Tolna Megyei Népújság, 1975. november (25. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-07 / 262. szám
JJTo g p p Ki kiser kit és hová? A vendéget kísérni kell. Rokonság esetén az atyafiak kísérik. Vannak azonban távolabbi ismeretségek, ha úgy tetszik rokonságok is. Ki kíséri azt, aki világát bővíteni szándékozik, közel és távol. Közel legyen minden, ami az ország határain belül látható, távol, ami kívüle. A kísérő az idegenvezető, és maholnap ott tartunk, hogy egyre inkább egy új népvándorlásba hajló, idegenforgalommal „fertezett” korunkban tömegek ismerkednek meg az idegenvezetőkkel. Kikkel? Kikkel megyénkben, és miért? Az illetők honnan veszik maguknak azt a bátorságot, hogy hazánk fiait bel- és külhonban eligazítani merjék. Dr. Bercsényi Vincét, a Tolna megyei Idegenforgalmi Hivatal vezetőjét és Szőke Albertet kérdeztük meg, arra lévén kíváncsiak, hogy tudnak-e újat mondani. Ezt tudták: Dr. Bercsényi Vince: — Az Országos Idegenforgalmi Tanács idegenvezető-képző iskolát trat fenn. Ének egy-egy kihelyezett osztálya nálunk is működik. Az osztályok létszámát és oktatásuk (fél éven át 88 óra) az itt jelentkező igények szabják meg. 1974-ben zártunk egy tanfolyamot, most indítunk egy újat. Jelenleg 86 belföldi idegenvezetőnk működik. Közülük külföldre csak a legrátermettebbek mehetnek. — Néhány gondolatot a következő tanfolyam témáiból! — Tömören. — Szekszárd vá_ ros. — Sárköz. — Nemzetközi helyzetünk. — A Balaton és környéke. — Az állam és egyház viszonya. — Vezetési gyakorlat. — Fellazítási politika és ennek összefüggése az idegenforgalommal. Ilyen éppúgy van, mint az idegenforgalomnak gyakorlata, lélektana, politikai és erkölcsi szabályai. A vendég ad-, dig kedves, amíg maga is az akar maradni. Jogos igényeit pedig mindenhogyan teljesíteni kell, hiszen a vendég — nemcsak idegenforgalmi köz- . hely, hanem népünk szíve szerint is — „kedves”. Szőke Albert, a megyei IBUSZ vezetője: — Belső'kollégáinkat leszámítva 18 külföd- re és 33 belső forgalomra szakosított idegenvezetőnk van. Képzésüket a TIT-tel karöltve végezzük. Kik vezetnek? Természetesen olyanok, akik a csúcsidőben e célra szabad idővel is rendelkeznek. Pedagó. gusok, nyugdíjasok, tisztviselők és mások. A nyelvtudás fontos. A szakma kevésbé az. Megyénk idegenvezetői táborában — a turizmus társadalmi bázisát képezők között — van lelkész és nyugdíjas pedagógus, Kö- JÁL-dolgozó és pénzügyi előadó. Mindkét idegenforgalmi szerv vezetője egyetértett abban, hogy legfontosabb szerepük: — Jó házigazdák legyenekl Hiszen nincs mivel szégyenkeznünk itthon.-s. -n. Harminc év a közigazgatásban A kubikostalicskától az osztályvezetői székig Fülöp Lajos kubikoséletének utolsó állomására emlékezik. Ahelyett inkább csak a tény: 1945 augusztusától decemberig Budapesten dolgozik a Kos- suth-híd építésén. Ez is történelem ... 