Tolna Megyei Népújság, 1975. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-07 / 262. szám

Szovjetunió

ALEKSZANDR TVARDOVSZKIJs

ÉSSZEL ÉLJ, ALÁBB SOSE ADD

Ésszel élj, alább sose addl Sorsodat bátran mérd fel:

Találd meg önmagadban magadat És ettől már ne térj el.

Munkádban merülj el önfeledten Ez az, mi megnyugvást hoz:

Magadhoz légy mindig kegyetlen, file oly kegyetlen máshoz,

fi

Jusson is, de maradjon is:

Ne öntsön el a munka,

Ha élsz, hát élj! s

Járhatsz akárhol is:

Légy készen a nagy útra.

És ne töprengj, hogy az a perc Közel van-e vagy távol —

Egyszer majd úgyis útra kelsz.

Kilépsz e vén világból.

Amen7 És most üss rá pecsétet.

Ne óvatoskodj, az csak árt S ha még talán bánat is égett

örülj. Így egész a világ.

(Képes Géza fordítása)

JL

|-/• t------------r,-t ■

MIHAIL ÍSZAKÖVSZK1J}

KIHAJT A MEZŐ ZSENQE ZÖLDJE

Kihajt a mező zsenge zöldje, érezni fényt és meleget s kitárt ablakok közt vonul be a faluba a kikelet.

Még alig hallhatóan csobogva a patak dalba fog nekünk, s fehér gallyaival int a meggyfa:

„Növünk, elvtársaim, növünk’’.

(Vas István fordítása)

A tudósok száma hatévenként megkétszereződik

A Szovjetunió Tudományos Akadémiája fenn. állásának 250. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat jubileumi ülésszaka a Kreml Kongresszusi Palota nagytermében október 7-én nyílt meg. A meghívott hatezer vendég között 47 külföldi ország és valamennyi szóvjet köztársaság képviselői foglaltak helyet.

Ismeretes, hogy ma a tudomány határozza meg századunk jellegét. Ha a Földön valaha is élt tudósok számát 100 százaléknak vesszük, a szakemberek véleménye szerint közülük 90 százalék ma él és dolgozik. Bár a tudományos-technikai forradalom világjelenség, kifejeződési formái, mozgatóerői és társadalmi következményei lényegesen eltérőek a különböző társadalmi rendszerű országokban.

A szocializmusban a tudó. mányos-technikai forradalom fő jellemző vonása a tervszerűség. De vajon tervezhetők-e a tudományos felfedezések? A kérdést nem így kell feltenni. Lehet és kell is tervezni a tudomány távlati fejlesztését éppen úgy, mint az éves vagy ötéves kutatási terveket — vallják a szovjet tudósok. Ezeket a terveket maguk a tudósok készítik el, de közben szigorúan figyelembe veszik az egész szovjet állam előtt álló legfontosabb konkrét feladatokat, és közreműködnek azok megvalósításában. Az ilyen tervezés nemcsak az élőerők és anyagi erőforrások koncentrálását teszi lehetővé a fő irányban, de a tudományosműszaki fejlődést is meggyorsítja s lehetővé teszi a különböző területeken kutató tudósok egyesítését egy egységes folyamatban, lehetőség nyílik az alkalmazott kutatási eredmények koordinálására, és ezek az eredmények a gyakorlatban gyorsan meg is valósíthatók.

Ebben a folyamatban vezető szerepet játszik a Szovjet Tudományos Akadémia, és éppen ez az, amiben gyökeresen eltér más hasonló intézménytől — így pl. a londoni Királyi Társaságtól, vagy a Francia Tudományos Akadémiától.

Az ország tudománypolitikájának meghatározásában, vagy kutatásfejlesztési kérdésekben ezek a tudományos intézmények csupán mint konzultatív szervek működnek. Többségük nem is rendelkezik saját tudományos kutatóintézettel, bár egyes laboratóriumok, könyvtárak és levéltárak a tulajdonukban vannak. A Szovjet Tudományos Akadémia, mint a Szovjetunió legmagasabb rangú tudományos intézménye, hatalmas anyagitechnikai bázissal rendelke. zik.

A

z UNESCO adatai szerint a Szovjetunió területén él a világ lakosságának 8 százaléka. Ugyanakkor a Szovjetunióban élő tudományos munkatársak és mérnökök száma — kb. ötmillió —, ami megfelel az egész földkerekség tudómé, nyos munkatársai 34 százalékának. összehasonlításképpen elegendő megemlíteni, hogy a nyugat-európai országokban él bolygónk lakosságának 9 százaléka, de az itt dolgozó tudományos munkatársak száma az egész világ tudósainak csupán a 14 százaléka.

A Szovjet Tudományos Aka. démia irányítja a szovjet tudósok valamennyi alapvető kutatását a természettudományi és a humán ágazatokban. Ezen kívül országos szinten koordinálja a tudományos terveket. Az akadémiához 250 tudományos intézmény tartozik, ezen kívül 14 szövetségi köztársaság rendelkezik saját nemzeti tudományos akadémiával, s itt újabb 400 tudományos intézet működik.

Felmerül a kérdés: vannak-e átfedések a tudományos akadémiák munkájában? Nincsenek! Itt azok a kutatások és ágazatok kerülnek fejlesztésre, amelyek az adott köztársa, ság számára a legfontosabbak, amelyek megfelelnek az ottani természeti viszonyoknak, a hagyományoknak és a tudományos iskoláknak. Ha valamely tudományágban vezető helyet foglal el a köztársasági tudományos akadémia, a többi köztársaság tudományos intézményeiben is ez a köztársaság irányítja a munkát. így pl. az örmény Tudományos Akadémia a csillagászatban, az Ukrán T. A. a fémkohászatban és a kibernetikában, a közép-ázsiai köztársaságok akadémiái a gyapottermesz, tésben, az öntözésben és a napenergetikai kutatásokban játszanak vezető szerepet

B köztársasági akadémiák erőfeszítéseit a nagy tudományos problémák megoldásában egyesíti a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Tanácsa és koordinálja ezek tevékenységét.

VILUEN L.JUSZTYIBERG

llja Lavrov:

REGGEL

MINDEN NAPOM kenyérvásárlással kezdődik. Az én házamban senki sem mondja: „Ma én hadd menjek el a boltba!” Már mindenki tudja, hogy ez az én és csakis az én dolgom.

Akár októberi eső suhog az aszfalton, akár lágy meleget lehel a földre a korai nap, akár havat vág arcomba a viharos februári szél, akár áttetsző kis patakok kígyóznak a nedves hóbuckák alól, én — megyek a boltomba. Úgy örülök, mintha egy kedves emberhez sietnék találkozóra.

Az „Orosz kenyér” nevű bolt egy nagy ház földszintién van. A bolt egyik fala — csupa üveg.

Alig érek oda az ajtóhoz, máris kitágul a2 orrlyukam: micsoda illata van a friss kenyérnek!

És eszembe jut a háborús évekből egy jéghideg szibériai éjszaka. Történetesen egy pékség mellett haladtam eL És hirtelen megcsapott a meleg kenyér illata. Szédülni kezdtem, úgyhogy megálltam. Már három napja nem volt a számban egyetlen morzsa sem: elvesztettem a kény ér jegyeimet. Megfogóiztam egy léckerítésben, hogy el ne essek, és ettől a csodálatos illattól megrészegülve sokáig álltam ott. Zúgott, fütyült a szél a csupasz nyírfák között. Zúgott a borzongatóan sivár, fagyos, fekete éjszaka. Csak ez a szélben go- molygó illat öntött életet belé—

És eszembe jutnak a harmincas évek is, amikor mint kisfiú órákig álltam sorba egy falatnyi barna kenyérért, amely csípős volt valami keveréktől. Elviselhetetlen sorban állni egy kisfiúnak, de kellett, hát én álltam is. Csak a „Tom Sawyer kalandjai” adott erőt. Álltam és olvastam, olvastam és álltam—

Eszembe jutnak a háborús évek sorállásai is. A sületlen, nehéz kenyérszeletek is, a kukoricakenyér szétmorzsálódó fehér darabkái is. De bármilyen volt a kenyér, mindig felséges ízűnek éreztük, öt ember kapott annyit, amennyit egy is rögtön meg tudott volna enni.

Szent és keserű volt az a kenyér, amelyet katonafelesége, serdülők és öregek teremtettek elő—

Most belépek a boltba. És rám hömpölyög a meleg kenyér illatának anyaian simogató hulláma. A tágas üzlet fényárban úszik. Az üvegfal miatt még terjedelmesebbnek hat: az utca a járókelőkkel mintegy a részévé válik.

ÖNKISZOLGÁLÓ ÜZLET. Csak két pénztárosnő ül a bejáratnál. Én a sarokban állok, és megilletődve nézem a kenyérrel telezsúfolt polcokat Domború, kerek fehér kenyér, mákos fonott sütemény, orosz kalács, aranyszínű asúrkenyér, mandula- és fahéj illatú zsemle, ropogós kétszersült laktató, jó szagú rozscipő— Valóságos kenyérparádé! Megned- vesedő szemem káprázik, és ezeknek a kenyereknek a helyén egy pillanatra a paraszt nagy, nehéz, barna keze tetszik fel előttem.

Úristen! Mennyi különféle kenyér! Jegy nélkül. Vedd, vidd! És micsoda illat!

Sok pompás szag van a világon. Milyen csodás csupán a gomba illata! Hát még a szamócáé! Meg az almáé! És mivel lehetne összehasonlítani a görögdinnye szagát? A virágokról már nem is beszélek. De- milyen remek szaga van például a parthoz kikötött tutajnak, a beszurkozott ladiknak. Meg a'frissen kaszált fűnek a fejünk alatt! Vagy a szabadtűz füstjének!

De a kenyér illata! Az az élet szaga—

Arcomat és torkomat erősen dörzsölve, attól tartva, hogy elbőgöm magam, esetlenül megyek a polcokhoz a nyugodt, gyakorlatias emberek között, leveszek egy lisztporos, pufók, fehér cipót, óvatosan, mint kiscsirkéket, hasuknál fogva felemelek néhány pehelykönnyű sárga zsemlét, mindezért pár kopejkát fizetek, és kifelé indulok; igyekszem elfordítani a szememet az emberekről, akik közömbösen szúrkálják a kenyeret valami ostoba villával, hogy ellenőrizzék: friss-e.

Kimegyek az esőbe, vagy a napsütésbe, vagy a hóviharba, és hazafelé lépkedve valahogy restelkedek, amiért a kenyér templomában járva, én pogány nem vettem le a sapkámat...

Hát így kezdődik minden egyes reggelem.

Azután pedig nekigyűrkőzve munkához látok, hogy holnapra is megkeressem mindennapi kenyerünket—

Makai Imre fordítása

(H. Altman 1920-ban készült grafikája)

leiubn