Tolna Megyei Népújság, 1976. február (26. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-29 / 51. szám

„...bár ellentétek, együtt egyek...’

Babits Ádyról — Gál István dokumentumgyűjteménye

! Ady és Móricz, Ady és mások baráti kapcsolatáról, világnézeti kölcsönösségéről bőséggel emlékeznek még az iskolai

I irodalomtörténetek is. Néhány meleg hangú Ady-írás, a Levél- féle Móricz Zsigmondhoz, egyértelművé és zászlóssá teszi a prózaíró-társsal való kapcsolatot. Pedig hát köztudott, hogy Móricz elégedetlen volt az Ady-vers után, zsörtölődött, hogy bizony ő a „gyönyörűket írni” szándékánál többet akar.

Sajnos Földessy Gyula elfogultan és aligha megalapozottan kiirtotta az utóbbi negyedszázad Ady-köteteiből a „versküldéseket”, egy kedves Ady- szokást csúfolva meg. így a költő egy kissé afféle „magányos” maradt, barátairól csak a róla szólókban olvashattunk, pedig sokan voltak ilyenek.

Vannak köztudott és elismert Ady-kapcsolatok (Bölöni, Hatvány, Fenyő, Révész, Jászi Oszkár. Reinitz, Krúdy és mások). Köztudott és elfogadott ellenszenvek is. De Ady és Babits viszonya a maga valóságos és még inkább feltételezett ambivalenciáival egy kissé sokáig a „vallomásog témák” közé tartozott. A két nagyszerű költőnek kijáró tisztelet okán a kortársak és az irodalomtörténet inkább magyarázták, mintsem feltárták, doku. mentálták és elemezték volna ezt a kapcsolatot.

Gál István dokumentum.mr>~iteménye végre a valóságos értékeken, a szövegeken való elemzés lehetőségét teremti meg mindenki előtt, hiszen összegvfijti és kissé megrostálva közli Babits Adyról szóló vallomásait. Nagy részben nemcsak a nyomtatott közreadott verseket és tanulmányokat. hanem a bővebb, a kéziratos, a meghittebb bepillan. tást kínáló anyagot, végül a megrázó „beszélgető füzetek” Adyra vonatkozó mondatait. Az első szó a szívós és pontos munka feletti örömünké és tiszteletünké legyen, ezt sugallja a szöveggyűjtemény.

A közismert fényképek — Székely Aladár művészi felvételei— ugyan már régóta együtt és összehajolva mutatják a két költőt (így Gál könyvében is), de a „jólértesültek” többsége, az „Ady körüli élőszó” (Földessy kifejezése) a fényképeken láthatót csak a külvilág számára felvett diplomatapóznak véli, az ellentétes és feltételes mellékmondatokban (olykor zárójelek között) megütközésekről, féltékenykedésről, rivalizálásról és ki tudja még, miről beszél. Mint minden ember viszonyában, ebben a kapcsolatban is volt bizonnyal ílyféle is. De eddig csak állítottuk és sejtettük mindazt, amit a dokumentumok olvasása után már tudunk: nem ez a meghatározó.

A kötet valóságteremtő és legendafoszlató érdeme Gál Istvánra száll: járható hidat

épített Ady és Babits közé. Újjáépítette mindazt, ami meg. rongálódott a korábbi elfogultságok okán. ,j- .1»

Néhány apróbb,' személyes jellegű dokumentum után a Nyugatban 1909-ben közzétett „Ady-analízis” az első komolyabb Babits-vallomás, a korábbiak inkább a címzetthez szólnak és nem a nagyközönséghez talán. De a személyes jellegűek közül a legfontosabb, a legendateremtő, a Kosztolányihoz 1906. febr. 21—22-én írt levél az újabb alkalommal sem olvasható, amelyet még egy korábbi forráskiadvány (Babits, Juhász, Kosztolányi levelezése, Bp. 1959.) is csak kivonatosan közölt. Gál csak az előszóban utal erre a fiatalkori és kegyetlen levélre — közreadásával már Kosztolányi is fenyegetőzött a Toll-vita idején —, ismételt elhallgatása csak kissé fokoza a sanda homályt a „kapcsolat” indítása körül.

Szinte kár, hogy Babitsnak most sem adódott lehetőség ar- ra, amire Hatvány Lajos („Ady Endre ellenségeinek ajánlva” írását) már 1908-ban vállalkozott: megírta és közreadta az Egy olvasmány és egy megtérés története című vallomást. Babits az „analízisben” és a Juhász Gyulának címzett 1908-as levelekben bizonnyal a megértett Ady mellé áll, akit korábban csak látott és olvasott, talán irigyelt is kicsit. A magyar Pimodánból kölcsönöztük a kifejezéseket, „megtérése” elé mottót Hatvány is ebből az Ady-tanulmányból keresett.