1946 tavaszán a sok jelszó között elhangzott egy ilyen is: „Megtisztítani a közigazgatást a reakciós elemektől. Be a munkáskáderokat...” — Elvégeztem egy tanfolyamot, s ezután Endrődön, az elöljáróságon pénzügyi előadó lettem. Ekkor, és itt kezdődött köz- igazgatási munkája, s ennek jövőre lesz harminc éve. Három évtized egy munkakörben — mégha különböző állomásokat jelent is — nem könnyű. Közigazgatásban ennyi időt kommunistaként eltölteni, sokszorosan nem az. Fülöp Lajos erről keveset mond, inkább azt hangsúlyozza, s nem alaptalanul, mert ma is azonos egy. kori önmagával: telműen válaszol. Gondokat é$ eredményeket említ. Summázni nehéz lenne, de tény, hogy az ő közreműködése is benne van abban, hogy Németkéren — mert ott is dolgozott — ég a villany, Bölcskén új iskola, bölcsőde, orvosi rendelő, tanácsház épült, hogy a járdáról ne is beszéljünk. — Itt a megyénél másfajta örömök érik az embert. A nevelés a legfontosabb munkai Most aztán igazán előtérbe kerültek a fiatalok, hiszen a legfontosabb feladatunk a tanácsi káderállomány biztosítása. Ez is jelent annyit, mint sok minj den, amit a községekben megvalósítottunk. Fülöp Lajost 1954-ben, I956s ban és 1960-ban a Munka Érdeméremmel tüntették ki, 1969- ben megkapta a Munka Érdemrend ezüst fokozatát, 70-beit a Felszabadulási jubileumi emlékérmet, majd az idén a Munka Érdemrend arany fokozatát ' és nem régen A 25 éves tanácsi munkáért kitüntető jelvényt. 1935, Endrőd. Csendörsortűz. Ma már történelem. Az ag- rárproletár-mozgalom történetének egy része. A községháza előtt gyülekezett a tömeg. Munkáért, kenyérért, emberségért tüntetni. A sokaság szélén ott ácsorgott egy tizenegyedik éves gyerek. Öt még nem az öntudat hozta, hanem jött, mert jöttek a rokonok, az ismerősök, meg mindenki, akihez neki köze volt ekkor. A sortüz eldördült. A kövön maradtak a halottak és vergődtek a sebesültek. Aki tehette, menekült. Menekült a gyerek is, gyorsabb lábbal, mint a felnőttek, de egy életre beléivódtak, eszmélete részévé váltak az akkor megesettek. Fülöp Lajos életének ez © Egyedül szállók le a buszról. Sehol egy lélek. Fölhajtott gallérral vágok neki az útnak. Kilométernyi gyaloglás után érek a szurdikhoz, azután pe- dik Z. Sándorék tanyájához. Még meg kell mászni a néhány méternyi meredeket. Jobbról egy diófa, balról a kis tanya. A présházban természetes összevisszaság. Bor- és hordó- szag keveredik a parányi lakóhelyiségből kitóduló pirított káposzta szagával. Az idős asszony hellyel kínál és ablakot nyit. — Állandóan itt laknak? — kérdeztem. — Már három éve. Volt egy kétszobás házunk bent a városban, de mikor megnősült a fiam, kijöttünk ide lakni. A két szoba nekik is csak éppen elég. Főleg most, hogy már kisbaba is van — mondja, közben gyors mozdulatokkal letörli az asztalt és a gázrezsót. — Szeretünk itt — folytatja. — Nem mondta nekünk senki, hogy költözzünk ki. Meglettünk volna otthon is, hiszen... — félbehagyja a mondatot. Q is érzi, hogy magyarázkodik. — Mekkora a baba? — terelem másra a szót. — Nyolchónapos múlt. Életrevaló fiú. Ha a fíamék elmennek esténként valahova, mindig engem hívnak vigyázni a kicsire. Főzök nekik valami finomat, meg kimosok. Azt mondja a menyem, ilyen szépen csak én tudok mosni. — Nagyon, magányosan élnek itt? — Az uram hetvenéves lesz, én hatvan múltam. Mi