Tolna Megyei Népújság, 1976. február (26. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-03 / 28. szám

Hazánkba látogat a ZöliVfokí Köztársaság miniszterelnöke PANORÁMA ták be. A kereskedelmi mérleg ennek megfelelően deficites volt, a behozatal átlagosan évi 1 milliárd escudo értéket tett ki, míg a kivitel ennek csupán töredéke, 36 millió escudo volt. Most, a portugálok kivonulása után legsürgetőbb feladat a mezőgazdaság fejlesztése és a földreform végrehajtása. A függetlenség elnyerését köve­tően először hat nagy ültet­vényt államosították, s átad­ták a parasztoknak közvetlen állami gazdasági keretek kö­zötti művelésre. Később újabb földreformtörvényt hoztak, mi­szerint a külföldön élő tulajdo­nosok földbirtokait felosztják a parasztok között. Az ország fejlesztési tervei között szerepel néhány alapve­tő iparág megteremtése is. Olajfinomító, cementgyár, tég­lagyár, porcelángyár, textil­Pedro Pires életrajza 1934-ben született Fogo szi­getén. Tanulmányait Portugá­liában végezte, ahonnan Ghá­nába kényszerült száműzetés­be, itt találkozott Amilcar Cab- raílal, az Afrikai Függetlenségi Mozgalom néhány évvel ez­előtt meggyilkolt, ismert veze­tőjével. Ezt követően Conakry- ban élt, ahol a Guine-Bissau és a Zöldfoki szigetek Afri­kai Függetlenségi Pártjának (PAIGC)' központja működött a függetlenségi háború alatt. 1969—70-ben a keleti front po­litikai megbízottjaként tevé­kenykedett, 1970—73-ban a dé­li front képviselője volt a ha­gy ár, cukorgyár, tartályhajó­javító műhely, valamint vegyi­üzem építését tervezik, s szó van a tengeri halászat fejlesz­téséről is. A Zöldfoki Köztár­saság el nem kötelezett or­szágnak vallja magát. Együtt­működésre törekszik az afrikai kontinens haladó országaival és a szocialista országokkal, hogy ellensúlyozza a nyugati hatal­maktól való egyoldalú függését A szigeteken jelentős NATO- támaszpont van. A közelmúlt­ban zöldfoki delegáció járt Ju­goszláviában, Romániában és Bulgáriában. A Magyar Nép- köztársaság a függetlenség ki­kiáltását követően önálló, füg­getlen államként ismerte el a Zöldfoki Köztársaságot, kap­csolataink a lehetőségeknek megfelelően, jó ütemben fej­lődnek. (MTI) ditanácsban. A PAIGC kong­resszusa a Zöldfoki szigetek 'nemzeti bizottsága elnökévé választotta. A PAIGC delegá­ciójának élén Londonban és Algírban Pedro Pires folytatta az első megbeszéléseket a por­tugál kormánnyal, s ennek eredménye volt Guinea-Bissau függetlenségének elismerése. Azt a delegációt is ő vezette, amely a Zöldfoki szigetek füg­getlenségéről tárgyalt a portu­gál kormánnyal. 1975. július 5-től a Zöldfoki Szigetek Köz­társaságának miniszterelnöke. (MTI) Lázár Györgynek, a Minisz­tertanács elnökének meghívá­sára, február 4-én hivatalos magyarországi látogatásra ér­kezik Pedro Pires, a Zöldfoki Köztársaság miniszterelnöke. A portugálok öt évszázadon át tartó gyarmati uralma után a Zöldfoki Köztársaság 1975. július 5-én a Portugáliával kö­tött algíri megállapodás értel­mében független állammá vált. A függetlenségéért 11 éven át fegyveres harcot folytattak a PAIGC (Guinea-Bissau és a Zöldfoki szigetek Afrikai Füg­getlenségi Pártja) vezetése alatt. E harc eredményeként Guinea-Bissau már 1973-ban kivívta függetlenségét. Tervbe vették, hogy a portugálok ki­vonulása után a Zöldfoki szi­getek uniót alkot