Az írisz koszorújából leveleket tépő költő bizonnyal értetlenül olvasott egy-egy _Ady- gondolatot és -kifejezést, és később ezen nincs is mit szégyellnie. Az ordas világ, a korábbi Nagy Hitető (egy elmaradt Ady-kötet címe ez) később megmutatta, hogy Ady- nak igaza van: mellette a helye. „Kötésüket a Sors akarta” kettejüknek is, és minden vélt vagy valóságos ellenérzés (Babits az ilyesmivel sem fukarkodik) e felismerés alá szorult. Es itt kezdődik az igazi kapcsolat, a többi csak előzmény, zivatarfelhő és ismerkedés. így lenne helye a gyűjteményben (és nemcsak az előszó utalásában) a „történelem előtti” és alatti dokumentumoknak is. A hátteret mutatnák, a „mégis” erejét. „...1912 után... (idézi Gál is) az igazság lett a fontos, nem a védettség-vágy” Babits előtt írja Király István, és igaza van. De igaza lehet annak is, aki a teljes dokumentáció alapján, önmaga kíván dönteni- ív

Meglepő, hogy Gál István is elfogadja Babits Petőfi és Arany tanulmányának feltételezett „allegorikus jellegét”, és az előszóban furcsa módon mentené Babitsot. A gyűjteménybe pedig a tanulmány második, a nyugat-könyvtári kiadásának (1911) bevezetője kerül, ahol az analógia ellen Babits maga tiltakozik („Adyról máshely ütt írta meg a véleményét...”). Ha ez tény (márpedig az), akkor a babitsi „Petőfi—Ady” analógiában még Fenyő Miksának sincs igaza. És így nem szorul Babits védelemre, főképp olyané ra, hogy a Petőfi-képben egy bemutatott Petőfi-köny v (Hartmann János: Petőfi-tanulmányok, Bp. 1919.) gondolatait idézi félreérthető módon a sajátjaként Feltételezésünk és a valószínűség szerint a maga igencsak helytálló véleményét mondja el, csak éppen tüzetesen érteni kell, mit ért ő aa

ominózus „nyárspolgár” kifejezés alatt (Petőfit tartva annak): a „szabadság — szerelem” annyira csodált harmóniája él Babits szava mögött, így ez a tanulmány nem lehet „szecessziós dekadens, polgárpukkasztó” sem, hoszen a dekadencia vádja ellen egy egykorú, Gál István által is idézett írásban maga Babits tiltakozik. Babits tanulmánya aligha lehet válasz Ady Petőfi, nem alkuszik írására (Fenyő Miksa mondja el az Ady-írás furcsa keletkezését, említi Hatvány is), hiszen szinte egyidő- ben íródhattak, a két költő még nem ismerte személyesen egvmást, aligha látták a másik kéziratát. Gál István feltételezésekkel védelmezi egy legendával szemben Babitsot, holott, csak a legenda lehetőségét kellene elutasítani.

„Sok dologban meglepően egyetértettünk ...” — írja a

beszélgető füzetekben Adyról Babits, és valóban, ami 1912, majd a személyes megismerkedés után következik, az bőséggel eldönti a pert: a háború idején szinte teljes azonosságra jutott Adyval, f*k~nt így bizonyította ezt Ady fájdalmas halála után. Minderre Gál István gyűjteményében szinte hiőnvtalanul megtalálhatjuk a kellő dokumentumokat, irodalomjegyzékében és hivatkozásaiban a további forrásokat. Ez utóbbiak közül Fenyő Miksa, Kardos Pál, Gyernyai Albert. Király István és Zelk Zoltán („Az ikertárs”) tanulmányait véljük a leglényegesebbeknek a mostani könyv megjelenése előtt.

Felhívnánk még egy Babits- foealmazvánvjöredék („Ady Bandi szánja”) kedvessége mellett a figyelmet a Szerenád című nagyszerű verssel való formai egyezésére, bizonyos Vörösmarty reminiszcenciákra az Ady Endrének címzett 1911- es Babits versben (Babits a Petőfi—Ady analógiánál

amúgyis jobban kedvelte a Vörösmarty—Ady párhuzamot), egyben arra is, hogy a Földes- syvel vitázó „Tanulmány Adyról” az egyik legizgalmasabb Ady-elemzés a könyvtárnyi közül.

Szívős, elmélyült és elismerésre méltó munkát koronáz az igényes dokumentumgyűjtemény. Lehetőségeket nyit a további elemzések előtt. Egyúttal vágyakat ébreszt a „párja” iránt: szívesen forgatnánk egy „Ady Babitsról” című kötetet is. Ebben a Babitsnak küldött verseket (Téli alku szememmel, Nagy lopások bűne, . Babits Mihály könyve) még akkor is, ha — mint Földessy állítja — a kéziraton Ady Lajos ceruzaírásával olvashatók a dedikációk. A minden hatalommal készségesen konformi- záló öccs bizonnyal nem magától cselekedett. És Babits nem is volt hatalom; a csillagkép része volt. Csak Adyval (és másokkal) való kapcsolatában határoz meg irányt a hajósok előtt Aki helyesen húzza meg az egyenesét, az partot ér. Ha nemi így tesz, eltéved a sokféle erők által felkavart vizeken.