kell már nekünk? Korai lefekvés, jó levegő és csend. Megvagyunk itt. Szép lakótelep. Csupa ötszintesek sorakoznak. Belépek a egyik legmegrázóbb, legmeghatározóbb élménye. * A Tolna megyei Tanács V. B. személyzeti osztályának vezetője vendégszerető, joviális ember, túl az ötvenen és birto. kában sok élettapasztalatnak. Az átélt sok rossz és jó nemessé, markánsságában is kedvessé faragták arcvonásait. — Endrődön születtem 1924. december 6-án. Apám mező- gazdasági munkás volt meg kubikos. Mikor mi adódott. Tizenkét éves koromtól én is a mezőgazdaságban dolgoztam, kora tavasztól késő őszig.. Tudják hogyan volt, akik tudják. Negyvenkettőtől meg kubikos voltam az ország különböző részein. Negyvennégyig tartott ez, amikor elhajtottak engem leventének annyi társammal együtt. Fülöp Lajos megszökött, s októberben már ismét otthon vol( Endrődön. Ez a vidék szabadult fel legelőször, úgyhogy 1944 decemberében Fülöp La. jós már bekapcsolódott az ifjúsági szervezet meg a kommunista párt munkájába. 1945 óta párttag. ■— Húszéves voltam akkor Vezetőségi taq az első MA- DISZ-szervezetben. Negyvenöt tavaszán kéthetes pártiskolára küldtek Békéscsabára. Utána még nagyobb lelkesedéssel vetettem magam társadalmi aktívaként a pártmunkába. Nehéz lenne pontosan idézni a lelkes szavakat, amelyekkel 19-es lépcsőházba. Míg a harmadik emeletre érek, azon gondolkodom: vajon a megszokott kép fogad? Találtam. A család minden tagja hazaérkezett a munkából és elfoglalták he’yüket a konyhában. Az asztalnál Ági és Peti (hét- és kilencévesek) társasjátékot játszanak. A nagymama szintén az asztalnál. Varrogat. A fiatalasszony palacsintát süt, férje a sámlin ülve bütvköl valamit. A konyha 3,20x3 méteres Eredetileg jóval kisebb volt, de az előszoba egy .részével meghosszabbították, a nagymama félszobájából elvéve szélesítették ki. Utóbbit úgy oldották meg, hogy kibontották a falat, helyette rombuszmintás sárga-zöld függönyt húztak. így, „kényelmesen” elférnek mindannyian. — A szobában jobban lehetne játszani — mondom Ágiék- nak. — Itt is jó. Levettük a térítőt az asztalról. — Szívesen vannak körülöttem —■ szól közbe az anyuka. — Meg aztán hamarosan vacsorázunk. De ha akartok.« —' fordul a gyerekekhez; Dehogyis akarnak. Ök csak aludni mennek a szobába. Ez a rend. Az asszony beszédéből érzem, hogy rájött: én is tudom, náluk mekkora bűn, ha valaki különösebb ok nélkül bemászkál a szobába. Emiatt röstel- kedik is némán. Ráteszi az utolsó palacsintát a laoostá- nyérra és könnyedén szól; — Talán menjünk beljebb. Rajtam kívül senki sem mozdul. A szobaajtónál az asszony kibújik papucsából. Foszladozó steppelt köpenyétől szinte én féltem a felcsíp- kézett foteleket, amikben alig ültek még. A szoba különben — Pártmunka nélkül sose voltam. Sem ott, a szülőfalum, ban. sem másutt. Annak tekintettem a tanácsakadémiát, majd az egyetemet is, ahol jogi diplomát szereztem 1966- ban. Vezetőségi tag voltam az alapszervezetben úgyszólván mindig. Fülöp Lajos ma a megyei tanács pártbizottságának szer- vezőtitkára. A kérdésre, hogy szereti-e a közigazgatási