Guinea-Bis- sauval, ezt azonban a szigetek stratégiai jelentősége miatt a nyugati hatalmak megakadá­lyozták. Csak azzal a feltétellel voltak hailandók kölcsönöket adni a Zötdfoki szigeteknek, ha azok önállóak, függetlenek ma­radnak, ezért a PÀIGC vezetői elhalasztották a két ország egyesítését. A Zöldfoki Köztársaság bel­politikai életének középpontjá­ban az államigazgatás és a gazdasági élet megszervezése áll. A gyarmati uralom idején a portugál kormányzat semmit sem tett a szigetek fejlesztésére, a lakosság a nagyszámú gyar­mati katonaság kiszolgálásából élt, és a legalapvetőbb élelmi­szereket is Portugáliából hoz­} TBILISZI Andrej Grecsko marsall, az SZKP KB Politikai Bizottságá­nak tagja, a Szovjetunió hon­védelmi minisztere hétfőn a kaukázusi hadgyakorlatok kör­zetébe érkezett. Grecsko marsall felkereste a csapatokat, találkozott a had­gyakorlat vezetőivel, a Kauká- zuson-túli katonai körzet pa­rancsnokságával, a helyi párt- és tanácsi szervek vezetővel, valamint a bolgár, a görög, a román, a török és a jugoszláv fegyveres erőknek a hadgya­korlatokon részt vevő megfi­gyelőivel. GENF Az ENSZ emberi jogok bi­zottsága hétfőn megkezdte 32. ülésszakát Genfben. A 23. na­pirendi pont élén olyan témák szerepelnek, mint az emberi jo­gok megsértése Chilében, az Izrael által megszállt arab te­rületeken és Afrika déli ré­szén. A bizottság különleges munkacsoportját a chilei ható­ságok nem bocsátották be az országba, de sok írásos és szó­beli vallomást gyűjtött össze jelentésében. Izrael szintén nem volt hajlandó együttmű­ködni a bizottság ténymegálla­pító csoport jávaL GYORSLISTA Gyorsllsta az 1978. február 5-án megtartott lottó Jutalomsorsolás­ról, melyen az l. heti lottószelvé­nyei: vettek részt: 4 033 673 sztereo magn, és ut., 4 035 321 utalv., 6 332 870 . UtalV., 6 340 141 lemez, 6 340 412 sztereo magn., 6 345 307 sztereo magn., 6 356 684 lemezj., 6 370 291 tv., 6 372 406 táskán, 6 373 70s konyha- felsz., 6 386 734 táSiar., 6 388 008 utalv., 6 390 568 konyhafelsz., 6 400 236 utalv., 6 411 652 táskar., 6 413111 utalv., 6 4l20 84a ki mit vál., 6 422 930 Utalv., 6 428 588 Ut., 6 429 619 utalv., « 432 «4 tv, 6 434 455 hűtő., 6 448 196 Utalv., 6 4S3 214 textil., 6 452 371 táskar., 6 466 267 utalv., 6 4C9 199 utalv., 6 471 e»o hű­tő, 6 4«i 203 sztereo magn. 6 491 356 Utalv., 6 536 299 hűtó, 6 54« 740 ki mit Vál.. 6 552 935 tetőtől, 6 564 561 táskar., 6 574 505 táskái., 6 586 884 utalv., 6 537 342 utalv., 6 589 204 talv., 6 610 330 utalv., 6 611 406 konyhafelsz., 6 615 45a sztereo magn., 6 617 247 bútor-lakbér., 6 633 4»6 konyhafelsz., 6 644 466 ki mit vál.. 6 618 651 tetőtől., 6 640 249 utalv., 6 649 765 tetőtől., 6 658 842 bútor., 6 740 702 színes tv, 6 744 328 ki mit Vál., 6 753 261 ki mit vál., 6 762 796 utalv., 6 763 104 utalv., 6 776 951 textil, 6 785 771 utalv., «788 92« tv, « 791 724 táskar., 6 794 876 utalv., 6 797 503 utalv., 6 800 016 textil, « 807 315 utalv., 6 329 94« utalv., 6 357 254 utalv., 6 rí 93'< tetőtől. 6 »58 269 utalv., 44 454 109 sztereórádió, sztereómag­nó és utalv., 44 461 104 bútor-lakbér., 44 684 496 utalv., 44 696 117 ki mit Vál., 44 700 809 utalv., 44 703 670 tv, 44 704 434 ki mit vál. ut.. 44 706 982 konyhafelsz. ut., 55 455 185 utalv., 55 461 07« ki mit vál. ut.. 55 473 262 kt mit vál. ut., 55 686 522 utalv. 