Tolna Megyei Népújság, 1976. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-22 / 18. szám
Eredményes öt év után újabb feladatok Kommunista aktíva a MEZŰGÍP-nél A MEZŐGÉP Vállalat kommunistái tegnap délelőtt ak. tívaülésen összegezték, hogyan teljesítették a negyedik ötéves tervet, és állást foglaltak abban, milyen intézkedéseket kell tenni a most induló ötéves terv első évi termelési feladatainak teljesítése érdekében. Varga Pál párttitkár bevezetője után Zsigovits Ferenc igazgató tájékoztatója hangzott el. — Eredményeinkkel az elmúlt öt év során alátámasztottuk a megyei pártbizottság január 9-i ülésének megállapítását, hogy az ipar lett a megye vezető termelési ága. A MEZŐGÉP-nek kétirányú feladatnak kellett eleget tenni: gépgyártásban, és a mezőgazdasági üzemeknek végzett szolgáltatásokban. Ezek együttes értéke a tervidőszakban a tervezett egy- milliárd-nyolcszázharminc- egymillió forinttal szemben kétmilliárd-százhuszonnyolcmillió volt. A túlteljesítést teljes egészében a termelékenység növelésével érte el a vállalat. Meghonosította az alumíniumcső-gyártást. korszerű öntözőberendezéseket — az elmúlt két év alatt 550 gar. nitúrát — adott a mezőgazdaságnak, és korszerű cukorrépa-betakarító gépeket. Számottevő a1 élőmunka-megtakarítás, és említést érdemel, hogy a szocialista mun. kaverseny során az elmúlt két év alatt 16 millión felüli ösz- szeget képvisel az anyag- és energia-megtakarítás és a se. lejtcsökkenés. Az elmúlt öt év alatt 35,5 százalékkal nőtt a bérszínvonal. miközben a munkáslétszám 1234-ről 1123-ra, az alkalmazotti létszám 499-ről 430-ra csökkent. Az ügyvitel gépesítése révén az adminisztratív létszám 28 száza, lékről 26-ra csökkent. A IV. ötéves terv vállalati eredménye 364 millió forint volt, amelyben a túlteljesítés 37,6 százalékos. Az eredményt nagy szakmai felkészültséggel, politikai tudással rendelkező munkásgárda érte el. A termelés hajtóereje hetvenkét szocialista brigád volt, köztük egy kongresszusi oklevéllel ki. tüntetett birgád. Az 1976. évi feladatok eredményes teljesítéséhez ismét a szocialista versenymozgalom nyújtotta többlet szükséges, bár most, az év elején még nincs lekötve a vállalat teljes termelőkapacitása. A vállalat- vezetés erre már kidolgozta a gazdaságpolitikai intézkedési tervet, az önköltségcsökkentésre vonatkozó tervet. Megkezdődött olyan új termékek gyártása, mint a rotációs cukorrépa-fejező, a KF—120- as öntözőberendezés. Ebben az évben el kell készülnie néhány új gép 0-sorozatának : a magas kultúrák öntöző- berendezésének. a Tokaj— Hegyalja szőlővidék öntözéséhez megfelelő berendezésnek, és a 2—3—400 öles háztáji kertek öntözésére megfelelő berendezésnek. Folytatódik a cukorrépa-gépsorok korszerűsítése, fejlesztése. A műszaki fejlesztéshez kilencmillió forint áll a vállalat rendelkezésére. Az igazgatói beszámoló részletesen kitért a munkásvédelemre. a szociális ellátásra. a művelődésre, a káderkérdésre. A beszámolót követő hozzászólásokból érződött a felelősség, amellyel a MEZŐGÉP kommunistái mutatják a feladatok eredményes teljesítésének útját. A szocialista brigádok sorra jelentkeznek vállalásaikkal, kétoldalú szerződésekben egészítik ki tervteljesítésre, költségcsökkentésre vonatkozó javaslataikkal a vállalatvezetés elképzeléseit. B. L Gyarapítás és mege’őzés így védik a társadalmi tulajdont Alsótengelicen Csonka Károly, az Alsótengelici Állami Gazdaság igazgatója ezt mondja: — A mi szemünkben a társadalmi tulajdon védelme többet jelent annál, hogy védjük a dézsmálás ellen: mifelénk a védelem gyarapítást is jelent Alsótengelicen a társadalmi tulajdon védelmének mondhatni hagyományos, az általánosnál mégis átgondoltabban alkalmazott módszereit is tanulmányozhatjuk. A gazdaság vezetőinek az a véleménye, hogy a védelemnek elsősorban a belső veszélyeztetettség leküzdésére kell irányulnia, mivel ez állandó jellegű, a külső veszélyeztetettség azonban mindig egyedi. Pontosabban: a gazdaság területén minden munkanapon megjelennek azok is, akiknek szemében szent a társadalmi tulajdon, de azok is, akik nem tudnak mindig ellenállni annak a kísértésnek, hogy elvigyenek „egy kis” tápot, „egy kis” üzemanyagot. Az efféle tolvajkodás megelőzésére, — fogalmazhatjuk így: .