Gál István pontosan rajzolta meg a térképek fővonalait.

BODRI FERENC

Báb-Kalevala

A pécsi Bóbita együttes a Kalevalát viszi bábszínpadra, A Bóbita ezzel c darabbal készül az őszi nemzetközi báb- fesztiválra.

(MTI Fotó — Bajkor József feiv. — KS)

Film jegyzet

Oly távol, oly közei

Egy testes tir a film vetítése alatt végig, körülbelül öt percenként hatalmasat, fájdalmasat sóhajtott. Néhány sorral előttem ült, a legbelső széken, láttam, néha felemelkedett és vágyakozva nézett a kijárat felé.

Filmnézői alakját több-kevésbé tipikusnak tekinthetjük az adott film esetében: Tadeusz Konwicki Oly távol, oly közel című alkotása mérsékelt lelkesedést keltett. Azokra a filmekre gondolva, amelyek az utóbbi időben Lengyelországból hozzánk elkerültek, feltételezhetjük, hogy ott sem jobb a filmesek és nézők kapcsolata, mint Magyarországon. Vagyis a filmkészítők elszakadva adott koruk nézőközönségének igényeitől — és befogadói lehetőségeitől — forgatják filmjeiket, sokszor a filmtechnika lehetőségeitől elkábulva, vagy azokkal visszaélve.

Tadeusz Konwicki filmjét nagyon könnyű volt tárgyilagosan nézni. Az egymást zaklatottan követő események nem beleélésre késztették a nézőt, hanem tépelődésre, hogy amit éppen lát, az miért következett, és mi köze van ahhoz, ami eddig történt? *

Mindez korántsem véletlenül történik, hiszen a rendező így nyilatkozik: „Úgy vélem, a ma művészetének nincs joga arra, hogy csak tükrözze az életet. Ezért műveimben megpróbálom formálni az életet, újjáalkotni azt, nem determinált pszichológiai vonásokból és a képzeletből. Nem találom fontosnak, hogy realisztikus vagy naturális elemekkel magyarázzam meg azt. ami már megtörtént. Enélkül a magyarázkodás nélkül egyszerűen belépek képzeletvilágomba, még inkább lelkiismeretembe, egy olyan világba, melyet élők és holtak népesítenek be." Konwicki elmélete vitára ingerlő, szinte biztos, hogy vitatkoztak is vele Lengyelországban. Nálunk talán azért nem találta fontosnak a szaksajtó, mert a filmet kevesen látják: a Filmbarátok Köre hálózatban vetítik.

Mindenesetre a rendezői szándék, úgy tetszik, megvalósult a filmen. Realisztikus elemek nélkül, olyan események újraalkotásával, amelyek igazán nem determináltak, s amelyekről halvány fogalma sincs a nézőnek, viszont „bedobva” mindazt a fiimi manírt, amit az utóbbi évtizedekben sikeres filmek, jelenetek, képi megoldások után oly sokan alkalmaztak.

Végezetül a film nézőinek kívánságára, idézek egy ismertetőből. Akik végigülték az Oly távol, oly közel-t, végre megtudják, mit láttak. „A film a szerző képzeletbeli utazása oz idő örvényein keresztül, egy olyan lengyel lelkiállapotának vizsgálata, akinek egyéniségét a háború formálta. Andrzej, a film hőse partizánként harcolt. Erre, és életének más korszakaira emlékszik. Agyában keveredik emlék és képzelődés, átélt és meg nem történt, vagy másképp történt események sorozata. Képzeletében fogant tájakon barangol, gyermekkorának és ifjúkorának tájain, az ősi, soknemzetiségű és sokféle vallású Lengyelország tájain. Olyan szituációkba keveredik, melyeket lelkiismeretének háborgása szült, vagy egyszerűen csak az emberi vágyakozás hozott létre. A hős az élők és holtak között barangol, akik sohasem éltek vagy haltak, de mindenképpen megjelentek képzeletében és követték őt útja során. Ily módon találkozik barátai egyszerű és titokzatos halálával, éli át a beteljesedett és nem létező, szerelmeket. Gondolatszárnyalását a fantázia szüli, egyfajta sejtelmes nosztalgia. Az emlék- és élménymorzsákból összeáll egy ember egész életének története. A különböző elemek egymásba olvadó motívumai — Andrzej vitája Maks-szal — bizonyos értelemben régi énjét tükrözik. A film végén is nyitott marad a kérdés: öngyilkos lett-e Maks, vagy Andrzej önmagáról alkotott képének kivetítése.”

Kedves nézők, nyugodjunk meg ennyivel: ha már e szép, kerek mondatokkal fogalmazó ismertető szerint is nyitott marad a fontos kérdés, akkor ezt már soha meq nem tud- jukl