Tolna Megyei Népújság, 1975. december (25. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-14 / 293. szám
Üj terv —* űj szabályzók Bérnövelés, anyagi ösztönzés és juttatások in. AZ AKTIV KERESŐK, a foglalkoztatottak száma valamivel meghaladja az ötmilliót, s túlnyomó többségük vállalati dolgozó, akiknek bér- és fce- rese tv iszonyait a mindenkori bér- és jövedelemszabály ozás alakítja, befolyásolja. Ebben a vonatkozásban is jelentősen módosul a szabályozórendszer. Az ötödik ötéves tevr időszakában négy bérszabályozási formát alkalmaznak: a vállalati teljesítményhez kötött bér- színvonal- illetve bértömegszabályozást, valamint a központi bérszínvonal- és bértömeg-szabályozást Egyik bérszabályozási forrna sem új, ebben a tervidőszakban is alkalmazták azokat. A változás elsősorban az, hogy mindeddig a vállalati teljesítményhez kötött bérszínvonal-szabályozás volt az általános forma, a másik három pedig a kivétel. A jövőben egyenrangúak lesznek. A vállalatok többségénél a teljesítményekhez kapcsolódó szabályozási formákat alkalmazzák, míg a központi bérszabályozási formákat azokban a szakágazatokban — pl. szénbányászat viltamosenergia- ipar, hús-, tej-, sütőipar, közúti közlekedés, hírközlés, kulturális szolgáltatás stb. — ame- nyeknek gazdálkodási adottságai, nyereségszerzési lehetőségei meghatározottak. A négy bérszabályozási forma alkalmazása révén az élőmunka racionális felhasználását legjobban ösztönző bértömegszabá- lyozás működési köre jelentősen kiszélesedett a jövőbein a vállalati dolgozók körülbelül egyharmadára terjed kt ŰJ VONÁSA a bérszabályozásnak, hogy a bérnövekedés egy részét — maximum két százalékát de 1976-ban csak 1,5 százalékát — intézményesen és minden bérszabályozási formában biztosítja. Továbbá: a vállalati teljesítményhez kötött bérszabályozási formákban 6 százalék az adómentes bérszínvonal-növelés „plafonja”, a 6 százalék feletti bérszínvonal növelésére — ha a teljesítménymutató lehetővé is tenné — magas adót kell fizetni. Progresszív adó terheli a bér- fejlesztést már 6 százalék alatt is, ha nincs gazdálkodási bázisa, azaz meghaladja a bér- fejlesztési mutató által megszabott mértéket. Az adómentes bérfejlesztés mértékének behatárolása és a bérfejlesztési adó együttesen mérsékli a bérszínvonalnövekedés szóródását, csak a bárfejlesztési mutató differenciálódhat. A jól gazdálkodó vállalatok a 6 százalékon felüli bárfejlesztés lehetőségét kénytelenek lesznek tartalékolni azokra az évekre, amikor azt adómentesen használhatják feL Az új bérszabályozási rendszerben igen erőteljesen érvényesülnek az elosztással kapcsolatos követelmények; a bérek és keresetek tervszerű keretek között tartása, a bér- és kereseti arányok befolyásolása. A bérszabályozás átlagosan évente 5—6 százalék körüli bérfejlesztésre ad lehetőséget. Ezzel kapcsolatban utalni kell arra, hogy a bérszabályozási formákba nem építették be teljes egészében a tervezett átlagbér-emelkedést és bérfejlesztést, annak egy részét központi bérintézkedések és bérpreferenciák valósítják meg. (Az 1976. évi népgazdasági terv pl. 700 millió forintot irányoz elő béremelésre és vállalati bér- preferenciákra.) A BßRSZABÄLYOZÄS rendszerét a jövőben is kiegészíti a részesedési alap, amelyből anyagi ösztönzésre prémium. jutalom, év végi részesedés, és újítási díj fizethető, emellett juttatásokra is — tanulmányi ösztöndíjra, lakásépítés támogatására, a jóléti és kulturális alap kiegészítésére — is felhasználható. A vállalatok részesedési alapképzési lehetőségei az eddigiekhez képest — elsősorban az alapképzést terhelő progreszszív adó miatt — csökkennek. Emellett az is döntően befolyásolja majd a részesedési alapból fizethető prémiumot, év végi részesedést és juttatásokat, mennyiben képesek a vállalatok megalapozni és kihasználni az adómentes bérfejlesztés 6 százalékos plafonját. VISZONYLAGOSAN növeli a részesedési alapot, hogy nem terheli a vezetők prémiuma és jutalma, A vezetők a korábbi nyereségprémium helyett a vállalati teljesítményektől — elsősorban a jövedelmezőségtől — függő prémiumot és tevékenységük átfogó értékelése alapján jutalmat kaphatnak, de prémiumok és jutalmak bérköltségként számolható el. Ezek nem garantált járandóságok, a felügyeleti szerv értékelése és engedélye alapján fizethetők ki, csökkenthetők és teljesen megvonhatok. A prémium és a jutalom együttes összege elérheti az alapbér 40 —50 százalékát — ez a plafon, — a vállalati vezetők jövedelme tehát nagymértékben függ a gazdálkodás eredményességétől,' a nyereségtől. Az érdekeltség pozitív és negatív jellegű, mert arra az évre, amelyben a vállalat veszteséggel zár, a vezető állású dolgozók számára a személyi alapbérnek csak 75 százaléka fizethető ki. GARAMVÖLGYI ISTVÁN Kérdések a vásárlók nevében A kérdéseket nem a vásárlók, hanem a kereskedelemben dolgozó nők tették fel. Pontosabban, a szekszárdi ÁFÉSZ női dolgozói, akik a napokban rendezték meg a nők fórumát, améiynek' célja Németh Imréné nőbizottsági elnök szerint: a nők mondják el véleményüket a szövetkezet munkájáról és javaslataikkal segítsék elő a még sikeresebb munkát. Szinte kivétel nélkül mindegyik hozzászóló — Izsák Lajos, az igazgatóság elnöke tájékoztatta a megjelenteket a szövetkezet helyzetéről, az eredményekről és a meglévő problémákról — az ellátással foglalkozott. Akadt egy, aki megkísérelte más mederbe terelni a beszélgetést: „A fórumnak ne ellátási problémák megvitatása legyen a célja, hanem az, hogy milyen intézkedéseket lehetne tenni a kereskedelemben dolgozók munkakörülményeinek javítása érdekében ...” Lehet, hogy ezen a területen nincs már tennivaló — ez nem valószínű — és ezért foglalkoztak inkább ellátási kérdésekkel a nők? Ennél valószínűbb, hogy az ellátással kapcsolatos problémákat a kereskedelemben dolgozó nők — ők is háziasszonyok második műszakban — jobban érzik, mint a szociális gondoskodás kisebb-nagyobb hiányosságait. Látszólag nem nagy dolgok kerültek itt szóba. Sióagár- don például mindenki nagyra értékelj azt. amit a szövetkezet a kulturáltabb ellátás érdekében tesz. de nem mindig jól megoldott a kenyér- és tejellátás. Reggel kilenc után gyakran nem lehet tejet kapni. A vásárlók ezt szóvá teszik Sióagárdon. És jó, hogy ez nemcsak a vásárlók gondja, hanem a kereskedelemben dolgozó asszonyoké is. Szóba került, hogy sok a szeszáru — az igazsághoz tartozik, hogy a választék viszont nem mindig megfelelő —, de Diana sósborszeszt nem lehet kapni. Látszólag ez sem nagy ügy. Falun viszont még mindig keresett cikk. És, aki hiába keresi, annak semmit sem jelent, hogy válogathat a szeszféleségek között. A Herman Ottó és a Mérey lakótelep ellátása nem meg. oldott. Tudjuk, hogy a Bartina ÁBC áruház már rég kinőtte