Tolna Megyei Népújság, 1975. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-07 / 262. szám

fl takarékosság határai Út a társadalmi egyenlőséghez I A társadalmi egyenlőség kö­vetelése mindig is központi szerepet játszott a marxizmus eszmerendszerében. Napjaink­ban azonban különösen aktuá­lis a társadalmi egyenlőség problémája. A szocialista fej­lődés azon szakaszába jutot­tunk ugyanis, amikor az előző társadalmaktól örökölt alap­vető osztályegyenlőtlenségek felszámolásán túljutva fokoza­tosan csökkennek a még meg­lévő osztályjellegű, illetve osz­tályeredetű különbségek. A marxizmus klasszikusai elsődlegesen az osztályok meg­szüntetésének követelésében látták a proletár egyenlőség reális tartalmát. Ma, az osztály- különbségek végleges felszá. molásának időszakában tehát jogosan vethető fel a kérdés: Mit jelent számunkra, itt és most a társadalmi egyenlőség követelése? Nem egyformaság A hétköznapi gondolkodás — sőt egyes teoretikusok számára az egyenlőség az emberek kö­zötti mindenfajta társadalmi, (gazdasági, kulturális stb.) kü­lönbség megszüntetését jelenti, és az egyenlőség felé vezető utat a fokozatos nivelláláson — nivellálódáson keresztül kép- zélik eL Lenin egyik beszédében hangsúlyozottan hívta fel a fi­gyelmet arra, hogy „azt állíta­ni, hogy mi minden embert egymással egyenlővé teszünk, ez a legüresebb frázis és osto­ba kitalálás”. A marxizmus éppen hogy minden egyes em­ber szabad fejlődését tűzi ki célul, és élesen elutasítja az egyformaság falanszter-utó­piáját. Az egyéniséget meg­szüntető egyformaság közössé­gével szemben a jövő kommu­nista közösségeinek az alapja — Marx szavaival élve — „az emberek olyan egysége az em­berekkel, amely az emberek közötti reális különbségeken alapul”. S itt a „reálison” van a hangsúly. Ebből következik hogy feladatunk nem a társa­dalmi különbségek megszün­tetése „általában”, hanem azoknak a társadalmi egyen­lőtlenségeknek a felszámolása. Az öregember nemcsak mondja, de készül is a kunyhó építésére. Felesége pöröl: — Vén bolond, most megy el az eszed? — Az én dolgom. Ezerszer elhangzott párbe­széd. Az öregember, mosolyog, legyint. Szemében huncut fény villan. — Rajta, Fecske Ferenc, mu­tasd meg! — biztatja magát és indul befelé. Az asszony a tornácon kuko­ricát morzsol. — KI kerget, hogy így futsz? — néz utána. — Máma elmegyek. Nézd meg az eget, kék, fia felhő sin­csen rajta. Nem halogathatom tovább. — Isten csudabogara. Még- hogy nem halogathatod. Ki ké­ri számon tőled, hogy megépül az a gunyhó, vagy sem? Mese nincs. Indul az öreg, kézikocsiját betolja az udvarra, négy sarkába magasító fát dró­toz. Felrakja a szerszámokat. Az öregasszony békülékeny. — Vigyek ebédet? — Hozz, ha akarsz. Nem akarom evéssel vesztegetni az időt. A kukoricás gyönyörű he. lyen van. A domboldalra ka­paszkodik fel. Alul erdő, felül erdő, két oldalt magas lösz­part. amelyek az egyéniség szabad kifejlődését, a lehetőségek kü. lönbsége révén akadályozzák. Többek között ezért sem egy. szerű a társadalmi különbsé­gek fokozatos nivellálása jelen­ti elsődlegesen a társadalmi egyenlőség megvalósításának útját. Egyfelől léteznek az em­berek között olyan különbsé­gek, amelyek sohasem szüntet­hetők és szüntetendők meg. Pusztán példaként utaljunk itt az egész történelmet végigkísé­rő társadalmi egyenlőtlenségre, a nemek közötti egyenlőtlen­ségre. A nemek valóságos egyenjogúsága nem alapulhat a férfi és a nő közötti tény­leges különbségek figyelmen kívül hagyásán, ellenkezőleg: a férfi és a nő közötti egyenlő­ség előfeltétele, hogy a közöt­tük levő reális különbségekből induljunk ki. Az egyenlőség feltételei Másfelől napjainkban létez­nek olyan társadalmi különb­ségek, amelyek ugyan egyen­lőtlenségeket teremtenek, mégis a társadalmi haladás fel­tételeit jelentik, és így fenn­tartásuk a személyiség kibon­takozásának. a jövőbeni tény­leges egyenlőségnek is feltéte­lei. A munka szerinti elosztás elvéből például nyilvánvalóan egyenlőtlenségek következnek. A társadalom anyagi gazdasá­gának fejlődése azonban mégis ezen egyenlőtlenségeket is eredménvező elv mind követ­kezetesebb érvényesítését, nem pedig mellőzését követeli. A társadalom anyagi gazdagságá­nak szüntelen növelése nélkül pedig elkéozelhetetlen azoknak a feltételeknek a kibontakozá­sa. amelyek hiánvában az eavé- niség szabad kifejlődése helyé­be az egyéniség elszürkülése, az anyagi és kulturális érte­lemben egyaránt vett „kollek­tív szegénység” lépne. Harmadrészt a nívellálás sok esetben egyáltalán nem a tény­leges társadalmi különbségek megszüntetését eredményezi. A szocialista fejlődés korábbi ta­pasztalatai is mutatják, hogy például a nívellálás igényével fellépő bérpolitika a gazdasá­gilag szükséges anyagi ösztön­zést olyan béreken kívüli jut­Az öreg kaptat az emelke­dőn. Liheg, szuszog. Kiáll a kukorica felső végére, s messze néz az őszbe forduló tájon. A messzeségben a temp­lomtorony, körül csupa-csupa sárgás, őszi foltos erdő. — Az ősz, — gondolja az öreg. Lepakol a földre. A kunyhó helyét nem kell keres­nie, rég tudja, hogy itt lesz, a löszpart végében, a kukoricás legfelsőbb pontján. „Innét be­látom a területet, és könnyen megtalálnak”. Bőre petyhüdt, alig venni észre az alatta hú- zódó, elnyűhetetlen izmokat. JTeje a kis fecskékre hasonlít, hátul erősen csúcsosodik. Gye­rekkorában apja a tarkóját csókolta gyakran, — s öreg»- anyjától tudja, — ilyenkor azt mondta hetedik szülött fiának: „eszem a konok kupádat!” Ko. nők ember volt világéletében. Az első, amit elvégez, az alap megrajzolása. Patkós ba­kancsa sarkával mélyen bele­szánt a földbe, barázdát hasít. Négyszögletesre formálja az alapot, a sarkokon fordul egyet bakancsán, jelezve, itt állnak majd az oszlopok. — Rajta, — ad parancsot magának, s indul. Felkaptat a partoldalon, mind beljebb ha­tol a sűrűsödő akácerdőbe. Spárgát húz elő. Nézi a fiatal fatörzseket. Válogat. Hosszasan mustrál. Végül fejszéjét mar­kolja, suhint, csattanás hallat­tatások felé terhelheti, amely azután az indokoltnál nagyobb (a társadalmi igazságosságot is sértő), egyenlőtlenségeket ered­ményezhet. Marx A gothai program kri­tikájában rámutatott, hogy a szocializmus egyik lényegi sa­játossága a munka szerinti egyenlőség megvalósítása, il­letve a munka szerinti elosztás elvéből következő egyenlőtlen­ségek egymásra épülése. Az egyenlőtlenségek tudatos ke­zelésében tehát alapvető szem­pont a munka szerinti elosz­tás elvéből következő egyen­lőtlenségek következetes vál­lalása, és az ezt akadályozó egyenlőtlenségek háttérbe szó. rítása. Hosszú idő sziikséaes Az egyenlőtlenségek meg­szüntetésének fő területe ugyanis nem az elosztás terü­letén keresendő. Az elosztásból érvényesülő egyenlőtlenségek alapja magának a munkavég­zési folyamatnak az egyenlőt­lensége. A tényleges társadal­mi egyenlőség megvalósulásá­nak a tevékenységek szerkeze­tének radikális átalakítása a feltétele. Ameddig élesen elkü­lönül egymástól a magasan kvalifikált és a képzettséget sem igénylő, az egyszerű és a bonyolult, az alkotó és a rutin­szerű munka, addig mindig is fenn fog állni az e munkákat végzők csoportjai közötti egyenlőtlenség. Bármennyire is népszerűnek tűnnek azok a nézetek, amelyek például a fi­zikai munka jobb megbecsülé­sének igényét a minden munka egyenlő elvével cserélik fel, a segédmunkás és a professzor közötti egyenlőtlenség akkor is fennmaradna, ha mindketten ugyanannyi fizetést kapnának és állandóan csak azt hangoz­tatnánk — ami különben igaz —, hogy mindkettőjük munká­jára egyaránt szüksége van a társadalomnak. A tényleges egyenlőséghez tehát a társa­dalmi munkamegosztás rend­szerének kell átalakulnia, ami­hez történelmileg is hosszú idő szükséges. KOLOSI TAMÁS szik. Arra gondol, hogyan szál­lítsa le a farönköket? — Az ám! — örvendezik, s kifűzi nadrágszíját. Átköti ve­le a négy fát, s mint a favon­tató ló, nekifeszül, húzza, von­szolja terhét. Ásót fog. gödröt ás. Fél mé­ternél mélyebbre hatol a sár­gálló talajba. Bakancsával si­mára tapodja a gödrök alját. Meggyorsul a munka. Ismét az erdőbe megy, s vékonyabb, hosszabb ágakat, fiatal törzse­ket vagdal tetőnek. Spárgával, dróttal rögzíti a tetőt tartó ágakat az oszlopokhoz, kereszt­ben és hosszában, sűrűn. A többi gyerekjáték. Büsz- kén nézi művét. — Formás, ta­karos, — állapítja meg a ma- dárkalicka-forma építményről. A kunyhó befedése sem gond. Jóféle, sással sűrűn tele nőtt füvet kaszált a nyár utol­ján. Innen, a kunyhó eleiétől látni a szürkéllő kazlacskát Kézikocsijával megy érte. Villával szórja a sást, jő vastagon, egyenletesen, meg­fontoltan. Mozdulatai begya­korlottak, hiszen gyerekkora óta fedi sással a szénakazla­kat. A takarékosságról mostaná­ban gyakorta beszélünk. Hogy miért van szükség rá, az min­denki előtt köztudott. Szólunk sokszor a hogyanról is. De ar­ról vajmi kevésszer ejtünk szót, hogy meddig. Pedig a gyakorlat bizonyít­ja, szükség lenne erre is. Mert sokan elfelejtik, hogy az egész nem más, mint erőnk, fizikai, szellemi és anyagi képessé­geink, lehetőségeink ésszerű átcsoportosítása. Azzal, hogy megnyirbáljuk a haszontalan kiadásainkat, módot teremtünk arra, hogy a fontosabb teen­dőink közül többet valósíthas­sunk meg. Hadd hozakodjak elő két példával. Gyakorta mentem el Szek- szárdon az Arany János utcá­ban az önkiszolgáló étterem építkezése előtt. A kép szinte mindig ugyanaz volt. Két-há- rom ember dolgozott, s hat- nyolcan nézték. Pazarlás ez? Hát persze! A zsebre dugott kézzel ácsorgók elmehettek volna lakást, üze­met építeni, vagy jobb szerve­zéssel, itt is tudtak volna szá­mukra valódi munkát biztosí­tani. A másik az ellenkező vég­A tető kész, de a kunyhónak még nincs oldala. Útját ismét az erdő felé ve­szi, s három fordulóval ágas- bogas bokrokat hoz, ezeket rakja gondosan egymás mellé, úgy, hogy a millióm ág átlát­hatatlan sűrűséggel útját állja a kíváncsi szemnek és a szél­nek. Ajtót is készít, ágakból, ez­zel zárja le a kunyhóját. Két fogót szerkeszt rá, kívül és be­lül. — Célszerű — állapítja meg. A kunyhó aljába szórja a megmaradt sást. Neszezés riasztja. Jobbra- balra néz, de nem lát semmit. Újabb neszezés, mintha vala­mi átcsörtetne az erdőn. „Az úristenit — dühöd fel Fecske Ferenc — játszanak velem!” Most már nyugtalanul kémlel maga körül. A Zaj, az avar és az ágak ropogása egyre erő­södik. Fölbőszíti a tudat, hogy nem lát semmit, de érzi, hall­ja és tudja, hogy az a valami egyre közelebb jön hozzá. Odamegy a kézikocsihoz, vil­lát ragad, szeme kigúvad, s felordít: — Gyere elő, a bogaistene- det! Megdöbben. Nem hallja a hangját. A zaj tovább erősö­dik, s úgy érzi, az a vajami nem is az avaron, az erdő sö­tétjében, de a dobhártyáján. let: Mikor már annyira taka-j rékoskodnak, hogy az rossz. Szekszárd esti fényeire gon­dolok. A boltok portálja felett vaksin a semmibe bámuló neoncsövekre. Az Autóker bejárata felettit biztos nem lehetne bekapcsol­ni. A vékony falú üvegcsövek rég összetörtek. De ép az Álla­mi Biztosító fényreklámja, csak nem kapcsolták be ugyanúgy, mint a Korzó Áru-; házét, vagy az OFOTÉRT-ét. Szekszárd, ha rangsorolnánk az ország városait ilyen szem­pontból, biztos a sereghajtók között is hátúira kerülne. Sok községünk van, ahol sokkal több felirat, reklám világít es­ténként, mint itt. Egy-egy vi­lágító neonfelirat alig fogyaszt többet, mint egy utcai lámpa. De az nem jutott senkinek eszébe, hogy takarékosságból kikapcsolja a kandelábereket. Ismétlem, a takarékosságra nagy szükség van. Felelőtlen­ség lenne lezserségből, nem­törődömségből égetni üres műhelycsarnokokban a villa­nyokat, járatni ok nélkül so­kat fogyasztó gépeket. S pa­zarlás az is, ha az építkezése­ken ép téglákkal, s a megma­radt betonnal töltik fel a göd­röket. — sz. I. — az agyában tapos, dobog lába-' val. Újabb kiáltás, hang nincs. Térde megroggyan, rémül­ten néz maga elé. „Csak jön­ne már az asszony” — fut ót benne a gondolat, s mint a fuldokló a mentőövben, úgy kapaszkodik most ő is asszo­nyába, az ötven év óta ismert arc legapróbb ráncaiba. Egyre hátrál. Nem szűnik a dobolás, A vasvillát szorongatva behát­rál a kunyhóba. Behúzza ma­ga után az ajtót, kapaszkodik a belső fogantyúba. Nem tud­ja elereszteni. Hirtelen csend lesz, fojtogató, áttörhetetlen némaság és váratlan sötétség. Zuhan, zuhan, valami ismeret­len feketeségbe, feneketlen kútba. Hányszor álmodta ezt! Jön az asszony. — Meggyüttem, — mondj aj s kosarából a sárguló fűre pa­kolja a zörgő edényeket. — Jó kis gunyhó. Ügyes. Dolgoztál eleget vén bolondom — fordul a tákolmány felé. — Ferkó! Elbújtál? Felegyenesedik, körbejárja a kunyhót. Nyitná az ajtót, az nem en. ged. Megrántja. Az öregember kibukik elé a földre. Halványuló szemében meg­törve tükröződik vissza a kunyhó. VARGA JÓZSEF Hídépítés gőzdaruval A szakály-hőgyészi vasútállomáson nem kis munkát végez­tek el, a vasúti forgalom minimális zavarásával, igen rövid idő alatt. A sorompó mellett új kis hidat építettek, a régi, omladozó helyén. A több tonnás betonelemeket jó előre el­készítették, s a nagy erejű emelőszerkezet azt néhány perc alatt a helyére tette. Képünk az egyik betonelem beemelése­kor készült. Foto: Szepesi I / Kunyhó

Next

/
Oldalképek
Tartalom