— hármas szövetséget alakítottak ki az önkéntes rendőri csoporttal, a gazdaság mező- és vadőreivel, valamint a rendőrséggel, még konkrétabban: a területileg illetékes rendőrségi körzeti megbízottal. Tapasztalataik szerint az egyenruhás személyek gyakori megjelenése a bűncselekmények elkövetésével szemben tekintélyes visszatartó erőt képvisel. Jóllehet, az önkéntes rendőröknek nincs egyenruhájuk, tekintélyük nem kisebb az egyenruhás személyek épéi. Varga Sándorné' be1cő revizorként és rendé"-’ ’ 1 ■,n’Kc zik az AVő' -- Gazdaságban Neu. az ő érdeme, hogy az állami gazdaságok felsőbb vezetése által kidolgozott üzemrendészeti szabályzatot sikerült a helyi adottságoknak leginkább megfelelőre átdolgozni. A belső revizor az igazgató közvetlen irányítása alá tartozik, vele egyetértésben készíti el és hajtja végre éves munkatervét. Ebben — sok más fontos feladat mellett — a mezei leltár, a táblatörzskönyv állandó, valamint a mérlegbeszámoló szúrópróbaszerű ellenőrzése szerepel. Varga Sándomét szépszámú, a társadalmi tulajdont következetesen védő gazdasági dolgozó segíti munkájában; így például Borbély Károly, a sertéstelep vezetője, Karab- csevszki Irén kísérletvezető, Szőke Imre, a baromfitelep vezetője, Krizsán Imre növény- termesztési csoportvezető, Domonkos Ferenc éjjeliőr, Wé- ner László darálós és Szabó János sertéstelepl szakmunkás. — Wéner és Szabó elvtárs önkéntes rendőr, az utóbbi az önkéntes rendőri csoport vezetője — fűzi hozzá Varga Sán- domé. — Szabó János termelő munkájáért és önkéntes rendőri tevékenységének elismeréséül a Barátság vonattal jutalomként volt tavaly a Szovjetunióban. A csoport ugyanarra törekszik, amire — többek között — a gazdaság szakvezetése: a bűncselekmények megelőzésére. — Mekkora sikerrel? — 1986 óta vagyok igazgató Alsótengelicen — válaszol Csonka Károly. — Ettől számítva a legnagyobb kárt ököré Mne'élekrnénv h’«zonöt 1 Váza elt’da’de"'*'sa vol A : -nyék önmai. .ut B- Z. Helyi járat Palánkra Szekszárd-Palánkon a mezőgazdasági szakközépiskola mellett az ott tanuló diákok és a helyi lakosok összefogásával autóbusz-megálló épül. A megállóra azért van szükség, mert a Volán vállalta, hogy ha felépítik az autóbuszvárót, akkor a szekszárdi helyi járatú gépkocsik egy része Palánkig közlekedik. A beruházás több mint 20 000 ezer forint költséggel valósul meg, melynek közel felét a lakosság és a diákok társadalmi munkája teszi ki. A kezdeményezés nagyon sok bejáró diák oda-vissza utazását oldja meg. Pásztor Ottó mg. szakközépiskola Ki vezesse a szövetkezetét? A vezetői felelősség i szövetkezeti vezetők személyükben és együttesen is felelősek a gazdálkodás menetéért, eredményességéért és a tagság megélhetéséért, a szövetkezeti közösség fejlődéséért. Mindezért a legelső tennivaló a jó tervezés. Minden tapasztalat azt igazolja, hogy a szövetkezeti élet fejlődése csak reális, megvalósítható terveken alapulhat A tervezés a vezetők feladata, amelynek során fel kell mérniök a környezet jövőbeli alakulását gazdasági és társadalmi szempontból. Elkerülhetetlen annak meghatározása, hogy milyen szerepet szánnak a szövetkezetnek ebben a környezetben. Gondosan számba kell venni a szövetkezet adottságait lehetőségeit. Ki kell alakítani azt a belső rendszert, amelynek segítségével a szövetkezet dolgozói részt vehetnek a tervezési folyamatban. Lehetőleg pontosan meg kell fogalmazni azokat az átfogó célokat és terveket, amelyek a szövetkezet egészének erőfeszítéseit