55 696 058 utalv., 55 702 301 utalv., 55 717 723 utalv., 63 006 143 utalv., 63 020 641 ki mit Vál. 63 040 181 ki mit váL, 63 042 944 hűtőgép. 83 043 643 textllutalv., 63 056 899 táskarádió, 63 064 852 hűtőgép, «3 065 499 utalv., 63 071 254 tv, 63 072 916 utalv., 63 075 060 táskarádió. 63 076 88* utalv., 63 084 944 sztereórádió, magnó és utalv.. 63 092 240 színes televízió, 63 098 564 utalv., 63 110 036 ki mit Vál., 63 133 832 utalv., 63 134 997 utalv.. S3 136 248 Utalv.. 63 145 630 konvhafelsz. utalv. 63 155 877 tv, 63 171 167 színes tv. 63 173 4M lemez­játszó és ut.. 63 252 025 utalv., 63 255 614 tetőtől talpig Ut., 63 265 901 Utalv.. 63 274 341 rádlő, 63 295 376 sztereórádtó és sztereó- magnó. ut., 63 30(1 300 rádió. 63 326 550 utalv.. 63 330 633 tetőtől talnlg ut., 63 333 742 VI mit vál. ut.. 63 342 744 táskarádió. 63 352 361 utalv.. 63 368 768 ki mit vál. ut., 63 388 214 tv, 63 396 413 textllutalv. A gyorsllsta közvetlenül a húzás után készült, ezért az esetleges hi­bákért felelősséget nem vállalunk. ünnepi hetek Hétfőtől a Budapesten tevé­kenykedő külföldi szocialista kulturális intézmények, együtt­működve a II. kerületi tanács­csal, a Hazafias Népfront és a KISZ II. kerületi bizottságá­val, ünnepi heteket rendeznek a népek barátsága jegyében a II. kerületi Marczibányi téri művelődési központban. Ebből az alkalomból hétfő délelőtt sajtótájékoztatót tartották, amelyen elmondták az újság­íróknak, hogy a program ke­retében kiállítások, filmvetíté­sek, ismeretterjesztő előadások mutatják be az érdeklődőknek a Szovjetunió, Bulgária,.Cseh­szlovákia, Lengyelország és az NDK életét, művészetét. Hét­főn a délutáni órákban gyer- mékkönyv-klállítás és nép­művészeti kiállítás nyílt, majd este ünnepi koncertet tartot­tak. Műholdak a gyakorlatban Több mint ötven olyan mes­terséges’ hold kering bolygónk körül, amelynek a földfelszín­ről nyert adatált a különböző tudományágak felhasználhat­ják. Ezen adatok hazai hasznod sításáról kétnapos előadássoro­zat kezdődött tegnap a MTESZ központi asztronautikai szak­osztálya szervezésében a Tech­nika Házában Budapesten. A tanácskozáson részt vevő szak­emberek megvitatják, hogy a szovjet és amerikai műholdak felvételeit hogyan lehet & népgazdaság számára felhasz­nálni. Eddig főleg a meteoro­lógiában "hásáriósí íotfaíc ' a’mű- holdak adatait, de mint a ta­nácskozás. résztvevői is meg­állapították, lehetőség van ar­ea, hogy más ágazatokban, például a mezőgazdaságban is felhasználják ezeket az ada­tokat. A nagy magasságból ké­szített felvételek segítségével a kőolajfúrások helyeit is meg­határozhatják, mert a felszín alakulásából a több ezer méter mélységben húzódó rétegekre is következtethetnek. Már épül az országban a mesterséges holdak adatainak földi vevőállomása, segítségé­vel az eddigieknél szélesebb körben hasznosíthatja majd a népgazdaság a mesterséges hol­dak által sugárzott adatokat. Merre tart az oktatásügy ? Mit tartogat az V. ötéves tervidőszak első esztendeje a hazai oktatásügy számára? Er­ről adtak tegnap tájékozta­tást, az Oktatási Minisztérium tervezési főosztályának mun­katársai. Az állami költségvetés az idei esztendőre az oktatás tá­mogatására.16 291 millió forin­tot irányoz elő. Ez 1040 millió­val több mint a tavalyi évé volt. Az általános iskolák