztési terv készítését vál­lalják. a pénzügyi és egyéb támogatás a munkába állítás­hoz és letelepedéshez nyújt segítséget az esetek többségé­ben nehéz feladatokat vállaló szakembereknek. „A rendelet­től azt várják, hogy elősegíti olyan üzemfejlesztési tervek kidolgozását és végrehajtását, amelyek — főként az optimá­lis üzemi szerkezet kialakítá­sával — jövedelmezővé teszik a kedvezőtlen adottságú ter­melőszövetkezetek - - rdálkodá­sát”. O. í

Next

/
Oldalképek
Tartalom