megszabják. Az átfogó terv alapján válik lehetővé az egyes rásztervek kidolgozása. Mindezt azért időszerű emlegetnünk, mert a szövetkezeti gazdaságok mostanában készítik el következő ötéves tervüket és a mai tervezéstől függnek nagyrészt a jövő eredményei. Nem arról van szó, hogy a vezetőknek valamiféle látnoki képességekkel kellene rendelkezniük, de arról igen, hogy az eddigi tapasztalatok szakszerű elemzése, továbbá a mai helyzet értékelése révén a szövetkezeti tagság egészének közreműködésével lehetséges a jövő céljainak reális felvázolása. A tervek helyes megvalósításáért szintén a vezetők és a vezető testületek felelősek. A vezetőség feladatait vázlatosan a következőkben lehet meghatározni: Az éves terv keretei között rendelkezik a hitelek felvételéről és a szerződések megkötéséről. Szervezi a közös munkát és a társadalmi feladatok teljesítését. Irányítja a belső igazgatást. Gondoskodik a munkadíjak kifizetésének feltételeiről. Kielégíti a tagok és családtagjaik Jóléti és kulturális igényeit. Gondoskodik a tagok, azok családtagjai és ax alkalmazottak szakmai képzésének megszervezéséről. Folyamatosan ellenőrzi a határozatok végrehajtását, továbbá a termelőszövetkezet egész működését, gazdálkodását. Leg-' alább kétévenként külső szakemberek, illetve a tsz területi szövetség revizori irodájának közreműködésével általános belső ellenőrzést végez. És a vezetőség hatáskörébe tartozik; a közgyűlés alapszabály szerinti összehívása, megfelelő ja-; vasiatok előterjesztése a közgyűlésen, S zerteágazó, sokrétű te-’ vékenység a vezetőség munkája. A vezetés színvonalát, biztonságát növeli több szövetkezetben az a gyakorlat, hogy a vezetőségbe választanak üzemi vezetőket, szakvezetőket, magas képzettségű szakembereket. Figyelmet érdemlő megoldás az is, amikor a vezetőségi üléseken tanácskozási joggal részt vesz 20—25 szövetkezeti tag. Szerepük nemcsak az, hogy nagyon sok esetben értékes javaslatokat tesznek, hanem ily módon a szövetkezet vezetősége képes a tagság részvételét az év közben adódó kérdések eldöntésében is biztosítani. Nélkülözhetetlen szerepük van a szövetkezeti élet irányításában a különféle bizottságoknak. Az ellenőrző bizottság feladata talán a legismertebb, csak az a gond, hogy még nem mindig és mindenütt tölti be hivatását. Fontos szerep jut a háztáji bizottságnak is, amely az önkormányzat eszközeivel gondoskodik a -háztáji gazdaságok törvényes keretek közötti fejlesztéséről, szervezi a közös és háztáji gazdaságok együttműködését, valamint a háztáji gazdaságokból származó termékek értékesítését. Az egyéb bizottságok — szociális, kulturális, döntőbizottság, nőbizottság — egy-egy szövetkezet különféle társadalmi feladatainak megoldásában működnek közre, vagy éppen irányítják e tevékenységi köröket. A szakmai és társadalmi vezetés összhangja, azonos célú egysége a legjobb biztosítéka minden szövetkezet eredményes működésének. HORVÁTH LÁSZLÓ Szovjet prospektus- és katalóguskiállítás Szekszárdon Tegnap Szekszárdon a Gemenc szállóban a Szovjetunió magyarországi kereskedelmi képviselete rendezésében szovjet prospektus- és katalógus- kiállítás nyílt meg a MTESZ Tolna megyei szervezete közreműködésével. A kiállítást Vári György, a MTESZ megyei szervezetének elnöke nyitotta meg, majd J, N. Pynin diplomás mérnök, a Szovjetunió magyar, országi kereskedelmi képviselete munkatársa mondott tájékoztatót a Szovjetunió és hazánk kereskedelmi kaocsolatai- ról, nz eddigi helyzetről és a to. vábbi elképzelésekről. Tájékoztatójában J. N. Pynin a többi között elmondta, hogy a következőkben újabb 200 ezer génkocsit szállít a mi vásárlóinknak a Szovjetunió, ebből 180 ezer lesz a Zsiguli. A tájékoztató után műszaki filmek vetítésére került sor maid •> leien volt szakemberek „ kiállított nrosnektusok és ka- t-idmirok nlan-án .ismerkedtek a t. ipar legújabb termékeivel.