fel­szereltségének, az oktatás tár­gyi és személyi feltételeinek javítása mellett, Tiagy össze­get fordítanak az óvodák to­vábbi fejlesztésére is. Az idei év végére el kell érni, hogy 100 óvodás korú gyermek kö­zül 80 járhasson óvodába. Az általános iskola nyolca­dik osztályát végzők létszáma — a demográfiai helyzetnek megfelelően — további hét­ezerrel csökken. A 115 300 ál­talános iskolát végzőnek mint­egy 45 százaléka, középiskolá­ban, további 45 százaléka pe^ dig szakmunkásképző intézem tekben tanul tovább. A felsőoktatási intézményed nappali tagozatainak első év­folyamaira mintegy 16 ezer fiatalt vesznek fel. Ezzel a nappali tagozatosok létszáma meghaladja majd a 64 ezret. A népgazdaság távlati szak­ember-szükségletének megfele-j lően a ' felvétel tovább emel­kedik a pedagógusképző intézd menyekben és csökken az ag­rártudományi egyetemeken éa a mezőgazdasági főiskolákon* KSrnyezetvédelnl intézkedések Világszerte fenyegető ve­szély, hogy csökken a növény- és állatfajok száma, szűkül aX új fajták előállításához szük­séges genetikai alap. Az Or­szágos Környezetvédelmi Ta­nács állásfoglalása szerint gon-= doskodni kell az élővilág gén­készletének védelméről, meg kell szervezni a vadon élő állatok és növények génvédel­mét. Feladat, hogy a termé­szetvédelmi rezervátummald minősíthető, főként erdészeti jellegű területeket védetté nyilvánítsák. Ezért intézkedé­sük nyomán folyamatosai* nyilvántartásba veszik az álla-- ti génbankhoz tartozó fajokat és bevonják a rendszerező munkába az állatkertekben élő őshonos és más háziállatok génanyagát is. Budapesten sok fontos kőa rülmény indokolja a szemét­égető mű felépítését. A ha­gyományos lerakásos módszer­rel már nem sokáig tudnák megoldani a háztartási szemét elhelyezését. Az V. ötéves terv­ben felépülő égetőmű napi 1200 tonna hulladék elégeté­sére képes, ami egymillió laa kos háztartásában keletkező szemét mennyiségének felei meg. A KGST-ben Magyarország koordinálja a környezetvédel­mi műszerek fejlesztését cél­zó közös munkákat. Felmér­ték a környezetvédelmi mű­szerekből várható igényeket, és megkezdték a termékek egységesítésének munkálatait. I vasút tervei À közúti közlekedés fejlőd dése nyomán az idei évben tovább csökken a vasút sze­mélyszállítási teljesítménye. Személyszállításban a kultu­rált utazás feltételeit, az uta­zás szolgáltatásait kívánják továbbfejleszteni. Az áruszállítási terv a ta­valyi 131 millió tonnás telje­sítményt alsó határnak jelöl­te meg. A terv felső határ­ként összesen 134 millió ton­na áru fuvarozását határozta meg. Az idén több mint hét- milliárd forintot fordítanak a vasút fejlesztésére. A pályák korszerűsítése, a közlekedés biztonságának javítása, a köz­lekedési csomópontok és egyes állomások korszerűsítése mel­lett figyelmet szentelnek a személyi feltételek javítására, a kulcsfontosságú munkakö­rökben a létszámhiány meg­szüntetésére. 19*6. február X Képrablás flvinnonban Minden idők legnagyobb képrablása zajlott le a francia- őrt zági Avignonban. Három álarcos gengszter az avigno&l pá­pai palotában berendezett múzeumból elrabolta a spanyol származású, világhírű művész, Pablo Picasso 127 festményét és rajzát. A képen: Jean Maleterre, a gengszterek által meg­támadott bárom őr egyike nyilatkozik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom