Tolna Megyei Népújság, 1975. november (25. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-07 / 262. szám
fl takarékosság határai Út a társadalmi egyenlőséghez I A társadalmi egyenlőség követelése mindig is központi szerepet játszott a marxizmus eszmerendszerében. Napjainkban azonban különösen aktuális a társadalmi egyenlőség problémája. A szocialista fejlődés azon szakaszába jutottunk ugyanis, amikor az előző társadalmaktól örökölt alapvető osztályegyenlőtlenségek felszámolásán túljutva fokozatosan csökkennek a még meglévő osztályjellegű, illetve osztályeredetű különbségek. A marxizmus klasszikusai elsődlegesen az osztályok megszüntetésének követelésében látták a proletár egyenlőség reális tartalmát. Ma, az osztály- különbségek végleges felszá. molásának időszakában tehát jogosan vethető fel a kérdés: Mit jelent számunkra, itt és most a társadalmi egyenlőség követelése? Nem egyformaság A hétköznapi gondolkodás — sőt egyes teoretikusok számára az egyenlőség az emberek közötti mindenfajta társadalmi, (gazdasági, kulturális stb.) különbség megszüntetését jelenti, és az egyenlőség felé vezető utat a fokozatos nivelláláson — nivellálódáson keresztül kép- zélik eL Lenin egyik beszédében hangsúlyozottan hívta fel a figyelmet arra, hogy „azt állítani, hogy mi minden embert egymással egyenlővé teszünk, ez a legüresebb frázis és ostoba kitalálás”. A marxizmus éppen hogy minden egyes ember szabad fejlődését tűzi ki célul, és élesen elutasítja az egyformaság falanszter-utópiáját. Az egyéniséget megszüntető egyformaság közösségével szemben a jövő kommunista közösségeinek az alapja — Marx szavaival élve — „az emberek olyan egysége az emberekkel, amely az emberek közötti reális különbségeken alapul”. S itt a „reálison” van a hangsúly. Ebből következik hogy feladatunk nem a társadalmi különbségek megszüntetése „általában”, hanem azoknak a társadalmi egyenlőtlenségeknek a felszámolása. Az öregember nemcsak mondja, de készül is a kunyhó építésére. Felesége pöröl: — Vén bolond, most megy el az eszed? — Az én dolgom. Ezerszer elhangzott párbeszéd. Az öregember, mosolyog, legyint. Szemében huncut fény villan. — Rajta, Fecske Ferenc, mutasd meg! — biztatja magát és indul befelé. Az asszony a tornácon kukoricát morzsol. — KI kerget, hogy így futsz? — néz utána. — Máma elmegyek. Nézd meg az eget, kék, fia felhő sincsen rajta. Nem halogathatom tovább. — Isten csudabogara. Még- hogy nem halogathatod. Ki kéri számon tőled, hogy megépül az a gunyhó, vagy sem? Mese nincs. Indul az öreg, kézikocsiját betolja az udvarra, négy sarkába magasító fát drótoz. Felrakja a szerszámokat. Az öregasszony békülékeny. — Vigyek ebédet? — Hozz, ha akarsz. Nem akarom evéssel vesztegetni az időt. A kukoricás gyönyörű he. lyen van. A domboldalra kapaszkodik fel. Alul erdő, felül erdő, két oldalt magas löszpart. amelyek az egyéniség szabad kifejlődését, a lehetőségek kü. lönbsége révén akadályozzák. Többek között ezért sem egy. szerű a társadalmi különbségek fokozatos nivellálása jelenti elsődlegesen a társadalmi egyenlőség megvalósításának útját. Egyfelől léteznek az emberek között olyan különbségek, amelyek sohasem szüntethetők és szüntetendők meg. Pusztán példaként utaljunk itt az egész történelmet végigkísérő társadalmi egyenlőtlenségre, a nemek közötti egyenlőtlenségre. A nemek valóságos egyenjogúsága nem alapulhat a férfi és a nő közötti tényleges különbségek figyelmen kívül hagyásán, ellenkezőleg: a férfi és a nő közötti egyenlőség előfeltétele, hogy a közöttük levő reális különbségekből induljunk ki. Az egyenlőség feltételei Másfelől napjainkban léteznek olyan társadalmi különbségek, amelyek ugyan egyenlőtlenségeket teremtenek, mégis a társadalmi haladás feltételeit jelentik, és így fenntartásuk a személyiség kibontakozásának. a jövőbeni tényleges egyenlőségnek is feltételei. A munka szerinti elosztás elvéből például nyilvánvalóan egyenlőtlenségek következnek. A társadalom anyagi gazdaságának fejlődése azonban mégis ezen egyenlőtlenségeket is eredménvező elv mind következetesebb érvényesítését, nem pedig mellőzését követeli. A társadalom anyagi gazdagságának szüntelen növelése nélkül pedig elkéozelhetetlen azoknak a feltételeknek a kibontakozása. amelyek hiánvában az eavé- niség szabad kifejlődése helyébe az egyéniség elszürkülése, az anyagi és kulturális értelemben egyaránt vett „kollektív szegénység” lépne. Harmadrészt a nívellálás sok esetben egyáltalán nem a tényleges társadalmi különbségek megszüntetését eredményezi. A szocialista fejlődés korábbi tapasztalatai is mutatják, hogy például a nívellálás igényével fellépő bérpolitika a gazdaságilag szükséges anyagi ösztönzést olyan béreken kívüli jutAz öreg kaptat az emelkedőn. Liheg, szuszog. Kiáll a kukorica felső végére, s messze néz az őszbe forduló tájon. A messzeségben a templomtorony, körül csupa-csupa sárgás, őszi foltos erdő. — Az ősz, — gondolja az öreg. Lepakol a földre. A kunyhó helyét nem kell keresnie, rég tudja, hogy itt lesz, a löszpart végében, a kukoricás legfelsőbb pontján. „Innét belátom a területet, és könnyen megtalálnak”. Bőre petyhüdt, alig venni észre az alatta hú- zódó, elnyűhetetlen izmokat. JTeje a kis fecskékre hasonlít, hátul erősen csúcsosodik. Gyerekkorában apja a tarkóját csókolta gyakran, — s öreg»- anyjától tudja, — ilyenkor azt mondta hetedik szülött fiának: „eszem a konok kupádat!” Ko. nők ember volt világéletében. Az első, amit elvégez, az alap megrajzolása. Patkós bakancsa sarkával mélyen beleszánt a földbe, barázdát hasít. Négyszögletesre formálja az alapot, a sarkokon fordul egyet bakancsán, jelezve, itt állnak majd az oszlopok. — Rajta, — ad parancsot magának, s indul. Felkaptat a partoldalon, mind beljebb hatol a sűrűsödő akácerdőbe. Spárgát húz elő. Nézi a fiatal fatörzseket. Válogat. Hosszasan mustrál. Végül fejszéjét markolja, suhint, csattanás hallattatások felé terhelheti, amely azután az indokoltnál nagyobb (a társadalmi igazságosságot is sértő), egyenlőtlenségeket eredményezhet. Marx A gothai program kritikájában rámutatott, hogy a szocializmus egyik lényegi sajátossága a munka szerinti egyenlőség megvalósítása, illetve a munka szerinti elosztás elvéből következő egyenlőtlenségek egymásra épülése. Az egyenlőtlenségek tudatos kezelésében tehát alapvető szempont a munka szerinti elosztás elvéből következő egyenlőtlenségek következetes vállalása, és az ezt akadályozó egyenlőtlenségek háttérbe szó. rítása. Hosszú idő sziikséaes Az egyenlőtlenségek megszüntetésének fő területe ugyanis nem az elosztás területén keresendő. Az elosztásból érvényesülő egyenlőtlenségek alapja magának a munkavégzési folyamatnak az egyenlőtlensége. A tényleges társadalmi egyenlőség megvalósulásának a tevékenységek szerkezetének radikális átalakítása a feltétele. Ameddig élesen elkülönül egymástól a magasan kvalifikált és a képzettséget sem igénylő, az egyszerű és a bonyolult, az alkotó és a rutinszerű munka, addig mindig is fenn fog állni az e munkákat végzők csoportjai közötti egyenlőtlenség. Bármennyire is népszerűnek tűnnek azok a nézetek, amelyek például a fizikai munka jobb megbecsülésének igényét a minden munka egyenlő elvével cserélik fel, a segédmunkás és a professzor közötti egyenlőtlenség akkor is fennmaradna, ha mindketten ugyanannyi fizetést kapnának és állandóan csak azt hangoztatnánk — ami különben igaz —, hogy mindkettőjük munkájára egyaránt szüksége van a társadalomnak. A tényleges egyenlőséghez tehát a társadalmi munkamegosztás rendszerének kell átalakulnia, amihez történelmileg is hosszú idő szükséges. KOLOSI TAMÁS szik. Arra gondol, hogyan szállítsa le a farönköket? — Az ám! — örvendezik, s kifűzi nadrágszíját. Átköti vele a négy fát, s mint a favontató ló, nekifeszül, húzza, vonszolja terhét. Ásót fog. gödröt ás. Fél méternél mélyebbre hatol a sárgálló talajba. Bakancsával simára tapodja a gödrök alját. Meggyorsul a munka. Ismét az erdőbe megy, s vékonyabb, hosszabb ágakat, fiatal törzseket vagdal tetőnek. Spárgával, dróttal rögzíti a tetőt tartó ágakat az oszlopokhoz, keresztben és hosszában, sűrűn. A többi gyerekjáték. Büsz- kén nézi művét. — Formás, takaros, — állapítja meg a ma- dárkalicka-forma építményről. A kunyhó befedése sem gond. Jóféle, sással sűrűn tele nőtt füvet kaszált a nyár utolján. Innen, a kunyhó eleiétől látni a szürkéllő kazlacskát Kézikocsijával megy érte. Villával szórja a sást, jő vastagon, egyenletesen, megfontoltan. Mozdulatai begyakorlottak, hiszen gyerekkora óta fedi sással a szénakazlakat. A takarékosságról mostanában gyakorta beszélünk. Hogy miért van szükség rá, az mindenki előtt köztudott. Szólunk sokszor a hogyanról is. De arról vajmi kevésszer ejtünk szót, hogy meddig. Pedig a gyakorlat bizonyítja, szükség lenne erre is. Mert sokan elfelejtik, hogy az egész nem más, mint erőnk, fizikai, szellemi és anyagi képességeink, lehetőségeink ésszerű átcsoportosítása. Azzal, hogy megnyirbáljuk a haszontalan kiadásainkat, módot teremtünk arra, hogy a fontosabb teendőink közül többet valósíthassunk meg. Hadd hozakodjak elő két példával. Gyakorta mentem el Szek- szárdon az Arany János utcában az önkiszolgáló étterem építkezése előtt. A kép szinte mindig ugyanaz volt. Két-há- rom ember dolgozott, s hat- nyolcan nézték. Pazarlás ez? Hát persze! A zsebre dugott kézzel ácsorgók elmehettek volna lakást, üzemet építeni, vagy jobb szervezéssel, itt is tudtak volna számukra valódi munkát biztosítani. A másik az ellenkező végA tető kész, de a kunyhónak még nincs oldala. Útját ismét az erdő felé veszi, s három fordulóval ágas- bogas bokrokat hoz, ezeket rakja gondosan egymás mellé, úgy, hogy a millióm ág átláthatatlan sűrűséggel útját állja a kíváncsi szemnek és a szélnek. Ajtót is készít, ágakból, ezzel zárja le a kunyhóját. Két fogót szerkeszt rá, kívül és belül. — Célszerű — állapítja meg. A kunyhó aljába szórja a megmaradt sást. Neszezés riasztja. Jobbra- balra néz, de nem lát semmit. Újabb neszezés, mintha valami átcsörtetne az erdőn. „Az úristenit — dühöd fel Fecske Ferenc — játszanak velem!” Most már nyugtalanul kémlel maga körül. A Zaj, az avar és az ágak ropogása egyre erősödik. Fölbőszíti a tudat, hogy nem lát semmit, de érzi, hallja és tudja, hogy az a valami egyre közelebb jön hozzá. Odamegy a kézikocsihoz, villát ragad, szeme kigúvad, s felordít: — Gyere elő, a bogaistene- det! Megdöbben. Nem hallja a hangját. A zaj tovább erősödik, s úgy érzi, az a vajami nem is az avaron, az erdő sötétjében, de a dobhártyáján. let: Mikor már annyira taka-j rékoskodnak, hogy az rossz. Szekszárd esti fényeire gondolok. A boltok portálja felett vaksin a semmibe bámuló neoncsövekre. Az Autóker bejárata felettit biztos nem lehetne bekapcsolni. A vékony falú üvegcsövek rég összetörtek. De ép az Állami Biztosító fényreklámja, csak nem kapcsolták be ugyanúgy, mint a Korzó Áru-; házét, vagy az OFOTÉRT-ét. Szekszárd, ha rangsorolnánk az ország városait ilyen szempontból, biztos a sereghajtók között is hátúira kerülne. Sok községünk van, ahol sokkal több felirat, reklám világít esténként, mint itt. Egy-egy világító neonfelirat alig fogyaszt többet, mint egy utcai lámpa. De az nem jutott senkinek eszébe, hogy takarékosságból kikapcsolja a kandelábereket. Ismétlem, a takarékosságra nagy szükség van. Felelőtlenség lenne lezserségből, nemtörődömségből égetni üres műhelycsarnokokban a villanyokat, járatni ok nélkül sokat fogyasztó gépeket. S pazarlás az is, ha az építkezéseken ép téglákkal, s a megmaradt betonnal töltik fel a gödröket. — sz. I. — az agyában tapos, dobog lába-' val. Újabb kiáltás, hang nincs. Térde megroggyan, rémülten néz maga elé. „Csak jönne már az asszony” — fut ót benne a gondolat, s mint a fuldokló a mentőövben, úgy kapaszkodik most ő is asszonyába, az ötven év óta ismert arc legapróbb ráncaiba. Egyre hátrál. Nem szűnik a dobolás, A vasvillát szorongatva behátrál a kunyhóba. Behúzza maga után az ajtót, kapaszkodik a belső fogantyúba. Nem tudja elereszteni. Hirtelen csend lesz, fojtogató, áttörhetetlen némaság és váratlan sötétség. Zuhan, zuhan, valami ismeretlen feketeségbe, feneketlen kútba. Hányszor álmodta ezt! Jön az asszony. — Meggyüttem, — mondj aj s kosarából a sárguló fűre pakolja a zörgő edényeket. — Jó kis gunyhó. Ügyes. Dolgoztál eleget vén bolondom — fordul a tákolmány felé. — Ferkó! Elbújtál? Felegyenesedik, körbejárja a kunyhót. Nyitná az ajtót, az nem en. ged. Megrántja. Az öregember kibukik elé a földre. Halványuló szemében megtörve tükröződik vissza a kunyhó. VARGA JÓZSEF Hídépítés gőzdaruval A szakály-hőgyészi vasútállomáson nem kis munkát végeztek el, a vasúti forgalom minimális zavarásával, igen rövid idő alatt. A sorompó mellett új kis hidat építettek, a régi, omladozó helyén. A több tonnás betonelemeket jó előre elkészítették, s a nagy erejű emelőszerkezet azt néhány perc alatt a helyére tette. Képünk az egyik betonelem beemelésekor készült. Foto: Szepesi I / Kunyhó