önmagát — válaszolta Izsák Lajos. — Nagy segítséget jelent majd a szövetkezeti nagyáruház belépése. A két említett lakótelep ellátását úgy kívánjuk majd segí. :i. hogy pavilont állítunk fel nehézáruk (liszt, cukor, só) árusítására. Probléma azonban Szekszárdon is. vidéken is, hogy nincs jelentkező az egyszemélyes, kis egységek vezetésére. Emiatt már több kis egységünket meg kellett szüntetni. Szó esett a cukrászsütemény, a félkész és mirelitáruellátásról. Mindegyikből kevés van. A választék is gyenge. Az ÁFÉSZ-boltokban régóta árusítanak cukrászipari készítményeket. A tapasztalat: hihetetlenül megnőttek a7 igé. nyék. Minden mennyiség elfogyna cukrászipart termékből. Ugyanakkor a szekszárdi ÁFÉSZ-nek nincs bázisüzeme. Bá- taszékrő) és Nagydorogról szállítják a cukrászsüteményt. Ez hem jó megoldás. A cukrászüzem hiánya miatt nem tudnak Szekszárdon cukrásztermékek boltját nyitni. Pedig szükség lenne egy ilyen boltra. Félkész termékekből sem kielégítő az ellátás. Kevés a tésztaféleség, a konzerv, a mirelit áru. Az igény pedig nagy. Az ÁFÉSZ tehetetlen, hisz az árut az ipartól kapja. Mindezeket a kereskedelemben dolgozó asszonyok mondták el. ók sürgették a megoldást. Ez jó dolog. Ha ők akarják a jobb ellátást, akkor bízhatunk benne, hogy jobb is lesz. Ez a fórum is bizonyította: a kereskedelemben dolgozók törődnek a vásárlók érdekeivel, ha módjukban áll, szót is emelnek a jobb ellátásáért, hisz nekik sem mindegy: elégedetten. vagy elégedetlenül távozik-e a vevő a boltból. Barátságsirató I ntegettünk egymásnak, s lépteinket nem lassítva továbbmentünk. Imre a járda túloldalán föl. én az innenső oldalon le. így megy eZ mostanában. Ritkán ülünk fehér asztalhoz. Talán egy hete Jánossal futottam össze. A fiát Várta haza, s mivél az autóbusz érkezéséig volt még egy fél órája, sétálgattunk a parkban és felemlegettük a régi időket. Némi nosztalgiával. — Emlékszel a dombori kirándulásra? — kérdezte János. — De még mennyire, — így én. — Újabban hogy-hogy nem járunk össze? — szólt elgondolkodva. A sarkon a fonnyadt levélkupacnál erre gondoltam, s megfordulva percekig néztem Imre távolodó alakját. Megőszült, de jól tartja magát, és tulajdonképpen sokra vitte, mindazt elérte amiről tíz valahány évvel ezelőtt még csak beszélgettünk. Valami szíven ütött. Imre, Imre! Egy városban, kis városban élünk, s lassan, de biztosan elszokunk, valósággal elhidegülünk egymástól, pedig valamikor a hatvanas években alig vártuk az 1975. december xesti sétákat, az éjszakába nyúló véget nem érő, „holnap folytatjuk” dumapartikat. Hol vagytok mézízű beszél, getések, tiszta szívű barátko- zások, örömmel várt találkozások. csere-bere fogadom, többet vissza ném adom bevetések. Jöttünk, láttunk, győztünk. Egymásra találtunk. Nyolc, tíz, harminc körüli Világmegváltó, akiket senki sem invitált ismerkedési estre és akik néhány hónap alatt mégis felfedezték, megszerették és hosszú évekig kiegészítették egymást. Imre hiányzott nekem, éri hiányoztam Gézának, Géza Ferkónak, Ferkó Ernőnek, Ernő Jenőnek, Jenő Jánosnak, János Vincének, Vince... Mindenki hiányzott mindenkinek. Fütyültünk a formaságokra, Ferkó felszólalt a fiatal szakemberek megyei találkozóján. Ez az ürge koponya, gondoltam, s a szünetben leszólítottam. „Te vagy,, fiú” — mondta széles vigyorral, s ettől kezdve elválaszthatatlan barátok lettünk. Mogyorós , Csokoládét kapott tőlem, amikor betgen feküdt a kórházban, ő úgy böllérkedett otthon ’’ ’nk. hogy, öröm volt nézni. t-Í'v>s a Garay téren odajött . ám. „Pajtikám látásból ismerlek, gverek, megiszunk egy kávét?” Eszembe sem jutott meglepődni, pedig előtte még köszönőviszonyban- sem voltunk, ami nem csoda, hiszen új embereknek számítottunk Szekszárdon mindketten. Később megismertem a szüleit, édesapját, édesanyját és rengeteget, oly sokat tanultam tőle a közgáztudományból, hogy akár holnap mehetnék okos bizottság elé vizsgát tenni, bizonyítványt szerezni. így verődtünk össze, mi nyolcán, tízen kölcsönösen gazdagodva és gazdagítva. Vi. lágunk észrevétlenül tágult, ismereteink bővültek, élményeink sokasodtak, ami nem csoda, elvégre tízen, tízfelé egymástól, messzi eső foglalkozást képviseltünk és ebből is ragadt ránk valami, meg abból is. E mlékszem Géza hónapokig betegeskedett. Egymásnak adtuk a kilincset, és biztos vagyok abban, hogy a gondos orvosi kezelés mellett mi, barátai gyógyítottuk meg, s éppen a barátságnak köszönheti, hogy felépült Nagyon vigyáztunk egymásra. Nem felejtem el: kiborulásom esztendejében János, Jenő, Géza, Vince és a többiek valósággal őrt állottak mellettem, szolgálatot teljesítettek, hogy félnapra se maradjak egyedül, önemésztő töprengéseimmel; Dé nagy dolog is a barátság. Abban . az időben munkámban visszaestem. Ennek a pofának vége, hihették az érdekbarátok,' és látványosan elfordulva lekicsinylő jelzőkkel rúgdostak, s megtagadtak. Szerintük: a jóban a sírig, a rosszban egy lépést sem, hátra arc. Nem így az igazi barát.- Szeretetteljes lelki pofonokkal kezeltek, s elsősorban azért láttam értelmét újra a talpraállásnak, mert szüntelenül, éreztem, ők, akik legjobban ismernek, változatlanul hisznek bennem és rendíthetetlenül vállalnak. I. - . - . Sajnos baráti körünk tagjait gyakran érte,súlyos csapás, de ki érthette rajtunk kívül Ernőt, Gyurkát,,s ki tudhatta rajtunk kívül, hol kell „töltést” erősíteni, hogy ne legyen önpusztító gátszakadás. Mi tudtuk, Ezekben, az években egész élétre megtanultam, mi az igazi szegénység és mi az igazi gazdagság. Álmainkban, vágyainkban, terveinkben, megosztottuk, serkentettük, biztattuk, bátorítottuk, s ielkesítet-. tűk egymást.. Bizony elégedetten írhatom le, sokunknak van része abban, hogy Ferkó, aki valamikor felszólalt a fiatal szakemberek megyei találkozóján, országos hírű gazdasági vezető... Mennyi ideje, hogy jól megvagyunk egymás nélkül? Hir- telenében megmondani sem •tudom. Úgy kezdődött, mint a kopaszodás: észrevétlenül. Találkozásaink megritkultak, ■ meggyérültek. Hányszor megbeszéltük, hogy majd holnap, aztán szépen megfeledkeztünk az egészről. Randevúink ei-elmaradoztak, de pár éve még fogadkoztunk, legközelebb majd összejövünk, még akkor is, ha kisbalták esnek az égből, ám valami mindig közbe jött, aztán már a fogodko- zások is elmaradtak. Mi történt? V áltozatlanul tiszteljük, becsüljük egymást. Mi történt hát? Meguntuk egymást? Kibeszéltünk magunkból mindent, magunkat is, a várost is, és mindent, s nincs kedvünk ismétlésekbe bocsátkozni. Vagy új barátok jöttek? Nem hiszem. Talán az autó, a televízió, a hétvégi ház, a hobbi-szőlő? Lehet. Még mindig ott állok a sarkon, s nézek Imre után. Imre, Imre. Hát elértük, amit akartunk, s már nem hiányzunk egymásnak, megvagyunk magunknak? SZEKUL1TY PÉTER