munkát, egyér. szép és ízléses, de csöppet sem otthonos, — Televíziójuk nincs? — kérdezem. — Dehogynem... — aztán va. lami jó magyarázaton gondolkodik. — Kitettük a nagymama szobájába. Ott kényelmesen nézheti, akár az ágyból is. Ki nem mondaná, hogy ezzel a szobák esti kímélését kívánják biztosítani. Mert ugye, milyen egyszerű? A tévét a konyhával szemközti oldalon helyezték el. Széthúzzák a függönyt — mint a színházban — és kezdődhet az előadás. A szobának „tisztaszoba” hangulata van. Csak kivételes alkalmakkor használtatik. Búcsúzáskor az asszony erővel betuszkolt a gyerekszobába. A látvány szinte fájt. Szőnyegek, képek, csináltatott gyermekbútor, megkomponált játékpolc'parányi porcelán csészékkel, autókkal, ra_ kétákkal. De a falakon egyetlen ujjlenyomat, karcolás nincs. Ez nem gyerekszoba, hanem bemutatóterem. „Harapós kutya” tábla a kapun. Nem nyitok be, hiszek a figyelmeztetésnek. Hosszasan zörgők, kiabálok. Nem jön senki, a kutya sem ugat, tehát biztosan harap. Kicsit várok, aztán lassan kinyitom a zöldre festett kaput. Belépek. Az udvaron sietve teszem meg az utat a veranda első ajtajáig. A konyhában találom magam. Egy hetvenöt esztendős öregasszony birodalmában. Rend, tisztaság, hűtőszekrény, polcok, konyhaszekrény, a fal mellett sezlon. . — Bizony, hogy itt alszom. Hol aludnék? — Engem nagyon megbe^ csültek. Büszke is vagyok r&i de még inkább meghálálni szeretném. Jó munkával, sok munkával. Munka van megannyi. Az oszs tályvezető szerint a továbbképzés, az utánpótlás nevelése, a tudatosság elmélyítése a köz- igazgatás dolgozóiban — ezek a legfontosabbak az ezernyi tennivaló között... L. Gp. — Valamelyik szobában! Nagy a ház. — Nagy, de vagyunk is benne elegen. A konyhából jobbra ajtó vezet egy előszobába. Az előszobából két szoba és fürdőszoba nyílik. Itt laknak a „lá- nyomék” egy gyerekkel. A fürdőszoba közös a „fiamék- kal”, akiknek három szobájuk és két gyerekük van. A fürdőszoba másik ajtaja zárva. Úgy látszik „fiamék” zárkóznak. — A menyemmel nem is tudom hogyan vagyunk. Bánt engem az egész — panaszolja. — Azóta van, hogy a nagyobb gyerek megnősült... Mondtam, hozza ide az asszonyt, jutna nekik is egy szoba. De nem lehetett, mert a menyem nem akart zsibvásárt a házban. így szobát .vettek ki. Egy faluban lakunk... Micsoda szégyen.« Azóta bezárják az ajtókat is. Ismét a konyhába' érkéz-» tünk. — A ház kié? ■— Az én nevemen van, mert hogy az uram már nem él, meg az én szüleim építették. — Hogyan van a háztartás? Ki főz? — Itt mindenkinek más ,az ízlése. Délben az iskolában, meg a szövetkezetben esznek. Este meg mindegyik főz valamit. Akkor én befelé fordulok és úgy teszek, mintha aludnék. Évek óta nem kérdezték meg tőlem, hogy ennék-e? Nem azért, mintha nekem nem lenne mit ennem... Amikor kifelé indulunk, eszembe jut a kutya. Kérdezem is, hol van. — Jaj, az már nincs meg régóta. Csak a táblát felejtettük el levenni. Az íiz érzésem, ahogy a kutyatábláról megfeledkeztek a fiatalok, úgy felejtkeznek meg a néniről, az édesanyjukról. Egyszerűen a konyhában felejtették. V. HORVÁTH MÁRIA Konybalakók
